2017. február 25., szombat

Tűzoltóautók 12. Reptéri tűzoltószer

Rosenbauer Simba 6x6


A repülőtéri tűzoltószerek nagyon speciális kiképzésűek. jellemző rájuk a nagy teljesítményű motor, a nagy mennyiségű szállítható oltóanyag, a relatíve kis személyszállítóképesség, a biztos pontként rajta levő és a fülkéből irányítható nagy teljesítményű hab/vízágyú vagy akár több is belőlük, és nem utolsósorban a speciális karosszéria, amely nem egy ismert teherautófülkében kezdődik, hanem sokszor inkább egy űrjárműre hasonlít.

A fentiek alapján még az egyéb tűzoltószerek közül is kiemelkedik. Értelemszerűen a reptereken is nagyon fontos a mozgékonyság és a nagy kapacitás, viszont kevésbé hangsúlyos a személyzet mennyisége. Talán a leglényegesebb eleme az igen nagy teljesítményű vízágyú, hiszen egy égő repülőgép rettentő nagy hőt sugároz, tehát a hagyományos kézi fecskendőkkel lehetetlen az oltást végezni. A vízágyú is távirányítású hiszen a nagy méretek és a hő miatt csak a gépi mozgatás lehetséges ma már. 

A Rosenbauer cég a világ egyik nagy tűzoltóautó specialistája, mintegy 81 ország repterein található belőlük.  Elsősorban meglévő teherautó alapokra készít felépítményeket, de - mint a példa is mutatja - saját fejlesztésük is van. Kis sorozatban gyártott speciális reptéri tűzoltószerek különféle méretben, egyedi igényeknek megfelelően. Az egyes specifikációkat és a bennük levő high-tech berendezéseket nehéz lenne itt most fölsorolni. Megfelelnek minden létező idevonatkozó repülőgépes és reptéri előírásnak, szabványnak és specifikációnak a világon.


Az egyik ilyen kisebb modelljük a Simba 6x6 melyből Ferihegyen is van egy 1984 óta.  A kocsit egy 612 lóerős 22(!) literes V12-es dízel erőforrás hajtja, a szállítható oltóanyag mennyiség 12 000 liter. Az automata váltós 6x6 hajtási képletű gép össztömege 42 tonna. A sofőrön kívül 3 fős személyzet irányítja a berendezéseket. A tetején egy a fülkéből vezérelhető 5000 Liter/perc teljesítményű hab/vízágyú van. 23 másodperc alatt gyorsul fel 80 km/h sebességre ami az össztömeget tekintve elég jó teljesítménynek mondható, a végsebesség 115 km/h. 


Az én Simbám a Sikutól származik, közepesen lejátszott állapotban került hozzám. Természetesen a tetején levő vízágyú nélkül. Teljes felújítás és átalakítás várt rá. A fotókon látszik, hogy az alja vastagon homokos volt, tehát nem kímélték. Szerencsére a kerekei teljesen épek maradtak, némi kopástól eltekintve. Mivel a Siku kerekek restaurálása nagyon komplikált, ezért ennek különösen örültem.






A tetején némi átalakítást végeztem. Készítettem egy teljesen új vízágyút rá, maradék alkatrészekből. Került rá némi plusz villogó is. A tetejét az eredetihez hasonlóan matt ezüstre (alumínium imitáció) festettem, ahogy az praktikusan van is a valóságban.
A kisautó elfogadható szinten hasonlít az eredetire. Mondjuk a szép első szélvédőegyüttest erősen stabilizálták a valóságban láthatatlan oszlopok erős kinagyításával. Az első lámpák a rácsos kialakítású első-alsó köténylemezben semennyire sincsenek jelölve, pedig nem lett volna nehéz megformázni. A tűzoltótechnikai részletek elfogadhatóan formázottak, de mivel nem nagyon akad pontosan két egyforma specifikációjú reptéri tűzoltó akár ilyen is lehetne pontosan.




2017. február 18., szombat

Golf 7 GTI

Téli(utói) hangulatban

Ez a bejegyzés tulajdonképpen alig több, mint egy hangulatalapú bemutató. A Volkswagen hetedik Golfjának főszereplésével.

Az eredeti hetedik generációs Golf 2013-ban az Év autója címet nyerte el. Az előző generáció stíluselemeit felhasználva, de a dizájnelvárásoknak engedve a gömbölyűséget, ívességet inkább visszafogva alakították ki a vonalait. A kornak megfelelően inkább a szögletesebb vonalak vagy még pontosabb a laposabb ívek csúcsokban való találkozása a jellemző a dizájnra. A forma nagyjából ugyanaz a kezdetek óta, csak a méretek nőttek, a kocsi hízik egyre. Nyilván a részletekben vannak a fő különbségek, ezekre azonban erősen hatnak az aktuális trend jellemzői. Hol az egyenesek, hol a gömbölyű formák, hol a szabályosabb, hol a szabálytalanabb görbék.



A Volkswagen MQB platformjára épült modell természetesen tágasabb nagyobb mint az előzőek, ez természetes. Megfigyelhető, hogy generációról generációra 4-5 centikkel nőttek a modellek.
A legvagányabb, a GTI (Grand Tourismo Injection) verzió volt mint mindig a maga legerősebb motorjával és legsportosabb kivitelével. Jelen esetben ez egy 220 lóerős turbós motort jelent. Ez éppen kétszer annyi mint az első generációs GTI teljesítménye volt anno. A tömege viszont csak másfélszeresére nőtt időközben. A külseje most sem feltűnő, mint ahogy sohasem lehetett egyből kiszúrni a laikus szemnek, hogy ez a csúcsváltozat. A nagy felnik, a lökhárító szpoiler kombo kialakítása, a hátsó diffúzor imitáció, a duplakipufogó és a jellegzetes vízszintes piros csík különbözteti meg az egyszerűbb kivitelektől. A piros csík az első fényszórókon belül is folytatódik, a hátsó lámpabúrában meg inverz fehér csíkként jelenik meg. Belül természetesen a kezdeti GTI-kben is megtalálható kockás üléshuzat modern változatával van kárpitozva.


A kisautós verzió (RMZ gyártmány) is tökéletesen jól hozza az eredeti G7 GTI jellemzőit. A nagyon szépen megmintázott kerekek illetve a finom grafika a hűtőrácson az apró GTI felirattal és a jellemző piros csíkkal nagyon telitalálat. A színben én inkább a fehéret választottam volna. A hátsó lámpa pirosából viszont hiányzik a jellegzetes világos csík. Összességében egy kiváló modellel van dolgunk.








2017. február 14., kedd

Renault 5 Turbo

Rallye Historic



Ráakadtam a várakozó kisautóim között erre a Majorette Renault 5 Turbora. Az eleje tulajdonképpen hiányzott, a többi része rendben volt. Ha csak a színt nem nézem, mert elég bizarr a piros-sárga kombó. Hosszú téli esték eljötte kellett ahhoz, hogy nekiálljak első spoiler gyártani hozzá. De ahogy nézegettem az eredeti ralli ötösökről készült képeket ismét kedvet kaptam egy kis versenyautózáshoz. Maga a típus már ismert lehet, hiszen a Ferjáncz Attila féle R5 Turbo már szerepelt a blogon, ott lehet a technikatörténeti érdekességeket elolvasni róla.
Gyakorlatilag hiányzik az eleje

Az alkotóelemek

Dolgozik a maróanyag. Jóféle módon volt eredetileg lefestve, mert így huzatszerűen le lehetett húzni a festéket

Alapozva

Készül a homlokfal struktúrája

Bár nem vagyok Renault rajongó, de az ötös és kiváltképp a Turbo az nagyon tetszik. Ezért is volt öröm a romból ralligépet faragni. Olyan nosztalgiajárgányt, nem korabeli dekorációsat. A korábbival nincs értelme összehasonlítani, mert ezen is és azon is van átalakítás, más kialakításúak, más méretűek egy kicsit. Következzenek a képek.









2017. február 7., kedd

Restaurálás, átalakítás iskola, 10. rész: Műgyanta munkák

Mi jöhet még ezek után?

Ha már a meglévő dolgainkkal felextráztuk, átalakítottuk a kisautóinkat de még úgy érezzük, hogy tenni kéne valamit, jöhet a műgyanta, a professzionális alkatrészgyártás. 



Ezt a részt kiváló kisautós kollégám Játékdoki műveli professzionális szinten, így az ő oldalán található a tudományos értekezés. Ez egy olyan speciális ága a restaurálásnak amely igen komoly anyagismeretet és nagyon precíz munkavégzést igényel. Ennek következtében ritka az, aki ezt műveli, pláne ilyen szintem. Ha a pótalkatrész gyártás műhelytitkaira vagy kíváncsi akkor katt ide!

A sorozat részei:

l. rész: Alapelvek, szétszedés, összerakás
ll. rész: Festési előkészületek, festéktelenítés
lll.rész: Karosszéria-munkák
lV. rész: Mielőtt festeni kezdünk
V. rész. Festés
Vl. rész: Dekoráció
Vll. rész: Rozsda
Vlll. rész: Futómű
lX. rész: Extrák, tippek, trükkök
X. rész: Műgyanta munkák alkatrészpótláshoz (Link: Játékdoki)


 

2017. február 3., péntek

Restaurálás, átalakítás iskola, 9. rész: Extrák, tippek trükkök

Amiről még nem volt szó, de érdemes áttekinteni

Ebben a fejezetben inkább csak gondolatébresztések lesznek, mintsem szájbarágó és pontról-pontra követendő technikai utasítások. Nem irigységből nem adom át ezeket a részleteket, hanem mert mindenkinek a saját útját kell járni, a főbb irányelvek és szabályok figyelembevételével. Természetesen adott igények technikai megvalósításában szívesen állok mindannyian rendelkezésre a meglévő tudásom és tapasztalatom erejéig, de ez a kérdés olyan sokszínű, hogy csak adott felvetésre lehet igazán értelmes és a lehetőségekhez képest mélyreható választ adni.. Szándékosan nincsen "hogyan csináld" fotó sem ebben a fejezetben, csak néhány ötletelős részlet, hogy azért ne maradjunk most sem vizuális inger nélkül. A szavak és képek alapján legyen mindenkinek saját agymenése és kezdjen el ihletet gyűjteni. Nagyon nehéz általánosságban beszélni írni egyedi dolgokról. Ez a fából vaskarika tipikus esete. Mégis néminemű tuning ötleteket szeretnék felvillantani. 

 
Kerékszélesítés, dekoráció és házsó szárny
 
Fokról fokra
Ha egy kitalált, legyártott és megszokott Matchboxot bármilyen módon átalakítunk az már egy teljesen egyedi példány lesz, a tuningolójának a kézjegyével. Mindegy, hogy csak egy új festést kapott vagy a felismerhetetlenségig átgyúrta az illető, a kocsi már az ő jellemzése is egyben. Minden értelemben! A legegyszerűbben a kerékcserével lehet operálni. Akár Matchbox kereket teszünk fel a régi helyett, akár teljesen máshonnan valót, nagyban megváltoztatja az autóról megszokott képet. Talán innen indul a tuning. Továbblépés, amikor egy kicsit nagyobb szélesebb kerék kerül alá. Ekkor már a kasznit is meg kell kicsit emelni, netán sárvédő szélesítést is illik tenni rá és a kerékív kivágást is nagyobbítani kell. Lehet rátenni kiegészítőket: szárnyakat, spoilereket, kipufogóvégeket, tetőcsomagtartót, vonóhorgot, ködlámpát, bukókeretet, gallytörőt. Akár házilagosakat akár más autókról érkezetteket. 

Itt a motor kikerült az autóból és egy hétköznapi motorházfedél került a helyére






Gallytörő, bukókeret, emelt kaszni, új kerék

Üveges 
Az ablak egy különleges téma, amiről már volt szó korábban. Lehet felújítani de ki is lehet cserélni például különböző árnyalatú iratborítóra is. Az íveknél nagyon kell figyelni, az már komolyan abszolválandó feladat. Ha valaki nem akar vagy nem tud belebonyolódni a gyártásba de a régi már használhatatlan, felújíthatatlan, akkor „lefóliázhatja”, vagyis fényes feketével befestheti. Ablak „befalazása” vs. ablak kivágása. 

Sötét üvegezés









Beltér 
A beltér átalakítása szintén jó falat, a kormánycserétől a sportülésekig sok minden belefér. Nemlétező belterek kialakítása. A motorok variálása, egyikből a másikba hekkelése szintén érdekes lehet, arról nem is beszélve, hogy magát a motort is adott esetben le lehet gyártani (például néhány sorhatosból V12-est előállítani). 

Egy kifestett beltér


Az eltüntetett motor egy egész más karakterű autót eredményezett.

A korábbi motor helyére egy jóval szerényebb változat került
  Esztétikai kérdés
A lámpák kiszínezése alapnak tűnik, de nem is olyan egyszerű mint hinnénk. Sok múlik a festéken például. És itt is befigyelhet a „Lexus lámpák” színvilága is akár. Ennek a látványnak a kifejlesztésére még nem láttam példát ilyen léptékben. Az első fényszórók tuningja (üvegstrassz implantátum) már komoly kihívást jelent. A karosszéria egyes darabjainak levágása egyszerű módszer, viszont ha egy-egy karosszériarészt új formában készít el valaki, azt meg lehet süvegelni egyből. Utcaiból hotrod kialakítás, nagyon népszerű lehet, minimális (szabály)kötöttséggel, nagy fantáziával, bőséges forrásanyaggal a háttérben.

A teljesen új rendeltetéshez teljesen új hátsó rész elkészítése szükséges 


Az üvegstrassz alkalmazása lámpaként


Felépítmény 
Teherautók, kamionok átgyúrása, tengelyszámok növelése, csökkentése vagy akár a felépítmények átvariálása, cseréje, új gyártása, külön nagy kategória. Nagy pótkocsi felületekre egyedi dekorációk gyártása. Utánfutók átértelmezése más célra, más léptékre: már volt erre is példa. 



Új kaszni



Itt csak a különleges felépítmény készült a meglévő platóhoz


Villo
 Kékfényes autóból polgári autó vs. polgári autóból kékfényes autó. Vagy más megkülönböztető jelzés felszerelése. piros, kék, zöld, narancs színben. Szóban vagy fényhídként. Hagyományos vagy ledes változatban.

Itt a hátsó fényhíd kialakítása érdekes leginkább
 

A szélvédő "mögé" helyezett ledes villogósorra egy példa

Különleges esetek





A legnagyobb kihívás talán a roncsautók vagy a karambolos autók elkészítése. Igen jó megfigyelőképességet kíván ha valaki léptékhelyesen próbál meg autótörést ábrázolni. Különösen figyelni  kell az egyes anyagok roncsolódási jellemzőire és arra, hogy ez miként valósítható meg a kisautónál használt vagy felhasználandó anyagok esetében.

 Az átalakítások kategóriában végtelen számú üres virtuális rekesz van még. Töltsük meg együtt őket!




A sorozat részei:

l. rész: Alapelvek, szétszedés, összerakás
ll. rész: Festési előkészületek, festéktelenítés
lll.rész: Karosszéria-munkák
lV. rész: Mielőtt festeni kezdünk
V. rész. Festés
Vl. rész: Dekoráció
Vll. rész: Rozsda
Vlll. rész: Futómű
lX. rész: Extrák, tippek, trükkök
X. rész: Műgyanta munkák alkatrészpótláshoz (Link: Játékdoki)