Comics

 Porsche 911

(Welly)

átalakítás

Mindig van valami új a nap alatt az autódekorációk vonatkozásában is. nem mondható el rólam, hogy rajzfilmeket vagy képregényeket nézek, így látókörömön kívül estek eddig az ezen műfajokra jellemző vonások. Ám egy autós dzsemborin valaki fölhívta a figyelmemet egy kissé furcsán dekorált kedvencre. És elindult a folyamat.

 

 A szóban forgó autó dekorációja tulajdonképpen úgy nézett ki, mintha a karosszéria éleit valaki egy nagyon vastag filctollal – ügyetlenül – megrajzolta volna. Felvilágosítódtam ott a kocsi mellett, hogy ez direkt ilyen és nem gagyi, hanem igen jól kitalált precíziós művészmunka. Ja, az más…

 

A dekorációs irányzat neve comics, amit leginkább képregény vagy rajzfilm stílusnak fordítanék, ha szükség lenne rá. A lényege abból áll, hogy esetünkben az autót a képregényekben vagy bizonyos rajzfilmstílusoknál kissé durva kontúrokkal ábrázolnak. Azért, hogy szép és dinamikus hatást adjon ki a karosszéria, az éleket, árnyékokat is ugyanúgy kontúrozzák. Nos, az emberi leleményesség határtalan, így lehet a kétdimenziós dolgokat átültetni valós autók dekorációjába is. És erre már komoly példákat lehet látni világszerte. Már ehhez a munkához kifejlesztett eszközök is léteznek.

 

 Ha a műfaj már pezseg a valóságban akkor itt az ideje, hogy kisautó méretben is megpróbálkozzak vele. Valami karakteresen szögletes autóban gondolkodtam eleinte, de aztán a választás végül is egy „gömbölyűbb” élmentesebb autóra esett. A nagyobb kontraszt miatt lett fehér az alapszín és erre rajzoltam rá tollal a kívánt éleket, foltokat. Amennyire tudom, nem sok szabály létezik erre a dekorfajtára, így a lényeg, hogy az autó jellemző részei legyenek kiemelve vagyis kontúrozva. Ami még lényeges, hogy nem mérnöki „egyenletes” legyen a vonal, hanem inkább művészi, vagyis egy szakaszt több tollvonással kell ábrázolni. Ettől lesz kézzel rajzolt hatású, szemben a mérnöki vonalzós, vékony vonalakkal.

 

A végeredmény érdekes lett, bizonyos távolságból adja ki igazán a várt hatást. Mindenesetre egyedi lett – ebben a méretben.

Navistar

 Navistar eStar

(Matchbox)

bemutató

 

A kis furgonmodell 2018-2019 között volt a palettán. A nagy felületek okán nagyon alkalmas reklámhordozónak. A forgalmazási időszak alatt nem éltek túlságosan ezzel a lehetőséggel, hiszen alig egy tucat féle dekoráció került rá. A kisautó formájáról túl sokat nem érdemes szólni, mert olyan, mint az eredeti: még szokatlan a szemnek. A nagy üvegfülke általában sötétszürke-sötétbarna színű, de akadt egy rémisztően kék variáns is. A kaszni maga műanyag és az alja készült most fémből, nyilván a súlymegtakarítás okán. A részletek a helyükön vannak, bár az egyszerűsített kialakítás tetten érhető. A kerékvariációk három fajtára korlátozódnak, amiből az egyiket alkalmazzák az ötvenes-hatvanas évek csillogó dísztárcsás kisautóihoz is. Hogy itt hogyan jöhetett a képbe, azt nehéz elképzelni. A kisautó játszani jó, mert nem túl nehéz, egyszerű formájú, de gyűjtői szempontból csak azok számára lehet érdekes akik a változatokat keresik. Persze csak akkor, ha a Mattel folytatja a kiadását egyéb változatos dekorációkkal, amire jó esély van, akár ötös, tematikus pakkokban is. Az én példányom is egy ilyen szettben érkezett (Warn). Amúgy a kisautónak az lehet még talán a másik értéke, hogy az első, nagyobb szériában gyártott elektromos furgon modelljét tarthatjuk a kezünkben…

 

A beltér hiányzik gondolhatnánk, ezt takarja a fekete ablak és tetőablak... Ámde volt belőle átlátszó és füstüveges verzió is, ahol némi beltérkezdemény azért felfedezhető.

A gyártó a Navistar, Inc. egy amerikai holdingtársaság, amelyet 1986-ban hoztak létre az International Harvester utódjaként. Az utódcég meglehetően sok változáson, tulajdonláson, közösködésen és egyéb cégekkel történt mindenféle üzleti variációkon ment keresztül mindmáig. Ettől függetlenül, az első igazán vállalható teljesen elektromos furgon sorozatgyártása a Navistar névhez fűződik. Bár a Navistar eStar néven gyártotta és értékesítette Amerikában, valójában évekkel korábban Angliában fejlesztették ki. Az elektromos furgon története a hagyományos fekete londoni taxival kezdődik. A hetvenes évek eleje óta a londoni taxit a London Taxis International gyártotta, akit a hajókat gyártó MBH nevű cég vásárolt meg. Az ő ötletük volt az elektromos teherszállító furgon, mely eMercury néven indult útnak. Három különböző akkuval hajtott prototípust készítettek, teszteltek, ám a cég időközben anyagi gondok miatt megvált ettől az üzletágától.

 2004-ben a Borwick-csoporthoz került a project, akik Modec néven vitték tovább. Amerikai befektetőkkel, nátrium-nikkel-klorid akkumulátorokkal (Zebra akkumulátorok) folytatódott a történet. A gyártásra kész kisteherautókat később 2006-ban mutatták be. A 85 kilowattórás akkumulátorcsomaghoz egy 102 lóerős villanymotor párosult, ami 50 mérföld/órás végsebességre volt elég. Tehát tipikus városi használatra.  Hatótávolsága - hat-nyolc órás feltöltés után is - körülbelül 100 mérföld volt városi használatban, a teljes hasznos teher pedig körülbelül két tonna lehetett. A kisteherautókat 2007-ben kezdték gyártani Coventryben, az első darabokat a Tescónak értékesítették élelmiszer-kiszállítási szolgáltatás céljából, de a UPD futárcég is használta őket. Ennek ellenére pár év alatt a Modec eladások zuhantak, a vállalat mindössze 400 kisteherautót adott el, és adóssága meghaladta az 55 millió dollárt. Újabb tulajdonváltáskor került immár a Navistar - és ezzel együtt a tengerentúli megjelenés - a képbe. A Modec teljesen megfelelt az Egyesült Államok szövetségi biztonsági előírásainak is. A Navistar a furgont eStar-nak nevezte, és az indianai Wakarusában található Workhorse gyárban gyártotta  2010-től, az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának 39,2 millió dolláros támogatásával. A furgon így is 150 000 dollárba került. A dizájn jelentősen eltér a megszokottól. Az akkumulátor a padlólemez alatt van, ami előnyt jelent az alacsony súlypont miatt. Az ergonomikus kialakítás miatt a szélvédők közel 180 fokos kilátást biztosítanak, az alacsonypadlós kialakítás könnyű be- és kirakodást tesz lehetővé, a zajszint pedig közel nulla, ami ezt a fürge járművet ideálissá teszi a zajos városi területeken. A furgon első nekifutásra megfelelőnek látszik ám azt csak a jövő döntheti el, hogy valóban alkalmas-e mindennapos üzleti célú alkalmazásra, vagy az az idő még odébb van.

 

Box 22.: Scout

 

 Egyedi dobozok, egyedi kisautókhoz

21.  I. H. Scout

 Az eredeti bejegyzés itt olvasható.

 

 

Afrikai sport

 Mercedes-Benz 350 SLC

(Matchbox KS)

felújítás

A Mercedes-Benz 1971 és 1989 között gyártott R107 (rövid, kétüléses) és C107 (hosszú, négyüléses) sportkocsijai, a G-osztály után a második leghosszabb sorozat, amelyet az autógyár valaha gyártott.

 

 A harmadik SL generációról beszélhetünk, amely vitathatatlanul a Mercedes-Benz háború utáni történetének egyik legfontosabb autója lehet, bár a két elődje (190SL és a „Pagoda”) is eléggé népszerű volt. Az alapmodell vászontetővel készült, a keménytetőt csak pluszként lehetett rendelni.  A motorválaszték 2,8 literes sorhatostól a 5,6 literes V8-ig tartott, amikhez többféle kézi illetve automata váltó is tartozhatott.  Az SLC továbbra is az egyetlen fixtetős Mercedes-Benz kupé, amely nem limuzin, hanem roadsterre épült.

Észak-Amerika volt a fő piaca így az ottani előírásoknak megfelelően elöl dupla kereklámpával illetve nagyobb lökhárítókkal szerelték azokat.

 

 

 

 Az SLC nagyon hasonlított puhatetős testvérére, egészen az ajtók végéig; a 14,2 hüvelykes tengelytáv megnyúlása, amelyre egy élhető hátsó ülés kialakításához volt szükség, meglátszott a meghosszabbított hátsó negyed panelen, valamint az átformált hátsó traktuson. De a tetővonal – és konkrétan a C-oszlop kezelés – lett az SLC névjegykártyája. A háború előtti korszakból a Mercedes-Benz hagyománya volt, hogy zászlóshajójának kétajtós autóit keret nélküli oldalablakokkal és B-oszlop nélküli stílussal ruházza fel. Tekintettel a karcsú tetővonalra, valamint a körbefutó első és hátsó üvegre, ennek az új platformnak a kialakítása nem hagyott elegendő helyet a negyedpanelekben ahhoz, hogy a teljes méretű hátsó negyedablakokat le lehessen engedni a karosszériába. Ahelyett, hogy ronda, extra vastag C-oszlopokat tettek volna ide, a tervezők kettéválasztották az üveget. A hátsó elemben ferde fényes fém zsalugátereket tettek a két üvegtábla közé, míg az első rész így már leengedhető lett.

 

 

A Matchbox 1974-ben kiadott 1/45 léptékű SLC-je vonzó, súlyos játékszer. Masszív kialakítása alkalmassá teszi bármilyen homokozói kiképzésre. Ott nem törődik senki a formahelyességgel. Ezüst és metálbordó színekben jelent meg és mindjárt kétféle rendőrségi verzióban is, ugyanúgy vonóhoroggal. Német és angol jelmezbe öltöztetve a tulajdonképpen sportkocsit. Az ablakai meglehetősen ronda sárga anyagból készültek, ami kihatott az első lámpákra is. Kétféle keréktípust is alkalmaztak az 1981-es befejezésig.

  

 

 

A felújítás során egy konkrét versenyautó - az 1979-es Safari ralin indult 450-es megformálása volt a cél - az adott formai elemeken belül. A hiányzó - korábban letört - alkatrészdarabokat kipótoltam, kifaragtam, Ezen túl kapott kerékszélesítést is ahogyan az az eredetin is volt. Szerencsére az ajtók továbbra is nyithatóak maradtak. Az első lámpák elég érdekesek voltak eredetiben ezért ezeket is matricából készítettem el.

 

 

 

1979-ben egy 5,0 literes 450SLC, amelyet Hannu Mikkola vezetett, megnyerte a Bandama Rallyt Elefántcsontparton, míg mások a 2., 3. és 4. helyen végeztek. Ugyanebben az évben a gyár a 450SLC '5.0'-t használta a Safari Rally megmérettetésére, és csak kis híján maradt el a győzelemtől a felfüggesztés törései miatt. Ennek ellenére a Hannu Mikkola által vezetett autó a 2. helyen végzett.