2021. október 28., csütörtök

Polizei 03: A német etalon

 Volkswagen Passat Polizei

(SIKU)

felújítás

 


Az akkor még közép-felső kategóriába szánt Passat bemutatója 1973-ban volt. Giorgetto Giugiaro tervezte az Audi 80 wolsburgi testvérét, a VW Typ 4 sorozat utódját. 1,3 és 1,5 literes négyhengeres benzines motorokkal indítottak az elején. 3vagy ötajtós illetve kombi karosszéria kialakítások léteztek. Az alap orrkerék hajtás mellett készült belőle összkerék meghajtású is. Később a nagyobb motorok (1,5 illetve 1,6 literes) illetve az 1,5 literes dízel erőforrás is megjelent. A szögletes fényszórók mellett a sportosabb változatok dupla kereklámpát kaptak. Ennél a modellnél alkalmaztak először műanyag tankot illetve műanyag lökhárítósarkokat.


 Több mint egymillió darabot adtak el belőle, így természetesen a német rendőrség is bőven alkalmazta. A kombi változatból is jópár darab szolgált a rend érdekében. A Siku 1978-as kiadása is egy ilyen példányt mintázott meg. A kialakítása ezúttal szép, arányos pontos. A dekoráció is teljesen megfelelő, mind színben, mind elhelyezésben. Szép extra a tetőre szerelt ostorantenna. A kocsi leírása alapján rendőrkutyák szállítására használták.


A hozzám került kisautó erősen lejátszott állapotban volt így ráfért a felújítás. A dekorációt ezúttal nem az eredeti Siku dekorációnak megfelelően készítettem el, hanem az eredeti, korabeli német rendőrautók dekorációját vettem alapul. Ami azt is jelenti, hogy a zöld alapon és a fehér betűn kívül nagyon sok változatban létezett a feliratok elhelyezése. Némi egyedi kiegészítést is hozzátettem, ami talán nem rontja le teljesen a korhűséget. Extraként húzott szálból egy, az eredetinél sokkalta vékonyabb tetőantennát is elhelyeztem rajta a legvégén. Mivel a kerekekről már szinte teljesen lekopott a jellegzetes Siku festés és nem akartam valami másra cserélni a kerekeket, ezért matricából elkészítettem egy korabeli felni mintáját, és ez került rá minden kerékre. Tulajdonképpen egy kísérletnek is tekinthető, hiszen csak egy-egy példa volt erre eddig, de szerintem nem utoljára, mert engem meggyőzött az eredmény.

 

 

 

 

 

 

 

2021. október 22., péntek

A nagytérfogatú hasáb

 

Volvo 245 DLl kombi (wagon estate)

(Corgi Juniors)

felújítás 


A Volvot mindenki a kissé szögletes formájú autóiról ismeri, a műveltebbek tudják, hogy gyárt buszt és teherautót is. De ezenkívül ott van a munkagépek, a hajómotorok, a repülés és az űrhajózás világában is. A Volvo cég 1927-ben lett önálló, amikor is levált a szintén ismert SKF csapágygyártó cégből, és kigördült az első önálló sorozatgyártású autója. 1999-ben a Volvo személygépkocsi-gyártó részlegét megvette a Ford, majd 2010-ben a kínai Zhejiang Geely autóipari csoport megvette őket a Fordtól.

A cég mindig is nagy hangsúlyt fektetett a modelljeik biztonságára. Nagyon sok biztonságtechnikai újításuk, szabadalmuk van és egy csomó , ma már hétköznapinak tűnő autófelszerelést vagy kialakítást ők alkalmaztak először a sorozatgyártásban. Érdemes ezeket listaszerűen is áttekinteni mielőtt a konkrét modellre térnénk rá.




 

  • 1944 Ragasztott szélvédő
  • 1954 Szélvédő páramentesítő
  • 1956 Szélvédőmosó
  • 1957 Kétpontos biztonsági öv elöl
  • 1958 Kétpontos biztonsági öv hátul
  • 1959 Hárompontos biztonsági öv
  • 1960 Párnázott műszerfal
  • 1964 Tárcsafékek elöl
  • 1964 A hátrafelé néző gyermekülések prototípusa
  • 1966 Hátsó szélvédő páramentesítő
  • 1966 Kétkörös háromszögű fékrendszer
  • 1966 Első és hátsó gyűrődő zóna
  • 1966 Biztonsági ajtózár
  • 1967 Biztonsági öv hátul
  • 1968 Fejtámlák elöl
  • 1969 Visszacsévélődő biztonsági öv
  • 1969 Fűthető hátsó szélvédő
  • 1970 Megalakul a Volvo baleseteket vizsgáló csapata
  • 1971 Biztonsági öv figyelmeztető
  • 1972 Hárompontos biztonsági öv hátul
  • 1972 Hátrafelé néző biztonsági gyermekülés és gyermekzár hátul
  • 1972 Figyelmeztető lámpák a műszerfalon
  • 1973 Oldalütközés-védelem
  • 1973 Megrövidülő kormányoszlop
  • 1974 Energiaelnyelő lökhárítók
  • 1974 Az üzemanyagtartály biztonságos elhelyezése a hátsó tengely előtt
  • 1974 Többlépcsős ütközéselnyelő kormányoszlop
  • 1974 Izzók kiégésének érzékelése
  • 1974 Fényszórómosó
  • 1975 Tompított fényszóró
  • 1975 Fokozatos furatú főfékhenger
  • 1978 Emelőpárnás gyermekülés
  • 1982 Lecsúszás elleni védelem az első és hátsó üléseken
  • 1982 Első ködlámpa
  • 1982 Hátsó ködlámpa
  • 1982 Jelző fények nyitott ajtónál
  • 1982 Nagy látószögű külső visszapillantó tükrök
  • 1984 Blokkolásgátlós fékrendszer
  • 1986 Magasan elhelyezett féklámpa
  • 1986 Hárompontos biztonsági öv hátul a középső ülésen
  • 1987 Mechanikus övfeszítő
  • 1987 Vezető oldali légzsák
  • 1990 Beépített gyerekülés hátul a középső ülésen
  • 1991 SIPS oldalütközés-védelmi rendszer
  • 1991 Automatikus magasságállítású biztonsági öv
  • 1992 Megerősített hátsó ülések a kombi kiviteleknél
  • 1992 Utasoldali légzsák
  • 1993 Hárompontos automata biztonsági a hátsó üléseken
  • 1994 SIPS oldallégzsák
  • 1995 DSA dinamikus stabilitás-segítő
  • 1995 Beépített emelőpárnás gyermekülés hátul a szélső üléseken
  • 1997 ROPS borulásvédelmi rendszer (C70)
  • 1998 WHIPS nyaksérülés-védelmi rendszer
  • 1998 IC függönylégzsák
  • 1998 STC kipörgésgátló
  • 1998 DSTC menetstabilizáló
  • 1998 EBD elektronikus fékerő-elosztó
  • 2000 A göteborgi Volvo Biztonságtechnikai Központ felavatása
  • 2000 ISOFIX rögzítőrendszer gyermekülésekhez
  • 2000 Kétfokozatú légzsákok
  • 2001 SCC biztonsági tanulmányautó
  • 2002 A virtuális terhes tesztbábu kifejlesztése ütközéspróbákhoz
  • 2002 RSC boruláselhárító
  • 2002 ROPS borulásvédelmi rendszer (XC90)
  • 2002 Új beépített gyermekülések a második sorban (XC90)
  • 2002 Alacsonyabb kereszttartó (XC90)
  • 2002 Új kompatibilis homlokkiképzés (XC90)
  • 2002 Biztonságos harmadik üléssor (XC90)
  • 2002 Új homlokszerkezet (XC90)
  • 2003 Új homlokszerkezet, a Volvo Intelligent Vehicle Architecture (VIVA) (S40, V50)
  • 2003 Figyelmeztető a hátsó övek becsatolására (S40, V50)
  • 2003 IDIS intelligens vezetőtájékoztató rendszer (S40, V50)
  • 2003 Bangkokban is megalakul a Volvo balesetvizsgáló csapata
  • 2004 BLIS holttérfigyelő (in S40 and V50)
  • 2004 WRG vízlepergető üvegfelületek
  • 2005 DMIC ajtóba szerelt, alulról felfújódó függönylégzsák bevezetése (C70)
  • 2006 PCC személyi autókommunikátor (S80)
  • 2006 CWBS ütközés-előrejelző (S80)
  • 2006 ABL aktív bi-xenon fényszórók (S80)
  • 2007 ACC adaptív sebességtartó (S80)
  • 2007 PPB automata kézifék (S80)
  • 2007 HDC lejtmenetvezérlő (XC70)
  • 2007 EBL vészfékezésjelző (S40 and V50, később széria minden típuson)
  • 2007 DAC vezető-figyelmeztető (V70, XC70)
  • 2007 LDW sávelhagyás-jelző

A 200-as sorozat 1975-ben jelent meg és 2,8 millió legyártott autó után 1993-ban fejezték be a gyártását. A formája az idők során szinte semmit sem változott. Az egyetlen nagyobb módosulás a megjelenésében akkor volt amikor is a hagyományos kerek lámpákat szögletesre cserélték ( volt dupla szögletes és dupla kerek lámpa is, bár inkább csak kis sorozatként, országspecifikusan) és egyúttal a hűtőrácsot is gömbölyűbbre vették. A hátsó traktusban is volt változás, de az nem annyira feltűnő.

Kétajtós (242) és négyajtós (244) változatban készült és természetesen kombi (245) verzióban, ami nagyon hosszú évtizedeken át a kombi autók etalonja volt a pakolhatóság tekintetében. A jelölések szerint volt DL, GL, GLT, GT változat. A ritka 260 szám a V6-os motorral szerelt példányokat jelöli. Egyszerű, de megbízható mechanikai szerkezetek, nagyméretű – kesztyűben is kezelhető - belső kezelőszervek, tágas beltér, jó motorok jellemezték. Az évek során a legkedveltebb motor a 2,1 literes benzines volt, bár készült ennél nagyobb motorokkal és VW-től származó hathengeres dízel erőforrással is.

 



A Volvo az 1980-as évek közepén lépett be az ETCC bajnokságba, a Volvo 240-es modellel, de ez már egy másik történet.




A Volvo kombit modellként a Corgi is megmintázta. A hozzám került kisautón látszik, hogy igyekeztek valami klasszat kihozni a témából, de kissé ügyetlenre sikerült a végeredmény. A nyíló részek - mint itt a hátsó ajtó - eleve vastagításokat kívánnak ott is ahol valójában nem kellene. Azon az ajtón üvegezés sem szokott lenni, ezt pótoltam. Az üvegezés eredeti színe? Sajnálatosan sárga színt kapott. Szerencsére így nem olyan feltűnő a beltér elnagyoltsága. A vonóhorog az igazi ellenség az ilyen léptékű autókon. Akkorának kell lennie, mint a hátsó ablak, ahhoz, hogy valamelyest működjön is. Ez meg ismét csak aránytévesztéshez és torzuláshoz vezet. Messziről nézve amúgy nincs baj a kisautóval, egyből lejön, hogy milyen autót látunk. Ez már egy jó pont. De a közelire sikerült fotókon már jól látszik a közepesen durva kidolgozás is. Sajnos a metálfény nem jött át semennyire sem a fotón. Mindenesetre nagyon remek dolog, hogy van egy ilyen kombi Volvo a kisautók között, mivel ez egy emlékezetes korszakra utal. A már haladó biztonsági megoldások sorozatban való megjelenésének tanúja a kis kombi.

És egy személyes élmény ezzel kapcsolatban. Ötven évvel ezelőtt ültem először ilyen Volvoban. De vajon hol is ültem benne? A - menetiránynak háttal fordított - harmadik üléssorban. Ma már nem nagy újdonság, ha beszuszakolnak egy harmadik üléssort is egy nagyobb(nak mondott) autóba, de ez akkoriban, Európában még unikum volt. Nekem meg pláne. Nyilvánvalóan az amerikai igények hívták elő ezt az üléssort, hiszen elég szép számmal futottak ezek a kombik arrafelé, második vagy családi (anyuka) autóként. Ritka az az amerikai film, amelyben ne tűnne fel ez a szögletes forma.