Proto 9.: Az átlagproto

 Mazda RX-500

(Matchbox)

bemutató

 Nem egy feltűnő kisautó a társai között. Semmi extra forma, semmi különlegesség. Egy átlagosan áramvonalas autó. A nagy hátsó fedél még nyílik is. Sokáig nem is volt ingerküszöb fölötti a modell, de a "Sosemvolt autók, prototípusok" sorozathoz keresve a Verdabörze virtuális pultján a következő szereplő került a képbe.

 

 

 Kicsit utánajárva a történetének, fény derült a kocsi eredetijére is. Ugyanis létezett, nemcsak statikus prototípusként, hanem mozgásképesen is. Ha nem is egészen olyan formában, ahogy azt a Matchbox 1971-ben megjelentette. Az 1:59 léptékű kisautót leginkább narancs karosszériával, fehér alappal és lila üvegezéssel ismerhetjük, de létezett zöldben, pirosban és sötétebb narancsban is. Az alját tekintve a fehér mellett a festetlen fémszín játszott még és az üvegek között is volt sárgás árnyalat. A kerekei már a Superfast kort tükrözik. A nyitható rész - motorházfedél - kissé alaposan elcsalt megoldás, köszönőviszonyban sincs az eredeti megoldással. Ezért a hátsó lámpák is ennek megfelelően egészen másképpen festenek kicsiben. Ez egy nagy melléfogás a gyártó részéről.

 

A beltér konzekvensen ezüstösen csillog - ahogy egy jövőbeli autó belsejéhez illik. Persze, ez jól mutat a lila szélvédőn keresztül is. Az első lámpa kidolgozása valószínűleg a korai prototípust idézi, ahol valójában csak a helye volt megjelölve, később szereltek ide valós világítótestet. A kisautó jobbkormányos, ahogy a valóságban is volt. A modell aljának fölhozása az oldal közepéig ügyesen sikerült, bár itt egy kis vegyesség jön elő. Az egyenes lezárás már a későbbiekben volt jellemző (más színe is volt az aljának eredetileg is), a terveken és a korai példányon egy finom kis íven keresztül  hátrafelé megemelkedett a választóvonal. Visszatérve a hátsó traktusra. Az eredeti autónál a motorházfedél - hosszanti tengely mentén - kétoldalt nyílik fel. Ezt teljesen újragondolták a Matchbox mérnökei, vélhetően a gyártási technológia miatt. Az eredeti hátsó lámpát is leegyszerűsítették, keskenyebb lett a sáv ahol elhelyezhetők lettek volna, ezért olyan amilyen. A szellőzőrácsokat nagyjából elhelyezték, de a két nagy tetőablak a motor fölött elmaradt. Ez pedig nagyon érdekes lett volna, hiszen a motor meg már ott van alatta. Kár mindezekért.

Az eredeti autó története a hatvanas évek vége felé indult, amikor is a Mazda szakemberei komoly energiákat fektettek a Wankel-motoros technika fejlesztésébe és ezzel párhuzamosan a biztonságtechnikába is. Nem ez az első Wankel-motoros Mazda, hiszen a Nürnburgringeen már futott a Mazda Cosmo egy figyelemreméltót, de a technika megbízhatósága és tömeges elterjesztése még előttük volt. A cég ötvenedik születésnapján, 1970-ben mutatták be a Tokyo Motor-Show-n a kéttárcsás 982 köbcentis, 247 lóerős, középre szerelt motorral épült koncepciómodellt. Ez a műanyag karosszériás autót szürke színűre festették addigra és már voltak elöl valódi lámpái is. Voltaképpen utcára is mehetett volna, szemben a korai változattal, ami bizonyos részleteiben eltért még ettől. Érdekességeként említhető a hátsó lámpa is, ahol változó színű fények (zöld-sárga-piros) jelezték volna hátrafelé, hogy az autó gyorsul, halad vagy éppen fékez, mindazoknak akik nem rendelkeznek térlátással, de ennek ellenére autót vezetnek.

A felújításnál igyekeztem az eredeti prototípusnak megfelelően kialakítani a megjelenést.

Proto 10. : Bogár ez is...

 Alfa Carabo

(Matchbox)

bemutató

...csak másképpen, mint az ismert német névrokon. Merthogy a "carabo" is bogarat jelent. A Matchbox termékét elnézve nem igazán jelenik meg a szemeink előtt bármiféle hatlábúra utaló megoldás. De ha az eredeti autóra pillantunk, máris egy csillogó zöld szín jelenik meg, ami akár a rózsabogárra is utalhat. Vagy a nagy hátsó műanyag fedél is emlékeztethet némileg egy kitinpáncélra. Többet azonban nem érdemes ebbe belegondolni. Jól hangzik és kész.

 

 

A Bertone iroda egy olyan fantáziában gazdag korszakban ('60-as, '70-es évek) alkotta meg ezt a formatervet és ezt a prototípust, amely igazán kedvezett a szokatlan, talán előremutató autódizájnok létrejöttének. A nagy tervezők és a kevésbé hivatalos tervezők is, ilyen lapos, szögletes formavilágban látták a közeljövő mobilizációját. Az űrkorszak virágzása is talán hozzátett valamit ehhez a képhez, tény, hogy akkoriban nagyon más volt ez a formavilág az utcán látott autókhoz képest.

A Marcello Gandini tervezte prototípus 1968-ban a Párizsi Autószalonon mutatkozott be. A történet szerint nem csak technikai, formai mutatványként definiálták, hanem biztonsági kísérleti modellként is szolgált. Jóllehet sikeresnek könyvelték el a bemutatkozást, gyártásra azonban nem került sor, csakúgy mint a Marzal esetében sem. Itt is egy működőképes technika volt a nagy sík felületek alatt. 

A teljesen más stílusú, abszolút gömbölyű formákból álló Alfa 33 Stradale mechanikájára készült el modern külső. A kissé túlzó méretű hátsó fekete motorházfedél és szellőzőrács kombinációerősen meghatározó eleme a kocsinak. A két fölfelé nyíló ajtó pedig már a szintén Gandini tervezte Lamborghini Countach-nál jelenik meg szériagyártásban. A szériaszerű felniken levő hatalmas méretű széles kerekek igen jól illeszkednek a karosszériához. Az első lámpák rejtettek, a lamellák vízszintesbe billentése után válnak némileg láthatóvá és a mélyből ontják ki a fényüket, több-kevesebb hatékonysággal. Nyilván ez a rész nem szériakompatibilis még. A sötétített ablakok mögötti fekete beltér nem túlbonyolított és Barényi Béla is elszörnyülködve nézhette az éleket, csúcsokat. A hátsó függőleges sík raszterében rejtették el a lámpákat.

 

A 230 LE-s, injektoros V8-as, 1995 cm3-es Alfa Romeo motort hátul, középen építették be, és a hátsó kereket hajtja az hatsebességes manuális váltón keresztül. A teljesítménye 230 lóerő és 260 km/h sebességig gyorsítja az autót. A mindössze egytonnás gép alig 1 méter magas és jól megfigyelve látszik, hogy gyakorlatilag néhány - jól definiált - síkból áll az egész. A színezése valóban a rózsabogártól van, de egyes részleteket fluoreszkáló narancsszínnel fényeztek le. A hatalmas üvegfelületek biztonsági többrétegű szerkezetűek, ezáltal könnyebbek és a beeső fényt/hőt is jobban szűrik.

Az Alfa Romeo Caraboból egyetlen darab létezik, melyet 1989-ben az Alfa Romeo és a Bertone emberei közösen restauráltak, majd kiállították az aresei múzeumban.

A Matchbox 1970-ben jelentette meg a kisautót, és valamilyen rejtélyes oknál fogva egy lila-sárga színkombinációt adtak neki. Holott ugyanennyiből állt volna az eredeti és nagyon egyedi zöldet is kikeverni. A beltér fehér lett, nyilván így jobban látszanak a részletek az 1:67 léptékű kisautón. Szerencsére a hátsó rész borításánál megtartották a feketét. Amely színt viszont végigvihettek volna a padlólemezen is az élénk sárga helyett. Az első traktus részleteinek megjelenítése teljesen rendben van és hátul sem találhatók túl nagy eltérések az eredeti részletekhez képest.

Később megjelent még a kínálatban mindenféle más színben, gyerekszem csalogató csíkozásokkal is, sőt a fekete átlátszatlan üvegezést is elkövették vele. Sebaj, így is lett egy lapos, zsebben is jól elférő játékautója a gyerekeknek. Az alapsorozat 1974-ig volt a kínálatban, de az utolsó változatot az 1985-ös sorban kínálták.

Az én példányom gyerekkorom készletéből származik. Amire emlékszem ezzel kapcsolatosan, hogy a képeken is látható első tengely görbület "gyári" vagy "kereskedői" munka, hiszen hozzámkerülésekor már ilyen volt. ennélfogva nem is nagyon lehetett játszani vele, így mikrokopásoktól eltekintve jó állapotú a kis prototípus.