A mobil otthon

 Eccles Trailer Caravan

(Matchbox)

felújítás, átalakítás

   

Lakókocsiról volt már szó a Bluebird Dauphine kapcsán. Ott már méltattam a kor szigetországbeli hihetetlenül pezsgő lakókocsi-kempingkultúra vonalát, amit azóta is csak csodálok. És itt egy újabb adalék ehhez a brit „camping-caravanning” hangulathoz.

A Matchbox - immár sokadszor - kiadott 1970-ben egy lakókocsi modellt. A kategóriában azért volt előzménye ennek a modellnek, hiszen az említett Dauphine és testvére után megjelent egy igazán nagyméretű mozgó otthon modellje is már. Az azonban eléggé fantáziatermék volt a hatalmas erkélyével hátul. Ebben az esetben viszont közeledtek a valósághoz. A méret (léptéke 1/76, ami azért nem pontosan illeszkedik az 1/6x kisautókhoz – mint vontatókhoz) ugyanaz, mint az elődnél a kialakítás azonban már erősen feljavult, reálisabb lett.

 A méret és a valóság találkozásáról még egy szót: kutatásaim során pont ilyen lakókocsit nem találtam, viszont rábukkantam egy nagyon hasonlóra, ami viszont csak egytengelyes. Az Eccles cég igen komoly kapacitással gyártott ilyen utánfutókat. Ezekből arra következtetek, hogy a modell bár valóságalapú (valószínűleg egy 1969-es kiadású Emerald  vagy Sapphir típus), azonban bizonyos nem ismert okok miatt (talán mindenképpen nagy lakókocsi megjelentetése volt terveben?) a mérnökök megnyújtották a „valóságot” és még egy tengelyt tettek alá. Viszont ezzel elérték azt, hogy a vonórúd ismét csak rövid lett (mint az elődnél), így valójába játszáskor vontatni, kanyarodni meglehetősen nehéz volt vele, vagy csak igen korlátozottan működött ez a funkció. De a dobozba így fért bele. Érdekes, hogy a rövidsége/tömörsége ellenére még így is letört a hozzám került példány esetében. Ami hozzám került, az tulajdonképpen csak maga a megcsonkult fém kaszni volt. A többit én építettem vissza hozzá.

 A futómű okozta a legkisebb gondot, az könnyen pótoltam. A tető – ami eredetileg is levehető – már komoly odafigyelést igényelt, hogy megfelelően ívelt legyen mindenhol, és pontosan illeszkedjen a fém házhoz. Ez sztirolból készült. Eredetileg azért (is) volt levehető, hogy belenézve meg lehessen nézni a többé-kevésbé hiteles belteret. Én ezt az elvet felülírtam, mert a vitrinben nem számít a beltér, így fix lett a tető. A beltér pedig az utólag beillesztett sötétített ablakokon és az azokat keretező függönyökön keresztül amúgy sem lenne látható. Ami viszont fontos volt az a külső megjelenés feljavítása kissé. Kapott egy arányosan hosszú vonórudat, arra pótkereket illetve egy a lakókocsikon szokásos külső ládát, amiben gázpalackot, tartozékokat szoktak tárolni. Ettől életszerűbb lett az egész megjelenése. A dekorációnál is örömmel elhagytam a gagyi gyári dekort és egy kissé frissebb matricázást kapott. Ezen felül extra még a beltéri függöny is illetve a kitekerhető napvédő (omnisztor). Ilyen nagy vontatmányt persze nem lehet akármi mögé kötni, így a kor nagyméretű limuzinjai közül a Merci állólámpását tettem elé.

 

 Az angliai Eccles of Birmingham volt a világ első nagyszabású lakókocsi- és lakóautó-gyártója. Az első 50 darab gyártása 1919-ben kezdődött, és ez volt az első „hagyományos” lakókocsi, amelyet úgy terveztek, hogy egy normál vonóhorgos autóval vontathassák. Itt alkalmazták először a ráfutófékes rendszert, amit a mai napig használnak vontatmányoknál.

 Az Eccles csapata szívesen hirdette a terméket a nagyközönségnek, és megmutatta nekik, milyen élvezetes és rugalmas lehet egy lakókocsis nyaralás. 1932-ben Bill Riley és fia egy Eccles lakókocsival a Monte Carloba vitték, hogy bebizonyítsák, hogy a vontatás biztonságos, míg egy másik kereskedő próbaútra ment a Szaharába, hogy bebizonyítsa, az Eccles bárhová elvihető. A londoni Hendonban bemutatótermet nyitottak a fővárosi üzleti élet ösztönzése érdekében. A marketing kampányok sikerének köszönhetően a megrendelések megnövekedtek, sok lakókocsit exportáltak Indiába és Afrikába. 1960-ra Bill Riley nyugdíjba vonult, és eladta a gyárat a Sprite-nak. Az Eccles itt kapott új életet. Modern, új belső tereket alakítottak ki, amelyben teakfa és fehér vinil keveréke volt a jellemző. Az exportpiacra dupla üvegezést, fűtőtestet, hűtőszekrényt, szőnyegeket és víztartályt kínált. Az 1990-es évek elején az Eccles márka még mindig innovatív stílusáról volt a legismertebb.

 

 

 

 

 

Sárgában is Ferrari

 Ferrari 365 GT B4 Competizione

(Hot Wheels)

bemutató

 

 

A Ferrari 365 GTB/4 Daytona Competizione kétüléses Grand Tourer közúti változatát egyértelmű ambícióval tervezték: túlszárnyalni a Lamborghini gyorsan növekvő népszerűségét. A Lamborghini Miura, Olaszország akkori leggyorsabb autójának 1966-os bemutatkozása hajtotta a Ferrarit abban, hogy új alkotásával túlszárnyalja fő versenytársát. Az 1968 és 1973 között gyártott Ferrari 365 GTB/4 egyértelműen a Lamborghini státuszának megkérdőjelezése volt.

A hosszú távú versenyzésre kialakított sportkocsi könnyű alumínium karosszériával, néhány üvegszálas panellel, plexiüveg ablakokkal és ami még fontosabb, több mint 400 lóerős 4,4 literes Weber karburátoros Colombo V12-es motor hajtotta.  A Lamborghini akkoriban új, középmotoros Miurájával ellentétben a Daytona egy hagyományos, frontmotoros, hátsókerék-hajtás kombinációban készült. 5500-as fordulatszámon elérte a 280 km/h sebességet. A 0-ról 100 km/h-ra történő gyorsuláshoz mindössze 5,4 másodperc szükségeltetett. Az ötfokozatú manuális sebességváltót (a transaxle koncepció alapján) hátra szerelték fel az optimális súlyelosztás érdekében.

A Pininfarina tervezője, Leonardo Fioravanti, aki korábban a Dino Ferrari stílusán dolgozott, volt felelős a 365 GTB/4-ért. Így ez a Ferrari is hagyományos, lekerekített formatervtől a modernebb, több éllel bíró megjelenés felé való elmozdulást tükrözte. Arányai tökéletesen egyensúlyban tartották az eleganciát az erővel, formatervezési nyelvezete pedig generációk GT autóit inspirálta. A korai Daytonák fix fényszórókat tartalmaztak egy akrilüveg burkolat mögött. Egy új amerikai biztonsági előírás miatt, amely betiltotta a burkolatok mögötti fényszórókat, ezt 1971-ben kihúzható, kiugró dupla fényszórókra cserélték. 

 

Az 1406 darab legyártott típus 156 brit jobbkormányos kupét, 122 gyárilag gyártott spydert (ebből 7 jobbkormányos) és 15 versenyautót tartalmaz. A versenyautók három sorozatra oszlanak, mindegyik a módosított könnyű karosszériával és a különböző fokú motortuninggal készült. Az első Pininfarina prototípus kivételével az összes karosszériát az olasz Scaglietti karosszériagyártó gyártotta, amely már korábban is jól ismert volt a Ferrarival való együttműködés terén. Az autókat nem a hivatalos Scuderia Ferrari csapat versenyezte, hanem számos magánversenyző. Különösen sikeresek voltak a Le Mans-i 24 órás versenyen, ahol 1971-ben az ötödik helyen végeztek az összetettben, majd 1972-ben, 1973-ban és 1974-ben GT-osztálybeli győzelmeket arattak. A nem hivatalos Daytona nevet állítólag a média, és nem a Ferrari használta, viszont az idők távlatában meglehetősen hozzáragadt a modellhez. Az 1980-as években egy Daytona replika (később eredeti) kiemelt szerepet kapott a Miami Vice című televíziós sorozatban.Korai tulajdonosai között volt Steve McQueen és Frank Sinatra is. Ma az árak 500 000 és 1,5 millió dollár között mozognak.

 

 

Érdekes ez a csupasárga kisautó. A padlólemez kinyúlik a homlokfalra, ezért illik annak is a karosszéria színével egyezni is. Tökéletesen sikerült, bár fölmerül a kérdés, hogy miért nem lehetett a kaszni anyagából csinálni a homloklemezt, mint anno a Matchbox kisautóknál számos esetben megtörtént. A tavalyi kiadású Rob Matthes által tervezett modellnek nem ez a legszebb színe, a piros jóval autentikusabb, viszont a fehér mindkettőnél gyengébb. A piros dekorja is jobban illik a márkához.  A forma jól felismerhető - persze ehhez azért valamennyire otthon kell lenni a hetvenes évek GT autóinak világában. Ami zavaró tud lenni a kisautó vizsgálatakor, az az első lámpák kivitelezése. Nem túl meggyőző. Az eredeti megoldás sem mindennapi, és úgy tűnik nekem, hogy ebben a méretben elég nehéz kialakítani a karosszéria felületét követő külső burkolat alatt levő ikerlámpákat és az alattuk levő szögletes lámpa együttest. Látszik, hogy próbálkoztak, de ebben a léptékben, ebben a kategóriában ez a maximum. A hátsó lámpákat és a kipufogóvégeket én festettem ki. Az ablakok bár világosak, de nagyon torzítanak, így nem látszik a fekete beltér részletezettsége. Amúgy kellemes kis modellautót ad ki összhatásában, mindenképpen az ajánlott kategóriába tartozik. De inkább a pirosat keressétek, bronz felnivel. Az az igazi. 

 

 

Z3 dzsembori

                                                                        BMW Z3

                                     (Wörlein,Siku,Maisto,Hot Wheels,noname)

                                                                            összehasonlító teszt

Elnézegetve a BMW sort, megláttam, hogy már négy különböző Z3-as is van benne. De olyan furcsán különbözőek voltak. Eljött hát az idő, hogy összehasonlítsuk őket, meg a gyártóik mérőeszközeit.

A szóban forgó áldozatok a  Wörlein, Siku, Maisto, Hot Wheels, nonémkínai termékei. Mivel nem egy léptékűek, így ezt a szempontot most figyelmen kívül hagyom, de a kasznik formája, arányai így is összevethetőek.

Végül egy kis Z3 történelem.

Gladiator

 Jeep Gladiator

(Matchbox)

bemutató

 

 

 Wrangler ez is alapjaiban véve. Ennek megfelelően a nagy Wrangler családból volt már nálam az alap kivitel és volt már egy ilyesmi pickup ( a története röviden ott olvasható) is, de ez most egy érdekesebb változat az előzőeknél. Ugyanis nincs ajtaja.

  

 

 

A Jeep történet eleje már ismert, csakúgy mint a Wrangler sztori, így most csak ennek a Gladiátornak tudhatjuk meg a történetét. Talán a Jeep az egyetlen olyan gyártó, amelynek egyes modelljeihez kétféle ajtó is tartozik, emellett ezeket háromféleképpen is tudja hordani. Alapesetként a hagyományos fém ajtók vannak az autón, ez így teljesen megszokott. Viszont ezeket a fém ajtókat ki lehet cserélni egy csővázas vászon ajtószettre, melyhez üvegezett rész nem is tartozik. Nyilván ez már egy tavaszias és még NKH kompatibilis megoldás. Ám a bátrak elhagyják ezt az ajtót is és akkor áll elő az ajtótlan verzió, melyet a Matchbox is lemodellezett.

A kisautót ezúttal a Matchbox maga mintázta meg a korábban bemutatott Rubiconnal együtt. Érdekes, hogy a HW átengedte a masszív amerikai autóidol megformázását az elsősorban európai típusok modellezésére késztetett cégtárs részére. Amúgy a kisautó jól sikerült darab lett. Kellően masszívnak néz ki, de a hiányos fém karosszéria miatt igazából nincs súlya a többiekhez képest. A 2020-as modellt 2020-ban jelentették meg, piros, zöld, kék és fekete színekben és négy évig volt kínálatban. Mindezekhez szürke lökhárító-padlólemez kombo társult. A beltér érdekes módon külön elem, ami vagy fekete (ez a jobbik eset) vagy ugyanolyan szürke, mint a lökhárító. Ez a szürke árnyalat ha egy picit sötétebb lenne, akkor már az eredeti kocsiéra is tökéletesen hasonlítana. A beltérnél maradva látszik, hogy a dizájnerek jó munkát végeztek, szép a beltér kialakítása. Ám a kormányügyi technikai szigor itt is lekorlátozta a szépséget a gyártási praktikum oltárán és valami egészen fura képződmény alakult ki a kormány helyén. Kár, mert nagyon látszik...

Amúgy a kisautó karosszériájának részletei teljesen rendben vannak, gusztusos, precíz kialakításúak.A lámpákat persze én festettem ki viszont a gyári feliratok szép vékonyak, precízek. A felni perem piros színét én nem szeretem, de szerencsére más kerékösszeállításban is beszerezhető a modell.