2014. október 23., csütörtök

Golfozzunk tető nélkül

Maisto VW Golf GTi Cabriolet bemutató

Számoljunk
Háromnegyedik. Ilyen vagy ehhez hasonló sorszám tulajdonképpen csak a Harry Potteres pályaudvaron létezik. Meg a Volkswagennél. Vették a hármas sorozatot technikai alapnak és erre rábiggyesztették a négyes sorozat megjelenését. Így keletkezett Wolsburgban ez a vászontetős Golf .

A szélvédő erős túlméretezése itt látszik a legjobban

Őstörténet
De hogy a Golf ezen lenyitható tetejű példányait megértsük, vessünk egy röpke pillantást a kezdetekre. Amik már a Bogár korszakba, annak is az elejére mutatnak vissza, amikor is - az éppen gyártásba lendülő bogarak mellett - a német Hebmüller cég elkezdte gyártani azok kabrió változatát.
Itt meg a szélvédő túlzott döntése lehet feltűnő

Tető nélkül az élet
A bogarak teljes életútját jellemző vászontetősök aztán a Golf 1- sorozatban (Type 155) folytatódtak tovább. Ez legalább olyan érdekes sztori, már csak azért is, mert az első sorozatból már többet adtak el, mint az összes tető nélküli bogárból. A Volkswagen adta a motort, a felfüggesztést, a belső teret, a Karmann cég pedig összerakta egy kabrióvá és elhelyezte rajta a jelvényét a ez első kerekek mögött a kaszni két oldalán. Az egyes kabrióra jellemző, hogy nem készült dízel változatban. Kivéve egy-két 1,6L darabot amelyik 1981-ben egy – szerintem nagyon-nagyon-nagyon – speciális kérésre készült és szállítódott az Egyesült Királyságba gázolajos motorral, Golf GLD jelvénnyel. (Vajon ki lehetett ez a befolyásos valaki?) Na ez a nagyon ritka autók egyike.

Innen teljesen rendben van

Továbbgördülve az evolúciós tengelyen érkezik az általunk is bemutatandó Golf 3 Cabrio. Ami tulajdonképpen kicsit négyes is. A hármast 1993-ban mutatták be, sikerrel. 1999-ben kapott egy frissítést a Golf 4 stíluselemeivel, de maga a technika maradt a hármasé. Ezért is gyakran nevezik – talán csak inkább félhivatalosan – Mk3,5-nek. 1,8-as 90 lóerős és kétezres 115 lovas motorokkal futottak, később ehhez jött két évvel később a 110 lóerős 1,9 TDI mint az első hivatalos kombinációja a dízel technikának és a tető.
Ha kívülről szemléljük, föltűnhet, hogy míg az egyesnél szigorúan tartották az eredeti autó vonalait a nyitott tetős megrajzolásánál, addig ennél a változatnál már sokkal szabadabban, mi több praktikusabban sikerült a kocsi hátsó részét megformálni a VW és a Karmann tervezőinek. Ennek köszönhetően a csomagtartó is nagyobb lehetett már, mint az elődnél. Az emelkedő övvonal lehetővé tette, hogy a csomagtartó mérete mindig ugyanakkor a marad a tető bármely helyzetében. A kocsi biztonságosságáról többek között a fixen beépített borulókeret is gondoskodik. Emellett ABS és két légzsák is ott figyel benne, az oldalsó ütközésvédő merevítésekkel együtt.
Több, mint hétszázezer példányt értékesítettek belőlük. Figyelemre méltó tény, hogy az egyes Golf generációk között ügyes átvezetést adtak a kabrió változatok.
Bőrimitációs beltér

Kisautóként megjelenve
Az én kisautóm egy Maisto által megkreált, első ránézésre is Golf 4 kabriónak kinéző modell. Tehát az arányokkal, a felismerhetőséggel nincs is gond. Talán az első szélvédő tűnik nagyobbnak. Igen, ha az eredetivel összehasonlítjuk, akkor a motorház hosszát összehasonlítva az első szélvédő hosszával rájöhetünk a kis turpisságra. Viszont jóval döntöttebb, mint valójában. Nézzük közelebbről. A lámpák formája, a karosszéria részletei teljesen rendben vannak. A kerekek műanyagok, de elfogadható mintázatú felnivel vannak kialakítva. Ez is jó tehát. A beltér kialakítását közelebbről megtekintve láthatunk egy sorjás de kiformázottnak indult kormányt, műszerfalat, sebességváltót, kéziféket. Még az üléseket is a bőrmintázat alapján formálták ki. A lámpákon, rendszámokon eszközöltem némi kifestést, hogy élőbb legyen az amúgy nagyon szép mély, metálkék szerű színre fényezett kisautó.
Összességében egy teljesen jó kis járgánynak lehetek birtokosa. Sajnos csak kisautó formájában.
Márkatársakkal

Kicsit talán harsányak a felnik, de egy nyitott tetősnél ez még elmegy