2016. december 28., szerda

Hot Rod Taxi

A komoly vicc



Ezt a kocsit már régen meg akartam írni. Olyan nagyon vegyes képet kelt első ránézésre, de végül is pozitív a kicsengése az én szememben. Tulajdonképpen egy paródiának tekinthető. Annak viszont nagyon jó. Mi kell ennél több?


De azért nézzük meg részleteiben is, hogyan kell autóparódiát készíteni. Jófajtát. Mert rosszból már volt részünk a Mini Ha Ha esetében. De itt ez egészen más, akár igazi is lehetne. Sőt talán készült is, mivelhogy a London Taxi elég népszerű és sok is van belőle ahhoz, hogy alakítgassanak rajta. 


A kisautó taxi is volt már a szomszédban egy bemutató erejéig, itt olvashatjátok. Onnan folytatva az elmélkedést láthatjuk egyből, hogy a Hot Rod verziónak tulajdonképpen alig van köze  az eredeti karosszériához, az eredeti kialakításhoz. Rövidebb, nem nyílik az ajtaja, döntöttebb a szélvédője, a kerékméretei eltérőek laposabb a teteje és még lehetne sorolni a látványos és kevésbé látványos eltéréseket. Viszont egy csomó részlet megmaradt olyannak mint az eredeti volt (ha a Matchbox változatot tekintjük eredetinek vagy összehasonlítási alapnak). Az amerikai tunerek így látják ezek szerint az angolok újkori bérkocsijait. Vagy ami még valószínűbb, ezt is belelátják ha lehetőségük van rá. De mindezen eltérések ellenére aki egy kicsit is ért az autókhoz, egyből ráismer amikor meglátja. És ebben az átalakítósdi paródiában szerintem ez egy nagyon jelentős értéket képvisel. Az eredeti autó megváltoztak a részleteinek egy része is változott mégis az autó látványa megmaradt. Nem könnyű megtalálni a határvonalat ameddig ezen vonal mentén el lehet menni az átalakítással anélkül, hogy eltűnne a végeredményből az eredeti járgány maga. Még a Union Jack is ízléssel van rálobogtatva a karosszériára. 







2016. december 24., szombat

Én készültem!



Hókotró Merci Unimog


A Mercedes-Benz Unimogja már nem kicsit lehet ismert a kisautó rajongók előtt, hiszen a Matchbox által megjelentetett változatokat már korábban is tanulmányozhattuk itt illetve még konkrétabban itt. Volt már egy átalakításom is, akkor egy off-road truck alakult ki a Majorette Unimogjából. Ott ismerhetjük meg a technikatörténeti részt is. Most egy másik oldaláról közelítjük meg.

Már ősz elején küldik felénk több csatornán keresztül, hogy a közútkezelő járműparkja felkészült a nagy télre. Minden erre a célra kialakított járművük ott feszít a fotókon, lezsírozva, csillogó narancssárga fényezéssel, ugrásra készen. Ezen autók egy része kimondottan hókotrásra és/vagy sószórásra van kialakítva, míg mások az év többi részében általános célra használt fix platós vagy billencs tehergépkocsik, némi szerelvény illesztési előkészületekkel, jobbára az első részükön. És amikor hirtelen szükség van a nagyobb hóeltakarító és csúszásmentesítő erőre, akkor csak ráakasztják a tolólapot, felteszik a platóra a szóróberendezést és immáron teljes értékű elhárítógépként indulhat a kocsi az elemekkel való küzdelemre.


Mindez kicsiben
Most már én is mondhatóm ezt, hiszen van egy, a célra fölkészített Unimogom immár. Bár a Siku kisautói között akad hasonló, ez egy kicsit máshová teszi a hangsúlyt. A nemrég beszerzett Matchbox tolólapos Unimogja (MB-48) valójában nem volt rossz állapotban. Azon túl, hogy a ponyvarész hiányzott és némi játszási kopás volt rajta, egy drótból odasederintett vonóhorog csúfoskodott rajta az eredeti letörött helyett, tehát teljesen elfogadható volt a megjelenése. Nekem mégis olyan semmilyennek tűnt.
Az Unimog számomra egy szuper sokoldalú, mindenféle nem hétköznapi eszközökkel felszerelt speciális munkagép. A valóságban is szinte mindig ez a látvány, amikor egy ilyen jön szembe. Villog a villogó, mozognak rajta a különböző vágó, fúró, kotró, emelő és még ki tudja milyen szerkentyűk. A szépen kialakított Matchbox kisautótestre mindezek helyett csak egy bumfordi tolólap volt odabiggyesztve teljesen rosszul. Nem hagyhattam annyiban. Viszont a tolólapos ötlet meg teljesen jó. Marad a teljes átalakítás. Az alapkoncepció az volt, hogy egy kis tolólap-tuning mellé egy komplett sószóró egységet készítek a platóra. A gumikra pedig hólánc kerül. A teljes szétszerelés után az egyes elemeket vettem sorra.

Lánc-lánc-hólánc
A jeges úton dolgozó gépek számára a hólánc létszükséglet, ergo ez a szerkezeti elem is a kocsimra kellet, hogy kerüljön. A vékony, ezüstösre festett drótból hajlítgattam kerekenként három pár láncot. Mivel a kerekek mögött van a drót átvezetve, ez úgy adja ki, mintha hatágú lenne a lánc, ennyi trükk talán megengedhető a praktikum érdekében.

A hólánc festés alatt


Hóláncolt kerekek, a távolabbin látszik a rögzítési megoldás

Karosszéria
A karosszéria kapott egy – a közútkezelői gépkocsiknál is használatos – feltűnően narancs színt. A plató hátoldalát levágtam, erre nem lesz szükség többet. Az ablakai eleve narancs színűek voltak, nyilvánvalóan a villogó okán. Úgy véltem, hogy ebből a színből ez már kicsit sok lenne, ezért az ablakokat átlátszóra cseréltem, csak a villogó részt tartottam meg. A hátsó résznél egy sztirolból készült aláfutásgátlót (ez olyan hátsó vagy oldalsó ütközőféle a teherkocsikon) szereltem fel, erre kerültek a hátsólámpák és a rendszám.

A garázs előtt áll készenlétben

Speciális szerelvény
A platóra került a speciális felépítmény, a sószóró szerkezet. Ez alapvetően egy lejtősfalú fölül nyitott konténer, amelyiknek a végére van szerelve egy berendezés, amely egy vízszintesen forgó acéltárcsa segítségével teríti a szóróanyagot. Ezt mintáztam meg sztirolból, drótból valamint egy általam ismeretlen rendeltetésű műanyag idomból, némi átalakítással. A szóróanyagot (ami általában só és homok vagy apró zúzottkő keveréke) tapétaragasztóval átitatott szétmorzsolt papírzsebkendőből készítettem. Ez a keverék adta vissza leginkább az ipari só szürkés, áttetsző árnyalatát.


A komplett sószóró egység, még munka közben

A szórótalp

A sótartály
A tolólap
A tolólappal sem voltam megelégedve. Nyilvánvaló az alapvető rendeltetésénél (gyerekjáték) ez nem okoz problémát, remekül funkcionál. Azonban ha már hozzányúlok a kisautóhoz, ezt sem hagyhatom érintetlenül. Először is túlságosan szembe volt fordítva a menetiránnyal. Ezt a problémát egy, a balodali tartókonzolba toldott sztiroldarabbal igazítottam ki. A tetejére került egy hó visszaforgató terelőlemez imitáció valamint két szélességjelző zászló. Bár nem a tolólap része, de ide tartozik, hogy az eredeti első lámpák ilyenkor funkciójukat vesztik tehát kiegészítő fényszórókat kell felhelyezni. Ezek kerültek a szélvédő tövébe. Ilyen lámpa került a konténer megvilágítására is hátra.

Ebbe a résbe került be a toldás, így jobban kifelé fordult az egész

A húzott szálra szerelt szélességjelző zászlók

Dekoráció
A kisautó csak néhány feltűnő színű sávot kapott az oldalára illetve a tetejére. Ezen kívül az ilyenkor szokásos közlekedési táblákat helyeztem el a hátulján. Az összhatás már nagyon hasonlít egy eredeti hókotró-sószóró Unimogra, de mindenképpen ritkaság ebben a léptékben.










És egy kis plusz látványelem



2016. december 14., szerda

Büntet, de mi majd kijavítjuk

Mini, mint az esztétikai nevelés esete



Ez a kocsi két okból született ide. Az egyik, a kísérlet a színnel és a festési technikával. Fehér alapon nagyon apró halványzöld pöttyösre fújtam le az egészet. Szép simára fújni sem könnyű, de ezt a technikát alkalmazni sokkal nehezebb. Nagyon rövid ideig a felület fölött tartva a szórófejet és nagyon pontos távolságból fújva képződik ilyen apró szemcsés felület. Kísérletként bevált, a hatás elemzése a nézőkre bízva, összehasonlítható további színekkel is ide kattintva.
De tulajdonképpen a második ok a fontosabb, ez pedig egy esztétikai kérdést feszeget. Szép-e ez az eredetileg a kocsin levő dekoráció?




Ha dekorációnak lehet nevezni egyáltalán. Többször került már a kezembe olyan kisautó amit alsós kisgyerekek kezdtek el kifesteni ezzel-azzal. Így-úgy de vacakul, mivel sem biztos kezük, sem jó eszközük pláne ízléses szín- és formaviláguk sincs még. Szót sem érdemel, majd fejlődnek, ügyesednek és akkor már akár jó festők vagy designerek is lehetnek akár. Vagy rosszak, mint ennek a kisautónak a designere. Nem tudja velem senki elhitetni, hogy ezt direkt így, szépérzékre nevelő stílusban bírta megszavazni a grafikai megjelenésért felelős sub-team. Meg, hogy a végső döntéskor a felelős nagyvezér is kényszerítés nélkül rábólintott.



Értem én, hogy a modern művészet, meg a minimáldesign, de attól még lehetne szép is és változatos is, ahogy arra már volt példa. Ugyanannyi megtervezni ezt is, azt is. A nonfiguratív vagy modern művészet mind rétegműfaj, belterjes sznobizmusszagú rajongótáborral. Már ha csak a gyerekek ízlésvilágának és igényességének (merthogy ők a célközönség) fejlődése is cél ez a dekor nagyon mellément. A napi szinten és általánosan is terjedő igénytelenség felé vezeti a gyerkőcöket: ez a szép, ez a jó, akkor ezt vesszük alapul az életünkben.



Ezért is venném meg az összeset és festeném át szebbre. Vagy, ami még szellemesebb újítása volt a Matchboxnak néhány évtizede, hogy fehérre alapozva adott ki jópár kisautót, mellékelve hozzájuk megfelelő színes filctollat és így adott teret a gyerkőcök kreativitásának. Az egy előremutató kezdeményezés volt, kár, hogy mostanában ez, vagy valami hasonló ötlet nem jut eszébe a marketingeseknek arrafelé.






2016. december 10., szombat

Jeep dualteszt

Az "angol" vagy a "német" Jeep a jobb?

A korábbi Siku mellé érkezett most a Matchbox friss, idei kiadása. Lássuk a különbségeket és a hasonlóságokat. Miként látják (=mérik, formázzák, gyártják) ugyanazt a németek és a tengeren túliak.


Az ős Jeepről már volt korábbi ismertetés így a történelemóra ott már letudva, most a konkrét Wranglerről lesz szó. Annak is a második generációjáról a TJ-ről, vagy ahogy ismerősebb mindenki számára, a kereklámpás Wranglerről.


Csordás

Az ugye mindenki számára világos, hogy a Wrangler (csordás, csikós) az ős Willys leszármazottja a CJ (Civilian Jeep) sorozat után? Elvileg genetikailag és kronológiailag, no meg a pedigréjét tekintve is, azonban ma már inkább csak nyomokban fedezhető fel benne az ős számtalan előnyös jellemzője, az egyszerűsége és a nagyszerűsége. A sok vérfrissítés és modernkedés a technikai fejlődéssel egyenlő arányban mulasztotta ki az eredeti terepjáró natúr emberközeliségét. Ma már csak egy terepjáró a sok közül, amelyiknek olyan érdekes, a trendtől még el-eltérő formája van, ami emlékeztet egy valamikori híres katonai járműre. Persze lehet azért belőle még sziklamászó, dagonyázó vagy éppen homokozó célgépet készíteni, nem vitás. Azonban van ahol már a tuning sem segít a bátor kalandozón, és vannak akik a józan ész határát feszegetik.
A Wrangler története az ötvenes évek polgáriasított Jeep változatából fejlődött tovább. Wrangler néven először 1987-ben jelent meg, YJ kóddal, a jellegzetes szögleteslámpás kasznival. A modellfrissítést nem siették el odaát mert a következő – általunk fókuszált sorozat – a TJ csak 1997-ben jelent meg. Immár kereklámpásan és számos belső technikai modernitással felszerelve. Az egyik ilyen legfontosabb jellemzője a tekercsrugós futómű volt, ami a kőkorszaki laprugós megoldást váltotta. A karosszéria teljes egészében galavanizált volt már ekkor. Készült a megszokott kétajtós, négyajtós, illetve négyajtó+plató változatban is. Hathengeres, 2,5-2,4 és 4,0 literes motorokkal, automata és hatsebességes kézi váltóval is lehetett kapni. Az időközben a Chrysler fennhatósága alá került cégnél 2006–ig gyártották a sorozatot.  

Német Jeep
A Siku kisautója használtan, de teljesen jó állapotban került hozzám. Első pillanatra is korrektnek tűnt a kivitelezése, az arányai. Tulajdonképpen a részleteket tanulmányozva sem változik a véleményem, mert minden részlet a helyén van. A karosszéria vonalaitól kezdve a finoman részletezett beltéren át, a bukókeret párnázásáig és a padlólemezre mintázott szerkezetek pontosságáig. Nem is igen szaporítanám a szót mivel a képek elmesélik magát az autót is. Arról a kisautó nem tehet, hogy már az eredetije sem az a „vérbeli” ahogy mostanában mondják, hanem csak egy utcai. Metálszín, műanyag karosszériaelemek, elektronikák, automatikák, XXI. század. De ezt az érzést teljesen hozza kicsiben is. Külön tetszenek a kerekei, melyek teljesen arányosak, szépek. Nem túl terepmintásak a gumik, de aszfaltra ez is jó. Ha valami negatívumot kellene keresnem akkor csak a vonóhorgon akad meg a szemem. A szóban forgó nyúlvány brutális méretűre sikeredett, aminek valószínűleg az a magyarázata, hogy használni is lehessen a lovas, motorcsónakos vagy egyéb utánfutókkal is. Ha arányosan csinálták volna meg akkor nem lehetne semmit sem ráakasztani. A katalógusadatok szerint 1/55 léptékű.




Angol Jeep 
Ami ugye mégis csak inkább amerikai, hiába az angolosan hangzó Matchbox név. A kocsi a Matchbox Jeep Anniversary Edition sorozat tagjaként jelent meg. Jót tett a kisautóval ez a spec kiadás, mert a sima korábbi kiadás elég gagyin mutat már emellett, a pontatlan dekorral a buta színekkel és a kommersz kerékkel. Az eredeti autó itt is az 1998-as kiadású kereklámpás Wrangler. Valamiféle szedett-vedett felszereléssel a tetején. Kár, hogy a tetőpakk megmintázásába fektetett energia nem hasznosult teljesen, és életszerűtlen dolog sederintődött belőle. A csomagtartó tartalmát nem nagyon firtatom, mert ki tudja milyen célokból cuccoltak fel oda. Talán valami filmesek dobozai lehetnek, mert elég merev falú dobozoknak tűnnek, de a hosszúkás tárgy teljesen érthetetlen. Amúgy bármi lehet. De jól mutat. Viszont a valóságban azért sokkal jobban elrendezik a csomagokat a tetőn, no meg le is kötözik valamilyen kötelekkel, spaniferrel. Kiváltképpen egy terepjárón, ami ide-oda dülöngél. Nagyon kicsi kellett volna ehhez a tökéletes megoldáshoz. A kisautót 1:56-os léptékűnek jelölik az alján. 
A továbbiakban ezzel a kisautóval sincs gond, a fényezés szép, a kerekek arányaiban és kialakításukban is szépek. Csak a pótkerék vastagságán spóroltak: kb. 50%-ot. Kár érte, meg azért is mert az igazi kerék helyett csak egy kerékburkoló dobozt kaptunk, amit viszont egy akkora sorja vág keresztbe vízszintesen, ami spoilernek is elmenne. A lámpák közül csak a két első fényszóróra jutott festék. A beltérben szépen formázott magastámlás kagylóülések vannak, a többi részlettel nem bajlódtak. Kiemelendő a nagyon szép dekoráció és a feliratok. Még az ajtóra is jutott egy sötétszürke árnyalat, ám magyarázatot nem látok rá. Talán a csíkozás folytatása jobb lett volna. Elrejtettek egy aprócska Matchbox feliratot a hátsó kerekek fölé. Elfogadható. 

Hasonlítgatások
A méretarányokat összehasonlítva majdnem azonos a kettő, a tengelytávban mintegy 2mm eltérés lehet, a német a nagyobb. A kerékátmérő is nagyobb, de szerintem már nem arányosan. Talán a zöld mérete jobban mutat. A német autó viszont keskenyebb egy erős gondolattal, ami a forma torzulását mutatja valamelyiküknél. Ezirányú további kutatások már meghaladják a pontossági határainkat. A kaszni mindkét kisautónál rendben van, arányaiban, kialakításában is. Viszont a német karosszéria élei jóval tompábbak. Jó látni, hogy a szélvédő dőlésszöge azonos mindkettőnél. A vonóhorog a Siku esetében kevésbé tűnik használhatónak a gömbölyűsége miatt, viszont nem is szép. A Matchbox esetében meg talán már annyira közelít az arányos mérethez, hogy a funkció másképpen kerülhet veszélybe, a kicsinysége okán.
 Az ajtók különbözőek, mint ahogy a valóságban is kétféle ajtóval is találkozhatunk. A tört felső élűt a nyitott változatoknál használják, a magasítottat pedig keménytető esetén. Ami érdekes az a borulókeret. A bordónál a Jeepeknél használatos íves keretet mintázták meg, míg a másiknál valami teljesen egyedi vasszerkezet tartja a tetőcsomagtartót. Létezhet ilyen csak én nem láttam hozzá hasonló példákat.
Igazából nem lehetne eldönteni a végén, hogy ez jobb vagy az. Nagyon fej fej mellett vannak, hol egyik jellemző jobb, hol a másik kocsi találta el jobban az adott részletet. Ajánlom mindkettőt.