Proto 3.: Úgy jön mintha menne

 Ferrari Pininfarina Modulo

Corgi

felújítás

 

A kisautó dílerem turkálós dobozából mosolygott rám ez az élénk sárga színű, erősen használt szappan formájú spiáterdarab. Olyan jellegtelen, autóra egyáltalán nem emlékeztető formája alapján akár egy Hot Wheels fantáziadarab is lehetne, ami abszolút kívül esik a legszélesebb látókörömön kívül is. De ezt a példányt azonnal fölismertem. Rémlett, hogy a Ferrari könyvemben van róla fotó és leírás. Kézbevéve látszott, hogy menthető darabról van szó. Viszont az éktelen sárga színe a piros belsővel azonnali megújulásért kiáltott, ezért nem is hagyhattam ott. Már megint egy olyan kisautóm lett, amely legkevésbé sem tartozik a fő trendek vonalába. Csak a hetvenes évek autózásában igazán jártassak tudják hova tenni.

 

A könyvemben utánanézve kiderültek a részletek is a kocsiról. A Ferrari 512 S alapjaira (motor és váltó leginkább) építette a Pininfarina. A terveket Paolo Martin készítette. Tulajdonképpen nem lehetett más szempontja, mint a légellenállási együttható legalacsonyabb értéken tartása, úgy, hogy még autóra valamennyire emlékeztető dolog legyen az álomból. Ez bizton sikerült neki elérni, de örülhetünk, hogy csak prototípus maradt. Merthogy nem is szép és nem is praktikus. De lapos.

 A mozi vagy a képregények fantasztikus világa által ihletett koncepció eredménye az 1970-es Genfi Autószalonon bemutatott - akkor még fekete színű - futurisztikus jármű. Ajtók helyett a tető első szakasza (a szélvédővel együtt) és azon az oldalsó ablakok voltak előrecsúsztathatóak, hogy valahogy a két személy bejusson az autóba. Ott mindjárt zavarba is jöhetett az egyszerű sofőrjelölt, mert a beltér elrendezése sem a hagyományos. Az is elgondolkodtató, hogy egy olasz prototípus miért jobbkormányos, de a vezérlőgombok elhelyezése egy labdányi a tekegolyóból készült gömbön a vezető és az oldalablak között a „küszöbön”, már komoly elmélkedésre ad okot. A modularitás volt a jelszó, ennek itt-ott nyomát is látjuk a szimmetriákban, de semmi több.

 A V12-es 550lóerős ötliteres motort a vezető mögé helyezték el, lefedéseként pedig egy sötét műanyaglemez szolgált. Amire történetesen négy sorba, hat-hat arasznyi lukat vágtak,szépen szabályosan, dizájnosan, ahogyan egy gyakorlatiasságmentes prototípusnál szokás. Továbbhaladva a fölülről teljesen téglalap alakú autón kitűnik, hogy jóval szélesebb az akkori autóknál. Talán oka ennek az is, hogy a kerekeit beburkolták oldalról. Na nem teljesen, az túl kommersz lett volna, hanem kihagytak a kasznin jókora dizájnolt lukakat is. Tehát a légörvények had tekeregjenek, itt nem számít a légellenállás. A kerekek előtti burkolatok egyébként leszerelhetőek ha a kerekekhez hozzá akarnak férni. A kerékelrejtés célja talán a repülés/suhanás hangsúlyozása lehetett, hiszen a skicceken sokszor nem is ábrázolták őket. A kocsi egyébként hangtalan suhanást indukálna a szemlélőjében, a látvány alapján, azonban videókon nézve mozgás közben igencsak érces-ronda hangja van és ráadásul nem is megy gyorsan. Mondjuk a stabilitását elnézve ez érthető.

 A Corginak jutott eszébe ezt a futurisztikus porototípust megformázni kicsiben. A forma rendben van, azon nincsenek számottevő tévedések, de a színválasztás már nagyon „gyerekszem csábítóra” sikerült. A motorházfedél rész eredetileg szürkés foltja helyett élénk piros alapra tették a 24 fekete foltot, így jött létre a katicabogár hatás. Ez nagyon csúnya. Érthetetlen számomra, hogy egy mindössze egyetlen példányban létező, tehát konkrét járművet miért nem az eredetivel azonos színűre készítenek el.

 

 Természetes, hogy egy felújítás vált szükségessé ebbe az esetben is. A balatoni kagylókhoz hasonlóan, két, szinte azonos félből áll a modell. Az alsó és fölső féldarab illeszkedésénél egy vékony piros közdarab van – az eredeti autóhoz hasonlóan – amely egyben a belteret is alkotja. Többé kevésbé követve az eredetit, az ülések és a műszerfal-kormány kombó is rendben van. Persze itt az eredetinek megfelelően lefestettem feketére a belteret, csak az ülések maradtak pirosan. Ugyancsak hozzá kellett nyúlni a hátsó részénél is a kipufogók színezésével. A motortér lefedését jelzés értékűen, az eredetihez hasonló színvilággal, matricából készítettem el. 

 Csak érdekességképpen említem meg, hogy az autó alsó felének (padlólemez más autóknál) belsejében külön felirat és nyíl jelzi az összeszerelő munkásoknak, hogy melyik az autó eleje. Ugyanis ebben az állapotban ezt nehéz lenne egyből megállapítani, de viszont az első és hátsó kerekek eltérő átmérője miatt nem mindegy.

 

 Mindenestre örülök, hogy egy egyedi prototípus ritka modelljét sikerült eredeti közeli állapotba hozni és ezzel a különcök sorát bővíteni a vitrinemben.