MG 1100

MG (Austin) 1100

(Matchbox)

felújítás

 

  

1962-ben piacra dobták, 1963 és 1971 között Nagy-Britannia legkelendőbb autója volt. Ez volt az  ADO16. Polgári nevén Austin vagy Morris 1100 leginkább, de ettől eltérő neveken is találkozhatunk vele. A BMC ADO16 kódnév amúgy a British Motor Corporation (BMC) és később a British Leyland által gyártott kis családi autók sorozata. A Pininfarina által tervezett karosszériájú modellből legyártott 2,1 millió darab több mint felét hazai piacon értékesítették. A BMC akkori politikájával összhangban az Austinokat Longbridge-ben, míg a Morris és az MG változatait Cowley-ban szerelték össze, de készültek modellek Spanyolországban, Olaszországban, Jugoszláviában, Belgiumban is. 

 

   Kezdetben csak négyajtós limuzinként volt elérhető,  1966 márciusában viszont már elérhetővé vált egy háromajtós kombi verzió is, Morris 1100 Traveller néven. A kétajtós limuzint kereső belföldi vásárlóknak meg kell várniuk a Mark II változat 1967-es érkezését Szinte minden versenytársától eltérően az AD016 a hátsókerék-hajtás helyett elsőkerék-hajtást tartalmazott. Az Automotive Products négyfokozatú automata sebességváltóját 1965 novemberében adták hozzá opcióként. A nagyobb, 1275 köbcentiméteres autók 100 kilométer/órás sebességre körülbelül 14 másodperc alatt voltak képesek felgyorsulni.

 A Minihez hasonlóan az ADO16-ot a BMC A-sorozatú motorja köré tervezték, keresztirányban építették be és az első kerekeket hajtja. Elöl már tárcsafékekkel szerelték. Egy Hydrolastic nevű kombinált folyadékfelfüggesztési rendszert is alkalmaztak benne. A Citroen 2CV rendszer előnyeit (menetkényelem, úttartás) fölhasználva, azt kiegészítve készítették el.  A lényege az volt, hogy az első és a hátsó kerekek közötti folyadékalapú kapcsolat révén simább futást kívántak elérni.

A korabeli marketinganyagok kiemelték a tágas utasteret a versenytárs modellekhez képest, amelyek anno a Ford Angliát, a Vauxhall Vivát és a BMC saját, még mindig népszerű Morris Minor-ját jelentették.. A Minihez hasonlóan az autó csinos formája szinte egyetemes dicséretet kapott akkoriban. 

 A kisautó 1966-tól volt a kínálatban, 1970-ben már SF kerekeken. Kék és zöld árnyalataiban létezett. A forma jól fölismerhető, a részletek is a helyükön vannak. Természetesen jobbkormányos változat az autentikus bár szép számmal futott az utakon balkormányos is. A beltere talán egy kicsit jobban megmintázódott az átlagnál, hiszen ül benne egy sofőr is, de ami a legérdekesebb, hogy egy kutya is utazik benne a hátsó ülésen. Mi több, a letekert ablakon bámul kifelé. Ez egy nagyon vonzó részlet benne nemcsak a gyerekszemek számára de így felnőtt fejjel is. Az első lámpa és az alatta levő index a modelevolúció adott pillanatának megfelelően a lökhárító és azon túl a padlólemez fényes fémjéből van kialakítva, a jellegzetes hűtőráccsal egyetemben. Ez a jellemző megoldás a VW 1600 esetében is megtalálható. 

Az elnevezése kicsit fura, az első szérián M.G. néven jegyzik, ami korántsem tekinthető igazán helyesnek, nyilván ezért módosították MG-re később. De talán a legtöbben mégis Austin néven ismernék föl. A felújítás során egy korabeli színárnyalatot adtam a kocsinak illetve egy kicsit a gombkerék feketeségén is enyhítettem némi ezüsttel.

 

 

MG B

 MGB GT Coupe

(Matchbox)

(bemutató)

  1962 szeptemberében került a közönség elé az első MGB. Négyhengeres (1798 cm3/95LE) motorja volt alapból, de olyan idők jártak akkoriban, hogy ezekbe a kis fém kasznikba beleerőltették a sorhatos, sőt - Ken Costello mérnöksége alatt - egy V8-as erőforrást is. (Remélhetőleg a fékeket is utánméretezték a teljesítmény függvényében.) Így változatos teljesítményű, angolos kinézésű kétüléses vagy 2+2 üléses sportkocsija is lehetett a vásárlónak. Főképpen vászontetővel gyártották, de - mint a modell is mutatja - keménytetős GT is készült belőle a fázósabbaknak.  A GT csúcsmodellje 7,7 másodperc alatt gyorsította 200km/h sebességre a pehelykönnyű karosszériát. Belsejét is az elegancia, sportosság és kényelem jellemezte. Sikeres formája elsősorban a közreműködő Pininfarina studiónak köszönhető.

Önhordós karosszériája volt, ami már igen előremutató volt akkoriban is abban a környezetben. Az angol tradíciókat próbálta ötvözni a luxusmegoldásokkal. Alapból fém lökhárítói voltak, de a fokozódó biztonsági előírások miatt (elsősorban az USA-ban, mint fő piacon), kénytelenek voltak hatalmas, energiaelnyelő műanyag burkolatokat tenni az autó két végére, ami aztán agyon is ütötte a bájos kisautó megjelenését. De biztonságosnak volt mondható ezek után és az amerikaiak nyugodt szívvel használták nem kis számban. Évi 20-25ezer darabot gyártottak belőle, elsősorban a tengeren túlra. 1980-ban ért véget a gyártása.

 

 

A gyártója az MG (Morris Garages) - a múlt század forrongó brit autóipari összefonódások és szétválások részeként - 1923-ban vált le a Morrisról és egészen 1994-ig tevékenykedett több-kevesebb sikerrel, (több nagy angol autóipari egyesülés neve alatt is) mígnem a BMW fölvásárolta. 

 

 

 

A Matchbox jó érzéssel az 1971-es kiadású GT változatot mintázta meg, annak is a BCT   változatát. A 2020-ban kiadott kisautó két színben jelent meg: az autentikus angol zöldben és ebben a szép pirosban. Az előbbi hűebb az angol hagyományokhoz, ez utóbbi viszont kétségkívül mutatósabb. Bár nem csúnyák a kerekek, de nem annyira stílusosak és talán egy kicsit szélesek is a kisautóhoz. A beltér fekete, ami teljesen jó, viszont a kissé füstszínű üvegezésen át semmi nem látszik belőle, csak amit a letekert oldalablakok lehetősége megenged.

Nagy dicséret illeti a dekorosokat. Nagyon szép és pontos a tamponnyomás, különösen a logók sikerültek precízen. Összehasonlításként itt egy fotó az eredetiről. Az első lámpák kifestését én végeztem a gyártó helyett.