Renault R4 Fourgonnette
(Majorette)
felújítás
1956 elején a Renault elnöke, Pierre Dreyfus – vélhetően a Citroen CV2-n ispirálódva - elindította az új projektet: új modellt tervezni ami képes kielégíteni a legtöbb fogyasztó igényeit. Lehetne családi autó, női autó, farmer kocsija vagy városi autó. Dreyfus azzal foglalta össze a projekt szándékát, hogy felkérte munkatársait, hogy készítsenek egy "kék farmerautót" – egy olyan autót, amely az akkoriban egyre népszerűbbé váló farmernadrágokhoz hasonlóan szabadidős és munkában egyaránt hasznos lehet, és minden demográfiai kategóriájú vásárló számára vonzó lehet. Ez lett a Quatrelle, vagy ahogy mi ismerjük, az R4.
A fejlesztések után az autót abban az időben (1961) dobták piacra, amikor a több évtizedes gazdasági stagnálás átadta a helyét Franciaországban a növekvő fejlődésnek. A törekvést siker koronázta. Az igen hosszú, 33 éves gyártási sorozatát a történelem tizenhetedik leghosszabb élettartamú egygenerációs autójaként tartják számon. 1994-ig végül több mint nyolcmilliót gyártottak belőle.
A Renault először használt
elsőkerék-hajtást egy családi autóban teljesen független felfüggesztéssel,
valamint fogasléces kormányművel. A felfüggesztés torziós rudakból állt,
amelyek nem igényeltek rendszeres karbantartást. Az autó bal oldali tengelytávja rövidebb, mint jobb oldalon, mivel a hátsó
kerekek nincsenek egymással szemben. Ez a koncepció lehetővé tette a hátsó
felfüggesztés nagyon egyszerű kialakítását az egymás mögött elhelyezett
keresztirányú torziós rudak használatával, anélkül, hogy befolyásolná a
kezelhetőséget. Az elülső torziós rudak hosszirányúak voltak.
Egyszerű karosszériája volt, minimális felszereltséggel, könnyen eltávolítható „nyugágy” ülésekkel, egyszerű műszerfallal és tolóablakokkal. 32 lóerős 747 köbcentis motorral látták el. Az eredeti háromfokozatú manuális sebességváltó bár friss tervezésű azért elavultnak tekinthető. A műszerfalra szerelt sebességváltó kart egy egyenes, közel vízszintes rúd köti össze a váltóval. A rúd a hosszirányban elhelyezett motoron és tengelykapcsolón keresztül haladt át közvetlenül a sebességváltóhoz amely a motor előtt, a hűtőrács mögött került elhelyezésre.
Ez a Renault volt az egyik első modell, amely moduláris rendszerplatform stratégián alapult. A karosszéria a vázhoz volt csavarozva, így gyorsan kivitelezhetők a variánsok. Ilyen volt a kombiként és paneles Fourgonnette-ként hívott dobozos változat, a Sinpar 4x4 kerékhajtás, a Plein Air nyitott strandautó és egy ajtó nélküli még szórakoztatóbb hobbiautó, a külön műanyag karosszériás rodeó vadászjárműként. Meg még egy csomó változat! Vizuálisan és műszakilag azonban nem változott a 31 éves gyártás során. Csak az újabb színek, a divatos speciális modellek, a minimális teljesítmény- és berendezésmódosítások, valamint a három kontinens elmúlt 16 országában megnövekedett gyártóhelyek száma hirdette meg az évtizedek változásának évgyűrűit. Versenyzői karrierje a Monte Carlo Rallyn és a "Kelet-afrikai Szafarin" formálódott ez utóbbin ötödik lett. 17 évvel később a Párizs-Dakar sivatagi maratonon egy négykerék-meghajtású R4 Sinpar kategóriájában második lett.
A „B” oszlopot követően kezdődtek a változások. A két hátsó ajtó megszűnt, lett helyette egy megemelt tetejű doboz, ami messziről felismerhetővé tette. A 400 kg-os megnövelt hasznos teherbírás pedig immár a vállalkozók szemszögéből jelentett előnyöket a megnövelt raktér térfogat mellett. Erre jött még az egyedi hátsó, 'Giraffon' becenevű fölnyitható tetőajtó, ami hosszabb tárgyak (iparosok létrái) szállítását is lehetővé tette a becsukott hátsó ajtóval is. A szélesre nyíló hátsó ajtó akadálytalan hozzáférést tesz lehetővé a meglepően tágas raktérhez, amely félmagas válaszfallal van csak elválasztva a vezetőtől. Természetesen a hátsó üléssor ledöntése után még nagyobb helyett kaphatott a sofőr. A sok praktikum mellett az igénytelensége és a könnyű javíthatósága méltán tette vonzóvá az eleve (el)használásra szánt modellt a kisvállalkozók számára, legyenek akár az iparban akár a mezőgazdaságban érdekeltek. Az 1100-as, 34 lóerős motor éppen elég volt a napi feladatok leküzdéséhez. A Renault 1962-1992-ig gyártotta a Fourgonette modellt.
A kisautóhoz való átvezetésként pedig meg kell említeni a versenyautók kiszolgálására (is) hivatott szervizautókat is. Ezeknél nem volt gyárilag „zsiráfajtó”. A Majorette modellje is egy ilyen dobozos Fourgonette, amely a felújítást követően már egy versenycsapat kísérőautójaként jelenik meg. A kisautó nem túl rossz állapotban érkezett hozzám, de mindenképpen egy ilyen autót képzeltem el belőle. Sok variálást nem tettem vele, csupán egy megfelelő színezést, dekorációt kapott és szebb kerekek kerültek alá. Arányait tekintve rendben van a modell, talán az eleje sikerült egy kicsit vaskosabbra a kelleténél. Rendes kormány van benne, viszont nagyon eltúlzott méretben és helyzetben.
