Big Foot

 Ford 4x4 Open Back Truck

(Matchbox) 

felújítás

1982-ben a megjelenésekor még (többféle) sárga volt, aztán megérkezett a fehér és utána 2014-ig bezárólag számos szép és kevésbé szép színt is kapott különböző dekorációkkal. A műanyag elem a platón is változó színű volt. Még a kerekénél is tudtak újítani a vége felé, ahol egészen extrém méretű felnit csaptak alá. Attól eltekintve, hogy nem illik egy 1/64 léptékű autó alá ez a nagy kerék, nagyon szép kis pickupot alkottak a tervezői. Inkább gyerekszemnek való, mint gyűjtői szépségnek. Abban az évben is több ilyen hatalmas kerekekkel ellátott kisautó volt a kínálatban, minden bizonnyal divatosnak tekintették. A felújítás egy újrafestésből és egy kicsit érdekesebb matricázás fölrakásából állt.

 

 

Az eredeti autó egy Ford lehet (?), bár elnézve a kisautót és a korabeli amerikai Ford pickupokat én úgy látom, hogy köszönőviszonyban sincsenek egymással. Átböngészve a Ford  pickupok történetét még csak hasonló megjelenésűt sem láttam. Sokkal több hasonlóság található egy Toyota HiLux-szal. A megjelenésekor egy Ford pickup így nézett ki. Várom, hogy ki találja meg mégis az eredetit.....

Vasoxid PU

Chevy Pick Up 1952

(Hot Wheels)

átalakítás

Az amerikai pickup sorban már szerepel ez a kisautó (ennél rondább színben), így az ingerküszöbömet nem éri már el. Elvileg. De amikor megláttam a boltban akkor mégiscsak fölkeltette a figyelmemet. A festése. Rozsdásodó lemezeket próbáltak imitálni, ami első ránézésre jó, a gyerekeknek izgalmas és dögös, nekem azonban kevés. Lehet, hogy ez volt az eredeti?

 

 

Megvettem, hazavittem kibontottam és elkezdtem elemezni, hogy miért is van az az érzésem, hogy közepesen hamis a dolog. Nézzük a felületet! A kaszni eredeti színére ráfestettek egy barnás árnyalatot, nagyjából találomra. A rozsda más helyeken támad, nem ott ahol könnyű megfesteni azt. Éleken, zugokban, a frekventáltabb, kopottabb részeken. A plató bordázatán például nem volt kopás, holott - egy igazi munkásautón amilyen ez is - először onnan jön le a festék, amikor az első raklapot ráteszik. Másnapra meg megjelenni a narancssárga felület a csillogó fémen. És akkor indul el a korrózió folyamata. Abban az időben nem volt még alváz- és üregvédelem, tehát rozsda ott támadott hol tudott, márkától, típustól függetlenül: a festékmentesített felületeken vagy ahol megkopott a festék vastagsága akár a sok napsütés miatt, a platón a zugokban hol megállt a víz, illetve a kerékjárati íveknél, ahol  por meg a sár megül és tartja a nedvességet. Nos, ezeket a helyeket nem sikerült a dekorációt tervezőnek eltalálni. Ezen túl a rozsdás felület sohasem selyemfényű, mint ezen a kisautón. Messziről mattnak látszik, de valójában egy enyhén fényes felületet láthatunk közelebbről szemlélve. Miből állt volna igazi matt festékkel lefújni?  

 

 

A legfeltűnőbb talán mégis a hűtőrács-padlólemez kombó, a maga krómozott csillogásával. Ilyen nincs! A króm az egyik leginkább kényes felület, így ha valahol akkora rozsdafoltok vannak az autón, mint ezen, akkor a rozsda már a krómot is megtalálta. Itt pontosan lehetett volna valami barnás anyagból kialakítani ezt az alkatrészt, ami ha nem is rozsdát mutat, de legalább valami arra utalót – ami nem csillog a napsütésben. 

 

 És akkor ott van a kerék. Persze tudom, hogy a kisautót elsősorban a csillogósabb változatra tervezték, nagy kerekekkel, jól gurulósan, tetszetősen, trendi módon, így erre a verzióra is ez került. Van az az eset amikor a valóságban is egy ilyen autón a restaurálás után ezek a kerekek köszönnek vissza (ha a stílusirányzat is megköveteli), de azért a vékony, „hétköznapi” kerék még mindig jellemzőbb. Nem kerülne sokba a kisautógyártóknak egy vékonyabb kerék kitalálása az ilyen régi, fapados autókra. Csak az érdekesség kedvéért. A kerekekkel tehát kezdeni kellet valamit, a gyáriak nem maradhattak alatta, még rozsdásítás után sem. A legalkalmasabbnak tűnt az első szériás Superfast kerekek alkalmazása. Kikerestem egy ilyen szettet a dobozból, gyártottam hozzá megfelelő hosszúságú tengelyeket (eltérő az első és a hátsó hossza), majd a felni részt is rozsdásra alakítottam. Ha már a többit eszi a rozsda, akkor ezt is megette egyidőben. Viszont a padlólemezben a széles kerekeknek nagy kivágásuk volt, amibe a vékony kerekek belecsúsznak a tengelyeken. Ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni. A kerekek pozícionálására a padlólemez kerékkivágásaiba mind a négy helyen egy-egy dupla távolságtartó elemet ragasztottam be, még a festése előtt. Így a kerekek a tervezett helyen a kaszni felületéhez közel maradnak használat közben is.

 Persze biztosan van az a nagyon-nagyon ritka és speciális eset, amikor a valóságban is így néz ki egy jármű, egy erős megszállott keze nyomán, aki eklektikusan keveri a különböző stíluselemeket egyetlen járművön. De a valóság ennél sokkal prózaibb, a rozsda és az UV mindent visz. Hát akkor legyen ez meg kicsiben is, ha már van egy jó alapunk hozzá. Az alapszín tetszett, kellően fakó árnyalatot raktak rá gyárilag, így azt nem akartam módosítani. A rozsda amúgy is a meglévő felületeken jön elő, akármilyen színű is az. A rozsda továbbá nem sík felületű, hanem már durvább, az előrehaladottság állapotától függően. A színe is narancsos árnylattal indul és valahol a sötétbarnával ér véget, amikor elfogy alóla a lemez. Ezt ebben a méretarányban is a leginkább krétaporral lehet elérni, amit a felületre kent színtelen lakkba kell beleszórni. A megfelelő helyek kiválasztása után több rétegben különböző árnyalatú rozsdaport vittem fel az általam jónak vélt felületrészekre, ezzel imitálva a korróziót. Ugyanezt a kezelést kapta a korábbi króm felület is, azzal az előzménnyel, hogy egy közepes barna alapozószínt fújtam fel alá alapként.A kisautó ilyen kezelések után már meglehetősen autentikusan hozza az elhanyagolt és oszlásnak indult munkásautó feelinget.

 

 

A kerekek így vékonyodtak el

 

Itt látszanak a távtartók

 

Rozsdásítási alapkellékek

 

Ez a fényesség biztosan nem rozsdára utal

 A Chevrolet teherautógyártóként hosszú múltra tekint vissza, 1918-ig nyúlik vissza. És bár számos figyelemre méltó modell született a korai években, az 1941-1959 közötti pickup-kínálatra érdemes jobban odafigyelni, hiszen számos szép darab maradt fenn ebből a korból is.  A típustörténet szerint 1941-ben a Chevrolet átalakította pickupjait, a legszembetűnőbb változás az előző évhez képest az új homloklemez volt. A hűtőrács felső részét vízszintes rudak díszítették, míg az alsó részét függőleges rudak, a fényszórókat pedig a sárvédőkre szerelték fel. Sajnos a polgári élet legtöbb aspektusához hasonlóan a második világháború megszakította a Chevrolet pickupok gyártását, és az összeszerelő sorok leálltak az év januárjában. A Chevrolet azonban engedélyt kapott a kormánytól, hogy teherautókat gyártson „kiemelt prioritású” polgári alkalmazásra. Az anyaghiány miatt ezek ateherautók festett rácsokkal, lökhárítókkal és dísztárcsákkal készültek, amitcsak 1946 közepétől váltott fel ismét a króm korszak. A Chevrolet úgy hirdette ezeket az "új" háború utáni ajánlatokat, mint amelyeket a háború alatt szerzett katonai járművek építési tapasztalatai alapján továbbfejlesztettek, de úgy néztek ki, mint az 1942-es modellek. 1947-ben a Chevrolet bemutatta az új Advance Design sorozatot az úgynevezett Unisteel fülkével. Az Advance-Design a Chevrolet könnyű és közepes teherbírású teherautó-sorozata, a második világháború utáni első jelentős átalakításuk. Eltűnt a kihajtható szélvédő, az ablaktörlőket pedig a burkolatra szerelték fel, a fülke negyed ablakai pedig opcionálisak voltak. A fényszórókat áthelyezték a sárvédőkbe, és az új hűtőrácson öt hűtőrúd volt, a felső kettő között parkolólámpákkal. Míg az ajtókban nem voltak szellőzőablakok, a burkolat tetején és a vezetőoldali burkolat alsó részében voltak nyitható szellőzőnyílások. Körülbelül az 1952-es és 1953-as teherautók azonosításának egyetlen vizuális nyoma az volt, hogy a forgatható ajtókilincseket nyomógombosra váltották. Kisebb változtatások történtek a névtáblán, és a krómozott rácsok továbbra sem voltak elérhetők.   A műszerfalat és a platót újratervezték, és most kerek hátsó lámpákat használtak. Az új V8-as motorralegyütt az elektromos rendszer 12 voltos lett.

 

 

 

 

 

Nissan PU

 Nissan Hardbody 1995 (D21)

(Matchbox)

bemutató

 

 

A Nissan teherautók története 70 évre nyúlik vissza, de mégis az 1990-es években jelent meg a márka egyik legikonikusabb formaterve, a pickup formátumú Hardbody. Mi is a Nissan Hardbody története röviden?

A Datsunt 1933-ban alapították Japánban és később természetesen elsősorban Amerika felé próbáltak nyitni. Észak-Amerikában a vállalat a „Datsun” nevet használta az 1980-tól 1983-ig terjedő modellévek között, majd 1984-ben „Nissan Datsun” névre, majd „Nissan” névre keresztelte át magát. A Datsun Pickup nem csak egy új jármű volt, egy teljesen új koncepciót képviselt ott is, a kompakt vagy mini teherautót. És ma a kompakt teherautók a legkelendőbb járművek közé tartoznak az Egyesült Államokban. A szóban forgó pickup hivatalosan D21 néven futott.  Egy megbízható 4x4-es rendszerrel meghajtott masszív pickup az amerikai piacon igen népszerű lett. Kétajtós, King Cab – vagyis hosszított kétajtós – és négyajtós változatban is kínálták 1985 novembere és 1997 között. 

 

 

 4 hengeres és V6-os dízel erőforrásokkal (2,4 literes, négyhengeres hengerenkénti háromszelepes  106 lóerős) szerelték, ötfokozatú kézi vagy három-négyfokozatú automata váltóval. Később megjelent a háromliteres erőforrás is. Érdekes, hogy kínálták hátsó és négykerék-meghajtású változatban is. A Hardbody név a duplafalú padlólemez miatt ragadt rá, amely konstrukció igen jó merevséget adott a kaszninak.

 A korábbi generációkkal ellentétben ez a modell világszerte kétféle karosszériaváltozatban volt elérhető. A két- és négyajtós karosszériát Japánban tervezték, míg a King Cab változatot az Egyesült Államokban, a Nissan kaliforniai San Diegó-i stílusstúdióiban alkották meg. Mindegyik változat egyedi homlokdizájnt kapott, az amerikai változatnak más a motorháztetője és szélesebb, kiszélesedő első védőburkolata.

Extrákkal is szerelték igény szerin, amely tartalmazta a légkondicionálót, az elektromos tükröket, a könnyűfém keréktárcsákat és a krómozott karosszériaelemeket, például a tükröket és a lökhárítókat. Az SE jobban felszerelt volt, és megrendelhető volt a napfénytetővel, elektromos ablakokkal, zárakkal és speciális, 15x8 hüvelykes "Robot" könnyűfém keréktárcsákkal.

 

 

2020-ban került a polcokra az igencsak szépen megformált kisautó. Látszik rajta, hogy nagyon lélekkel csinálta a tervezője. Sok-sok részlet a helyén van. Piros, kék, fekete, fehér, türkiz színekben adták ki, melyek szépek mind, de talán a metál türkíz a legszebb, a szerény szürke díszcsíkkal. Háromféle kerék tartozhat hozzá, ezek közül csak az egyik, a 10 küllős a telitalálat hozzá, a többi (későbbiek) az nagyon felejtős és kommersz. Ez viszont méltón csatlakozik a kocsi részletességéhez. Maga a kisautó pontosan hozza az eredeti autó arányait. A King Cab változat készült el kicsiben, ami annyit jelent, hogy egy kétajtós fülke van hátrafelé egy kis rakodórésszel megnyújtva. A szürke (vagy sötétszürke vagy fekete vagy csillogós) padlólemez anyagából van kialakítva a kocsi frontja, valamint a plató aljának egy része, ami bár részletes és szép is, de kifestetlenül ront az összhatáson. A beltér - hasonló színekben - kellően megformázott, bár nincs túlgondolva (pizzakormány). Viszont a platóhoz érve jön a kellemes meglepetés. Egy pótkerék és egy lánc van "odadobva" a platóra. Valójában csak miután kiszíneztem őket, lettek igazán látványosak és élethűek. De így viszont már nagyon megéremlik a pirospontot. Sőt még arra is törekedtek, hogy a kerék mintázata hasonlítson a többi négyhez, ami azért szinte példanélküli ebben a műfajban. Apró szépséghiba, hogy 1 milliméterrel kisebb az átmérője a pótnak. És a vastagsága is kisebb.

Nagyon jó megoldás viszont a finoman színezett és vékony üvegezésből kialakított tetőablak, ami az eredetieken is egy rendelhető extra felszerelés volt, így itt most nem gyerekszem csalogató kamu részletről van szó. Az ablaktörlő finom részletezettsége illetve a két külső tükör is sokat dob a megjelenésén. Az ilyen autóknál a vonóhorog természetes tartozék, így abszolút jól tették, hogy ezzel is felszerelték a kisautót.

 

PU 3: Redneck

 

 Ford Pickup

(Matchbox)

átalakítás, felújítás

Megint egy Ford Pickup, ezúttal faluról. Valami mezőgazdasági telep használatában van, mert óriási méretű traktorkerekeket kell szállítania valahová. Ez megszokott látvány nálunk is, ha valaki farmok közelében jár. Az lehet, hogy a kocsi túl van terhelve, de ez is megszokott dolog ebben a műfajban. A túlterhelés amúgy is csak adminisztrációs tétel, a pickup meg fogyóeszköz.

 

Féloldalasan túlterhelt, ez tisztán látszik

 A kisautó az ősrégi RW kerekűek közé tartozik. Ebből sok van ezért nem féltem kicsit hozzányúlni. Kivágtam a plató hátfalát, hogy a rakomány autentikusabban elhelyezhető legyen. Az amúgy is elnagyolt hátsó homlokrész maradékára kerültek a lámpák és a rendszám. Akinek nem tűnt volna fel ez a modell is kormányozható első tengellyel rendelkezik. Ezt a megoldást meghagytam, mert tökéletesen működőképes volt, ami ennyi év után egy csoda. A tengelyt ugyanis egy-egy rugalmas műanyag támaszték tartja egyenesben. A műanyag meg köztudomásúlag öregszik és törik. De itt még rugalmas maradt. A homloklap teljesen hiányzott, ezt keményedő gyurmából mintáztam meg egy másik hasonló elem segítségével (gipsz lenyomat aztán abba belepréselve a gyurma).

 

Itt látszik a tengelykormányzás mechanikája

A szörfös

Redneck

A jómunkásember

A kertész

A hómenő

A terepes

A nyugdíjas oroszláncipelő

PU 4: A jómunkásember

 

 Ford Pickup

(Matchbox)

átalakítás, felújítás

 

 

 A Ford Pickup ismét egy újabb köntösben. Az eredetileg piros - régi fajta, tehát a külső sárvédős változat - autó a fehér ponyvájával már a múlté. A ponyva is és a fénye is elkopott az idők során. De a jómunkásembernek kell az autó. Valamit mindig szállítani kell, hogy pörögjön a biznisz. Elő hát a festékszórót. A legegyszerűbb színt, ezt a barnás metál-gyöngyház-akármilyen  színt gyorsan fújjuk rá. Napfényben szépen mutat majd. De a fotón: tragikusan csúnya.

A színnel nagyon kontrasztos a tehénszarvasmarha (konkrétan bika) szállítóról származó rács, a maga monokróm, unalmas öntött műanyag hatású sárgájával. De pont ide illik, ahogy az sok helyen megesett már, a suftnituningoknál. 

 Bedobálunk pár cuccot hátulra és indulhat is az üzletelés, a jó autó adott már. Csatlakozik a régebbiekhez:

 

 

A szörfös

Redneck

A jómunkásember

A kertész

A hómenő

A terepes

A nyugdíjas oroszláncipelő

PU 1: A kertész

 Ford Pickup

(Matchbox)

átalakítás, felújítás

A Matchbox pickup Fordjáról már elég sok bőrt lehúztunk, mi átalakítók/felújítók. De maga a Matchbox is, nem véletlenül cifrázta az alapanyagot mindenféle kialakítással. Nyilván, mert nagyon hálás alap, stabil, jól szerelhető, sok is van belőle. No, meg a kutyák és az oroszlánok nagyon hamar megszöknek belőlük és magukkal viszik általában a platófedeleket is. Itt jön meg a felújítók kedve.

A kocsi eredetéről és egy-két felújított változatról már volt szó korábbi írásaimban, így akit ez is érdekel, ott elolvashatja. Most azonban új projektautók kerültek elém, szám szerint négyen, különböző rozogasági állapotban. A pickup-oknak két alapváltozata van, ami lényegében a hátsó traktusban érhető tetten. És ez a különbség azért sok mindent eldönthet. Ugyanis a régebbi változatnál a kerékdob a kasznin kívül van, itt a plató mélyebb. Az "állatos" változatoknál (kutya, oroszlán) viszont emelt a plató alja, így másképpen kell gondolkodni a hasznosításáról. 

A réginél az átlátszó ablak és a beltér azért sokat javít az összképen a későbbi szigorú pirosablakosokhoz képest. A piros szín nagyon határozott és erősen befolyásolhatja az autó színét. Már ha figyelünk az összhatásra. A kutyás változat zöld színű ablaka is az egyszerűbb megoldást jelenti, de a zöld ablakszín azért közelebb áll a természeteshez. 

 A kisautó más funkciót kapott természetesen. Vegyük úgy, hogy hobbiautó lett belőle, amivel a telken összegyűlt kaszált vadkendert szállítják a megsemmisítő intézmény felé. Erre a célra természetesen egy ötvenes évekbeli felújított metálszínű veteránautót használ az újgazdag amatőr kertész. Tehát az elv adott, a megvalósítás következik. A festés még rendben van, megoldható, a króm díszcsíkok is a helyükre kerültek, de mi legyen a szállítmánnyal?

A szállítmány a makettezők által használt szórható műfű lett. Ezt kellett ragasztóba bedolgozni, rétegesen fölragasztani az újabb adagokat, lakkal megszórni finoman, elkerülvén azt, hogy egy nagyobb lélegzetvétel vagy a huzat kiürítse a platót. Óvatos, lassú munka volt és az anyag is szóródott rendesen szerteszét. De azt hiszem, végeredményben a megoldás sikerült, a várt összkép olyan lett, mint amit elképzeltem.

A szörfös

Redneck

A jómunkásember

A kertész

A hómenő

A terepes

A nyugdíjas oroszláncipelő

 

E30 Pick Up update

A korábbi átalakítás újratöltve

Mint az a korábban megjelent poszt egyik kommentjében leíródott, a kisautó színe az első verzióban eléggé gyászosra jött ki. Most érett meg a helyzet, hogy újra szétszedjem, lekerüljön róla a furcsa bordós-lilás szín és kapjon végre egy stílusához illő árnyalatot. Íme: