Jobb ha nagyobb

Aveling Barford Snow Plow

(Corgi-Husky)

felújítás-átalakítás

 

Furcsa és egyben érdekes is ez a kisautó. A megjelenése alapján egy billencs és egy hóeke keveréke eredetileg. Azonban valami egyből föltűnik amikor kézbe veszi az ember. Olyan torz benyomást kelt elölről nézve. És tényleg, a fülke aszimmetrikus a motorházhoz képest. Nem mindennapi megoldás. Az okokat meg lehet fejteni, ha az ember utánanéz, bár az angol járműveknél sok minden érdekes megoldással találkozhattunk már, a háromkerekű kisteherautótól kezdve a aszimmetrikus fülkéjű buszokon át a behemót nehézvontatókig.Talán a legkézenfekvőbb indok vezette a tervezőket ehhez a megoldáshoz: ahhoz, hogy a sofőr jól lássa az út szélét illetve, hogy a széles billenőplató alól kilásson egyáltalán hátrafelé közelebb kellett vinni a bal oldalhoz a sofőrt. A széles autó fülkéje így került eltolásra a hossztengelyhez képest. Nem egyedi a megoldás, hiszen nálunk is láthatóak olyan utcaseprő gépek - IFA-tól a Mercedesig - ahol a jobb oldalon van a kormány. Az Unimogról nem is beszélve, ahol a legmodernebb változatokban meg a fülkén belül lehet eltolni tetszőlegesen a vezetőállást. Ők ezt igényt akkor így oldották meg.

 A Husky 1965-ben tette a kínálatába, sárga fülkével és piros billenőplatóval, csillogó fényes hóekével. És ami nagyon lényeges ebben az eseteben: szimmetrikus fülkekialakítással. Gombkerekeken gurult, bár itt is akad egy érdekesség, mivel hátul duplakerekes megoldást alkalmaztak, ahogy a valóságban is volt. Ez egy natúr munkagép volt a valóságban is és ez jön át a modellen is. Érdekes az arányát is megfigyelni. A billenőplatója az egész járműhöz képest nagyon kicsi. Akkora, mint a motorház-fülke együttese. Nem igazán gazdaságos arány ez egy munkagép tekintetében sem. A fülke beltér és ablakmentes, ahogy az akkoriban szokott volt lenni és a hátsó részen sem találhatunk részleteket, még annyira sem mint elöl. 

 

  Azt Aveling Barford SN 35 jelű dömperét mintázta meg a kisautógyártó cég. Az amúgy  az általunk is ismerhető kb. Kraz méretű teherautónál is nagyobbnak tűnő billencs jó alany lehetett a hóeke építéshez, már csak a mérete és a tömege miatt is. Sok hasonlóságot mutat a kis modell, a Matchbox hóekéjével is, bár annak egy jóval kisebb méretű teherautó volt az alanya...

 A Verdabörze romos rekeszében bukkantam rá a kis teherautószörnyre. A felújítás során a hiányzó billenőplató helyére egy a hóekéknél valóban használatos sótároló tartályt készítettem, aminek a hátsó fali kialakítása a korának megfelelő sószóró egység. A színezése is teljesen más lett, sokkal inkább mai, pláne ha hozzáteszem a hátsó fronton levő táblákat is.

 Az Aveling & Porter Ltd. 1850-ben alakult, 1934. Aveling-Barfordra változott. Gépészeti berendezéseket és nehézgépeket gyártott. A második világháború után a cég fő profilja a motor- és gőzhengerek gyártása lett, valamint más építőipari berendezéseket, markolókat, földgyalukat, pneumatikus hengereket is előállítottak. 1967-ben a British Leyland csoport tagja lett. 1958-ban mutatták be az SN sorozatot, hagyományos fülkével és kezelőszervekkel. 450 lóerős Rolls-Royce V8-as vagy 335 lóerős Cummins 6 hengeres motorral, és 6 fokozatú sebességváltóval szerelték a dömpereiket. A kapacitása 35 tonna volt. A puttonyt iker hidraulikus munkahenger emeli és a maximális billenési szög 61,5°-os. Mintegy 800 példány készült belőlük. Az SN-eket 1970-ben a Centaur sorozat váltotta fel. 

 

 

 

A kerekek tengelyének minimális rugózást adott a kaszni és a tengely közé beszorított kis gumicső darab.

SP2

 Volkswagen SP2

(Hot Wheels)

bemutató

Ezt a kocsit nagyon viszonylag kevesen ismerhetik itt Európában, mivel a Volkswagen Brazíliában tervezte, gyártotta és elsősorban ott is forgalmazta. Erre a földrészre csak mutatóba került néhány darab. 1973 és 1976 között készült mindösszesen 11123 darab belőle. A tervezője Marcio Piancastelli a Typ 4 (Brazíliában VW Variant) alapjaira készítette. Ennek megfelelően 1,6-1,7-1,8 literes levegős boxermotorokkal készült. A kétüléses acél karosszériát a legerősebb változat esetében 85 lóerő mozgatta. A brazil VW némi függetlenséget élvezett a wolsburgi vezetéstől így saját hatáskörükben kezdték el kifejleszteni a "Pro­ject X" kódnevű sportkocsit, a Karmann Ghia helyi utódjaként. A nevében levő betűk is erre utalnak: Sao Paulo. Nem volt túl gyors, hiszen 16 másodperc kellett a százas tempó eléréshez, viszont 10 literes fogyasztás tartozott hozzá. Ami szintén nem túl előnyös adat.^[1][2]

 

 

 

 

  A Hot Wheels kiadása tehát nem egy népszerű VW tömegtermék lemodellezését mutatja, inkább talán egy országspecifikus rétegautó kísérlet eredményét. Mindazonáltal a szokásos precíz Hot Wheels kidolgozással találkozunk itt is. Több színben is megjelent a kisautó, a legtöbb darab a halványsárga alapszínt kapta fekete-narancs dekorációval, de készült belőle fehér, narancs és piros színű is. A narancs és fehér változatnak eltérő, szerényebb dekorációja van. A kerékválasztás szerencsés, illik a kisautóhoz és a kort is idézi. Készült belőle „verseny” változat is, fehér illetve citromsárga színekben, gazdagabb de nem szebb dekorral.

 

Racing 08: McLaren

 McLaren M8F

(Siku)

felújítás 

 

 

 

A McLaren M8F - az M sorozat hatodik tagja - 1968-ban jelent meg, azonban az 1971-es Can-Am szezonra érett be igazán. Egy középre épített nyolcliteres, Lucas injektoros Chevrolet V8-as hajtotta a négyfokozatú manuális váltón keresztül. Az áramvonalas karosszériával burkolt autóból két példány készült. A Can-Am sorozatban ekkorra már jelentős hírnévre szert tett angol csapat a kiváló konstruktőr Bruce McLaren és a profi pilótája Denny Hulme révén, olyan nevekkel versenyezve mint a Ferrari, Lola, Shelby. 

 

 

 A könnyűfém V8 Chevy blokk a váltóval együtt közvetlenül az  alu monoquetörzs mögé volt erősítve, ezzel a kocsi hosszának és egyúttal merevségének a harmadát ez a részegység adta. A törzs három acél válaszfal köré épült, amelyeket alumíniumlemezek tartottak össze, így dobozszerkezetet alkottak. Az első felfüggesztést az első és a második válaszfal közötti szakaszhoz csavarozták, míg a vezetőt és a masszív, 74 gallonos üzemanyagtartályt a második és harmadik válaszfal közé helyezték. Így gyakorlatilag elmaradt az akkortályt - a kocsik teljes hosszában végigfutó - szokásos csőváz

 

 

A több, mint 700 lóerős motor nagyon erős volt a korábbi  kasznihoz és a felfüggesztéshez  ezért aerodinamikailag is újítottak az autón. Nagyobb, szélesebb stabilizátorszárnyakat tettek rá hátra. A kocsi elejét is úgy módosították, hogy az áramló levegő jórészt a hátsó szárny felé menjen. Mindezek a fejlesztések körönként több másodperc előny jelentettek. A Lola-t hajtó Jackie Stewart is csak egyszer tudott nyerni, amikor mindkét M8F kiesett. A McLarenek végét a sokkal szofisztikáltabb és sokkalta erősebb motorokkal szerelt Porsche 917-esek jelentették.

 A Siku kisautója ez esetben szépen megformázott, jól hozza az eredeti versenyautó hangulatát is. A részletek is mind a helyükön vannak: kerékívek, a kusza szívótorkok, légbeömlők, hátsó front. A képet talán csak az egyen Siku kerekek rontják, de azok nem kicsit. A felújítás során egy teljesen egyedi, sőt fantázia átjárta dekorációt készítettem rá, talán már szokásosan SW beütésekkel.