Chevrolet Blazer
(Hot Wheels)
átalakítás update
Vannak
mini posztok és vannak hosszabb lélegzetvételűek. Ez most egy
ilyen jumbo bejegyzés lesz, hogy képileg és
szövegileg is teljes legyen a tartalom. Az ok majd kiderül.
A
Hot Wheels bumfordi kerekű pickupja a fiamnál kezdte pályafutását huszonsok évvel ezelőtt. A régi - játék - ereklyéket
tartalmazó dobozokat nézegetve ismét a felszínre került a kocsi.
Igaz, hogy a fiam már dolgozott a sportosításán, de attól még
nagyon jó alapanyagnak tűnt az elképzelésemhez. Ami egy ilyen
kaliberű vas esetében – milyen meglepő is – a terepezés, az
úttalan utakon való portyázás. Az alapanyagot elnézve azt
gondolná az ember, hogy a tervezők megint egy nagy és látványos
fantáziakocsit alkottak az irdatlan kerekekkel, de nem. Van ilyen.
Amerika más léptékei bizony néha nagyon érdekesek tudnak lenni. A
Chevy Blazer mindenképpen a mai SUV-ok egyik kiindulópontja a maga
robosztusságával és erőteljességével. Ehhez társul a
személyautós belső, függetlenül attól, hogy zárt a kocsi vagy
nyitott a hátulja. Ezt a különbséget ugyanis csak egy
lecsavarozható hátsó tetőelem képezi. Nagyon sok verzióban és
funkcióval – a hókotrótól a mentőautóig - léteznek Blazerek
immár 1969-től.
Az
asztalomra került kisautó már erős, gyerekkezek által felhordott
festékmennyiséget viselt magán, amit szépen el kellett
távolítani. Mivel különösebb átalakítást nem terveztem a
karosszériával, így az megkapta a fekete selyemfényű színt.
Azért, hogy némi szerkezeti munka is legyen vele, a kissé
elgörbült tengelyeket szükséges volt kirobbantanom a bepréselt
alvázból, hogy aztán kiegyenesítve visszakerülhessenek a
helyükre. Készítettem bele félig letekert ablakokat, egy új
szélvédőt a régi és megkopott, de amúgy is igen vastagra
sikerült eredeti helyett. Kapott egy kinyitott tetőbevilágító
ablakot is az érdekesség kedvéért.
A platón levő bukókeretet
kiegészítettem egy támasztókönyökkel. A nulla belső tér
helyett beleoktrojáltam egy máshonnan elszármazott – a helyére
alakított, kipótolt és kifestett – bélést. A kerekek igen csúf
jellegzetes felnijeit kifaragtam és így egy hellyel közzel
alapfelszereltségű acélfelnit kaptam, ami a kaszni kontrasztjaként
fehér színt kapott. Kiszíneztem a platót, a megformált
pótkereket és cérnából készítettem az ilyen helyeken
alapfelszerelésként megkövetelt vontatókötelet is. Kapott néhány
teljesítményfokozó matricát is, hogy kellően feltűnő és
„sportos” legyen az erdő közepén levő sártengeri
mérkőzéshez. Itt ott még hagytam, hogy kicsit elhasználtra
kopjon, életszerűbbé váljanak a részletek. Nos, így néz ki az
autó amikor elindul a kalandra.
Vigyázat,
folytatás következik!
Ahogy
azt már a korábbi részben ismertettem, a Chevy Blazer
újjászületett, hogy elindulhasson terepezni. Minden a helyén, a
kocsi fölkészítve, még tisztán erőteljesen feszít, közel a
biztonságos(abb) közlekedést biztosítani hivatott aszfaltúthoz.
Indulhat az off-road kaland! És természetesen, ennek a kalandnak a
végeredménye, a - jó esetben csak – sáros gép. Mindez 1:6x-ben
megvalósítva.
És
itt indult valójában az én kalandom is a sárimitációval, a
koszolással. Mivel már készítettem ilyen jellegű látványt
nagyobb léptékben, nem volt idegen tőlem a technika. Csak most
jóval finomabb műveletekre volt szükség a léptéktévesztés
elkerülése érdekében. A munkát a maszkolással kezdtem. Az
ablaktörlő által törölt felületet illetve a kilincsek környéki
matatások helyét tixoval kimaszkoltam. Ezután egy finom ködölést
kapott, amellyel az általánosan szálló finom porfürdő eredménye
jött létre.
Második fokozat a felfröccsenő sár felfröccsentése
volt. A megfelelő színű festékkeveréknek itt elég hígnak kell
lennie, hogy jól fröccsenjen. Ezt a megfelelő kísérletek után
kiválasztott hosszabb szálú, de kissé keményebb ecsettel
végeztem. A hígabb festékbe mártva az ecsetet pöckölgettem
(ezért kellett a keményebb sörte, hogy rugalmas legyen), és így
a „sár” fölfröccsent a felületre. Jellemzően ezek a helyek a
karosszérián a kerekek mögötti részek, a kerék forgásirányát
követve. De ha máshova is fröccsent, az még jobb, mert a
valóságban sem szabályozható a dolog.
A száradás után jött a
dagonya maradványainak elhelyezése. Ezt a festékbe kevert szemes
anyag, őrölt kávé és a megfelelő színű festék elegyéből
készített masszából kevertem. A fölhelyezés – jellemzően a
kerékívekbe belülre a kaszni és a gumi közé – szintén
ecsettel, de már egy rövidebb szőrű és kemény változattal
történt. Ez már szerintem szobrászkodás is, itt már nem a
véletlen játszott annyira, hanem a tudatos mennyiség elhelyezése
a megfelelő alakban, a megfelelő helyre. A teljes száradás után
a maszkolás lekerült és már csak a – megfelelően elkészített
- terepen való elhelyezés volt vissza a fotózáshoz.
Talán
felmerül a kérdés, hogy ha úgy is sár és por takar mindent,
akkor minek előtte „földíszíteni” az autót. Én mindenképpen
annak a híve vagyok, hogy az eredetihez nagyon hasonlítsanak a
részletek is. Így az autónak tisztán is mutatnia kell. A kosz
alól félig előtűnő matrica, lámpa vagy egyéb kidolgozott
részletek teszik szerintem sokkal inkább élethűvé az egész
látványt. Így lesz élőbb. Mondhatnánk nagyképűen, hogy
tudománya van, de ha ez nem is igaz, a jó megfigyelőképesség, a
részletek meglátása és átvitele kicsibe, mindenképpen szükséges
a látványos végeredményhez.
Úgy
gondolom, hogy aki ránéz az elkészült járgányra, egyből
Somogybabod, Tokod és az ehhez hasonló off roados „kegyhelyek” jutnak
eszébe, ahol jól lehet tanulmányozni a természet és a
technika konkrét találkozásának megszáradt nyomait is.