Életeleme a por, a sár

Chevrolet Blazer

(Hot Wheels)

átalakítás update

 

 Vannak mini posztok és vannak hosszabb lélegzetvételűek. Ez most egy ilyen  jumbo bejegyzés lesz, hogy képileg és szövegileg is teljes legyen a tartalom. Az ok majd kiderül.

A Hot Wheels bumfordi kerekű pickupja a fiamnál kezdte pályafutását huszonsok évvel ezelőtt. A régi - játék - ereklyéket tartalmazó dobozokat nézegetve ismét a felszínre került a kocsi. Igaz, hogy a fiam már dolgozott a sportosításán, de attól még nagyon jó alapanyagnak tűnt az elképzelésemhez. Ami egy ilyen kaliberű vas esetében – milyen meglepő is – a terepezés, az úttalan utakon való portyázás. Az alapanyagot elnézve azt gondolná az ember, hogy a tervezők megint egy nagy és látványos fantáziakocsit alkottak az irdatlan kerekekkel, de nem. Van ilyen. Amerika más léptékei bizony néha nagyon érdekesek tudnak lenni.

 A Chevy Blazer mindenképpen a mai SUV-ok egyik kiindulópontja a maga robosztusságával és erőteljességével. Ehhez társul a személyautós belső, függetlenül attól, hogy zárt a kocsi vagy nyitott a hátulja. Ezt a különbséget ugyanis csak egy lecsavarozható hátsó tetőelem képezi. Nagyon sok verzióban és funkcióval – a hókotrótól a mentőautóig - léteznek Blazerek immár 1969-től. 

 Az asztalomra került kisautó már erős, gyerekkezek által felhordott festékmennyiséget viselt magán, amit szépen el kellett távolítani. Mivel különösebb átalakítást nem terveztem a karosszériával, így az megkapta a fekete selyemfényű színt. Azért, hogy némi szerkezeti munka is legyen vele, a kissé elgörbült tengelyeket szükséges volt kirobbantanom a bepréselt alvázból, hogy aztán kiegyenesítve visszakerülhessenek a helyükre. Készítettem bele félig letekert ablakokat, egy új szélvédőt a régi és megkopott, de amúgy is igen vastagra sikerült eredeti helyett. Kapott egy kinyitott tetőbevilágító ablakot is az érdekesség kedvéért.

A platón levő bukókeretet kiegészítettem egy támasztókönyökkel. A nulla belső tér helyett beleoktrojáltam egy máshonnan elszármazott – a helyére alakított, kipótolt és kifestett – bélést. A kerekek igen csúf jellegzetes felnijeit kifaragtam és így egy hellyel közzel alapfelszereltségű acélfelnit kaptam, ami a kaszni kontrasztjaként fehér színt kapott. Kiszíneztem a platót, a megformált pótkereket és cérnából készítettem az ilyen helyeken alapfelszerelésként megkövetelt vontatókötelet is. Kapott néhány teljesítményfokozó matricát is, hogy kellően feltűnő és „sportos” legyen az erdő közepén levő sártengeri mérkőzéshez. Itt ott még hagytam, hogy kicsit elhasználtra kopjon, életszerűbbé váljanak a részletek. Nos, így néz ki az autó amikor elindul a kalandra.

Vigyázat, folytatás következik!

 

 

 

Ahogy azt már a korábbi részben ismertettem, a Chevy Blazer újjászületett, hogy elindulhasson terepezni. Minden a helyén, a kocsi fölkészítve, még tisztán erőteljesen feszít, közel a biztonságos(abb) közlekedést biztosítani hivatott aszfaltúthoz. Indulhat az off-road kaland! És természetesen, ennek a kalandnak a végeredménye, a - jó esetben csak – sáros gép. Mindez 1:6x-ben megvalósítva.

 

 

 

És itt indult valójában az én kalandom is a sárimitációval, a koszolással. Mivel már készítettem ilyen jellegű látványt nagyobb léptékben, nem volt idegen tőlem a technika. Csak most jóval finomabb műveletekre volt szükség a léptéktévesztés elkerülése érdekében. A munkát a maszkolással kezdtem. Az ablaktörlő által törölt felületet illetve a kilincsek környéki matatások helyét tixoval kimaszkoltam. Ezután egy finom ködölést kapott, amellyel az általánosan szálló finom porfürdő eredménye jött létre.

 

Második fokozat a felfröccsenő sár felfröccsentése volt. A megfelelő színű festékkeveréknek itt elég hígnak kell lennie, hogy jól fröccsenjen. Ezt a megfelelő kísérletek után kiválasztott hosszabb szálú, de kissé keményebb ecsettel végeztem. A hígabb festékbe mártva az ecsetet pöckölgettem (ezért kellett a keményebb sörte, hogy rugalmas legyen), és így a „sár” fölfröccsent a felületre. Jellemzően ezek a helyek a karosszérián a kerekek mögötti részek, a kerék forgásirányát követve. De ha máshova is fröccsent, az még jobb, mert a valóságban sem szabályozható a dolog.

 

 

 

 

A száradás után jött a dagonya maradványainak elhelyezése. Ezt a festékbe kevert szemes anyag, őrölt kávé és a megfelelő színű festék elegyéből készített masszából kevertem. A fölhelyezés – jellemzően a kerékívekbe belülre a kaszni és a gumi közé – szintén ecsettel, de már egy rövidebb szőrű és kemény változattal történt. Ez már szerintem szobrászkodás is, itt már nem a véletlen játszott annyira, hanem a tudatos mennyiség elhelyezése a megfelelő alakban, a megfelelő helyre. A teljes száradás után a maszkolás lekerült és már csak a – megfelelően elkészített - terepen való elhelyezés volt vissza a fotózáshoz.

Talán felmerül a kérdés, hogy ha úgy is sár és por takar mindent, akkor minek előtte „földíszíteni” az autót. Én mindenképpen annak a híve vagyok, hogy az eredetihez nagyon hasonlítsanak a részletek is. Így az autónak tisztán is mutatnia kell. A kosz alól félig előtűnő matrica, lámpa vagy egyéb kidolgozott részletek teszik szerintem sokkal inkább élethűvé az egész látványt. Így lesz élőbb. Mondhatnánk nagyképűen, hogy tudománya van, de ha ez nem is igaz, a jó megfigyelőképesség, a részletek meglátása és átvitele kicsibe, mindenképpen szükséges a látványos végeredményhez.

Úgy gondolom, hogy aki ránéz az elkészült járgányra, egyből Somogybabod, Tokod és az ehhez hasonló off roados „kegyhelyek” jutnak eszébe, ahol jól lehet tanulmányozni a természet és a technika konkrét találkozásának megszáradt nyomait is.