Ligier

 Ligier JS2

(Norev)

felújítás

A kisszériás autógyártó céget Franciaországon kívül nem is nagyon ismerik, ismerték. 1968-ban alapította az egykori rögbi játékos és autóversenyző Guy Ligier Abrestben, Franciaországban. Kisszériás személy-és sportjárművek gyártására specializálódtak és a  cég 1971-ben mutatta be első járművét, a középmotoros Ligier JS2 sportkocsit. A JS2 bevezetése után a vállalat továbbbelépett a törpeautók piacára, mint például a Ligier X-Too vagy az Ambra CLS, amelyek mindkettő nagy népszerűségre tett szert a 90-es évek végén. A fiatal Guy Ligier 14 évesen kezdett dolgozni hentes tanoncként. Eredményes sportoló, az evezéstől a rögbiig minden tudományágban kiváló. 1957-ben már némi sikerrel indult helyi motorversenyeken. Még két francia bajnoki címet is nyert Norton 500 köbcentisének kormányán. 1960-ban egy Elva volánjánál a junior formulában próbálta ki magát az autósportban.  Később indult ralikon, például a Tour de Corse 63-on vagy a pályaversenyen is Le Mans-ban egy Porsche 904-el. Guy Ligier számára is a Forma-1 csúcspontot jelent, és 36 évesen, a BP segítségével indulhat első nagydíján. 1966 és 1967 között Guy összesen tizenkét Grand Prix versenyen vett részt egy Maserati-motoros Cooper T81, majd egy Brabham BT20 volánjánál. A következő évben José Behrával létrehozta az Inter Sport BP csapatát, amely két McLaren M4 A-t állított ki, egyet neki, a másikat barátjának, Jo Schlessernek. A név később is feltűnik a Forma 1 világában, jónéhányszor láthattunk Ligier feliratos autókat.

 A szóban forgó autó a JS2 egy középmotoros sportkupé, amelyet 1971 és 1975 között gyártottak. A kocsi Jo Schlesser – Guy Ligier közeli barátja és gyakori csapattársa, valamint egy népszerű francia rali-, sportautó- és Forma-1-es pilóta – tragikus halálának következménye.

 

   Guy Ligier-t megrázta közeli barátja halála, és egy kis szünetet tartott a versenyautó-vezetésben, hogy megvalósítsa álmát, amelyet eredetileg Schlesserrel az oldalán akart megvalósítani – saját francia sportautómárkát. Hihetetlen, hogy az új autó első példánya alig egy évvel Schlesser korai halála után készült el, és az ő kezdőbetűivel, a JS1-gyel nevezték el, tisztelegve előtte.

 

 

 Guy Ligier a JS1 és a JS2 tervezését Pietro Frua olasz autótervezőre bízta. A karosszéria üvegszálból készült, és a közúti autók acélvázán, a pályaspecifikus versenyautóknál pedig könnyebb alumíniumvázon ül. Eredetileg a Ford Cologne OHV V6-os motorját tervezték használni, de a Ford vonakodott ahhoz, hogy a saját GT70-es modelljének versenytársa legyen. Ligiernek sikerült megszereznie a Citroën motorutánpótlását, aki 1968-ban megvásárolta a Maseratit, és 1970-ben bemutatta az SM-et a Maserati 2675 köbcentiméteres 330 lóerős V6 motorjával. Ezt a motort, valamint néhány más SM elemet (pl. sebességváltó) használta föl Ligier A könnyű felépítésének köszönhetően a jármű száraz tömege mindössze 980 kilogramm lett. 1973-ban a JS2 megkapta a Maserati Merakban is használt motor valamivel nagyobb, 2965 köbcentis változatát. A JS2 2-es sorozatú változata 1975-ben debütált újratervezett orral, rejtett fényszórókkal. A JS2-ből mindössze 7 példány készült 1975-ben, mielőtt a Maserati csődbe jutott – ezzel a JS2 is megszűnt. A Ligier JS2 versenyváltozatai rendkívüli ígéretesek voltak Európa versenypályáin, bár gyakran cserbenhagyták őket a jól hangolt és fejlesztési hiánytól szenvedő motorjaik. A motor meghibásodása a JS2 többszöri kiesését eredményezte az 1972-es 24 órás Le Mans-i versenyen, és ugyanez egy évvel később az 1973-as futamon is. Az 1973-as Tour de France-on egy JS2-t vezető csapat a 17 szakaszból 14-et megnyert domináns teljesítménnyel. A dolgok 1974-ben kezdtek felpörögni, amikor egy JS2 megnyerte a Le Mans-i 4 órás versenyt, és a 24 órás Le Mans-i versenyen a 8. helyet szerezte meg. Nem tudni pontosan, hány példány készült a Ligier JS2-ből, bár a 81 a leggyakrabban idézett szám.

 

 

 A Norev 1/43-as modellautója eléggé romosan került hozzám. A kosárban melyben megláttam inkább a metálpiros színe és az ismeretlenssége ragadott meg. Hiányzott az egyik első lámpája, néhány felni és a jobb oldali ajtó. Így már kihívásként is tekintettem rá. A neve - Ligier - nekem régebben a Forma 1-ből, újabban a törpeautók híreiből - volt ismerős ezért érdekelni kezdett, hogy mi is ez az autó tulajdonképpen. Aztán utánanézve sok érdekes dolog jött elő vele kapcsolatban, ezeket írtam le feljebb. A felújítás során nem az eredeti állapot visszaállítása volt a cél, hanem egy nem túl átszabott versenyautó képét álmodtam bele. Megtartva a franciás színvilágot. Az ajtót sztirolból faragtam hozzá, a keréktárcsák esetében pedig - kísérleti jelleggel - egy keményedő gyurmát használtam. A negatívot gipszből készítettem, és ebbe nyomkodtam bele vékonyan a masszát. Az első lámpákra versenyautó esetén nincs túl nagy szükség, így egy köztes megoldásként kiformáztam és leburkoltam őket szürkével, ami akár még a lámpa jelleget is visszaadhatja. A dekoráció korabelisége is fontos volt ebben az esetben, egy kis mai ízzel keverve.

 

A keréktárcsa készítés közben.

Racing 10: Lola

 Lola T294

(Norev)

felújítás

A Lola név  a mi korosztályunknak  talán a gyerekkori autóskártyáról ismerős. Ott a T-163-volt a nyerő lap a maga 600 lóerejével. Mindent vitt. Magáról a Lola cégről semmit nem tudtunk. Később sem volt a tudatban a legemlegetettebb versenyautó gyártók között. De azért teljesített rendesen, hiszen bizonyos versenysorozatokban azért gyakorta előfordult a neve, nem is rossz jelzőkkel ellátva.

 A Lola Cars International Ltd. egy 1958 és 2012 között működő brit versenyautó-mérnöki vállalat volt. A céget Eric Broadley alapította Huntingdonban, Angliában, és több mint ötven éven át az egyik legrégebbi és legnagyobb versenyautó-gyártóvá vált a világban. A Lola kisméretű, orrmotoros sportautók gyártásával kezdte, később a versenyautók szélesebb skálájával bővült. A hatvanas évek jelentős versenyautó váz gyártójává vált, ekkor már F1-f2-f3 kategóriákban is, sőt az F5000 mezőnyt is uralta. A kasznikba elsősorban Ford, Cosworth, Mazda, Chevrolet és később Nissan motorok kerültek.

 

 Az 1974-ben megjelent T294 az előző szezonban sikert hozó T292 továbbfejlesztett változata. Jellemző rá a teljes szélességű hátsó szárny és a megnyújtott orrkúp. A mindössze 29 darabos gyártási szériába BMW M12 vagy Ford Cosworth motor került. A négyhengeres, kétezer köbcentis, 16 szelepes, injektoros motorok 300/450 lóereje sem tudott olyan sikeres lenni mint elődei, bár a 280 km/h végsebesség azért elég komolynak tűnik. Az Alpine-ok verhetetlenek voltak akkor. A T294 három osztálygyőzelmet aratott a márkák világbajnokságán, valamint megnyerte a 2 liter alatti kategóriát az 1975-ös SCCA B Sports Racing Championship bajnokságban.

 

 A Norev 1/43-as léptékű kisautója valami miatt kissé gyengébbre sikerült megjelenését tekintve, mint az eredeti versenyautó. Az egy arányos, kecses, lapos versenygép, ez a modell pedig nem hozza azt az érzést. Pedig a részletek a helyükön vannak, a szárny, a légbeömlők, a domborítások mind a helyükön vannak. Talán kicsit mintha tömzsibbre és magasabbra sikerült volna és ez az oka mindennek. Mert ha eltekintünk az eredetivel való összehasonlítástól, akkor máris egy remek kisautónk van. Pláne így, fölújítva, kipótolva a hiányzó szárnyat és első lámpákat. Az új dekoráció sem ártott meg neki. Pedig az eredeti modellen is volt bőven mindenféle, ami szintén nem használt a megjelenésének.