Oldschool Alfa

 Alfa Giulia

(Hot Wheels)

bemutató 

 

Nem vagyok Alfa rajongó, de ami szép és pláne jó is annak meg kell adni az elismerést. Ez a Giulia ilyen. Még a Hot Wheels is így gondolta, hiszen igen szép kisautót formáltak ezúton. nem tartozik az annyira ismert és nagy volumenben az emlékeink között szereplő autóként ez az Alfa, éppen ezért külön dicséret a HW-nak, hogy elkészítette kicsiben.

  

Ritka, könnyű, az Európa-túraautó-bajnokság versenyeire való homologizációs különkiadás volt, amelyből mindössze 501 darab készült 1963-64-ben, szinte mindegyik fehér színben. A standard Giulia TI-ből fejlesztették ki, erős 1,6 literes, 112lóerős, dupla vezérműtengelyes, dupla felülfekvő Weber karburátorral szereltmotor, ötfokozatú manuális sebességváltó, négy tárcsafék és jelentős súlycsökkentés jellemezte (például a belső fényszórók eltávolításával és magnézium kerekek, plexi hátsó ablakok alkalmazásával). Amúgy pedig ez volt az első Alfa, amely viselte az ikonikus Quadrifoglio (négylevelű lóhere) emblémát, és legendás gyűjtői darab lett az idők során. Több mint 180 km/h a végsebessége. 

 A dobozalakú négyajtós,hátsókerék hajtású szedán stílusa első látásra nem éppen a legelőnyösebb a versenyzéshez, de a szélcsatorna használata segített a tervezőknek egy olyan, részleteiben aerodinamikus formát találni, amelynek légellenállási együtthatója Cd=0,34, ami érték különösen alacsony volt egy akkori szedánhoz képest. A „TI” elnevezés az olasz limuzin-versenyzés egy osztályára utalt, amelyet „Turismo Internazionale” néven ismertek, és korábban az 1900-as és a Giulietta limuzinok nagyobb teljesítményű változataira alkalmazták az 1950-es években. Érdekessége még, hogy kihagyott belső reflektorok helyét hálóval fedték be, így növelve a motorhoz áramló hűtőlevegő mennyiségét. Voltak persze sportsikerei szerte a világban a pályaversenyeken, mégsem maradt meg az átlag autósport rajonók emlékezetében annyira, mint némely Porsche vagy BMW.

 

A kisautó nagyon eltalált. Amúgy is nagyon eredeti a formája, de így kisautóként is azonnal fölismerhető és beazonosítható, jónéhány kisautó társától eltérően. A szobrászkodás Fraser Campbell munkáját dicséri. Tavaly óta van kínálatban, piros és fehér színekben, mi másban.  Az én piros változatom tekintetében ki kell térnem egy kis megjegyzésre. A kocsi alja fehér műanyag, ami egyben az első homlokfal alját is adja (lökhárító hiányában, mivel versenyváltozatról van szó). Biztosan volt olyan verziója a piros Alfáknak ahol elől fehérre volt festve a homlokfal alja, de én úgy éreztem, hogy szebb a megjelenés, ha az egész eleje piros. Ezért  festettem be pirosra a homloklemez alját is. 

 Egyféle fazonú mindkét szín esetében az AeroDisc kerék, azonban a fehér változatnál szürke a felni. Szerintem nem autentikus, viszont változatos. Az ablakai nagyon szép, halvány kék árnyalatúak, így jól látszik a beltér is. Ami króm! Persze, egy darabból kellet kialakítani a hűtőráccsal, aminél szép ez a megoldás, de a belteret hazavágja. Pedig dolgoztak azon is rendesen. A pizzakormányt most hagyjuk, de utána már jól látszik a szépen strukturált műszerfal, középkonzol, a remekbeszabott kagylóülések és a ritkaságként megjelenő bukókeret acélcsöveinek imitációi (amennyire a gyártási technológia engedi). A krómpanel folytatásaként elől megjelenő hűtőrács is részletes. Itt kicsit tudtam javítani a túlzott csillogáson a rácsozat feketítésével.

 

 

A homlokfalon az indexlámpákat is kifestettem, ha már piros lett ez az elem is. A dekorációja szép, nincsenek eltúlozva a motívumok, sőt még autentikusak is. Külön kiemelnék egy olyan megoldást ami talán nem is létezik mostanában ilyen kategóriájú kisautón. A ráfordított szobrász modellező munka minőségét erősen dicséri, hogy a króm kipufogóvég a beltér paneljából van kidugva kialakítva. Ezért csillog úgy, mint az igazinál. Pirospont érte. A kis Alfa mindenképpen beszerzendő, mert nagyon kiemelkedő minőséget képvisel, mindenféle tekintetben.

 

 

Giulia

 Alfa Romeo Giulia

(Matchbox)

bemutató

 

 

Giulia. Ez a név csak Alfa Romeohoz tartozhat. És ez így is van immáron 1962 óta, amikor is az első ilyen nevű Alfa kigördült a gyárból. 

Az Alfa Romeo egyike volt azon nagyobb gyártóknak, akik egy könnyű négyajtós autóba nagy teljesítményű motort helyeztek és ebből komoly szériákat készítettek.  A Giulia szedánok élénk kezelhetőségükről és lenyűgöző gyorsulásukról ismertek korszakuk kis európai négyajtós szedánjai között, különös tekintettel a kínált szerény motorméretekre. A korai négyajtós, limuzin stílusa némileg szegényes, szögletes volt, de akkoriban inkább a teljesítményre fókuszáltak. A szélcsatorna csak később lépett a színre.  A legújabb Giuliat a nagy teljesítményű Quadrifoglio specifikációban 2015-ben mutatták be az arese-i Museo Storico Alfa Romeo-ban. A vadonatúj modell a vállalat újjáélesztési tervének első terméke, amely során a márka visszatér a hátsókerék-meghajtású platformhoz.   A gyártás 2016 végén indult a Cassino üzemben, és 2018-ra elérte a legmagasabb Alfa-eladásokat. A Giulia Quadrifogliot az autós sajtó nagyon dicsérte, összehasonlítva legközelebbi riválisaival, köztük a BMW M3 magasan specifikált későbbi generációival.

Organikus az egész dizájn, mintha a forma egyáltalán nem tartalmazna egyeneseket, ezáltal meglehetősen szemrevalónak látjuk az autót. A 280 lóerős turbófeltöltős benzinmotorok választékát a 210 illetve 280 lóerős turbódízel erőforrásokkal egészítették ki. Alapból hátsókerék hajtású, de lehet összkerék meghajtást is rendelni. A modern karbon kardántengely révén jut el a hajtás a motorból a kerékig, a nyolcfokozatú automata ZF váltón keresztül.

 

 

Karbont egyébként több helyen is alkalmaztak benne de a karosszéria legtöbb eleme alumíniumból készült. Fékrendszere elektronikus rásegítésű, amit a Continental fejlesztett, és amit éppen hazánkban gyártanak.

 

 

 

 A Matchbox 2016-os sorozatában láthattuk először, meglehetősen alap színekben. Ezen azért fejlesztettek az idők során, így az én példányom is már egy divatos metálszínt kapott. Így sokkal elegánsabb a megjelenése. Többféle kerékkel is szerelték, és mindegyik jól áll neki. A részletezettsége és a tamponnyomás is teljesen rendben van, az apró dolgok is jól látszanak.

 

 

 

A beltere viszont nem túl igényes. Van benne egy sorjás és alulméretezett pizzakormány (talán mert olasz?), formázott ülések és valami hatalmas oszlop a sebességváltókar gyanánt. Az ablaka nyitva van, így mindez szabad szemmel is jól látszik. Megérdemelt volna egy kicsit több ráfordítást ennek a szép kis modellnek a beltere.

Carabo ismét

 Alfa Carabo

(Matchbox)

felújítás

A Carabo históriája már korábban is ismertetésre került, csakúgy, mint a gyári kisautó értékelése. Most azonban kicsit közeledett a kettő egymáshoz. Egy nagyon kopott példányt az eredeti autóhoz nagyon hasonlóra újítottam fel. Érdekes, hogy eredetileg nem így készült a Matchbox kisautója. Kétségtelen, hogy a lila-sárga kombó feltűnő, de mivel egyetlen eredeti példányról van szó, ezért nem igazán érthető.

Proto 10. : Bogár ez is...

 Alfa Carabo

(Matchbox)

bemutató

...csak másképpen, mint az ismert német névrokon. Merthogy a "carabo" is bogarat jelent. A Matchbox termékét elnézve nem igazán jelenik meg a szemeink előtt bármiféle hatlábúra utaló megoldás. De ha az eredeti autóra pillantunk, máris egy csillogó zöld szín jelenik meg, ami akár a rózsabogárra is utalhat. Vagy a nagy hátsó műanyag fedél is emlékeztethet némileg egy kitinpáncélra. Többet azonban nem érdemes ebbe belegondolni. Jól hangzik és kész.

 

 

A Bertone iroda egy olyan fantáziában gazdag korszakban ('60-as, '70-es évek) alkotta meg ezt a formatervet és ezt a prototípust, amely igazán kedvezett a szokatlan, talán előremutató autódizájnok létrejöttének. A nagy tervezők és a kevésbé hivatalos tervezők is, ilyen lapos, szögletes formavilágban látták a közeljövő mobilizációját. Az űrkorszak virágzása is talán hozzátett valamit ehhez a képhez, tény, hogy akkoriban nagyon más volt ez a formavilág az utcán látott autókhoz képest.

A Marcello Gandini tervezte prototípus 1968-ban a Párizsi Autószalonon mutatkozott be. A történet szerint nem csak technikai, formai mutatványként definiálták, hanem biztonsági kísérleti modellként is szolgált. Jóllehet sikeresnek könyvelték el a bemutatkozást, gyártásra azonban nem került sor, csakúgy mint a Marzal esetében sem. Itt is egy működőképes technika volt a nagy sík felületek alatt. 

A teljesen más stílusú, abszolút gömbölyű formákból álló Alfa 33 Stradale mechanikájára készült el modern külső. A kissé túlzó méretű hátsó fekete motorházfedél és szellőzőrács kombinációerősen meghatározó eleme a kocsinak. A két fölfelé nyíló ajtó pedig már a szintén Gandini tervezte Lamborghini Countach-nál jelenik meg szériagyártásban. A szériaszerű felniken levő hatalmas méretű széles kerekek igen jól illeszkednek a karosszériához. Az első lámpák rejtettek, a lamellák vízszintesbe billentése után válnak némileg láthatóvá és a mélyből ontják ki a fényüket, több-kevesebb hatékonysággal. Nyilván ez a rész nem szériakompatibilis még. A sötétített ablakok mögötti fekete beltér nem túlbonyolított és Barényi Béla is elszörnyülködve nézhette az éleket, csúcsokat. A hátsó függőleges sík raszterében rejtették el a lámpákat.

 

A 230 LE-s, injektoros V8-as, 1995 cm3-es Alfa Romeo motort hátul, középen építették be, és a hátsó kereket hajtja az hatsebességes manuális váltón keresztül. A teljesítménye 230 lóerő és 260 km/h sebességig gyorsítja az autót. A mindössze egytonnás gép alig 1 méter magas és jól megfigyelve látszik, hogy gyakorlatilag néhány - jól definiált - síkból áll az egész. A színezése valóban a rózsabogártól van, de egyes részleteket fluoreszkáló narancsszínnel fényeztek le. A hatalmas üvegfelületek biztonsági többrétegű szerkezetűek, ezáltal könnyebbek és a beeső fényt/hőt is jobban szűrik.

Az Alfa Romeo Caraboból egyetlen darab létezik, melyet 1989-ben az Alfa Romeo és a Bertone emberei közösen restauráltak, majd kiállították az aresei múzeumban.

A Matchbox 1970-ben jelentette meg a kisautót, és valamilyen rejtélyes oknál fogva egy lila-sárga színkombinációt adtak neki. Holott ugyanennyiből állt volna az eredeti és nagyon egyedi zöldet is kikeverni. A beltér fehér lett, nyilván így jobban látszanak a részletek az 1:67 léptékű kisautón. Szerencsére a hátsó rész borításánál megtartották a feketét. Amely színt viszont végigvihettek volna a padlólemezen is az élénk sárga helyett. Az első traktus részleteinek megjelenítése teljesen rendben van és hátul sem találhatók túl nagy eltérések az eredeti részletekhez képest.

Később megjelent még a kínálatban mindenféle más színben, gyerekszem csalogató csíkozásokkal is, sőt a fekete átlátszatlan üvegezést is elkövették vele. Sebaj, így is lett egy lapos, zsebben is jól elférő játékautója a gyerekeknek. Az alapsorozat 1974-ig volt a kínálatban, de az utolsó változatot az 1985-ös sorban kínálták.

Az én példányom gyerekkorom készletéből származik. Amire emlékszem ezzel kapcsolatosan, hogy a képeken is látható első tengely görbület "gyári" vagy "kereskedői" munka, hiszen hozzámkerülésekor már ilyen volt. ennélfogva nem is nagyon lehetett játszani vele, így mikrokopásoktól eltekintve jó állapotú a kis prototípus.