Commer Ice Cream Canteen
(Matchbox)
felújítás update
A fagyisautó mifelénk nem volt jellemző még az elmúlt évtizedekben sem,
gördülő fagyis alkalmatossága Bagamérinek volt utoljára. Ezért nem meglepő,
hogy ez a kisautó csodálkozást vált ki. Mert bizony Nagy-Britanniában nem kis
hagyománya van az ilyen-olyan többé vagy kevésbé a megfelelő célra átalakított
kocsiból árult hot-dognak, fagyinak, pizzának. Érdekesség, hogy a XX. század
elején jelentek meg az első motorizált fagyiskocsik Angliában fölváltva a
korábbi lovaskocsi alapú, jéghűtésű egységeket. A
mi Commer járgányunk eredetije - ahogy a video is bemutatja - azonban a hatvanas-hetvenes években
vált az angol gyerekek kedvencévé és az angliai kisvárosok utcáinak
tartozékává
A Matchbox a hősi kort idézi kis Regular Wheels kerekeivel, melyek
meglepően jól bírták a kiképzést és egyáltalán nem tágultak ki az átvezető
lukak. Sajnos a kocsi többi része már nem volt ilyen szerencsés. Az alkotóvágy
hatalmaskodott a szülői intelem és a józan ész felett, aminek az eredménye a
fullosan (tetőablakot is beleértve) átfestett kocsira filctollal felvitt fekete
bevonat. Ezután – gondolom nem kis erőfeszítés és szerszámhasználat
következtében – a fagyisember is kitörött a kocsi eladóteréből. Ezt mondjuk nem
annyira bánom, mert a kutya még hagyjám, de egy mozdulatlan ember egy kocsiban, az már nekem sok egy kicsit. Attól
nem lesz életszerűbb, viszont – tudom, hogy - a gyerekek meg esetleg ezt
értékelik jobban. Amikor ez a kocsi terveződött valószínűleg nem gondol(hat)tak
az ötven évvel későbbi felnőtt gyűjtők igényeire.
Az 1/85 léptékű kisautót 1963 és 1967 között forgalmazták többféle kék és krémszín árnyalatban. Érdekes, hogy kétféle dekorációt is tettek rá. A karosszéria – az eredetiről készült fotók alapján - pontos kivitelezésű a
kaszni rácsainál, éleinél, a részleteknél. Érdekes viszont, hogy a vezetőfülke
eléggé elnagyolt, mert bár hatalmas ablakokon lehet belátni, nem találni benne
kormányt, csak egy ülésszerű bakot. A hátsó, kiszolgáló résznél némi
pultszerűséget és a hozzá való eszközöket is kialakítottak.
A felújítás során a festésen túl új ablakok, tetőablak és dekoráció
készítése volt a feladat. Az érdekes ebből csak a tetőablak, mivel úgy
gondolom, hogy az eredetivel ellentétben ennek célszerű színesnek lennie, mivel
a napfény (nyár van a fagylaltosztáskor) igencsak felfűtené a fagyis
munkahelyét, meg napszúrást is kaphatna a nagy ablakok alatt. Ezért kerestem
egy átlátszó de színes műanyagdarabot és abból alakítottam ki a színezett üveg
imitációt. Szerintem így még hangulatosabb is lett az elárusító rész, mert a
nagy fehérségbe belejátszik az átszűrődő halványzöld fény.
A matricánál az eredetit figyelembe véve, de annál sokkal részletesebb –
igazságokon alapuló de fantázia szülte - dekorációt készítettem. Ez megint
inkább csak nekem volt élvezetes első körben, mivel még talán a fotókon sem
látszik tisztán a kinyomtatott szöveg. Természetesen ott van, és úgy gondolom,
ha nem is olvasható pontosan, hogy mi van odaírva a kocsi oldalára, a
szöveg struktúrájából betűméretből azért kikövetkeztethető például
egy árlap képe, ami az imitáció lényege. Jöhet a nyár, a fagyiskocsi felújítva
készen áll a sok-sok fagyi kimérésére!
A gyár múltja szintén a század első éveire nyúlik vissza, amikor is egy
Linley nevű tehetséges mérnök egy új, recsegésmentes és egyszerűen kezelhető
négyfokozatú sebességváltót alkotott meg, amit sikeresen építettek be egy-egy
teherautóba. A jól sikerült sebességváltó sikerén felbuzdulva egy üzletember,
Julian Harford egy teherautót terveztetett köré, és megalakította Dél Londonban
a Commercial Car Company-t. A történet innentől kezdve nem túl érdekes,
gyártottak teherautókat, buszokat és megmaradtak a szigeteken belül, szerényen,
kitartóan. A hatvanas évek közepén jelent meg a kínálatukban a BF sorozatú
furgon, amit előszeretettel építettek át fagyiskocsivá, de használták számos egyéb célra is, a polgári védelmi mentőautótól kezdve kisbuszon át a pénzszállítóig. Később a céget megvette a Chrysler, majd a francia PSA konszern, végül
ami megmaradt belőle, azt 1981-ben a Renault.
Máshol nemigen terjedt el a furgon és a márka de a szigetországban a mai
napig ismert. Fórumjai vannak a neten és hiába vannak már modernebb fagyisfurgonok egy-egy szebben restaurált példány igencsak sok elismert von maga után. A hátulról Nysa mikrobuszra elölről Renault Estafette-re hasonlító furgon számos angol filmben feltűnik a jellegzetes
formájával.