2021. október 19., kedd

Racing 03: F1 kékeszöldes

 F1

(Hot Wheels)

bemutató

 

 Bár alapvetően autóverseny rajongó vagyok a kisautók között az F1 és hasonló speciális versenyautók eddig alulprezentáltak voltak nálam. Most ezen az arányon fogok változtatni. A minap a Verdabörze pultján megláttam néhány F1 (nek látszó) kisautót, ami fölkeltette az érdeklődésemet. Annál is inkább, mert a Matchbox a régmúltban elég kis számban szerepeltetett olyan versenyautót ami igazán hasonlított is volna valamely konkrét autóhoz vagy versenykategóriához. Ma már azért van a kínálatukban ilyen is.


Az én kisautóim - merthogy több egyformát is vettem - a Hot Wheelstől jöttek. Méghozzá speciális, McDonalds promóciós kisautók. Igen, itt már egy kezdő mezőnyt össze lehet állítani belőlük. Persze ehhez némi munka szükséges, hogy a lejátszott hamburgerzsíros spiáterekből versenyautó legyen. Az F1 mezőny első tagja mégis egy kakukktojás, mivel ezt utólag szereztem be, és ráadásul jó állapotban van. A Hot Wheels adta ki 2011-ben ezt is, azonban nem a már említett mekis sorozat tagja. Ez látszik a valamelyest igényesebben megformált részletekből, a pofásabb kerekekből illetve a tamponos dekorációból is. Hozzáteszem, a dekoráció inkább egy safari autóra illene jobban, az amorf sárga csíkozás nem igazán képzelhető el egy mai reklámokkal telerakott versenyautón.

Abba most nem mennék bele, hogy éppen melyik csapat melyik évjáratú autóját formázták meg kicsiben,sőt még abban sem vagyok biztos, hogy igaziból F1 kategória-e. De ha ezen a problémának látszó gondolatsoron túllendülünk, akkor máris van egy - F1-nek mondható - kisautónk. Szép, arányos kerekekkel, szépen kifaragott pilótával és kormánnyal. A kormány itt hangsúlyosabb az átlagnál, mivel az ilyen autókban már nem kör alakú a kormány, hanem inkább téglalap alakú, mint ebben a kisautóban is. Minimális futómű és motorimitáció van a megfelelő helyeken, de ez teljesen elfogadható így, ebben a kategóriában. Nem kapott új festést és dekorációt, így ment a mezőny többi tagja közé.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése