Ferdehátú

 Cadillac Seville

(Hot Wheels)

bemutató

 

 A Seville-t a General Motors Cadillac részlege gyártotta korlátozott számban speciális modellként az 1950-es és 60-as években. Hagyományosan a második volt a Cadillac-kínálatban az élvonalbeli Eldorado után. A Seville nevet először az 1956-os Cadillac Eldorado kabrió keménytetős változatán használták. Az 1975-ben bemutatott Seville volt a Cadillac válasza az Egyesült Államokban az Európából származó luxusimportok, például a Mercedes-Benz és a BMW növekvő népszerűségére, bár ezek az importált luxusautók olcsóbbak, kevésbé fényűzőek és lényegesen kisebbek voltak, mint a Cadillacek. Ahogy ezen importok piaci részesedése tovább emelkedett, nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos amerikai autóipari paradigma, a „nagyobb, ha jobb” már nem érvényesül teljes mértékben a piacon. A Seville lett a sorozat legkisebb és legdrágább modellje, felforgatva a Cadillac hagyományos marketing- és árstratégiáját.

Kezdetben a Chevrolet Nova alapját képező hátsókerék-hajtású X-karosszéria-platformon amit alaposan áttervezték. és továbbfejlesztették ettől a szerény eredettől, és elnyerte a "K-body" egyedi jelölést. Érdekes párosítás az USA autóipar két végletének ilyetén való kapcsolása, akkoriban. Ma már ez megszokottá vált. Az 1980-as modellévre a sevillai K-karosszéria platform elsőkerék-hajtásúvá vált A Cadillac stylistjai egy éles,szögletes karosszériát hoztak létre, amely megadta az alaphangot a következőévtizedben a GM stílusának, valamint egy széles nyomtávú kiállást, amely tartalmas, prémium megjelenést kölcsönzött az autónak. Széles króm hűtőrács, amelyet négyszögletes fényszórók szegélyeznek, keskeny parkoló- és jelzőlámpákkal közvetlenül alatta, kitöltötte a fejlécet, míg a hátsó szélső sarkokban elhelyezett kis, körbefutó négyszögletes hátsó lámpák alacsonyabb, karcsúbb és szélesebb autó megjelenését keltették. A borotvaélű, nyüzsgő hátsó kialakítás ihletet merített az angol Hooper & Co. karosszériagyártó cég 1950-es évek eleji "Empress Line" terveiből, amelyeket a 30-as évek közepén a csomagtartó/test integráció drámai, modern felfogásának tartottak. Ezenkívül a hosszú motorháztető/rövid fedélzet arányait az 1960-as évek luxusautói ihlették.

 

 

A Seville nem a – prognosztizált - fiatalabb vásárlókat nyerte meg leginkább, hanem az idősebb nők körében volt a legnépszerűbb, akik egy kisebb, manőverezhető méretű Cadillac-et szerettek volna. A Cadillac új, 5,7 illetve 6,0 literes V8-as digitális üzemanyag-befecskendezéses benzinese számított alapként, de az elsők között már dízelmotorral is rendelhető volt. Az 520 cm hosszú autót később V6-os motorral is rendelhették már. Minden változathoz kizárólag automata váltó tartozott. A Seville-ben megjelentek a memóriás ülések – ez a funkció az 1950-es évek végi Eldorado Broughams óta nem volt látható Cadillac-en - a digitális műszercsoport, a defekttűrő gumik, fűthető külső visszapillantó tükrök, elektronikus szintszabályozás. Érdekessége volt a fekete, fehér vagy sötétkék gyémántszemcsés vinil színben készült kamu kabriótető, ami végül is csak egy burkolat volt, de az opció egy kabrió szedán megjelenését kölcsönözte Seville-nek – legalábbis távolról. 198ezer darab készült belőle az öt éve alatt. További flancfaktorként a Guccival kötött megállapodás alapján egy limitált kiadású "Gucci Seville"-t hozott létre. A mindössze három színben – fehér, fekete és közepes barna – kapható, a külsején számos Gucci identitást mutatott. Kívül a híres Gucci összekapcsoló dupla "G" jellel díszítették, belül a fejtámlák kettős „G” mintát viseltek bőrborítással, a fejléc a mintát, a műszerfalon pedig a kesztyűtartó fölött az ikonikus Gucci felirat látható. A csomagtartóban egy teljes Gucci-poggyász volt. A csomag költsége a sevillai árcédulát körülbelül 23 000 USD-ra emelte.

 

A modellgyártó a második generációt (1980-85) modellezte le. Igen markánsan jön át a jellegzetes ferde csomagtartófedél a kisautón is. Ezért is vonta oda a figyelmemet, mert egyébként az amerikai nagyvasak kevéssé érdekelnek. A részletezettségére nem lehet panasz, a sok króm csillog az elején, itt csak az indexeket kellett beszíneznem. A hátsó lámpa trükkös, mivel a beltér bordó árnyalatú műanyagjából alakították ki. Itt minimális kiegészítés kellett csak. A hátulját is a hatalmas króm lökhárítók uralják, de a figyelmes szemlélő észreveheti a finoman odanyomott logot és a Cadillac feliratot is. Nagyon szép részletek.

 Az ablakok szűkek ahhoz, hogy a bordó - amúgy nagyon autentikus színű - beltér jól kivehető legyen. Amennyi látszik az rendben van - HW Mainline szinten értelmezve. A kormány egy bumfordi pizza, és tulajdonképpen ennyit lehet a részletekről elmondani. A kerekek illeszkednek a kocsi stílusához, ez rendben van. A köztük lévő csilivili küszöb viszont jó, merthogy ilyen volt az eredetin is.

 A színét tekintve - bár a kéttónusú festés klassz - talán lehetett volna kicsit elegánsabb is, pláne ha megkockáztatták volna valamilyen módon a kamukabriótetőt… A modell 1982-87 között volt előszőr forgalomban, majd kapott egy frissítést (műanyag alj, új kerekek) és 2012-től ismét a kínálatban van. Emiatt amúgy rengeteg színben és színkombinációban előfordulhat.