BRM

 BRM

(Matchbox)

felújítás

 

Az 1947-ben alapított British Racing Motors (BRM) egy brit Forma-1-es autóépítő és versenyző csapat volt, amely azzal a céllal jött létre, hogy az olasz és a francia márkákhoz hasonlóan különböző brit vállalatok (mintegy 100 cég vett részt a megvalósításban) egy nagy motorsport projektbe egyesüljenek. A BRM 1951 és 1977 között 197 nagydíjon vett részt vett részt, tizenhét alkalommal nyert. 1962-ben amikor pilótája, Graham Hill világbajnok lett elnyerte a konstruktőr világbajnoki címet is.  1963-ban, 1964-ben, 1965-ben és 1971-ben a BRM második lett a konstruktőri versenyben.

 

A csapat híres versenyzői voltak az évek során: Graham Hill, Dan Gurney, Mike Hawthorn, Niki Lauda, Clay Regazzoni, Jackie Stewart, Jon Surtees. A csapat 1960-ra készítette el az első középmotoros autóját (P57), amely (a szerkezeti elrendezést illetően) immáron megegyezik a többi csapatéval és Graham Hill ezzel nyert 1962-ben világbajnokságot. Ezután következett a szóban forgó BRM P261. 

 A kocsi 1963-ban jelent meg első változatában, tervezője Tony Rudd volt. A BRM a monocoque vázat alumínium lemezekkel borította. Az alváz elejéhez acél segédkeret erősítette a másfél literes alumínium blokkos motort, a sebességváltót és a felfüggesztést. Az új, házon belül kifejlesztett hatfokozatú sebességváltóhoz csavarozott 1,5 literes motor mintegy  200 lóerő körüli teljesítményt tudott. Elöl a tekercsrugó és a lengéscsillapító egységek a monocoque burkolaton belül maradtak, ami tiszta, aerodinamikus profilt eredményezett az autó orrkúpja körül. A kipufogót alul vezették ki így a kocsi hátsó része jól beburkolható lett. A hordó alakú hátsó része az egyik legjellegzetesebb vizuális jellemzővé vált a versenyautónak, kiváltképpen ha a hátulját nézzük. Dunlop tárcsafékekkel szerelték fel a kerekeket. 

 

 A P61 névre keresztelt autó elődjéhez képest elegánsabbra és könnyedebbre sikerült. A korai változat egyik problémája egy hátsó merevítőlemez hiánya volt, ami miatt a váz erős terhelés hatására meghajlott. Alig két hónappal a P61 első pályára lépése után a hibát javították és már egy frissített „MkII” vagy „2-61”-el folytatták a versenyzést. A különálló hátsó segédkeretet elvetették, mivel a monocoque testet meghosszabbították. A pilótafülkét és a motorteret megfelelően merevített válaszfal választotta el, hogy megakadályozza az alváz elhajlását. Az új P261 elképesztően jól debütált az 1964-es szezonnyitó Monacói Nagydíjon. A szűk utcai pálya mestere, Hill megnyerte a futamot, és a leggyorsabb kört is ő futotta. Élvonalbeli pályafutásuk során a BRM P261-esek hat világbajnoki futamot nyertek, Graham Hill és Jackie Stewart gyári pilóták kezében. A P261 viszonylag hosszú versenyzői karriert futott be; az autó változatait még 1968-ban is benevezték a Forma-1-es világbajnoki nagydíjra, bár a beléjük szerelt motorok mérete folyton nőtt. A megnyert futamok és az összes megszerzett bajnoki pont tekintetében a P261 volt a BRM történetének legsikeresebb autója. Összesen hat BRM P261-es autó készült.

 

A Matchbox 1965-ben adta ki először az egyik sikeres nemzeti versenyautójuk modelljét. A méretét tekintve igazán valahol az 1/6x és a KS közé tehető. Az RW éra igényesebb kiviteleként a sárga felniken különálló virsligumik vannak, amik azért az öregedés során merevvé válnak és könnyen tovagurulhatnak az autótól. A kisutó nagyon egyszerű formájú – akárcsak az eredeti – így viszonylag könnyű megmintázni. Szépen is sikerült, a jellegzetes domborulatok szépen a helyükön vannak. A hátsó oldal jellemző kivágása mögött jól látszik a váltó szép öntvénye. A kerékfelfüggesztések megoldása is nagyon finom munka.

 Kék vagy piros színre festették őket a Matchbox szorgalmas gépei, jóllehet az angolok színe a sötétzöld az autóversenyzés világában. Erre a bakira nincs magyarázat. Így a felújítás során visszakapta az eredeti színt valamint "O" gyűrűkkel pótoltam a hiányzó gumikat. Akkoriban még nem volt jellemző a sok matrica az autókon, így csak a rajtszámot tettem rá.