2023. november 3., péntek

New Box Era

 Visszadobozolódunk

Vagy talán mégsem? Eljött az a pillanat amikor kollégáim csomagolási remekművein ihletet kapva magam is a dobozgyártás irányába mozdultam, mintegy melléktevékenység vagy dizájnképesség-kipróbálás gyanánt. Mivel alapvetően Matchbox doboz dizájnokban gondolkodok, így csakis ilyen gyártmányú kisautók köré kerülhet a burkolat.

Véletlenszerűen került kiválasztásra az első "áldozat", amit éppen a múlt alkalommal mutattam be. Itt most a dobozkészítés hátteréről lesz szó. Aki már csinált ilyet az ugorjon (vagy ne), aki még nem annak talán érdekesek lesznek a meglátásaim.


Miután megvan a kiválasztott kisautó, az egyik legfontosabb a megfelelő fotó(k) elkészítése. Itt egészen más szempontok érvényesülnek, mint a hagyományos kisautó fotózásnál. Míg ott a nagyjából vízszintes látószögben készült fotók előnyösek igazán valami életszerű háttérrel, a dobozfotókon kissé fölülről első negyedből ábrázolják általában a modellt. Így látszik az eleje, egy kicsit az oldala is, és rálátás van fölülről is. Így kapja a legtöbb információt az ember egyetlen képen. A kisautókat gyárilag is igen gyakran erős perspektívában, nagy rövidüléssel rajzolták meg. Merthogy azok rajzok voltak, bár sokszor tökéletesen valósághűek. A háttér ebben az esetben lehet homogén de akár egy odaillő kép is. A régi Lesney féle dobozokon még a suhanást is grafikailag imitálták. Azonban ha konkrét a háttérkép akkor fontos a látószögek azonossága.

Sokféle doboz létezik - a blisztereket egyelőre hanyagoljuk most. A kis kartondobozok hossza általában egységes (kb. 78mm), csakúgy mint a szélessége (kb. 38mm). A magassága viszont változhat (általában a szélesség méretéig van a másik fokozat), ami a benne levő kisautó méretéhez igazodik - többé kevésbé. Nyilván vannak meghatározott dobozméretek, és a kisautóknak ebbe kell beleférniük. Talán ezért is vannak érdekes szórások a léptékekben.

De mint tudjuk az egész kisautótörténet egy gyufásdoboz adott méretéből indult ki... 

A dizájn nagy kérdés. A legelső verzió - de nem a legkönnyebb - az eredeti doboz replikájának elkészítése. A másik véglet a teljesen fantázia alapú megvalósítás. De a legtöbb dizájn valahol félúton van a kettő között. Én is így jártam el. A kisautó (adott esetben valamelyik) korszakának dobozstílusát vagy dizájnelemeit fölhasználva de már mai technikai adottságokat is fölvonultatva (pl. fotó) készülhet el az immár akár sajátos színvilágú új doboz. Arról meg nem is beszélve, hogy bizony egy restaurált vagy átalakított kisautónak nem lehet azonos a doboza az egykori gyári verzióéval. Bár a Matchbox most a narancssárga korszakát éli a színválasztásnál egészen más, nem könnyű szempontok voltak előttem. Lehetett volna szín-azonos is az eredeti dobozzal az új, de én ezen is korszerűsítettem. Mindazonáltal az akkori dizájnelemeket újrakészítve (nem valószínű, hogy talál az ember olyan minőségű képet a neten minden egyes grafikai elemről, logoról) már szabadabban lehetett alkotni, az akkori fő irányvonalakt figyelembe véve. A betűtípus kérdése is elgondolkodtató. Vagy nincs olyan típus a készleten vagy nehéz beazonosítani, így itt is járható út a nagyon hasonló karakterkészlet megtalálása az apróbb/hosszabb szövegek esetén. A nagy - és kis számú . karakter esetén a betű kiszerkesztése (vagy görbeként a módosítása) is járható út, így tettem én is. Amúgy gyárilag is elég nagy szórás tapasztalható a karakterek tekintetében is.

Végül a doboz oldalain a képek elrendezése: melyeket tudjuk majd egy irányból nézni, melyek tartoznak össze? Többféle verzió van ebben a kérdésben is, ez ízlés dolga is talán. A szövegezésnél is el kell dönteni, hogy az eredeti vagy csak ahhoz hasonló tartalmú szövegek kerüljenek a dobozra. Régen a logokkal sem volt nagy gond, de ma már a doboznak a felét a kötelező vagy ajánlott feliratok, logok töltik ki. Megint csak az egyén belátása szerint kerülhetnek rá ezek. A részleteket megfigyelve láthatóak az egyedi dolgaim is  a dobozon...

És ha mindez megvan, már csak egy jó nyomda kell, ahol a megfelelő (vastagságú és fényességű) papírt kiválasztva elkészülhet a nyomtatás. A doboz kivágása, szikével/ollóval már csak végjáték a ragasztás mellett. A hajtogatásnál meg kell karcolni a törésvonalat, hogy ne legyen szabálytalan és szép élt adjon a hajtogatás után.

Természetesen továbbra sem tárolom majd dobozban a kisautóimat, ez a munka inkább csak változatos kiegészítése a restaurálásnak, és csak mint háttérdekor fog megjelenni nálam.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése