Bora-Bora

Maserati Bora

(Matchbox)

felújítás

A hetvenes évek közepén, a gyengülő gazdasági tényezők és ezáltal az autózási szokások megváltozása,  a kisszériás sportautók korszakának a hanyatlását is előrevetítette. A Maserati Bora is ennek a kornak a tanúja. 

 

 

A Citroen érdekeltséget szerzett a Maseratiban 1968-ban és így fölmerült egy középmotoros kétüléses sportkocsi kifejlesztése. A Lamborghini ,a De Tomaso és persze a Ferrari már rendelkezett ilyenekkel, így a Maseratin volt a sor, aki egy évvel később meg is jelentette a prototípust. Genfben mutatták be 1971-ben.

A kocsit a híres olasz dizájner Giorgetto Giugiaro tervezte. Csővázas acél karosszériája CW 0.3 értékű volt és számos technikai újítást tartalmazott, ami ebben a kategóriában ritka volt. Teleszkóposan mozgatható és dönthető kormányoszlopot tettek bele, ami különösen praktikus egy ilyen szűk beltérben. Szintén állítható volt a hidraulikus pedálsor is. Konkurenseivel ellentétben ennek a kocsinak voltcsomagtartója, elöl. Kétrétegű üvegezés és kárpitozott alumínium burkolat választotta el a motorteret az utastértől.

Középen elhelyezett 4.7 literes majd később 4.9 literes V8-as motor hajtotta, ötsebességes ZF váltóval. Ez nagyjából a 280 km/h sebesség elérésére is alkalmas volt. A Citroentől származó nagynyomású hidraulikus rendszert építettek bele, ami a fékek és a pedálok működtetésén túl mozgatta az üléseket is és ez a rendszer nyitotta-zárta a rejtett első lámpákat is. Összesen 564 darab készült belőle a gyártás 1978-as befejezéséig. Készült belőle két gyári versenyautó is egy műkedvelő francia Maserati kereskedő értelmetlen megbízásából, de soha nem került homologizálásra egyetlen kategóriában sem – nyilvánvalóan az elenyésző példányszám miatt.

 

A szürke beltér és a hátsó nagy ablakfelület sötétítése sokkal finomabb megjelenést kölcsönöz

Az én kisautómat ( a Verdabörze használtautós szekciójában találtam) a Matchbox 1972-ben jelentette meg a jellemző metál lila színben. Más színekben is létezett, sőt más változatban is. Arany, fekete (lángokat imitáló matricával), világoszöld, metálkék színekben jóval kisebb példányszám került ki. Készült King Size méretben is(K-56), nem nyitható ajtós változatban, ezt ezüst színűre fényezték. Ennek viszont az eleje volt nyitható. A Bulgáriában készült példányoknál cifrább színek is előfordultak, ezek viszont elég ritkák. A kocsi – az akkori Matchbox dizájn trendnek megfelelően - jóval tömörebb hatást kelt (kiváltképpen a jókora kerekekkel, amik kétféle dísztárcsa változatban is léteztek alatta), mint amilyen filigrán a kocsi a valóságban. Ha nem látjuk az eredetit, akkor a kisautó még nagyon szép formát mutat. Az ajtók nyílnak, a részletek szépen kidolgozottak. Ám például elölről ránézve elég torz képet mutat, pláne, ha mellétesszük az eredeti fotóját is.

 

 

Itt látszik igazán jól a szép metálszín

 

Az eredeti látványa néhol hasonlít a modellére, néhol

A felújítás során nem az eredeti állapot visszaállítására törekedtem, hanem valami sportos-elegáns színt kerestem a kocsinak. Lehet, hogy akkoriban ez a szín nem volt jellemző a nyugat-európai kétüléses sportkocsikra, de mai szemmel teljesen elfogadható. Így lett egy kis átkötés a két korszak között. Az eredeti kerekek jó állapotban voltak, így visszakerültek a kocsi alá. Az eredetileg a kocsi orrán levő matrica (a hosszanti csíkon a nyolcas vagy hármas számmal) annyira idegen a kocsitól, hogy meg sem fordult a fejemben a legyártása és visszahelyezése.