2021. június 29., kedd

Polizei 02: A klasszikus


 Mercedes-Benz Polizei

(Siku)

felújítás

A Mercedes állólámpás változata már szerepelt nálam, így a típustörténetet onnan lehet elolvasni. A hozzámcsapódott Siku rendőrautó elég siralmas állapotban volt, de kiáltott a megújulásért. Mindjárt volt két ötletem is a változatosabbá tételéhez. Az egyik az antenna amelyet az eredeti rúd helyett vékony húzottszálból észítettem el. A másik a felni, pontopdsabban a dísztárcsa kialakítása. A Siku kerekei nagyon határozottak, szépen elkészítettek, de unalmasak is egyúttal. Viszont a Mercedeseknek nagyon szép dísztárcsájuk van, amit meg kellene mutatni kicsiben is. Itt már egy újításról beszélünk, amikor az eredeti kerékre is matrica kerül, a matricakép pedig a szép merci dísztárcsát ábrázolja. 

 



 
A rendőrségi matricázás is kicsit más, kicsit egyénibb lett. Tudván azt, hogy a valóságban sem volt teljesen egységes, inkább csak nagyon hasonló a német rendőrautókon a zöld felület és a fehér betűk. A piros ülés és a zöld ablak egyelőre maradt, úgy is mint gyenge pontja a modellnek. Viszont akár korhű is lehet a piros belső, bár nagyon nem jellemző.  Az üveg színét pedig betudom a gyerekcsalogató tárgyak egyikének.





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése