2021. július 2., péntek

AA 02: Landi

 

 Land Rover S3

(Matchbox)

átalakítás

 Az AA-s segélyszolgálatos autók közül a Land Rover elsősorban olyan feladataokra volt használatos, ahol a kocsi terepjáró, teherbíró képességét jól ki lehetett használni. Sok éven át több széria LR is segítette a munkát. Ennek megfelelően a kocsik dekorációja is igen változatos volt az évtizedek során. A korai Sll-ek szerény felirataitól kezdve az Slll minimál dizájnján át egészen a Defender már-már taxismintájúra hajazó, de a céljának (feltűnés) maximálisan megfelelő festéséig.


A Land Roverek talán minden idők leginkább magától értetődő terepjárói. Emellett persze a Jeep Willys is megérdemli a tiszteletet, de talán mégis a LR tartja leginkább a mai napig is az ősi terepjáró építési hagyományokat. Maga az ős Land Rover munkagépnek készült, a háború utáni gazdaság igényelte hamar a többcélú, megbízható és ugyanakkor igénytelen haszongépeket. Nos, a Land Rover pont ilyen. Olyannyira traktoros jellemzőkkel rendelkeztek az első példányok, hogy elől csak egy ülés volt középen. Innen indult el a polgáriasodás felé, és lett egy akár hétköznap és utcán is bátran vállalható Defender. Szerintem ez az egyik olyan jármű a világon amit a legtöbb célra használtak és használnak, rengeteg féle célra átépítették gyárilag is, kis műhelyekben is és otthon is. Jellemzően a vidék vagy a szavannák az igazi otthona, de az angol királyi gépkocsi-flottában is megtalálható.  Bár a típus fejlődése a technikai vonalon nem állt meg, mégis érdekes, hogy pl. a hadseregek a régi, hagyományos motorú modelleket veszik, a mai elektronikus vezérlésű motorok helyett. Nyilván a megbízhatóság az elsődleges szempont a motor esetében is. Talán a kényelem és a biztonság az, ami fejlődött valamelyest az idők folyamán.

Én magam egy ős Landy-rajongó vagyok, hogy mást ne mondjak az első Matchboxom egy kék, safaris változat volt, a maga tetőcsomagtartós pakkjával. Sajnos ma már nincs meg ez a példány, de rajongásom töretlen a márka iránt. Leginkább az Series II és Series III változatokat tartom igazán belevalónak, ponyvatetővel, porosan, használva…

Aki nem akar máshol utánanézni, annak íme a típustörténet esszenciája:
A legelső Land Rover lehet a fapados autó fogalmának legelső kézzel fogható és testközelből érezhető fizikai megvalósulása. A háború utáni anyaghiány párosult a mindenre befogható munkagépekre való nagy igénnyel. A maradék Jeepek már kezdtek szétesni, gép pedig kellett a szállítástól a szántásig, mindenhez. A Rover cég főmérnökének köszönhető ennek, az akkori lehetőségekből, anyagokból az akkori kívánalmaknak megfelelő gép létrejötte. A végtelenül egyszerű felépítés, az acél létraváz, az alumínium karosszéria, az egyszerű de nyomatékos kis 1,6 literes négyhengeres motor alkotta a relatíve olcsón megszerezhető munkagépet. Az alu karosszéria később szinte a védjegye lett a Land Rovereknek, és talán emiatt is van az, hogy a legyártott példányok 75%-a még üzemben van. Az első igazán "autós kinézetű" modellt a 80-ast - ez a szám mindig a tengelytávot jelenti collban - 1948-ban mutatták be. 

Ahogy az idő haladt és a kocsi is egyre népszerűbb és sokoldalúan (fel)használt lett, a fejlesztés sem állt le. 1957-ben már 2 literes dízelmotorral is szerelték. Egy évre rá az I-es sorozatot felváltotta a méretében, komfortjában, stílusában és teljesítményében is alaposan továbbfejlesztett II-es sorozat. Megújult karosszériával, akár 2.25 literes benzinmotorral is, szélesebb keréknyomtávval jellemezhető. 1959-re már negyed millió, 1966-ra már fél millió Land Rover futott szerte a világ útjain. Ekkor már 10 üléses változatban is lehetett kapni, a számos egyéb karosszéria variációt nem is említve. A hadsereg is komoly felvevőpiacot jelentett nem csak a brit területeken hanem szerte a világban, így megjelent két – az átlagember számára kevéssé ismert - alváltozata is a furgonszerű Forward Control és az eredetinél kisebb és könnyebb Lightweight

Az 1971-ben megjelent a Series III egy modernizált változata a korábbiaknak, ami kissé szebb, kissé jobb, kissé komfortosabb részletekkel bírt az őshöz képest. Ekkor már 3,5 literes V8-as motorral is rendelhető volt. Az igény változatlanul nagy a Land Roverekre. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1976. júniusában gördül ki az egymilliomodik példány a gyárból. A típus fejlődése inkább technikai jellegű az utóbbi időben illetve a kényelmi és biztonsági berendezéseket fejlesztették tovább, hogy a hagyományos megjelenés ellenére a kocsi beltartalma naprakész legyen. A terepjárási alapelvekből nem engedtek. Megmaradt az acél alváz, merev tengelyek, zárható differenciálművek a három tengelyen, komoly terepszög és terepjáró képesség, laprugók, alumínium karosszéria, könnyen szerelhető, tisztítható elemek és alkatrészek.

A népszerűségéhez nem egy film is hozzájárult, a – kölyökkorunk egyik kedvencétől - az Elza és kölykei-től kezdve a Tomb Raider-en egészen a Piedone Afrikában-ig, ahol számos variációt láthatunk akár egyszerre is a filmvásznon, mind a jók, mind a kevésbé jók oldalán. Bár ma már eldőlt, hogy mégis csak modernebbre váltják valamikor a típust a közeljövőben, az bizonyos, hogy eltűnni soha nem fog csak újraéledni ismét és ismét.



A Matchbox Land Rover Slll-at találtam legalkalmasabbnak a lemodellezéshez. A módosítások nagyon minimálisak lettek. A szafaris RW változat volt a kiindulási alap. Erről lekerült - még jóval előttem - a tetőcsomagtartó egység. Így csak a tartócsonkja meredezett a tetején. Ez pedig a legalkalmasabb arra, hogy a narancssárga villogót hordozza. Ezen felül megkapta ő is a táblát a szélvédője fölé (ezért is jó a magasított talapzatú villogó) egy antennával kiegészítve. A hátsó ablakokat befedtem és egy valóságot alapul vevő fantázia dekorációt tettem rá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 megjegyzés: