2021. július 9., péntek

Ló vagy tehén?

 AEC Horse Box

(Matchbox)

felújítás


Egyik sem, ha már a címben feltett kérdésre válaszolni kell. Ugyanis a mi kis lószállítónk ezúttal bikákat szállított a mezőre legelészni. Ugyanis a kis fehér műanyagállatokat megvizsgálva látszik a különbség.

Hol vannak már a lovak? A korai hetvenes évek óta már rég elvágtattak, jó messze a teherautójuktól. 




A kisautó 1969-ben jelent meg a kínálatban még RW kerekeken. Mutatós darab volt. Ez nem csak a szép és autentikus színválasztásnak volt köszönhető, hanem a két becsatolt lónak is. Nagyon játszható dolog lehetett ez akkoriban is. Később az újabb kerekeken is megjelent, sőt a fülke színe is narancsra, mustárszínűre változott. A deszkaimitációs doboz készült piszkosfehérben is. A kék üveg és a beltérmentesség végig jellemző volt. Az 1:92 léptékű modell nem volt hosszú életű, mert 1971-től már nem szerepel a katalógusokban. Ennek ellenére azért - ha ló nélkül is - de jócskán akad belőle a piacon.

 

Az eredeti autó az AEC/Leyland cég 1964-77 között gyártott Mercury nevű terméke volt amit leginkább a jól ismert tűzoltóautóról azonosíthatunk, de volt más felépítménnyel is bőven a Matchbox kínálatában is. Az AEC-ről annyit érdemes tudni, hogy egy igen jelentős brit teherautó és buszgyártó volt 1928-1979 között. Számos ismert és kevésbé ismert teherautót gyártott, amik közül a Matchbox leginkább a Mercury későbbi változatát mintázta meg előszeretettel. 8,2 literes, 130-150 lóerős motorjaival igen komoly teljesítményre volt képes. 2-4 tengelyes kivitelekben készült. Sokféle felépítményt lehetett ezekre az alvázakra megvalósítani. 

A ló/tehénszállító felépítmény acélvázra rögzített deszkából készült. Ezt a Matchbox mérnökei nagyon szépen kialakították. A lehajtható ajtó mechanikája sem feltűnő, szépen illeszkedik és működik is. A felújítás során nem törekedtem semmi extrára, csak az eredeti állapotot állítottam vissza.


Ez a nyúlvány hivatott arra, hogy a felépítményt az alsó részhez rögzítse elöl.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése