A nagy tolótető

 

Studebaker Wagonaire

(Matchbox)

felújítás

 

Érdekes kisautó került elém – most kivételesen darabokban és hiányosan. Egy Studebaker Wagonaire. Vagyis egy kombi Studebaker Lark (Station Wagon) a csomagtartó fölött elhúzható tetővel. A Matchbox amennyire alkalmazza ezeket a mozgó/nyíló elemeket a kisautóin ugyanannyira elősegíti a korai lerombolódásukat. A mechanikák általában nagyon finom mozgást igényelnek, ami nem minden gyerek képes alkalmazni. Így történt ez a Wagonaire esetében is. A finoman csúszó tetőt addig rángatták, amíg kitört alóla az azt tartó ablakperem és kiesett a tető. Innentől már veszett az ügy. Szerencse, hogy a tető megőrződött, így már csak az ablakot kellett pótolnom. A kisautóhoz eredetileg járó vadászt és a kutyáját egyelőre lehetetlen pótolni. A kutyát azért sajnálom, azt még el tudom képzelni egy ilyen autóban. De a vadász miért van hozzácsatlakoztatva egy kombiautóhoz (kinyitható tetővel)? Vajon a tetőt elcsúsztatva szándékozik vadkacsára lőni és ez az álca, vagy pedig a vaddisznótámadás ellen bújna a csomagtartóba? Megint egy érdekes elméleti megválaszolhatatlan kérdés.

 

A kisautó az eredeti amerikai kombi jellegét jól hozza, a részleteivel sincs semmi gond, annak ellenére, hogy a hangsúly a tolótetőn van. A modellt először 1965-ben adták ki és tartották a kínálatban 1969-ig, élénk világoskék – később világoszöld - színben, amik teljesen passzoltak ahhoz az érához amikor is ezt a kocsit gyártották. Természetesen RW kerekeken, amik viszont ilyen feketén nem igazán illettek a korhoz és a kocsihoz. Persze ez leginkább gyártástechnológiai és kor jellemző, de azért akadtak kerék témakörben is kivételek már abban az időben is. Kár, hogy ez a kisautó nem tartozott közéjük.

 

A felújítás során a legelső és legfontosabb teendő a csúsztatható tető helyreállítása volt. Mivel a sínt képező ablakpanel hiányzott ezért az ablakokat külön pótoltam és a sínt is külön készítettem el. A színezéskor a korhoz illő de kétárnyalatú festést alkalmaztam, így még inkább hű lett a modell megjelenése az eredeti hangulatához, amit szintén így forgalmaztak.

 

 A Studebaker Lark harmadik szériáját 1963 és 1966 között gyártották. A Wagonaire a Kombihoz képest a fő eltérés a csomagtartó rész fölötti tetőszakasz eltolhatósága volt. Ezáltal a kombi rakterület magassága egyszeriben megnőtt. Bár nem hiszem, hogy ezzel költözködtek volna olyan gyakran és ezért vettek volna ilyen autót az amerikai polgárok. Bár lehet, hogy csak a hűtőszekrényüket akarták időnként átmozgatni egy kiadó autózással. Valószínűleg inkább csak esetenként a szörfdeszka lógott ki belőle vagy csupán kellemes szellőzést biztosított. Elektromosan vagy kézzel volt betolható a tető első része alá.

 

 A tető megtervezését Brooks Stevens követte el 1962-ben, némi európai példát követve. Ugyanis a Scimitar koncepcióautója már teljes egészében tartalmazta ezt a megoldást. A Wagonaire esetében hátulra még egy – fordítottan álló - üléssor beépíthető volt, így akár nyolcan is utazhattak benne. Ekkor már a pótkeréknek (és nyilván a csomagoknak sem) nem jutott hely, így az autót különlegesen defektálló gumiabroncsokkal szerelték.

 

A csúsztatható tető a sorozatgyártásban már nem sikerült olyan jól és a tömítések mentén gyakran beázott illetve a vízelvezető csatornák is hamar eltömődtek (ez a mai napig is áthidalhatatlan probléma a tetőablakos autóknál!). Gyakori karbantartást igényelt az automatizálódó amerikaiak számára. Emiatt inkább a 100 dollárral olcsóbb opciót, a fix tetős kombikat ajánlották a kereskedők. A kocsit a GM sorhatosa vagy V8-asa hajtotta (180-225 lóerősek voltak), ebben tehát nemigen tért el a többi korabeli cirkálótól. Főbb opcióként automata váltó, overdrive, első tárcsafékek, szervokormány volt rendelhető hozzá. Érdekessége volt a típusnak, hogy előszeretettel vásárolták a sajtócégek, mivel a kinyitható tető miatt a kameraállványt oda tudták erősíteni, így kiváló mozgófelvételek készülhettek belőle. De vásárolt belőle a titkosszolgálat is. összesen 11915 darab készült belőle.