Az új szamuráj

 Suzuki Jimny

(Majorette)

bemutató

Eredetileg „Jimmy”-nek szánták, azonban a fordítás során hibák merültek fel, és végül „Jimny”-nek nevezték el. A Suzuki vezetőinek egy skóciai utazás során tetszett meg az elnevezés, amire végül is elkeresztelték a kei car (Japán könnyűgépjármű-adó/jogi osztály) besorolású kis terepjárójukat. A Suzuki négykerék-meghajtású autók története az 1960-as évek második felében kezdődött, amikor a Suzuki megvásárolt egy osztrák Steyr-PuchHaflingert, hogy tanulmányozza az ilyen méretű terepjárók felépítését. Egy másik lehetőség is kínálkozott számukra 1968-ban, amikor megvásárolta a csődbe ment Hope Motor Company japán autógyártót, amely a HopeStar ON360 nevű kis terepjárót gyártotta. Az első Suzuki márkájú négykerék-hajtás, az LJ10 (Light Jeep 10) 1970-ben mutatkozott be.

 

 

  A kei kar méretű terepjáró sikeres koncepciónak bizonyult, hiszen az elődmodelleket is beszámítva a Suzuki 2,85 millió Jimnyt értékesített 194 országban 1970-2018-ig. A korai LJ és SJ sorozatok vagy később már Samurai néven futó kisautó volt a Jimnyk elődje. Azok még túl sok komfortot nélkülöző, inkább terepi munkára vagy sportra alkalmas eszközök voltak, míg az utód már bármilyen környezetben vállalható kinézettel bír. a modell eddig négy generációt ért meg.

 

 

A negyedik generáció 2018-ban jelent meg az utakon. 658 köbcentis háromhengeres, turbófeltöltős vagy 1462 köbcentis négyhengeres szívó benzinmotorok hajtják ötfokozatú kézi vagy négyfokozatú automata váltón keresztül. A nagyobbik motor 1000 lóerejéhez 138 Nm nyomatékcsúcs tartozik. A karosszéria az önálló létravázon helyezkedik el. Három lengőkaros tekercsrugós felfüggesztésű futómű van alatta. Kapcsolható négykerék-hajtással rendelkezik. A kaszni meglehetősen szögletes dizájnja már egy előrelépés az előző generáció - korának megfelelő - lekerekített kasznijához képest, vagyis inkább egyfajta visszatérés a korábbi Samurai-ok formavilágához. Egyszerű fekete hűtőrácsában két kerek fényszóróval, nem a megszokott látványt tárja elénk, de ez mindig is így volt ennél a modellnél. Az elődhöz képest a terepen való használhatóság lett ismét inkább a jellemző, mert az elöl 37 fokos, hátul 28 fokos rámpaszöge igencsak erre mutat.

 

 

Kétféle alapváltozat létezik: az egyik (JB64) a kei car- előírásainak megfelelően kerékszélesítés nélküli és behúzott lökhárítókkal rendelkezik, míg a másik (JB74) változatnál a látványelemként sem utolsó kerékszélesítések és nagyobb lökhárító található.

 

  A Majorette nagyon ráérzett, hogy megjelentette ezt a kisautót, mert nem túl sűrűn lehet vele találkozni a modellautók piacán. Amúgy meg szép, vonzó, modern mai kinézetével kisautóként is sikeres lehet. Tetszetős élénk színekben kiadva nemcsak a gyűjtők kedvence lehet, de strapabíró szerkezetének köszönhetően a gyerekeke is nyugodtan játszhatnak vele. külön jó ötlet, hogy a kisautó teteje egy önálló műanyag elem, ami azt is lehetővé teszi, hogy a sztenderd tetőn kívül különböző szállítmányokat is lehet a tetővel együtt variálni (csomagok vs. szörf). A terepmintás gumiimitáció is jól áll neki. Viszont a felni fekete festése színe nagyon olcsó megoldásnak tűnik. (Ezen kicsit segítettem). A pótkerék viszont erősen elhibázott méretű és kialakítású. Sosem értettem ezt, hogy miért kell a pótkerék méretét, mintáját másképpen megcsinálni, mint az eredeti kerekekét. Pozitívum viszont, hogy kifestették a hátsó lámpákat – valamennyire-  és az első lámpák is átlátszó műanyagból vannak. A fém részek nincsenek túlcizellálva, de talán az eredeti autón sincsen annyi cifraság. Mindenesetre jó, hogy hozzám került végül ez a darab és beállhatott a többi terepjáró közé. Csak azok a hatalmas léptékkülönbségek ne lennének…