2022. november 25., péntek

Munkagépek 15: O&K

 Excavator

(Matchbox King Size)

felújítás

  Nagyon lekókadva pihent a kis gép amikor megláttam a dealerem pultján, hiszen a teljes gémet tartó tengely rögzítése volt kitörve félig a helyéről. Amúgy nem sok nyoma volt rajta az éveknek, hiszen alig volt rajta kopás. De a kicsinek tűnő hiba kijavítása miatt az egészet teljesen szét kellett szedni. De erről majd később.

 A markoló eredetije egy O&K márkájú munkagép. Az O&K története így hirtelen nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna, így következzék egy rövid ismerzető. Már csak azért is, mert ezek a számunkra ismeretlen gépek az orrunk előtt dolgoznak nap mint nap az építkezéseken. A cég története 1876-ig nyúlik vissza, amikor Benno Orenstien és Arthur Koppel megalapította a vállalatot keskeny nyomtávú vasúti vágányok, kocsik és mozdonyok gyártására Berlinben. A cég 1908-ban gyártotta első gőzlapátját, és számos különféle kötélvezérlésű kotrómodellt gyártott. A 20. század első éveiben az O&K elsősorban kanalas láncos árokásókat épített, eleinte fából, majd 1904 után teljesen acélból. Csak 1961-ben jelent meg az O&K első hidraulikus kotrója, az RH5. A markolót a Deutz léghűtéses motorja hajtotta ezért látszik a korabeli fotókon a fedetlen motortér a jobb hűtés érdekében. A híres RH5 gyártása 1966-ig folytatódott. A korai modellek egyike a mai napig látható a dortmundi gyárban. Érdekesség, hogy az O&K gyártotta a világ legnagyobb hidraulikus kotróját is, 900 tonnás üzemi tömeggel, több mint 52 köbméter lapátkapacitással és 4055 lóerő motorteljesítménnyel.

A King Size méretű markolót a Matchbox 1970-ben adta ki először még RW kerekeken, majd rövidesen modernebb kerekeket kapott. A szín ugyanaz a piros-ezüst kombináció maradt. Nagyon aprólékosan szépen kidolgozott modell. A gém - majdnem - minden része külön mozgatható és a mozgást illetve pozicionálást passzentos teleszkópok biztosítják. Természetesen a fölső rész is elfordítható 360 fokban. A felújítás során az eredeti állapot visszaállítására törekedtem.




 
A fölújítás előtt még beeresztettem a kis markolót a homokozóba egy kis fotózás kedvéért.






 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése