Studebaker pickup '63-ból

 Studebaker Champ 1963

 (Hot Wheels)

 bemutató

Az 1960-as években a Studebaker izgalmasabb és újraszabott modelleket mutatott be, köztük a nagyszerű Champ-et, amelyet 1963-ig gyártottak.

 

 A Studebaker Champ volt az utolsó modell, amelyet a cég gyártott, mielőtt 1966-ban abbahagyta az autógyártást. Akkoriban tervezték, amikor a Studebaker teherautó-családját több mint 10 éve nem fejlesztették jelentős mértékben. Így a Studebaker mérnökei számos meglévő alkatrészt kénytelenek voltak felhasználni, hogy beleférjenek a vállalat igazgatótanácsa által biztosított 900 000 dolláros költségvetésbe, de a végeredmény árban, képességben és teljesítményben elképesztően friss és versenyképes volt az amerikai korszak többi teherautójához képest. A Champ, ellentétben a legtöbb kortársával, soha nem volt felszerelve szervokormánnyal. Alapvetően többféle sorhatossal szerelték őket, de volt V8-as és dízel változata is. A Champ alváza alapvetően ugyanaz volt, mint amit a Studebaker ½ és ¾ tonnás E-szériás teherautóihoz használtak 1949 óta, tipikus létraváz, elöl és hátul is merev tengelyekkel. Kora ellenére a Champ alvázalkatrészei sem voltak modernebbek, sem kevésbé modernek, mint a GM, Ford, Chrysler vagy International Harvester teherautóké, amelyek mindegyike még mindig merev tengelyeket használt.

 

A fülkerész azonban egészen más volt. Míg a teljesen új fülke költségmegfontolások miatt szóba sem jöhetett, az új Lark kompakt autó karosszériája éppen a célnak megfelelő méretűnek és formájúnak bizonyult. A mérnökök vettek egy Lark négyajtós szedánt, kettévágták az első ajtók mögött, és az első felét kissé módosították, hogy illeszkedjenek a teherautó alvázának rögzítési pontjaihoz. Az egyetlen új fémlemez amelyre szükség volt, az új fülke hátsó fala volt. A szedán karosszériára épülő fülkével a Champ az elsők között volt, amely valódi „autószerű” kényelmet kínál, széles, kényelmes üléspaddal és csinos belsővel.

A Champsben kézi és automata sebességváltók széles választéka volt elérhető. Az alapmodellek háromfokozatú, a drágábbak négy- és ötfokozatú kézi váltóval rendelkeztek. A Borg-Warner építette Flight-O-Matic volt az automatikus opció. Ugyanezt a sebességváltót más gyártók is használták, köztük a Ford is.

 A Hot Wheels elkészítette tehát ennek a pickupnak a modelljét. A Phil Riehlman tervezte modell kinézete alapján inkább egy restaurált, tuningolt példányt vettek alapul a kisautó megmintázásához. Nem baj ez, így sokkal látványosabb lett a végeredmény. 2011-től volt kapható, igen sokféle színben és sokféle dekorációval, amikhez még pár kerékvariációt is sikerült illeszteniük, így nagyon sok számú az elvi kínálat.

A beltér műanyagja is több színben létezik. Az enyém éppen sötét piros, ami az ülések esetében még menő is lehet (pláne a tengeren túl az ötvenes-hatvanas években) de ennél a kisautónál a plató fedele is abból ugyanazon panelen van, így ez már számomra zavaró.