2021. szeptember 9., csütörtök

Az alapmű

 Toyota Hilux

Majorette

felújítás

(update)



Az eredeti változat is tetszik, főleg ha kissé tuningolva van. Bár jobbára inkább a villany-gáz-víz szolgáltatók járműveiként találkozhattunk velük a közelmúltban a magyar utakon, de ugyanúgy használják tőlünk keletebbre az arab terroristák is.

Az eredeti kocsi a Hiluxok harmadik generációja, melyet 1978 és 1983 között gyártottak. A mai vagy még inkább a köztes változatokra némileg emlékeztető karosszériával, de jóval soványabb megjelenéssel, kerek lámpákkal készült ez a sorozat. Két és négyajtós (azaz duplakabinos) karosszériaverziók léteztek már akkor is. 1,6-os benzinestől a 2,2 literes dízelig volt a motorválaszték az összkerékhajtású kisteherautóhoz. Akár automata váltóval is. Elterjedését elsősorban a világ keleti felén talán az is biztosította, hogy az amerikai nagy teljesítményű benzinzabáló V8-asok helyett egy takarékosabb motorral tudták ugyanazt a feladatot teljesíteni: elvinni közel 1 tonna árut a platón 2-5 személlyel egyik pontból a másikba, megbízhatóan, olcsón, egyszerűen. Mégsem teherautósan, ami szintén lényeges lehetett.
 
Jóllehet az első sorozat – 1968-ban - még igencsak személykocsi jellegű volt, a követelmények egyre inkább a közepes méret, az egytonnás teherbírás és a maximum öt szállítható személy behatároló paraméterek alapján alakult kisteherautóssá. De az a kijelentés is megkockáztatható, hogy egy önálló kategóriát alkotott a Hilux. Strapabíró alvázas, merev hátsótengelyes, laprugós megoldása adott esetben komolyabb terepezésre is alkalmassá tette. Úttalan utakon, sivatagban vagy erdei ösvényen mindenesetre egyértelműen ez a fajta kocsi a favorit. Zárt platós változata is volt, bár ez inkább már a mai SUV-ok előszeleként jellemezhető, mindenesetre a 4Runner/Trekker/Surf és egyéb hasonlóan jellemző neveken futó kocsi már nem annyira az igásló, mind inkább a hobby célra használt Toyota lett. 



A mi változatunk egy szimplafülkés verzió semmi extra felszereléssel nem bíró változata. A hozzám került kis pickup nem volt rossz állapotban így csak egy újrafestést kapott, egy rá jellemző színre. A lámpák és egyéb részletek kifestése csak tovább fokozta a kiváló részletek kiemelését. Ilyen kis finomságok, mint a hátfalon levő plasztikus Toyota felirat vagy a platón levő ötletes deszkaköteg nagyban emelik a minőségét. A kerekeit is lecseréltem, mert nekem nem tetszett a Majorette kissé gagyi és semmire sem hasonlító eredeti kereke. Kapott egy Hot Wheels kerékszettet és máris dögösebb lett a gép. Viszont ahogy kutattam a modell után ráébredtem, hogy  egy csomó Majorette Toyota Hilux verzió van amit még be kell gyűjtenem.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése