Méhari

Citroen Méhari

(Politoys)

felújítás

 

 

1968. május. A lázadás, a szabadság és a kreativitás, valamint a könnyedség ideje volt a galloknál. Amíg a diákok kivonultak Párizs utcáira, a Citroën piacra dobta a hasonló jellemzőkkel felruházott Méharit a gyönyörű Deauville-ben. Az Atlanti-óceán partján fekvő tengerparti üdülőhely tökéletes hátteret biztosított a rút kis kacsa 2CV e sokoldalú, off-road testvérének bemutatásához. Bár még inkább a Dyane 6-ot kellene itt említeni, amitől a Méhari a mechanikai alkatrészek nagy részét kölcsönözte.

 

 

 

 Hiányzott egy ilyen járgány nagyon a francia autópalettáról. A briteknek ott volt a Mini alapú Moke, a németeknek a Bogár alapú Kübelwagen (az amerikai eredetű Buggyt most meg sem említem), és az olaszoknál sem tétlenkedtek ilyen homokjáró kialakításában. Fogta magát az iparos, Roland de la Poype gróf összefogott Jean-Louis Barrault tervezővel és Jean Darpin technikussal, hogy megtervezzék a 2CV-n alapuló járművet, amelyet eredetileg készletként terveztek eladni. Minden várakozás ellenére a márka főnöke, Pierre Bercot kifejezetten elégedett volt vele.

 

Így a 2CV alvázára egy plusz (kasznitartó) csővázat szereltek fel, amelyhez aztán hozzácsavarozták a karosszériát alkotó ABS (akrilnitril-butadién-sztirol) műanyag kádat. Egy bordás kád, amely még masszívabb volt a bordázottsága okán, akárcsak a HY teste. Ez az újszerű építőanyag könnyű volt, nem horpadt, és nagy és összetett formákká lehetett alakítani. A Méhari tudatosan megválasztott vidám, hetvenes évek felé mutató színeinek köszönhetően tűnt ki. Ezeknek a színeknek az elnevezése is érdekesek: a Hopi (piros), a Montana (zöld) és a Kalahari (bézs), a Tibesti (zöld), Kirghiz (narancs), Hoggar (bézs), Atacama (sárga) és Azur (fehér és kék). Mindegyik színt egy-egy sivatagi régióról nevezték el.

 

 

 

  Akárcsak a dromedár, amelyről a nevét kapta, a Méhari is haszonelvű jármű. Megnövelt menetmagassága tökéletes szállítóeszközzé tette ezt a könnyű autót. Könnyen szállított 400 kg hasznos terhet, a be- és kirakodást pedig megkönnyítette a kád kialakítása, az ajtók és oldalfalak hiánya. A léghűtéses, 602 köbcentis kéthengeres motor az első kerekeket hajtotta. Egyszerű, de masszív felfüggesztési rendszere meglepően jó terepképességeket kínált, többek között a könnyű karosszéria (570 kg) és a nagyon alacsony súlypont miatt. Az elsőkerék-hajtás jó tapadást tett lehetővé, és ha az autó valaha is elakadt, ketten könnyedén kiemelték a szorult helyzetéből. 

 

  

De a Méhari alapvetően szórakoztató autóként szerzett hírnevet. Valójában akkoriban szinte minden francia tengerparti üdülőhely utcáin találkozhattak velük. A Citroën Méharit 1968-tól 1988-ig gyártották. Összesen 140 000 példány gördült le a sorról, ebből mindössze 1213 négykerék-meghajtású (!). A négykerék hajtású egységek külsőleg abban különböznek a többitől, hogy a pótkerék a motorháztetőn van, egy kiformált mélyedésben. A látszat azonban csalóka lehet. Bármily egyszerűnek is néz ki a Méhari, a felépítése sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk.

 

 

 

 Eltávolítható vászonteteje és a lehajtható szélvédő még szabadabb érzést kölcsönzött az utasainak. Azonban a „happy beach life” mellett a kis súlya ideális járművé tette a francia hadsereg számára ejtőernyős bevetésre is (több ezer darabot vásárolt belőlük), de ezen felül természetesen a francia csendőrség is használta, amint azt abban a bizonyos filmben (Le gendarme de Saint Tropez) is láthattuk. A 2 vagy 4 üléses változatban kapható Mehari egyfajta svájci bicska. Szabadidő-jármű, de bizonyos speciális igényekhez könnyű haszonjármű is lehet. Egyszerűsége azt jelentette, hogy valójában soha nem cserélték ki, és a felhasználók hosszú éveken át megtartották. És ha mindez még kevés volna akkor megtalálhatjuk ezeket a világ legfárasztóbb állóképességi versenyein is. A sokoldalúsága ellenére a gyártása sajnálatos módon 1987-ben leállt, és egyelőre azóta sincs utódja. 

 Csak ne tegyünk egy szivárgó körömlakklemosó tartályt sehova a műszerfalra vagy a padlóra, ha nem szeretnénk, hogy az aceton az ABS műanyagot folyadékszerű pasztává változtassa!

 

Az 1/43-as léptékű, tehát King Size méretű kisautó több, mint ötven éve van már nálam. Ezalatt rengeteg kisautós kalandban volt része, melyet szinte teljesen épen átvészelt. talán a robosztus felépítésének köszönhető mindez. És tulajdonképpen ez az egyetlen gyengébb pontja is, hiszen a valóságban ez az autó inkább néz ki egy törékeny lélekvesztőnek, mint combos off-road erőgépnek. A kerekeinek vastagsága tehát túlméretezett, de ez abszolút betudható a játékszer kategóriában szokásos egyenkerekeknek. A kaszni megformálása tökéletes és itt nagyon fontos megemlíteni, hogy az eredetihez hasonló bordázottságot sikerült teljesen élethűre megformálni kicsiben is. A beltér itt is egyszerű, de a kormányt már pótolnom kellett. Szerencsére a valóságban sem az oly jellemző egyküllős kormány került az autóba, hanem egy vékonyka kétküllős, amit nem volt nehéz pótolni. A tető szürke műanyagjának tartófülei kissé megkoptak, de szerencsére a tető azért nem kallódott el.

 A felújítás tehát időszerű volt már így öt évtized múltán. A festék leáztatás igen hosszadalmasra sikeredett, mivel a szokásos oldószerben több, mint egy hónapot ázott és így sem sikerült a festék felét sem leoldani. mechanikai módon elég nehéz ügy lett volna a csiszolás ezért a drótkorong hozott csak valamilyen elfogadható eredményt. Az eredeti piros színt most hanyagoltam és egy sokkal életszerűbb, vidámabb színre fújtam át. A rápattintható műanyag tető kicsit komolyabb kivitelű mint a valóságban, de olyan kis gyatra vászontákolmányt nem lehetett volna elkészíteni ebben a léptékben, így ez csak előnyére válik a kisautónak.

  A Polistil S.p.A. (eredeti nevén Politoys) egy olasz játékmárka és egykori gyártó cég, amelynek székhelye Milánóban található. Minden méretű fröccsöntött járműre szakosodott. A Politoys, mint vállalat eredete kissé homályos. A vállalat 1960 körül "Politoys APS" néven indult, és 100 műanyag autó gyártását kezdte meg 1:41 méretarányban. A trendeket követve a vállalat 1964-ben a fém présöntvényekre tért át. 1970 körül a cég nevét Polistilra változtatták. A Politoys 1:43-as méretarányú M-sorozatának 1965-ös indulásával a cég vitathatatlanul az évtized egyik legelismertebb neve lett. 1993-ban leállították az olasz gyártást, és a tiszteletreméltó Polistil eltűnt.