2019. december 24., kedd

Field car

Field Car
(Matchbox)
átalakítás
 
A mezei autó



Persze, hogy nem az. Az angol kifejezés persze mezőt is jelent, de kissé messzebbről tekintve a szó jelentéseit (pálya, csatatér, tevékenységi terület, táborozóhely, stb.), inkább egyfajta kisebb terepjáró képességet igénylő, személyautós jellegű kocsi megformálása lehetett a cél. Konkrét ötletadó modellként az International Harvester Scout van több helyen megjelölve, de legalább annyira hasonlít az 1968-as Ford Bronco-ra is. És mivel nem eredeti néven szerepel, nyilván a részletekkel sem foglalkoztak annyit. De a mindkét oldalon elhelyezett üzemanyagbetöltő kupakok - mivel nem mindennapos a dupla megoldás - elég jellemzőek. A hátsó lámpa is megfelelő, de a többi részletet inkább ugorjuk át.



Számos hasonló arányú jármű létezett már akkoriban is a világon, amely ezt a célt szolgálta: a szilárd burkolatról letérni kényszerülő dolgozót - agronómustól katonáig, geodétától halőrig - elvigye a munkája helyszínére. Itt nem a hardcore offroad helyszíneket és kihívásokat kell érteni, arra ott volt/van a Jeep meg a Land Rover. Ez inkább a Mehari Citroen és a Trabant Tramp kategóriába tartozhat. Már csak az igencsak személyautós hasmagassága miatt is.


Field Car Open Top

A kisautó amúgy nagyon jól hozza az ilyen járművekre jellemző külsőségeket: átlagosnál nagyobb kerék, pótkerék kívülre szerelve az autó hátulján, keret nélküli oldalablakok, vászontető. Legelőször 1969-ben jelent meg még RW kerekeken (piros felnin külön fekete gumival), a leginkább elterjedt sárga kaszni+vöröses tető. Azóta rengeteg színvariációban megjelent és természetesen a kerek is a korral együtt változtak. A kasznit érdekes módon nem módosították a kerekekhez, csak az alvázat. Meg a pótkerék is maradt a régi, nem alkalmazkodott a változó kerékszélességhez. Mondjuk a mindenkori kerékhez soha nem is volt köze, tulajdonképpen a kaszniból kijövő csőcsonkra húzott műanyag gyűrűről beszélünk. De látványelemnek akkor is kitűnő. Többféle matrica dekort is viselt a modell az évek során.
Egy kis érdekesség még, hogy létezett kormányozható első kerekekkel is. Na nem nagyon csak egy kicsit lehetett elfordítani az első merev tengelyt a tengely közepe mögé helyezett stiften, egy műanyag rúgós idom ellenében. Érdekes egyszerű, de hatásos megoldás. És még a kerék is elfért kormányozva a kaszni alatt.
 https://harveys-matchbox.de/WebRoot/Store11/Shops/bde0305e-793a-42ae-a648-ac5c94463255/5432/C0C4/ECFB/F99A/8FA9/0A48/3538/AAC0/18E03-7.jpg https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeh7e-DcMiy8l_1LZg1wPWsfTJvbQoPd6wkDq6bhwJVVxesJEj&s 
Itt látszik a kormányozható változat doboza és az alvázkialakítása

 Az én példányom egy 1969-es kiadású, ritkább metálbordó színű változat, ami tető nélkül érkezett hozzám. Érdekes módon a pótkereke még megvolt, valószínűleg elég szorosan volt ráfeszítve a tartóhengerre ahhoz, hogy csak úgy le lehessen venni. Ez nagy pozitívum, mert szinte minden leharcolt példányról hiányzik. Nyilván nem azonos a kocsin levő szélesebb Superfast kerekekkel, de örültem neki. Hiányként fogható fel a kormánykerék meg nem léte is.
A felújítás kezdetekor persze, hogy nem a tetőt kezdtem el keresni hozzá, hiszen olyanja bárkinek lehet. Én a meglévő adottságokból adódó lehetőséget vizsgáltam meg. Ha nincs tető akkor viszont kell valami oda a helyére. Egy bukókeret az mindig jól mutat és hasznos is lehet alkalomadtán. Meg némileg a nem létező tető kontúrját is imitálja. Drótból hajlítottam meg a szerkezetet és a beltér panelhez rögzítettem.

Se tető, se kormány, se szélvédőkeret, viszont a metálvörös szín még elég sok helyen rajta van

A hátsó karosszérialukak befoltozása belülről nézve


A karosszériával is volt dolgom, hiszen az ablakkeret le volt törve. Eredetileg az első ablakkeret csatlakozik a tető alatti kereszttartóhoz, ami a C oszlopban a ponyva alatt elrejtve csatlakozik a karosszériához. Ennél a kisautónál a tetővel együtt ez a fém keret is eltűnt. A letört C oszlopok nyomán a két hátsó sarkában a kasznin hiány keletkezett, ezeket betapaszoltam és lecsiszoltam. A fémkeretre tulajdonképpen nem is volt szükségem, de az ablakkeretet meg kellet csinálnom a látvány eléréséhez. Ezt vékony sztirolból alakítottam ki, és egy szélvédőt is tettem bele, noha az eredetiben azt is kispórolták.

Az alváz az új kerekekkel

A beltér az új kormánnyal és a beépítés közbeni bukókeret

A futómű felfüggesztése teljesen rendben volt, így csak a kerekeket modernizáltam és így kerültek alá a terepgumi mintás újabb stílusú felnik. Mindjárt másabb összkép alakult így ki. Lett egy mai vonalú tető nélküli mezei terepjáróm.



Az eredeti sima X küllős kormánykereket egy kicsit szebb fajtával pótoltam. Az egész beltér így együtt a kiegészítőkkel kapott egy matt fekete festést.















2019. december 22., vasárnap

Lószállító - Pony Trailer

Pony Trailer
(Matchbox)
felújítás



Ez az utánfutó már nagyon régen - értsd gyerekkoromtól - izgatott. Amúgy is szeretem az utánfutókat, de ezt a két lóval, kiváltképpen. Sosem volt saját példányom belőle mostanáig. Persze, hogy egy romosat, mi több hiányosat választottam a kínálatból, hogy újjá varázsoljam. A kisautójármű még a gombkerekű, vastagtengelyes érából (RW) való. Ennek a kerék-tengely rendszernek a javítása kissé túlmutat a kipattintom-bepattintom műveletsoron. Itt a tengely külső, bütykösített végét kellet annyira lecsiszolni, hogy átférjen a kerék lukján. Persze vigyázva, hogy a csiszolás során a kerék maga ne sérüljön a reszelőtől.



 A hátsó ajtó hiányát direkt nem egy pótalkatrésszel pótoltam, hanem saját magam gyártottam le, hogy ezzel is eltérjen az összes többi ilyen utánfutótól. Persze egy kicsit más is lett a kialakítása mint az eredetié. A hátsó "lökhárítóba" az alváznak a két füle akad be (elöl egy szegecs rögzíti össze a két elemet), ezeket én lámpának festettem be, mivel egyéb helyen sejtetve sincs ez a fontos alkatrész.


A szétszedett állapot

Már a kerekeket is leszereltem az alváz festéséhez


A modell 1968-tól van a palettán, azóta sokféle kerékkel, sokféle színben kiadták. Örökös a darab, mint ahogy a lovak szállítása is. Az elv a mai lószállítóknál is hasonló, maximum a dizájn és az anyagok illetve manapság már a kiegészítő fölszerelések modernizálódtak. A modell kialakítása - az egyszerű formának köszönhetően - teljesen elfogadható, nehéz lenne benn kivetnivalót találni. Az alján még az eredeti utánfutó vázat is imitálták egy kicsit. Itt érvényesül igazán az elv, mely szerint első a funkció, utána jöhet a dizájnolás. Sajnos manapság ez éppen fordítva van, és talán ezért is olyan mulandóak a mai dolgok.

 



A Field Car mögé akasztva tökéletes párost alkotnak. (A két ló ma a mezőn legel)







2018. február 28., szerda

Restaurálás, átalakítás iskola, 11. rész: Fotózási alapok

Régi tartozás a sorozat befejező tagja. Íme én így gondolkodok a kisautók fotózásáról. 
A matchboxok felújításának átalakításának utolsó fázisa talán az, amikor bemutatjuk a kész művet. Manapság ez egyértelműen a képernyőn keresztül, neten történik. Ez természetes, viszont nagyon oda kell figyelni a műfaj vagyis az adott tárgy képi ábrázolásának szabályaira, lehetőségeire, esetleges hátrányaira is.


A fényképezés célszerűen fényképezőgéppel történik, bár manapság sokan csak odakattintanak a telefonjukkal és már töltik is fel a világhálóra a képet. Az sem feltétlenül rossz. Mégis, bármennyire is okos a telefon és van benne szuper fényképezési lehetőség is, a jó képeket csak fényképezőgéppel tudjuk megcsinálni. Például az állványon való rögzítés nem igazán telefonos jellemző. A telefon nem erre való igaziból. Nyilván itt is óriási a skála, az egyszerűbbtől a profi berendezésekig. Ne aggódjunk ezen, mert a dolgok nagy része nem a gépen múlik. Majd ha profi modellfotósok leszünk esetleg akkor már a gépen is fog múlni sok minden. Addig azonban azzal gazdálkodjunk amink van.

Mindenek előtt a háttér nagyon fontos. A környezet, amibe a kisautót elhelyezzük. Érthető, hogy  a hangsúly az éppen elkészült kedvencünkön van azonban a háttér is igen fontos. Ebbe nem csak a környezetet hanem akár más kisautókat, eszközöket, tárgyakat is beleértek. Nyilván a legfontosabb azonban a környezet.  
 
A látószög nagyon fontos. Ne szemmagasságból fotózzuk a kisautókat, hanem ereszkedjünk az ő szintjükre, vagy egy kicsit az fölé. Sokkal természetesebb és igazibb hatást lehet így elérni.
 
A versenyautós környezet, esti fényeket imitálva

Az épített háttér és a világítások

Egy sokkal hétköznapibb belső udvari háttér 

Ugyanaz a háttér egy nyers, vágatlan képen


1. Kültéri fotózás
Ha kültéren fotózunk akkor a háttér nyilvánvalóan valami adott - és szerencsés esetben vagy pedig egy igényes fotózás esetében a kiválasztott -  tárgyi környezet lesz: házak, fák, bokrok, autóforgalom, versenypálya, szervizépület, stb. Ez a háttér elmosódott lesz valamennyire, de ebben ez a jó. A konkrétum amúgy is a fókuszba kerül, a többi csak a hangulatot, a körítést adja majd. Érdemes a fényviszonyokat úgy megválasztani, hogy a háttér is meg a tárgy is kellőképpen legyen fényben vagy árnyékban. Fontos, hogy a háttérben ne legyenek zavaró tárgyak, nagyon konkrét, oda nem illő dolgok. Nagyon érdekes lehet a látószög beállítása is. Úgy célszerű beállítani a hátteret és a kisautót, hogy a kettő összhatása valósnak tűnjön. Mintha tényleg életnagyságú lenne az autó a környezetében. Tulajdonképpen a perspektíváról beszélünk ekkor. Jó, ha a kocsi és a környezet is azonos perspektivikus rendszerben van. Ha ez nincs meg, zavaró tud lenni, ha valaki jobban figyeli a képet. Viszont ha jó a háttér és a kisautó perspektivikus kapcsolata, az nagyot tud dobni az összhatáson.

A még nyers képen a fókusz az autószállítón van, de jól illeszkedik a háttér perspektívájába. A kép az "országúti alap"-on készült.

A "téli alap" és a természetes kerti háttér találkozása. Extraként jutott hó a kisautóra is.

Az előbbi kép "hogyan készült"-je. Lehet látni a látószög kialakítást.

Egy példa a "terep" alap és a természetes háttér kombinációjára. Szűrt fény volt, alig van árnyék.

Nagyon alacsony látószög, de belekombináltam a szomszédos épületeket is a természetesebb hatás érdekében.

Fontos, hogy az autó alatt mi van. Nem jó a nagyon mintás terítő, sőt a terítő sem, mert a textil szövése is ugyanolyan hangsúlyt kap mint a kisautó részletei. Nem jó ha (reklám)újság van alatta, ahogy az összeállítás pillanatában éppen letettük a modellt valahová. Meg kell adni a módját mindennek. A legjobb egy valamilyen homogén felület, lehetőleg valamilyen semleges színből. Nyilvánvaló a szürke vagy a fekete az a szín ami leginkább közel áll az utak aszfaltjának - mint a kocsik természetes közegének - színéhez, de adott esetben egy fa vagy beton felület sem áll túlságosan távol a valóságtól. Érdemes kísérletezni is bizonyos felületekkel, mert érdekes hatásokat tudunk előállítani adott esetben. Ezek a hatások alá is támaszthatják a kisautó hangulatát.

2. Háttér előtti fotózás
Épített háttér előtti fényképezésnél bizonyos szempontból korlátozva vagyunk (pl. látószög) ugyanakkor pedig más okokból kifolyólag egyszerűbb a munkánk (ismertek és megszokottak a beállítások). Kezdjük mindjárt a háttér építésével. Alapvető, hogy a háttérnek célszerű két, egymással derékszöget bezáró síkból állnia. Ha csak egy háttérlapunk van (mint egy színházi díszlet) akkor kevesebb a lehetőségünk a kocsi(k) állítására, a látószögek és a háttér variálására. Nem annyira javasolt. Ha már nekilátunk akkor célszerű kétoldalasat gyártanunk. Ezt a hátteret nagyjából úgy kell elképzelni, mintha valami zártabb udvarba vagy telephelyre néznénk be és ennek a zárt résznek általában két falát is látjuk egyszerre. A két falsík által behatárolt területen vannak az autók, mint a fényképezés tárgyai. A háttér olyan magas legyen (kb. 20-25 cm), hogy fényképezéskor ne látszódjon a mögötte levő valóság. H szabadba visszük ki az egész díszletet akkor viszont nagyobb látószög használatakor (vagy messzebbi kameratávolságnál) kilátszhat az ég vagy esetleg a fák is. A háttér célszerűen valami épület legyen. Ebben a fantázia szab csak határt. Grafikus szerkesztő programokkal tetszőlegesen montázsozhatunk össze épületrészeket, nyílászárókat, feliratokat, egyéb kellékeket, amelyek az autós feelinget még jobban kiemelik. De akár meg is rajzolhatjuk-szerkeszthetjük magunk is a látványt. Az arányokra azért illik figyelni: matchbox méretű autók esetén az 1:6x környékén legyen a lépték. A kész képet kinyomtatva egy (hab)kartonra ragasztva és azt az alaplapra rögzítve alakul ki a mi kis díszlethátterünk. Az alaplap itt is fontos, és hasonlóan a szürkés szín javasolt. Itt akár egy kis művészetet is belevihetünk guminyomok, kátyúk odavarázslásával.
Abszolút természetes háttér és alap. Hangulati kísérletként az alapot a kiszáradt fenyő tűlevelek adják, a háttér a borostyánbokor.

A háttér fokozatosan egyre homályosabb, de azért sejtjük, hogy autók vannak ott is


3. Világítás
A fények nagyon fontosak a fotózásnál. Nem úszhatjuk meg az asztali és a szobalámpa fényével kizárólag. A vaku sem játszik ebben az esetben, maximum haladó szinten, derítéshez. A szabadtéri fények esetében ki kell választani azt a napszakot, amikor a legalkalmasabb a fény az adott (kiválasztott) háttérhez. A tervezett kép stílusától is függ, hogy a direkt szúró déli napfényt vagy pedig egy szórtabb világítást akarunk a képen. Lehet jó akár egy naplemente is, de én már fotóztam nyári kora hajnalon napfelkeltekor is. Itt az árnyékok tudnak érdekesek lenni. Érdemes próbákat csinálni. 
A mesterséges háttérnél illetve amikor bent fotózunk, mindenképpen kiegészítő világításra van szükség. Legtöbbször nem is egyre. A megfelelő fény az élességhez (is)szükséges, anélkül nem lesznek szépek az apró részletek a színek. Akár több oldalról is lehet egy-egy kisebb - célszerűen valamilyen halogén vagy egyéb fehér színű (manapság LED) - lámpa megfelelő szögben és magasságban rögzítve. De emellett egy háttérvilágítás is hasznos tud lenni, a maga sárgásabb szórt fényével. Ebben az esetben is ki kell kísérletezni, hogy melyek a megfelelő világítási eszközök az adott feladatra és azoknak mik a legjobb beállításuk.

Játék a fényekkel és árnyékokkal 

Világítási trükk: a fény hátulról jön, a papírhátteren keresztül

Példa egy szépen körbevilágított kisautóról


4.  Fantáziavilág
Ez a rész arról szól, amikor nem egy reális háttér elé vagy környezetbe helyezzük a kisautót, hanem valami alternatív, adott esetbe meglepő és szokatlan dolgok adják a fotó hátterét. Ez lehet világítási érdekesség, lehet árnyékokkal való játék, lehet az alapban valami szokatlan. erre nincs recept, az alkotó fantáziájára van bízva a szürreális látvány kialakítása.

A különlegesen fókuszált és irányított megvilágítás miatt szinte fekete lett a háttér. Érdemes megfigyelni az autót tartó emelvény fémes, fantasztikus világba való felületét. A látószög is inkább a kiállítási emelvényre tett autókra jellemző. Ez utóbbi gondolat kapcsolódik magához az autóhoz.

Nagyon lényeges volt a fókusz pontos elhelyezése, így a háttér és az előtér is homályos. Mindazonáltal mindenki fölismerheti az út szélét jelző oszlopokat is. 

A modell és az eredeti autó egy képen. Ez is egy lehetőség.

5. Utómunkák
A fotózás befejeztével még nincsen vége a munkának. Az ezután következő rész legalább ilyen nehéz és fontos is. Az elkészült több tucat képből ki kell válogatni azt a néhányat (maximum 10 darab szokott lenni ami még nem unalmas és emészthető) ami aztán bemutatásra kerül. A kiválasztott képeket aztán a megfelelő számítógépes programokkal utómunkának vetjük alá. 

Nem csak a PS az egyedüli, már a sima Paint-tel is lehet hasznos dolgokat művelni. Ezzel például akár pixelenként lehet alakítani a képet ha erre van szükség. Én általában háromféle progit is használok, mindegyik másban jobb mint a többi. Kezdődik a folyamat a képkivágással. Csak azt mutassuk ami tényleg fontos. Ne legyen egy nagy képen középen valami és a többi része a képnek érdektelen. Vágjuk le a fölösleget. Így akár szokatlan arányú téglalap alakú képek is létrejöhetnek, ami szintén nem baj. 
Következő lépés a retusálás. Itt a kisautón vagy a fotózáskor keletkezett hibákat tudjuk kijavítani. Aki már fotózott kisautót közelről az tudja, hogy a szabad szemmel nem látható részletek itt a képen sokszorosan kinagyítódnak. Lehet az egy festési hiba, kopás vagy akárcsak egy porszem is. Ezeket csak most látjuk igazán a képernyőn, jó fölbontásban, ekkora nagyításban. Ha szép képet akarunk, akkor ezekkel valamit kezdeni kell.
Harmadik fázis a kép összhatásának beállítása. alul vagy túlexponált képek esetén itt lehet korrigálni, túl sötét vagy túl világos foltokat tompítani. A képkontraszttal is lehet játszani vagy akár különlegesebb effekteket is alkalmazni lehet (pl. öregítés).

Egy kis trükk és máris a kocsi a pocsolyában tükröződik

Ezzel az öregítéses trükkel korhűbbé lehet tenni a modellt

Itt már fotózási trükkről van szó: a kép készítésekor el volt forgatva az alap is és a gép is és a végén hoztam vissza vízszintesbe. Így tűnik lebegőnek az autó, ami egyébként leesett volna az alapról ebben a szögben.

 
 Egy kis állítgatás a kontraszttal, fényesebb-sötétebb részekkel, stb.

5. Hibák
Szólni kell a hibákról is amit a fényképezéskor el lehet követni. A háttér, az alap nagyon fontos, a billentyűzet és a háttérben feltűnő szendvicsmaradék nem csak tönkreteszi a képet, hanem teljesen elvonja a figyelmet a lényegről. Ez tilos!
Fontos a kép élessége. homályos képet nem illik bemutatni. A képet ellenőrizni kell publikálás előtt. Nyilván egyszerű egyet kattintani és már tolni is fel a FB-ra de ha igazán minőségi munkát akarunk akkor ennél többre van szükség. Fontos a visszanézés is fotózás közben. Érdemes letölteni a képeket és a képernyőn ellenőrizni, hogy jók lettek-e. Ha nem sikerültek valamiért akkor még meg lehet ismételni ugyanakkor, ugyanabban a beállításban az egészet. Fontos, hogy a kisautók pormentesek legyenek. Ez egy friss festés esetében nem annyira releváns, de ha már pár nap eltelt a befejezés és a fotózás között akkor a fényképezést megelőzően mindenképpen portalanítsuk a kisautókat. Ez biztosan az a dolog ami szabad szemmel nem látható, de a képen majd ordítani fog. A műanyag kerék még vonzza is a port.
Fontos a látószög megválasztása. Le kell menni abba a látószögbe ami az ember és egy igazi autó arányának/magasságának megfelelő. Esetleg egy kicsit ettől magasabbról is készülhet kép, megmutatva a vízszintes vagy ahhoz közelálló felületeket is egy kissé. Ezek a riport jellegű képek. Ha viszont a tetejéről, a motorházról akarunk pontos képet adni akkor - a megfelelő világítás mellett - a felületre merőlegesen fotózzunk. Ez egy teljesen más beállítást igényel.

Itt direkt a fölső dekoráció bemutatása volt a cél


Ezen a vágás nélküli nyers képen egy igen lapos nézőpontból készült fotó látható 

Meg kell említeni a kerekek helyzetét is. A vékony tengelyen a kerekek ki be csúszkálnak. Az autó elhelyezésekor a kerekek kasznihoz való helyzetét is ellenőrizzük le. Nem tűnik fel beállításkor, de a fotón igen furcsán fog majd mutatni egy kaszniba becsúszott kerék.

  Itt kijjebb kellett volna húzni a kerekeket

6. Dokumentumképek
Avagy az ilyen volt-ilyen lett képek. Valamint az átalakulás folyamatának dokumentálása. Véleményem szerint, itt nem szükségesek a fent említett pontos beállítások, hátterek mivel ezek munkaképek tulajdonképpen. A megvilágításra és a fókuszálásra azonban mindenképpen ügyelni kell itt is.

Készítés közbeni fotó 

Montázs a fázisokról

Összefoglalva tehát, a kisautó bemutatását is tervezni és igényesen kivitelezni kell. Ha egy szép munkát elrontunk egy (vagy több) rossz fotóval akkor az eredeti értéke sem lesz olyan jó.


Xl. rész: Fotózási alapok






















2018. február 12., hétfő

EMPI Buggy

Teljesen műanyag
 
(EMPI)
 
bemutató
 

Kissé rendhagyó ez a bemutató, de több okból sem hagyhattam ki ezt a kis makettet. Ugyan a buggykról már volt szó itt, de ez sem olyan túl nagy méretű, hogy ne férne be a bemutatható kisautók sorába. Az 1:35 lépték a KingSize Matchboxok méretéhez igazodik, bár azok léptékben természetesen eltérnek. 
Ez egy Revell összeépíthető makett kitt, amit azért kaptam, hogy a hideg téli estéken is legyen mivel foglalkozni,addig is amíg az eredetit építhetem tovább tavasszal.
A kit egy 3/5 fokozatú, tehát nagyon nem bonyolult összerakni. Mivel elsősorban gyerekeknek/kezdőknek szánták, nem is bonyolították túl. Azért szokásomhoz híven ezt sem hagyhattam meg eredetiben, hanem kissé módosítottam rajta ahol szükségesnek éreztem. Mivel az eredetiről jónéhány tucat kép található, nem volt nehéz ezekhez igazítani a részleteket.