Bronco

 Ford Bronco

(Hot Wheels)

bemutató

A Ford sport-haszonjárművek (!) kategóriájába tartozó Bronco története 1965-ben indult, és máig is tart. A kalandos életmód és a terepképesség ikonjává vált. Az alapokat a Ford F-150 modellje adja.Bronco kezdetben a Jeep CJ-5 és az International Harvester Scout ellen versenyzett. Az eddigi öt generáció után a hatodik 2021-ben jelent meg.

A nagyméretű, kétajtós SUV-k iránti kereslet visszaesését követően a Ford az 1996-os modellév után leállította a Broncót, és a négyajtós Ford Expeditionre cserélte. 25 év kihagyás után a hatodik generációs Bronco most először egy közepes méretű kétajtós SUV.A stílus számos elemet idéz fel az 1966–1977-es sorozatból, nem véletlenül. Nosztalgiázás vagy a dolgok ismétlődése, mind húzóerő.

A Jeep Wrangler közvetlen versenytársaként tervezett Bronco két- és négyajtós változatban kapható, sőt kabrióként konfigurálható. Sőt, az ajtók is könnyen eltávolíthatók és a hátsó raktérben tárolhatók, a tükrök pedig a karosszéria burkolatához vannak rögzítve az ajtók helyett.Az alapmotor egy 2,3 literes turbófeltöltős EcoBoost sornégyes, amely 300 lóerős és hétfokozatú kézi sebességváltóval szerelik. A motorok természetesen lehetnek nagyobbak is, akár 2,7 literes V6-os is. A technikai és felszereltségi eszközpark természetesen megfelel a mai kor követelményeinek, erre kár betűt vesztegetni.

A Hot Wheels kisautója teljesen jól hozza az eredeti koncepció hangulatát, részleteit megjelenését. Még talán a szín is belefér a mai divatirányzatba. Talán csak a kerekek nyúlnak kissé jobban ki a karosszéria vonalából, mint illene, de a stílus miatt ez is rendben van. Jó a felni, a dekoráció. Biztosan a beltér is az, de arról nincs fogalmunk, hiszen az ablakain nem lehet belátni rendesen és a beltér feketéje így egybemosódik. Egy "letekert" ablak sokat javítana a helyzeten. Létezik belőle enyhén saras megjelenést biztosító versenyszámos(!) kivitel is.

Munkagépek 08: A kicsi

 Weatherill Hydraulic Excavator 1956

 (Matchbox)

felújítás 

 

A kis munkagép jelentéktelennek tűnhet a méretével. De nem a kidolgozottságával. Ha valaki veszi a fáradságot és kézbe véve alaposan megfigyeli a részleteket, láthatja, hogy mennyi munka van benne. Sokkal több, mit egy húsz évvel későbbiben!

Az eredeti munkagép gyártójáról néhány mondat itt olvasható, egy korábbi (nem kevésbé figyelemreméltó Weatherill munkagép modell kapcsán). A konkrét  típus (Ford alapú traktor) is a kisebb földmunkagépek kategóriájába tartozott a viszonylag keskeny kanalával.

 Nézzük először is az általánosabb dolgokat, mert itt is akad érdekesség. Meglepő módon kétféle változat (24A és 24B a hivatalos jelölésük) is létezik belőle. Ami itt megemlítendő, hogy az újabb verziónál egyszerűsítések történtek, ami éppen az ellenkezője annak amit várhatnánk: az eddig föl-le billenő kanál immáron fix lett. Az egész "földmozgató" mechanizmus amúgy a fülke előtt keresztben levő virtuális tengely körül tud emelkedni-süllyedni (billenni). Szerencsére ez a funkció megmaradt, bár a forgáspont rögzítése megváltozott: a korábbinál bepattintós volt, ahol a traktortesten levő kis pöckökre lehetett a karon levő furatot rápöccinteni (talán ezért is esett le oly hamar és gyakran), ez változott később szegecseltre, ahol is a fülke előtt egy vastag, két végén acélfélgömbbel ellátott tengely biztosította a karok mozgását és helyén maradását.  A földtoló kosár karjai kicsit jobb és némileg összetettebb kidolgozást kaptak utóbb.

 Ám ami a legérdekesebb a dologban, hogy maga a gép mérete is változott, vagyis teljesen újrakészítették az egészet. A korábbi - 1956-58 között gyártott - modell hossza 58mm, míg a későbbi - 1959-1966-ig gyártotté pedig 67mm. Vagyis növelték a méretét is, nyilván a léptéke is ennek megfelelően nőtt egy kicsit (1:75-ről 1:88-ra). A szürke kis fém kerekek jelzik, hogy a korábbi változattal van dolgunk. Ennek a mérete is változott természetesen és s színe is fekete lett. A kornak megfelelően nincs padlólemeze, a kaszniban vannak a keréktengelyek rögzítve.

Nagyon izgalmas részlet benne a kezelőszemélyzet. Így fémből kiöntve (egyben a traktortesttel tető alatt kialakítva) csak a korai Matchboxokra jellemző. Igen komoly szobrászati munka egy ilyen gépész megformálása a fedél alá és a két oldal pontos illesztése is, hogy ne legyen sorjás. Ez remekül sikerült ebben az esetben is. A traktortest oldalán is több apró részletet találunk (pl. a hidraulikahengerek vagy a karosszéria domborításai), ami gondos és aprólékos munkára utal. A hűtőrács előtti monogramm ilyetén való megformázása - pont mint az eredetin - pedig külön piros pontot érdemel, (csak manapság kezdenek megint ilyen hatalmasra nőni az emblémák az autókon).

A felújítás során igyekeztem az eredeti állapot visszaállítására, ehhez a mozgó részeken pótlásokat kellett alkalmaznom (pótalkatrész híján), természetesen immár műanyagból. Eredetileg is kétféle sárga árnyalatban gyártották, ebből a világosabbat alkalmaztam én is. Dekorációként egy fekete alapon fehér betűs matrica volt a gép hátulján illetve a korábbi példányok esetében gyárilag is kifestettek néhány alkatrészt ezüst színűre. Ezeket én is igyekeztem aprólékosan elkészíteni. A kis tolólapos munkagép a másik legrégebbi modellem a gyűjteményben a nagyobb testvére és márkatársa mellett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ford GT

 Ford  GT40 Mk. IV. 1967.

(Hot Wheels)

bemutató

 

 A Ford Mk. IV. volt az utolsó változata az eredeti 40-esnek. Mindössze két versenyen indult 1967-ben és meg is nyerte azokat. Érdekessége, hogy nem az Nagy-Britanniában készült, hanem a tengerentúlon, szemben a korábbiakkal. Összesen 10 példány készült belőle, melyből tíz még ma is megvan. Ötszáz lóerős V8-as motor van benne egy négysebességes kézi váltóval. Nehéz lenne pontosan leírni a forma kapcsolatát az eredeti, klasszikus GT40-hez viszonyítva. Nyúlánkabbnak tűnik a hosszabbított karosszéria miatt. Ugyanakkor az oldalajtók is rövidebbek lettek, az ablakai is kisebbek és a szélvédő felülete is csökkent. Az elején is alakítottak más lett a lámpaforma, szűkebb és alacsonyabb a légbeömlő nyílás.

A 2020-as kiadású kisautó formájában, színeiben (a piros) és grafikájában is az eredeti példány méltó modellje. Egy nagyon kompakt kisautót tarthatunk a kezünkben. Igazából nem lehet rajta fogást találni. Itt még a széles kerekek is teljesen megfelelnek az arányoknak. A felni jól eltalált, bár nem hasonló az eredetihez, inkább a korábbi változatéhoz. Viszont az eredeti autón a hátsó kerekek csak éppen, hogy nagyobbak, ezt itt eltúlozták. Külön dicséret viszont, ahogy a belteret és a motortér látható részét megformázták, az eredeti alapján.

Gullwing

Mercedes-Benz 300 SL

(Hot Wheels)

bemutató

 1952-ben jelent meg az ikonikus versenyautó, melynek két évvel később bemutatott utcai verziója a korszak legkívánatosabb roadster sportkocsija lett. A tervezője Rudolf Uhlenhaut nem gondolt eredetileg  utcai változatot belőle, de a Mercedes akkori friss vezérigazgatója, Fritz Konecke meglátta benne az üzleti potenciált és egy 1000 darabos sorozat legyártására adott engedélyt. Nem kevéssé járultak hozzá a különlegességéhez a fölfelé nyíló ajtói. A 300 SL (W 194) áramvonalas karosszériája különleges felépítést rejtett. Az alumíniumból és magnéziumból készült csőváz szerkezet mindössze 50 kilogrammot nyomott Viszont rácsszerkezetként kellett működnie, ami azt is jelentette, hogy nem lehetett könnyen elgyengíteni sehol, még az ajtók helyén sem. Ez a kényszer tette szükségessé a sirályszárnyas ajtókat. A súly további csökkentése érdekében a motorháztető, az ajtók, a műszerfal és a csomagtérfedél is alumíniumból készült.

 

 A modell háromliteres, felső vezérműtengelyes soros hathengeres motorja (M186) a Mercedes korabeli 300-as „Adenauer” limuzinjából származott, de a teljesítményét 180 lóerőre növelték, és ötven fokkal eldöntve építették be. Mechanikus közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszerrel látták el. Így akár a 263 km/h végsebesség elérésére is képes volt a sportautó. A motort egytárcsás szárazkuplung kötötte össze a négyfokozatú sebességváltóval. Alacsony tömeg, kis légellenállás, nagy teljesítményű motor a siker záloga. Nem csoda, hogy a versenysportban is sikereket értek el rövidesen. SL – azaz Super Light - vagyis nagyon könnyű. A Mercedes először használta ezt a megjelölést, utalva az autó versenyeken tenyésztett könnyű, csővázas szerkezetére. A 300 SL premierje az 1954-es New York-i bemutatón volt. A Mercedes-Benz pozitív visszhangot tapasztalt a látogatók részéről, és az év augusztusában megkezdődött a gyártás a sindelfingeni gyárban. Végül összesen 1858 db roadster készült.

 

 A legtöbb vásárló a bőrkárpitot választotta, amely a roadsterek alapfelszereltségévé vált. A felfelé nyíló ajtókkal a kupé szokatlanul magas küszöbű, az autóba való be- és kiszállás problémás. A beszállás megkönnyítése érdekében megoldották, hogy a kormánykerék az agyán 90 fokkal lebillenthető a műszerfaltól.  Érdekesség, hogy a kétüléses autóba egy pótülést is lehetett rendelni extraként, amit hátul keresztben elfordítva tudtak csak elhelyezni.

 

A Mercedes az 1950-es évek elején úgy döntött, hogy visszatér a nemzetközi motorsporthoz, ezért a cég elkezdett fejleszteni egy hathengeres 300 SL-t versenyzésre. A 300 SL első versenye az 1952-es Mille Miglia volt, ahol Karl Kling második lett a 300 SL-lel.  Majd az első három helyet szerezte meg Bernben, kettős győzelmet aratott a 24 órás Le Mans-i futamon, és az első négy helyet foglalta el a Nürburgringen. Az utolsó versenyén 180 lóerőre növelt teljesítménnyel Karl King és Hermann Lang kettős győzelmet vívott ki vele a mexikói Carrera Panamericanán. Ezek az eredmények további fejlesztésekre sarkallták a gyár mérnökeit, így ezt követően rengeteg apróbb- nagyobb változtatást eszközöltek a kocsin. Ennek megfelelően a folyamatosan változó versenyautók leginkább már csak a nevükben voltak azonosak az eredeti példányokkal. A Gullwing (Sirályszárny) elnevezést a felfelé nyíló ajtók látványa ihlette a nézőközönségben.

A Hot Wheels hozta a formáját és ismét egy ikon autóval rukkolt elő - többek közt - 2020-ban. Az ilyen különleges autók iránt tanúsított figyelmük nagyon jó példája ez a modell. Kiváltképpen, hogy a versenyváltozat került megmintázásra Manson Cheung tervező által. Az utcai verziókból van bőségesen a modellautó piacon, de ez a versenydekoros változat kiemelkedően szép. Annak ellenére, hogy a dekoráció a fantázia terméke lehet. Akkoriban nem így alakították a versenykocsik dizájnját. Ettől eltekintve el lehet fogadni. Talán csak a kereke sikeredett ismét túl maira, túl szélesre. És nem a fekete felni változatot tettem volna alá, merthogy az is koridegen. A hátsó lámpa színezése jó pont, nagyot dob a szürke felületen.

Amúgy a bézs, a szürke és  ezüst színeken túl -igen különleges kiadásként - kiadtak belőle egy festetlen, tehát öntvény színű változatot is D. Coulthard nevével és skót zászlóval az oldalán.