2024. február 20., kedd

Racing 16.: F1 Ligier

 Ligier Matra

(  - )

felújítás


A Ligier története itt olvasható. Az ott leírtakat követő időszakban Guy Ligier a Forma-1 felé fordította erőfeszítéseit. A Matra F1-es csapat eszközeinek megvásárlását követően Ligier 1976-ban egy Matra V12-es motorral lépett be a Forma-1-be, és Jacques Laffite-tal megnyerte az 1977-es Svéd Nagydíjat. Ez volt az első teljesen francia győzelem a Forma-1-es világbajnokságon, valamint egy francia licenccel rendelkező csapat és egy francia motor első Forma-1-es győzelme. Ligier 1984-ben használt először turbómotort. A Matrával kötött megállapodás 1979-ben megszűnt, és a Ligier megépített egy Cosworth-motoros JS11-et. A JS11 úgy kezdte a szezont, hogy az első két futamot megnyerte a Laffite vezetésével. A JS11 azonban komoly versenyhelyzetbe került, amikor a Williams és a Ferrari bemutatta az aerodinamikailag módosított autókat. A szezon hátralévő része kevésbé sikerült a francia márka számára. A támogatóként fellépő francia állami vállalatok jelentős szponzorációja ellenére a csapat versenyképessége 1982 körül hanyatlásnak indult. Több motor és cégtulajonos váltás mellett több pilóta is részese volt a cég sikereinek hullámvasútján. Az 1995-ös szezonnal véget ért a Ligier csapata közel tizenöt évig tartó győzelmi sorozata, amely a leghosszabb a két győzelem között megszakítás nélkül létező csapatok között.

A kisautó közepesen lejátszott állapotban érkezett, így érthetően kívánkozott a felújításra. A leglényegesebb problémája az első szárny egyik fele és az annak a végén levő jellegzetes dudor hiánya volt. Ezt a részt kellett először is pótolni. Mivel meglehetősen térbeli dologról van szó, a sztirollap csak a szárny esetében jöhetett szóba, a dudor másképpen készült. Keményedő gyurmából formáztam meg a másik oldal tükörképeként, ami nem volt egyszerű, mivel abszolút ne szabályos formáról van szó.

 
A kisautó maga nem annyira pontos mása a valóságnak, bár a főbb elemei stimmelnek. Talán csak a hátsó szárny formája kissé elütő, de ez sem feltűnő. A kerekei olyanok amilyenek, de hiszen itt abszolút játékszerről van szó, így ezen sem akadok fönn. Egy kicsit azért optikailag javítottam rajta, bár ez sem utal a valóságra. A matricázást viszont igyekeztem a valóságnak megfelelően kialakítani. Összességében megállja a helyét a Forma 1-es sorban a többi között.
 





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése