Pontiac

 Pontiac Firebird 1970.

(Hot Wheels)

bemutató

 

 A klasszikus amerikai „póni” autó – egzotikus megjelenésű sportos autó, rengeteg erővel. Közvetlen vetélytársa volt a Ford Mustangnak, ugyanazt a hosszú motorháztetőt és rövid hátsót alkalmazta, és a teljesítmény-orientált imázsa a számítások szerint a fiatalos piac számára vonzó volt.

 

 

 

De akárcsak a Mustang vagy a Chevrolet Camaro megfizethetőbb felszereltségi szinteken olyan szelíd volt, mint egy igazi póni, így népszerűnek bizonyult azok körében, akik menőnek akartak kinézni, még ha a tartalom jóval szerényebb volt is.  A Firebird volt az alapmodell, de volt Sprint, Esprit, Formula, Trans Am és Ram Air modell is. 1967 és 2002 között épült, négy nagyon különböző generáción keresztül, és mint sok amerikai autót a korszakban, ezt is súlyosan érintette az olajválság és az 1970-es évek szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályozása. A motorok a gazdaságos 2,5 literes négyhengeres egységektől az egzotikus SOHC hatosokon át, a turbó V6-os és V8-as nagy blokkokig terjedtek. A Mustanghoz, a Corvette-hez és más izmos amerikai klasszikusokhoz hasonlóan a Firebird nyers korai erőforrásai is hamar megszelídültek, így ahogy az autók és stílusuk modernebbé vált, teljesítményük sajnos egyre halkabb lett. A csúcs Pontiac 7,5 literes 370 lóerős Ram Air IV motorral készült, 4 fokozatú manuális vagy 3 fokozatú automata váltóval.

 

 Ami igen szépnek tűnik, de ha a környezetét is látjuk körülötte, máris lehangolóbb a kép. Akkortájt ugyanis már az üzemanyagválság szele fújt, a biztonsági követelmények, a szövetségi szabályozások is egyre szigorúbbak lettek. Mindez nem tett jót a dögös izomautók kultúrájának. Az ólommentes üzemanyag csökkentett kompressziós arányt és teljesítményt jelentett, csakúgy, mint az új, pontosabb lóerő-vizsgálati szabályok vagy az új lökhárító-követelmények. A második generációt egészen 1981-ig gyártották.

 

  A Hot Wheels igen szépen megformázta  ezt a kisautót, bár ez az áttört motorházfedél azért elgondolkodtató. Ilyen valójában is létezett ettől függetlenül. A részletek a helyükön, kellő mennyiségű tamponnyomat van rajta. Külön tetszik az ültetés, ettől igazán sportos lesz. Az eltérő méretű kerekek viszont ismét csak - elgondolkodtatóak. Kell-e ez?

 

 

 

 

Challenger 2.

 Dodge Challenger

(Matchbox)

bemutató 

A Dodge Challenger nem a Hot Wheels egyedüli kis modellje. A Matchbox is kiadta anno. Meglehetősen tömzsi, mokány kis autót csináltak belőle az angolok. Szépen nézett ki, sportos volt, a piros kaszni+fehér tető különösen jól állt neki. Szemet gyönyörködtető kisautónak tűnt sokáig. Csakhogy akkoriban nemigen volt mihez viszonyítani a modellt. 

Ma már nem csak fotókon lehet látni, de amerikai autós találkozókon élőben is találkozhatunk akár egy-egy szépen restaurált példánnyal. És ekkor - vagy a Hot Wheels hasonló modelljét elnézve - döbben hetünk rá, hogy ez a kisautó a valóságban, erősen másképpen néz ki. Sokkal kecsesebb, nyúlánkabb, izomautósabb. 

 

Igen, az akkori Matchbox trend nemigen törődött az arányokkal. Egy két részlet legyen a helyén és máris kész a játékautó. Sajnálatos, hogy így esett, de ez is egy modelltörténeti korszak. A többi különbséget a fotók elmesélik. 

Ugyanarról az autóról van szó...

Leletmentés

 GMC Wrecker  2.0

(Matchbox)

átalakítás update

Ezt a fajta munkát szórakozást én leletmentésnek hívom. Az igazi kihívás számomra az, amikor egy kiskorú által fullosan lejátszott és „sportosított” autómaradék kerül a kezeim közé. Tudom, hogy létezik és beszerezhető minden romosra kopott típusból tökéletes változat is, de engem az nem igazán vonz. Az csak a kivétel, ha ilyet szerzek be. A megszerzés után két út marad. Az egyik, hogy megpróbálom restaurálni és az eredetivel azonos vagy nagyon hasonló állapotra hozni a kisautót. Nyilván az eredetivel egyezően tökéletesre sokszor nem lehet visszaállítani. Akár a festék színárnyalata, akár a karosszérián levő nyomatok miatt. Nekem nagyon ritkán ez a célom, bár van ilyen is. Ekkor meg óhatatlanul is fölmerül a kérdés: csak olyanra csináljam mint az eredeti vagy tegyek rá egy kis pluszt is? Példának okáért a lámpákat kiszínezzem vagy ne? Ragasztva legyen vagy szegecselve, netán csavarozva? A matricák még pótolhatóak, de vajon papír legyen mint eredetileg vagy matrica? Ezek olyan kérdések már, amelyekről a magasiskolában is csak a feketeövesek vitázgatnak, hogy melyik is a jó megoldás. Ha van ilyen egyáltalán.

 

 A másik út, amikor az autó átalakul a fantáziámnak megfelelően. Itt minden lehetséges, és ebben az a szép, hogy így olyan alváltozataim lehetnek az eredeti kisautóm mellett, ami senki másnak sincs, mégis a kiindulási alap ugyanaz. Én ilyen elvek mentén ügyködök a kisautóimmal.

Autószállítás újraértelmezve

A Convoy autószállító trélerutánfutója két - fő - darabból áll: az alsó fém rész és a ( korábbiakhoz képest minimálisra egyszerűsített) fölső platóelem. Na ez szokott lepattanni és végleg eltűnni. amit lehet tenni ez esetben a csatolt résszel? Nyilván alkatrészbörzén vagy 3D nyomtatással pótolható esetleg, de én egy kicsit tovább mentem a gondolatsor mentén és megpróbáltam léptékhelyes környezetbe hozni az utánfutót. Ez ugyanis a Matchboxnak gyakran nem sikerül. Ennek alapján miután levágtam a fölfelé álló eredetileg a fölső szintet alátámasztó tartóelemeket, a tréler elejét is kissé meg kellett karcsúsítani.

 

 A tréler elejére még egy kis dobozt szereltem mintha a csörlő burkolata lenne. A célom ugyanis egy „személyautósabb” vontatóval való társítás volt. Az eredeti csatlakozócsonk megmaradt, csupán minimális kis alakítást kellett rajta végezni. A vontató jármű egy GMC Wrecker romból került kialakításra. A hátsó plató oldalsó éleiből kellett levágnom két millimétert, hogy a tréler elférjen fölötte. A platóburkolaton megszüntettem az eredeti daru helyét, viszont átfúrtam a csatlakozótüske pozíciójában. Néhány dobozt itt is elhelyeztem a változatosság kedvéért. A szerelvény egységes festést kapott, megfelelő helyeken a láthatósági felületekkel. Némi matricázás került még rá ide-oda a feeling kedvéért, illetve a lámpákat és a hűtőrácsot festettem még ki. Ha még egy megfelelő léptékű szállítandó járgányt is találunk, akkor egész érdekes és egyedi szerelvény alakítható ki.

 Az 1/87-es léptékű GMC vontató, még autómentő állapotában 1987-ben jelent meg és milliónyi színváltozat és keréktípus után - megújulva - még 2019-ben is az étlapon volt. Tehát egy sikertörténet tulajdonképpen a kisautó.  Jól megformázott stabil darab, játszásra is tökéletesen alkalmas, de a variációs lehetőségei miatt - a verziófétisiszták számára - is kiváló.

 

 

 

 

 

 

Dakarfutó

 Mercedes-Benz Unimog 1300L (1988)

(Hot Wheels)

átalakítás

 

 Egyszer már készítettem egy Dakaros Unimogot, arról itt lehet informálódni. Ez a HW-s példány meg annyira csúnyán nézett ki a bliszterében, hogy nem hagyhattam ott. Kívánkozott az átalakításra feljavításra.

 

 

A fosbarna szín a fáradt sárga nyomattal és a semmitmondó feliratokkal igen kiábrándítónak látszott még a kibontás után is. Itt kell megjegyezni, hogy a 2019 óta kínálatban levő sivatagjáró modell azért létezik emberibb, sőt szép színekben is, egészen jó dekorációkkal együtt. A kérdés csak az volt, hogy milyen dekor kerüljön rá.  Mert a korábbi (Majorette gyártmányú) off-road Unimog mellet készült például X5-ös BMW is nálam a sivatagi megmérettetésre, céges színekben vagy beállt ugyanebbe a sorba a 959-es stuttgarti versenyző is. A Red Bull színeit már régóta tervezem -nem F1-es - autóra tenni, így ennek most jött el az ideje. A korábbiakkal ellentétben most nem alakítottam a járgányon, mert a részletek teljesen jók voltak, szépen, fantáziadúsan formázódtak meg (Dmitriv Shahmatov tervező érdeme)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

LM Sierra

 Ford Sierra

(Matchbox)

átalakítás

Sierráról már volt szó civil és verseny változatban is, így most csak egy újabb versenydekoros változat kerül elénk. Aminek van konkrét eredetije is - ezúttal. A Würth dekoros után itt a Liqui Moly. Mindkét dekor megtalálható volt akkoriban a túraautók mezőnyében.

A korának megfelelően a Matchbox Sierrája inkább játék, mint modell, és inkább civil, mint versenyzős, ez kitűnik ha összenézzük a Hot Wheelses társaival. Ez nem baj, inkább talán érdekesség, hogy mennyit tudott fejlődni a technológia az elmúlt ötven évben. Miközben nézzük a képeket el lehet gondolkodni azon, hogy miért is mintázzák meg ma másképpen az adott autót kicsiben, mint öt évtizeddel ezelőtt. Mert a mérés, az biztosan ugyanolyan pontos volt mindkét esetben. És közben jön egy kis DTM élmény is.

Tűzoltóautók 38 : Maxim

Maxim Fire Pumper Truck

(Matchbox)

felújítás

A Maxim névről biztosan nem egy tűzoltóautó képe ugrik be először. Pedig van ilyen. Olyannyira valós, hogy a Matchbox anno a nagy "amerikaiautós" lendületével meg is mintázta.

A Maxim cég története hasonló néhány más márkáéhoz, ahol az elszánt alapító valami sokkal jobbat szeretett volna, mint a meglévőek. Lásd Lamborghini. Ebben az esetben a Middleborough-i tűzoltóparancsnok Carlton Maxim érezte azt 1914-ben, hogy a meglévő és általuk használt vasaknál ő jobbat tudna gyártani. És meg is tette. Persze ki ismerhette volna jobban a tűzoltók és az általuk hajtott szerek igényeit, mint egy tapasztalt tűzoltó. Az 1920-as évektől egészen az 1980-as évekig kicsi, de megbízható piacokra terjeszkedett délen, közép-nyugaton, a nyugati parton és nemzetközileg is. Az 1950-es évek végén Maxim Mackkel és Seagrave-vel közösen kezdett építeni Cab-forward tűzoltóautókat, amelyek az amerikai LaFrance 700-as sorozatból származtak. A cég élete során - ahogy Amerikában lenni szokott - összeolvadások és szétválások valamint kivásárlások során alakulnak a cégek. Ha meg nem szűnnek. A Maxim ma is létezik tűzoltókészülék-márkaként. Mint azt tudjuk, szinte nem is létezik két egyforma tűzoltószer, annyira egyedi igények alapján alakítják ki őket. A szóban forgó "F" modell igen népszerű volt és nagy példányszámban gyártották. Ez tulajdonképpen egy fülkével ellátott teherautó alap volt 1958-tól egészen a cég 1989-es megszűnéséig. Erre kerültek a kívánság szerinti felépítmények.

 

A Matchbox 1966-70 között gyártotta a kis tűzoltószert, tehát nem túl sokáig volt porondon. Nemcsak  RW kerékkel létezett, volt belőle már SF is. Gyakran a "La France" gyártót/építőt tulajdonítják a jármű ihletőjeként. Ennek a modellnek azonban sokkal több jellemzője van a 60-as és 70-es években a közép-nyugati kisvárosok által kedvelt "MAXIM" járművektől. Jól megformált részletekkel bár beltér nélkül készült. Ezt a semmit a középkék ablakok rejtik, amik természetesen a villogót is adják. A nagy fehér műanyag rátét két létrát is tartalmaz a korai változatoknál, ami egy szivattyú esetében érdekes. De biztosan volt ilyen variáció is. Vagy a neve nem egészen korrekt, mivel még tömlők is vannak rajta kétoldalt, sőt az utolsó kiadásban egy vízágyú is felkerült rá. Minimális dekoráció van rajta gyárilag, de ez pont elég. A felújítás során sem akartam többet sokkal így az eredetieknek majdnem megfelelő dekoráció került rá, kiegészítve egy kicsit a hátulját is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Challenger 1.

 Dodge Challenger  1970

(Hot Wheels)

bemutató

 

A Hot Wheels kis zöld Challengere nagyon dögösen mutatott már a bolti akasztón fityegő bliszterében is, ezért is vettem meg. Amúgy nem vagyok túl nagy izomautó specialista, sokszor nagyon egyformának tűnnek számomra a különböző márkák izomautóinak mindenféle változatai, így ebben a szegmensben tetszik/nem tetszik alapon döntök a vásárlásról. Ez tetszett.

 

Jó a forma, kellően részletes a beltér is, és itt az oldalablakok hiánya miatt ez jól is látszik. A kerekei azonban túl szélesnek tűnnek számomra, de csak ha alaposan megnézegetem a kocsi részleteit. Nyilván az egyen-kerék hátránya ez, így el kell fogadni. A kocsi színe egy közönséges zöld, ami lehetett volna szebb is. Minimális, nem túl egyedi dekoráció van rajta, a lámpáit és egy-két apróságot már én festettem ki rajta, az élethűbb megjelenés kedvéért.

 

 

 Nem sportszerű de összehasonlítottam a Matchbox hasonló, bár évtizedekkel korábbi modelljével. Csak úgy. Látszik az angol gyártó nagyvonalúsága a formát illetően…

 A Dodge 1959-ben használta először a Challenger nevet egy Silver Challenger felszereltségre, amely szintén egy kétajtós kupé volt. Az 1970-es modellévben az első generációt a Chrysler E platform felhasználásával építették keménytetős és kabriós karosszéria változatokban, amelyek fő összetevői a Plymouth Barracudával osztoznak.  A tengelytáv különbségen (a Challenger tengelytávja 2 hüvelykkel hosszabb) túl a Challengernek négy, a Barracudának pedig csak kettő fényszórója volt.

 A póniautó-piaci szegmens felső osztályában versenyezve meglehetősen késői válasz volt ez az autó az 1964 áprilisában debütált Ford Mustangra. Ennek ellenére a Chrysler az új Challengert a valaha volt legerősebb póniautónak szánta, és az olcsóbb Barracudához hasonlóan ez is gyakorlatilag a Chrysler készletében lévő összes motorral rendelhető volt és elképesztő számú felszereltségi és opciós szinten állt rendelkezésre. A külső tervezést Carl Cameron végezte. Cameron az 1970-es Challenger hűtőrácsát egy régebbi vázlaton alapozta meg egy holtan született 1966-os Charger prototípusról, amelynek turbinás motorja volt.

A kocsi a modern kor izomautóinak mércéje lett, és az egyik legsikeresebb retro autó az autógyártás történetében. Az innovatív funkciók között szerepelt a rejtett ablaktörlők, a süllyesztett ajtókilincsek, az energiaelnyelő kormányoszlop és az iparág első öntött polipropilén ajtópaneljei. A Chrysler kínálatában szinte minden motor megtalálható a hajtásláncban, a takarékos – csak 145 lóerős - Slant Six-től egészen az óriási 7,2 literes V-8-ig és a legendás 425 lóerős 426 Hemiig. A sebességváltók között három- és négyfokozatú manuális, valamint a háromfokozatú TorqueFlite automata váltó is szerepelt. Az R/T (Road and Track) jelölésű modellek képezték a csúcsváltozatot. 

 A lendületesen induló Challenger a gyártás első évében valamivel több mint 83 000 példányban kelt el. Az egyetlen dolog, ami hiányzott a Challengerből, az a jó időzítés. A '70-es évek kezdetén az izomautók életképesége megroggyant, az emelkedő biztosítási díjak és a fogyasztói ízlések megváltozása a kategória áldozataivá váltak. A póni autók szegmense tehát már hanyatlóban volt, mire a Challenger megérkezett. Mivel a vásárlók kezdték kerülni a nagy detroiti izomautókat a kisebb, gazdaságosabb és ésszerűbb autók iránt nőtt a kereslet. Az eladások drámaian visszaestek 1970 után, és bár az 1973-as modellévben több mint 27 800 eladott autóval nőttek az eladások, a Challenger gyártása az 1974-es modellév felénél leállt. Összesen 165 437 első generációs Challenger kelt el.

 Filmes vonatkozás: a leghíresebb 1970-es modell az 1971-es (és az 1997-es változat) Vanishing Point (Száguldás a semmibe) című, pörgős akciófilmben a főhős Kowalski által vezetett R/T 1970-es fehér Dodge Challenger.

 A Dodge történetét itt hallgathatjátok meg.