A nemzeti szállító

Ford Transit Stobart Logistic

Ahogy a brit utcákon megjelenik a fuvaros

Eddie Stobart cége egy a jól ismert – vagy talán a legismertebb - brit logisztikai és szállítmányozó cégek közül. Foglalkozik közúti, vasúti és tengeri szállításokkal, áruk anyagok tárolásával, kezelésével, raktározásával.  A központ Warringtonban (Chesire). A cég a 40-es években indult, de igazán csak 1970-től lett ismert. Eleinte mezőgazdasági dolgokkal foglalkoztak, de miután az alapító egyik fia erősen érdeklődött a teherautók és a szállítmányozás után, a cég errefelé is nyitott és végül ez az irány bizonyult a fő vonalnak a cég életében. Az első teherautójukat még az alapító vásárolta 1960-ban. Piros és zöld színűre festette, sárga feliratokkal. 1985-ben már több, mint 26 járművel rendelkeztek, amelyek mindig a legjobb műszaki kondícióban voltak, hála a sokszor személyes cégvezetői gondoskodásnak.  Autóikat becenevekkel látták el és időközben a kocsik színe is megváltozott egy kicsit: világosabb lett a piros és kétféle zöld árnyalatot használtak. Ezen belül már nagyon sokféle variációban szerepeltek a színek, betűk és formák, évről évre és kocsiról kocsira változtatva valamicskét rajta. Az autópark is széles, a furgontól a kamionig (Ford, Mercedes, Volvo, Scania) minden géposztály képviseltetve van a cégnél.

 

Kicsit furcsa a zöld és a fehér találkozása hátul a tető élénél, de így adta ki jól

Amiért erre a kis ismertetőre sor került, annak az az oka, hogy hozzám került (vásároltam) egy Eddie Stobart feliratos Ford Transit furgont. Azelőtt ismeretlen volt a név és csak a Transit kialakítása volt vonzó számomra, mivel a hosszú tengelytávos magasított tetejű verzióra találtam rá. Vanitisz szindróma esete (magyarázat itt). Amilyet még nem láttam kicsiben azelőtt. Terveim voltak valami nagy cégfelirat elkészítésére, mivel eléggé hatalmas felület állt rendelkezésre a kocsi oldalán. Közelebbről megnézve azonban kitűnt, hogy a kisautó festése szinte ép, tehát kár lenne megváltoztatni. Aztán elkezdett érdekelni a dekorációja is. Utánanézve kiderült, hogy nem a szokásos fantázia dekoráció van rajta, hanem egy ténylegesen működő cég festése került rá. Itt eldőlt a kérdés: marad minden eredetiben. Pontosítok: a nagyon kopott fehér tetőt kimaszkolva újrafényeztem, a többi az eredeti - a kopásokkal együtt.

 

Eredeti állapotú tető

 

Kimaszkolva a festéshez

A kisautó a Corgi cég Classics sorozatának terméke.  Korrekt kivitelezés, jól eltalált részletek vékony tengely jó rugózással. A kerek is rendben vannak (ha a keréksík elé messze kinyúló dísztárcsát nem számítjuk ide), talán ott lehetne belekötni, hogy ekkora autó esetében hátul már a duplakerekes verzió szokott megjelenni a valóságban. Hozzáteszem, hogy a valóságban is van szimpla hátsókerekes kialakítás ehhez a nagy bódéhoz is. Talán a polisztirol hab szállítók használnak ilyet. A Ford Transit negyedik generációját (2000-2006.) mintázták meg, abból is a legnagyobb változatát (high roof/LWB EL) Ennek több, mint 10 m3-es raktere van, a furgont 2,3 literes turbodízel erőforrás (145 Le) hajtja. 

 

Jól látszik, hogy egy kissé más léptékű a két Ford, de a stílusjegyek felismerhetőek

Érdekes, hogy a Corgi kiadott egy Stobart dekoros busz változatot is, ami biztos létezett, de ezáltal föltételezi azt is, hogy nem csak élettelen dolgokat fuvarozott a cég. Ezen túl a hagyományos méretű furgon is megjelenik a Stobart/Corgi vonalon. A teljes valósághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a Corgin kívül több más cég is kiadott mindenféle Ford Transitokat és egyéb szállítójárműveket újabb és régebbi Stobartos dekorációval, tehát elég népszerű a cég arrafelé.

 

Azért a sárga nem olyan széles, mint amilyen magas a zöld

Sajnos a Matchbox Transitokhoz nem illeszkedik léptékhelyesen ez a kisautó, ezért nem is érdemes egymás mellé tenni őket. Viszont a változatos Transit sorom egy újabb, eredeti festésű és valóságot leképező taggal bővült ezen kisautó által.

 

A kisautó grafikája teljesen élethő a cég dekorációjához (az egyikhez az idők folyamán)

 

A hosszú+magas Transit

E

Jaguar E-Type

Corgi Juniors 

felújítás

Már régóta kerestem egy E-Type Jaguar kisautót. Sokan megalkották már (köztük a Matchbox is 1962-ben illetve 2005--ben) mindenféle léptékekben a miniatűrtől kezdve a lemezautókig. Mert ez egy olyan forma, ami mindenkinek az agyába vésődik. Eltéveszthetetlen, vonzó. Még Enzo Ferrari is azt mondta annak idején, amikor meglátta, hogy ez a legszebb sportkocsi amit valaha is gyártottak (pedig az ő vasai se voltak dobozszerűek). A Matchbox - egy ihletett pillanatában - még egy fantasy-hot rod verziót is kiizzasztott magából.

Most találtam az egyik börzén egy Corgi Juniors által gyártott darabot. Megtetszett a megjelenése, ahogy többé-kevésbé megkímélt állapotban, felújításra váróan ott hevert. Bár nem Matchbox, de azért korhű és brit. De már elsőre feltűnt, hogy az eredetihez képest mintha kevésbé volna nyúlánk. Azonnal kihívásnak vettem a megérzést és megvettem, hogy a végére járhassak a dolognak.

Vélemény a kisautóról

A modell a zárt karosszériás változatot mintázza meg. A típusismertetőből - alább - kiderül, hogy ez a modell a második szériát, annak is a 2+2 üléses vagyis a zárt kivitelű változatát mintázza meg. A kisautó eredeti sárga színe nagyon borzasztó, olyan gyerekcsalogatós, pláne a piros ülésekkel (ugyanez a piros ülés egy sötét karosszériában már jól mutat - még eredetiben is). Nem illik a kocsihoz, ezért a felújítás során egy elegánsabb színt kapott. Csakúgy, mint a kerekek, amik nagyon egyszerűek voltak és amiket szintén lecseréltem. De nem egy mai Hot Wheels kerékre, ahogy sokan teszik (ezért van egy csomó kerék nélküli kidobásra ítélt HW karosszéria eladó, mert a felújítók kiveszik a kereket, mint egyetlen használható alkatrészét némely rémséges kisautónak), hanem egy korhű Matchbox 8dot kerékszettre. Kifestettem a motorteret és a külső részleteket is, és így máris még pofásabb lett a kisautó.

 

 

  

Így nézett ki eredetileg, a felújítás előtt

 

Nagyon széles alváz, nagy keréktávolságok

De vajon tényleg lemodellezték vagy csak készítettek egy olyat? Nézzük meg közelebbről a részleteket! A legelső ami izgatott az a kocsi kontúrja. Elkészítettem az összehasonlító montázsokat. Elsőként az eredeti autót és a modellt vetítettem egymásra. Látszik, hogy igazából nincs nagy eltérés a két kontúr között. Azért a kerékíveknél nagyban leegyszerűsítették a dolgokat, korántsem olyan mívesen szoborintották meg, mint az eredetit tették anno.

A második esetben az eredeti kocsit és egy jónak tűnő rajzot raktam egymásra, ami rögtön mutatja, hogy a neten föllelhető rajzok - időnként és helyenként - fenntartással kezelendők.

Viszont a rajzhoz képest a legkönnyebb hasonlítani a kisautót is, ezért lett így a harmadik montázs. itt már egészen tisztán látszik a kerékívek eltérése. Valamint a kocsi jóval rövidebb is lett mint kellene. Viszont még magasabb is ami így duplán ront a szép arányokon. A karosszéria részleteinek hozzávetőlegességén ezek után már nincs mit elmélkedni. Szép a kisautó önmagában, csak nem arányos. Akit ez zavar, az válassza a Matchbox kiadását, ami nyúlánkabb sokkal.

 Történeti visszatekintés

Az E-Type az 1961-es Genfi Autószalonon jelent meg először. Ezt akár szó szerint is érthetjük, hiszen maga a cégvezető, Bob Berry vezette le a mintapéldányt Coventry-ből Svájcba. 20 perccel az érkezése után, lemosva, kitakarítva már a dobogón is volt a kocsi és kezdődhetett a show. Rengeteg érdeklődő pillantást vonzott már az odafelé úton is a kocsi. A Lyons Himself és Malcon Sayer által megalkotott forma és technika nem mindennapi összhatást mutatott. És a külcsín nem minden. Maga a benne levő technika is igen komoly és előremutató volt. A kor vezető sportkocsijainak, Maseratinak, Ferrarinak, Porschenak, Aston Martinnak reális ellenfele volt, bár csak feleannyiba került, mint azok.  Nemcsak a kontinensen, de a tengeren túl is szárnyaltak az eladások, és ezzel a modellel alapozta meg a jövőjét a Jaguár odaát. A gyártás egészen 1975-ig tartott és ezalatt az időszak alatt három generációt ért meg és összesen mintegy 72.000 darabot adtak el belőlük. A 3,8 literes, alapból 275 lóerős motor a versenysportban is megállta a helyét, sok sikert értek el az E-Type-ok szerte a világban. A motorok az idők folyamán még növekedtek, a csúcs, az 5,3 literes 324 lóerős változat volt. A sorhatos motorokkal 241 km/h végsebességet lehetett elérni. Készült kétüléses roadster, 2+2 üléses zárt változat és - sport célokra - készült 12 db Lightweight változat is. Ez utóbbi kétszemélyes volt és keménytetős, ami azonban éppen csak befedte a két ülés fölötti teret.

  
A  három generációt legkönnyebb a lámpákról beazonosítani. Az elsőnél az index lámpák  valamint a hátsólámpák is a lökhárító fölött vannak. A másodiknál a lökhárító alá kerültek ezek. A harmadiknál már egészen vastag kivitelűek és a lökhárító alatt vannak szintén. A harmadik generációnál az orrkiképzés is más lett, de ezentúl számos kisebb külső és belső változás is történt természetesen.