Vasoxid PU

Chevy Pick Up 1952

(Hot Wheels)

átalakítás

Az amerikai pickup sorban már szerepel ez a kisautó (ennél rondább színben), így az ingerküszöbömet nem éri már el. Elvileg. De amikor megláttam a boltban akkor mégiscsak fölkeltette a figyelmemet. A festése. Rozsdásodó lemezeket próbáltak imitálni, ami első ránézésre jó, a gyerekeknek izgalmas és dögös, nekem azonban kevés. Lehet, hogy ez volt az eredeti?

 

 

Megvettem, hazavittem kibontottam és elkezdtem elemezni, hogy miért is van az az érzésem, hogy közepesen hamis a dolog. Nézzük a felületet! A kaszni eredeti színére ráfestettek egy barnás árnyalatot, nagyjából találomra. A rozsda más helyeken támad, nem ott ahol könnyű megfesteni azt. Éleken, zugokban, a frekventáltabb, kopottabb részeken. A plató bordázatán például nem volt kopás, holott - egy igazi munkásautón amilyen ez is - először onnan jön le a festék, amikor az első raklapot ráteszik. Másnapra meg megjelenni a narancssárga felület a csillogó fémen. És akkor indul el a korrózió folyamata. Abban az időben nem volt még alváz- és üregvédelem, tehát rozsda ott támadott hol tudott, márkától, típustól függetlenül: a festékmentesített felületeken vagy ahol megkopott a festék vastagsága akár a sok napsütés miatt, a platón a zugokban hol megállt a víz, illetve a kerékjárati íveknél, ahol  por meg a sár megül és tartja a nedvességet. Nos, ezeket a helyeket nem sikerült a dekorációt tervezőnek eltalálni. Ezen túl a rozsdás felület sohasem selyemfényű, mint ezen a kisautón. Messziről mattnak látszik, de valójában egy enyhén fényes felületet láthatunk közelebbről szemlélve. Miből állt volna igazi matt festékkel lefújni?  

 

 

A legfeltűnőbb talán mégis a hűtőrács-padlólemez kombó, a maga krómozott csillogásával. Ilyen nincs! A króm az egyik leginkább kényes felület, így ha valahol akkora rozsdafoltok vannak az autón, mint ezen, akkor a rozsda már a krómot is megtalálta. Itt pontosan lehetett volna valami barnás anyagból kialakítani ezt az alkatrészt, ami ha nem is rozsdát mutat, de legalább valami arra utalót – ami nem csillog a napsütésben. 

 

 És akkor ott van a kerék. Persze tudom, hogy a kisautót elsősorban a csillogósabb változatra tervezték, nagy kerekekkel, jól gurulósan, tetszetősen, trendi módon, így erre a verzióra is ez került. Van az az eset amikor a valóságban is egy ilyen autón a restaurálás után ezek a kerekek köszönnek vissza (ha a stílusirányzat is megköveteli), de azért a vékony, „hétköznapi” kerék még mindig jellemzőbb. Nem kerülne sokba a kisautógyártóknak egy vékonyabb kerék kitalálása az ilyen régi, fapados autókra. Csak az érdekesség kedvéért. A kerekekkel tehát kezdeni kellet valamit, a gyáriak nem maradhattak alatta, még rozsdásítás után sem. A legalkalmasabbnak tűnt az első szériás Superfast kerekek alkalmazása. Kikerestem egy ilyen szettet a dobozból, gyártottam hozzá megfelelő hosszúságú tengelyeket (eltérő az első és a hátsó hossza), majd a felni részt is rozsdásra alakítottam. Ha már a többit eszi a rozsda, akkor ezt is megette egyidőben. Viszont a padlólemezben a széles kerekeknek nagy kivágásuk volt, amibe a vékony kerekek belecsúsznak a tengelyeken. Ezt mindenképpen szerettem volna elkerülni. A kerekek pozícionálására a padlólemez kerékkivágásaiba mind a négy helyen egy-egy dupla távolságtartó elemet ragasztottam be, még a festése előtt. Így a kerekek a tervezett helyen a kaszni felületéhez közel maradnak használat közben is.

 Persze biztosan van az a nagyon-nagyon ritka és speciális eset, amikor a valóságban is így néz ki egy jármű, egy erős megszállott keze nyomán, aki eklektikusan keveri a különböző stíluselemeket egyetlen járművön. De a valóság ennél sokkal prózaibb, a rozsda és az UV mindent visz. Hát akkor legyen ez meg kicsiben is, ha már van egy jó alapunk hozzá. Az alapszín tetszett, kellően fakó árnyalatot raktak rá gyárilag, így azt nem akartam módosítani. A rozsda amúgy is a meglévő felületeken jön elő, akármilyen színű is az. A rozsda továbbá nem sík felületű, hanem már durvább, az előrehaladottság állapotától függően. A színe is narancsos árnylattal indul és valahol a sötétbarnával ér véget, amikor elfogy alóla a lemez. Ezt ebben a méretarányban is a leginkább krétaporral lehet elérni, amit a felületre kent színtelen lakkba kell beleszórni. A megfelelő helyek kiválasztása után több rétegben különböző árnyalatú rozsdaport vittem fel az általam jónak vélt felületrészekre, ezzel imitálva a korróziót. Ugyanezt a kezelést kapta a korábbi króm felület is, azzal az előzménnyel, hogy egy közepes barna alapozószínt fújtam fel alá alapként.A kisautó ilyen kezelések után már meglehetősen autentikusan hozza az elhanyagolt és oszlásnak indult munkásautó feelinget.

 

 

A kerekek így vékonyodtak el

 

Itt látszanak a távtartók

 

Rozsdásítási alapkellékek

 

Ez a fényesség biztosan nem rozsdára utal

 A Chevrolet teherautógyártóként hosszú múltra tekint vissza, 1918-ig nyúlik vissza. És bár számos figyelemre méltó modell született a korai években, az 1941-1959 közötti pickup-kínálatra érdemes jobban odafigyelni, hiszen számos szép darab maradt fenn ebből a korból is.  A típustörténet szerint 1941-ben a Chevrolet átalakította pickupjait, a legszembetűnőbb változás az előző évhez képest az új homloklemez volt. A hűtőrács felső részét vízszintes rudak díszítették, míg az alsó részét függőleges rudak, a fényszórókat pedig a sárvédőkre szerelték fel. Sajnos a polgári élet legtöbb aspektusához hasonlóan a második világháború megszakította a Chevrolet pickupok gyártását, és az összeszerelő sorok leálltak az év januárjában. A Chevrolet azonban engedélyt kapott a kormánytól, hogy teherautókat gyártson „kiemelt prioritású” polgári alkalmazásra. Az anyaghiány miatt ezek ateherautók festett rácsokkal, lökhárítókkal és dísztárcsákkal készültek, amitcsak 1946 közepétől váltott fel ismét a króm korszak. A Chevrolet úgy hirdette ezeket az "új" háború utáni ajánlatokat, mint amelyeket a háború alatt szerzett katonai járművek építési tapasztalatai alapján továbbfejlesztettek, de úgy néztek ki, mint az 1942-es modellek. 1947-ben a Chevrolet bemutatta az új Advance Design sorozatot az úgynevezett Unisteel fülkével. Az Advance-Design a Chevrolet könnyű és közepes teherbírású teherautó-sorozata, a második világháború utáni első jelentős átalakításuk. Eltűnt a kihajtható szélvédő, az ablaktörlőket pedig a burkolatra szerelték fel, a fülke negyed ablakai pedig opcionálisak voltak. A fényszórókat áthelyezték a sárvédőkbe, és az új hűtőrácson öt hűtőrúd volt, a felső kettő között parkolólámpákkal. Míg az ajtókban nem voltak szellőzőablakok, a burkolat tetején és a vezetőoldali burkolat alsó részében voltak nyitható szellőzőnyílások. Körülbelül az 1952-es és 1953-as teherautók azonosításának egyetlen vizuális nyoma az volt, hogy a forgatható ajtókilincseket nyomógombosra váltották. Kisebb változtatások történtek a névtáblán, és a krómozott rácsok továbbra sem voltak elérhetők.   A műszerfalat és a platót újratervezték, és most kerek hátsó lámpákat használtak. Az új V8-as motorralegyütt az elektromos rendszer 12 voltos lett.