Opel Kadett C
(Matchbox)
átalakítás
Az utcai, széria változatot már megismerhettük nemrég. Mivel a valóságban is egy igen sikerült Opel modellről van szó, természetes, hogy készül(t) belőle versenyváltozat is. nálam is készült egy ilyen.
Az Opel nagyon jól megválasztott színeket választott magának, amelyek megjelentek anno a széria autóikon is de a versenyautóikon meg erősen hangsúlyozták is. Természetes volt tehát, hogy az én versenyváltozatom is ezekkel a színekkel operál. Alapul véve az eredeti dekorokat, terveztem meg a saját dekorációmat a kisautóm számára. Igyekeztem a minimál dizájn elvet követni, ezért a színes felületek nagysága nem túlzó.
Ami érdekesség volt az átalakítás során, hogy az eredeti kisautón az első lámpákat illetve a hátsó lámpákat és a rendszámot nagyon szépen megnyomtatták, és ezt meg szerettem volna őrizni. Így nagyon gondos maszkolással kellett ellátnom a karosszériát a festés során. Természetesen a kerekeit is kicseréltem, bár az eredetiek sem voltak rosszak. Ez talán kicsit autentikusabbak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése