2023. október 20., péntek

A kisebbik nagykombi

 Volvo V60

(Matchbox)

bemutató

 Ahogy már korábban is volt róla szó, a Volvo kombik soha nem takarékoskodtak a rakodóhellyel. Bár a 200-as sorozat sikere óta eltelt pár évtized a Volvo gondolkodásmódjában a praktikum még erős oldal. De ma már legalább annyira a design is szabályozza a dolgokat. És ez a trend már nem a nagy szögletes terekről szól.

 

 A korábbiaktól eltérően most nagyjából két szint alakult ki a hagyományos értelemben vett személyautós kialakítású Volvok tekintetében. A nagy, a 90-es sorozat és a kisebb, a 60-as sorozat, mely utóbbinak a kombi tagja a V60. A 2010-es megjelenésekor a cél a családbarát kialakítás, a biztonság és ökológia mellett. A nagy terekről ekkor már nem beszélhetünk igazán, a ”shooting break” hátsó kialakítás ugyanis nem erről szól. Az autó minimalista módon tervezett tiszta vonalai és lapos felületei néhányakat IKEA bútorra emlékeztettek. De a motorikus választék ezzel szemben igen gazdag volt. Ötféle benzines, hatféle dízel és a hibrid verzió mellett még ethanolos és gázos változatok is szerepeltek a kínálatban. A cross country változat esetében pedig összkerék hajtást is kaphatott a vásárló.

 A Matchbox 2016-ban adta ki Abe Lugo modellező munkáját és azóta is hozzáférhető, mindössze néhány, nem túl jellemző színben (piros, világoskék, ezüst), időnként némi dekorációval ellátva. Ez a sötétszürke/fekete sem igazán mutatja meg a forma szépségét. A kerekei szélesek, ami ebben az esetben jól áll a kisautónak. A felni is valósághű. A dekoráció szépen sikerült, így összességében egy teljesen kompakt kis szépséghez juthatunk hozzá. Bár hozzá kell tenni, hogy az első lámpák ábrázolása itt sem áll igazán szépen. Ezt a feladatot nem lehet szépen elvégezni, ezért is tartom fölöslegesnek egy  - általában domború és a hossztengelyhez meg a vízszinteshez képest is döntött felületre - egy háromdimenziós látvány képét ráfesteni. Mégis erőltetik és szinte sohasem szép.
Kár, hogy az ablakok szokásosan torzítanak és a sötét beltérből nem sok minden látszik. A "B" és a "C" oszlopok viszont nem a kaszni anyagából hanem az ablakon levő mintából vannak kialakítva.

 




 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése