DB 7

 Aston Martin DB7

(Matchbox)

felújítás

Amikor az amerikai Ford megvásárolta a Jaguart és az Aston Martint is, az új vezetés a félbehagyott Jaguar XJ41/42 projektben meglátta a lehetőséget, Megbízták Ian Callumot, hogy tervezze meg elképzelt karosszériáját az XJ41 köré. Az elkészült autót bemutatta a Jaguar vezetőségének, akik elutasították azt. A Jaguar XJ220 fejlesztése miatt a Ford a magas fejlesztési költségek és az 1990-es évek gazdasági visszaesése miatt nem volt túl lelkes az új Aston Martin modellek fejlesztése iránt. Ian Callum ismét azt a feladatot kapta, hogy alakítsa át az autót, hogy úgy nézzen ki, mint egy Aston Martin.  A "belépő szintű" modellként pozícionált DB7 hajtástechnikája a hathengeres Jaguar AJ6 motoron alapult, a platformja is Jaguar, az XJS platform továbbfejlesztése, bár sok változtatással.  Az akkori korlátozott pénzügyi támogatás miatt a végtermék számos alkatrészt megosztott a Ford tulajdonában lévő más márkákból is, ami aztán valahogy a kocsin érződött is. A hátsó lámpák a Mazda 323 F-től, a Chrome kilincsek a Mazda 323 Estate-től, az irányjelzők a Mazda MX-5-től, a belső külső tükör kapcsolói pedig a Ford Scorpio-tól származtak. Az egyetlen idegen alkatrész a külső visszapillantó tükrök lennének, amelyeket a Citroën CX-szel közösen használtak. A teljes projekt 30 millió dollárba került. Ezért aztán egy elég jellegtelen modellje lett az Astonnak a DB7. Tény, hogy egy luxus GT, de inkább csak bizonyos társadalmi rétegeket lehet vele megcélozni, akik tehetősek, de nem foglalkoznak egy autó technikai kérdéseivel, a kocsi műszaki összetételével, de még talán az esztétikát is figyelmen kívül hagyják. A brand és az árcédula számít csak. 1994-2004 között árulták, kupé és kabrió változatokban.

A DB7 és változatai voltak az egyedüli Aston Martin autók, amelyeket Bloxhamben gyártottak, és az egyetlenek, amelyek a Jaguartól örökölt acél konstrukcióval rendelkeztek (az Aston Martin hagyományosan alumíniumot használt autói karosszériájának felépítéséhez) A kompresszoros, sorhatos alap motor teljesítménye 340 lóerő volt. de 1999-ben a Genfi Autószalonon bemutatták az erősebb DB7 V12 Vantage-t, melynek 5,9 literes, 48 ​​szelepes, V12-es motorjának teljesítménye 426 lóerő lett. A TREMEC T-56 hatfokozatú kézi vagy a ZF 5HP30 ötfokozatú automata váltón keresztül hajtott az autó és így elérte a 299 km/h végsebességet is. 

Gyors volt a Matchbox, hiszen az eredeti modell megjelenésével egyidőben már ki is jött a hatvanad méretű modellváltozat. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 2010-ig volt kínálatban. Ezalatt többféle szürke, fehér, kék és zöld színekben volt kapható. Érdekessége, hogy nem spóroltak a kerekekkel, többféle keréktípussal is szerelték, sőt a legtöbbet egy szép és ritka változattal (pc20-bksv-GYEwh) feliratos gumikkal. Ezeknél a példányoknál a kifestések is gazdagabbak voltak megjelentek több változatban is már a lámpáknál, hűtőrácsoknál és a szélvédőkereten is. A beltér viszont nem változott, az maradt a nem túl bonyolult alapváltozat. Ami érdekesség még az ablakok esetében, hogy volt egy ezüstös felületű, átlátszatlan verzió is, ami azért elég ritka a márka történetében.

  Maga a forma és a kialakítás az adott Matchbox érának megfelelő: nem túlbonyolított, de azért a fontosabb részletek megtalálhatóak rajta. Messze nem hozza az eredeti autó lapulását, sportosságát. A kifestések, kiváltképpen a teljes körű kifestések hangsúlyozzák ki igazán ezeket a finomságokat vagy éppen azok hiányát. Az alapváltozatnál ezek szinte elsikkadnak. Egyes sorozatoknál még matricákkal is megpróbálkoztak a még előkelőbb hatás érdekében.  

A felújítás során semmi extrára nem törekedtem, igyekeztem az eredeti állapothoz közeli, azt fölülről közelítő szintet elérni. A ronda sárga ablak módosíthatatlan és ez nagyon rányomja a bélyegét a kisautóra.