2022. december 28., szerda

Munkagépek 11: Innen indult mindenki

 Caterpillar Tractor (1954)

(Matchbox)

felújítás

  A  kis munkagép korai darab, nem csak az én gyűjteményemben. A cég 1940-ben jelentette meg a munkaterületeken a multifunkcionális lánctalpas erőgépét a D6-ot. Univerzális. merthogy azt a munkaeszközt akasztották utána amire éppen szükség volt. Takarékos, de nem túl hatékony módszer, ám akkoriban a gépköltség szempontként jelentkezett. Elsősorban mezőgazdasági alkalmazásban használták, de az idők során egyre inkább előfordult az építkezéseken is. A D6 eredete egészen az 1933-as Diesel 35-ig vezethető vissza, amikor is az abban az évben bemutatott Caterpillar dízeltraktorok triójának egyike lett.

Háromhengeres 45 lóerős d6600 típusú motor hajtotta a 18 tonna névleges tömegű, közepes méretű munkagépet. 74 hüvelykes nyomtávval és ötgörgős lánctalpas vázzal rendelkezett. Később már alapban fölszerelték rá a tolólapot, innentől már bulldózer néven csattoghatott az építkezéseken. A hátsó traktus sem maradt eszközök nélkül, ide általában bontóhorgot szereltek. Ehhez már a motort is megváltoztatták: hathengeres lett, 72 lóerővel.

Katonai célú felhasználása is kézenfekvő megoldás, használta is az amerikai hadsereg szép számmal a közepes méretű munkagép kategóriában. Nagyon népszerű traktorok voltak, és rendkívül jól fogytak. Ebben a konfigurációban a D6-ot 1947-ig gyártották.
 
 


 
 
A Matchbox 1954-ben adta ki a D6 munkagép traktor változatát sárga illetve piros színben. A gépész is részben ki volt festve a gépen. Rá egy évvel már a bulldózer, vagyis a tolólappal ellátott változat is belekerült a sorozatba. 1957-ig volt kínálatban. A hosszú évtizedek alatt a lánctalp persze eltűnt a kis munkagépekről, ezeket én pótoltam. Kifestettem a gépészt is, hogy kicsit feltűnőbb legyen. Ugyanis nagyon szépen kidolgozott öntvényt tarthatunk a kezünkben, érdemes közelről is vizsgálgatni. 
 

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése