2023. március 7., kedd

Ellenfele a hó

 Chevrolet Highway Maintenance Truck

(Matchbox)

felújítás

 A kis hókotró közepesnél jobban lejátszott állapotban került hozzám. Ordított a felújítás után. No meg az eredetileg fehér kerekek is nagyon szégyellték magukat és szégyenkeztek a gyártójuk miatt, így nem hagyhattam annyiban a dolgot és elkezdődött a felújítás folyamata.

Úgy tűnt, hogy valaki nagyon komolyan vette a kisautó funkcióját és valami olyan anyagot tett bele ami igencsak tartósnak és ragaszkodónak bizonyult. Ami még akár elfogadható is lenne. De ez a massza kőkeménnyé változott rajta. És ami még nagyobb gond volt, hogy jutott belőle mindenhová.

 Az autó elejére, az oldalára a hűtőrácsára a hátsó traktusokba, kis résekbe de még a belsejébe is. Több, mint egy hetet áztatva az oldószerekben sem sikerült vegyileg eltávolítani, így mechanikus eltávolításra – lekaparásra - volt szükség. Az eredeti kék szín nem annyira jellemző egy ködben, hóban dolgozó munkagépre így a szín megváltoztatása egyértelműnek tűnt. A hátsó puttony anyaga félfényes szürke ami viszont teljesen elfogadható. A narancs festésen kívül a lámpákat is kiszíneztem, és némi dekorációval láttam el, ami az ilyen járműveken megszokott. A fülke tetején levő, az ablak anyagából készült villogót is kissé élénkebbé varázsoltam. A tolólap íves homloklemezét fehér-piros csíkozással láttam el, ami szintén egy bevett felület ezeknél az alkatrészeknél. Ezután már csak a fehér színű abroncsok feketére történő befestése volt hátra.

  A kisautó Chevrolet Highway Maintenance Truck látta meg a napvilágot 1991-ben, piros színben, szürke platóval és tolólappal, Convoy kerekeken. Azután számos szép és kevésbé szép színben illetve a kiegészítőkkel együtt számos színkombinációban találkozhatunk vele. A kisautó eredetije egy Chevrolet C50 teherautó a hetvenes évek végéről a nyolcvanas évek elejéről. A kidolgozása teljesen elfogadható, megfelel a korának. már találunk rajta például hátsó lámpa kezdeményeket, amelyek annyira nem voltak jellemzőek a Matchbox teherautóinál. A padlólemez már műanyagból van, ebből alakították ki a tankot és az első lámpatartó rácsot rajta a lámpákkal. Ez egy igen jó részlet, pirospontot érdemel, hiszen nagyon valóságközeli megoldás, amit más – hasonló funkciójú - kisautóknál elsumákolnak. Az ablak anyagából villogó nő ki a fülketetőből, emiatt persze legtöbbször a szélvédő is narancssárgás árnyalatú. De van szürkéskék szélvédő is, ekkor azonban a villogó sem az előírás szerinti sárga színű. A tolólap benyúlva a motortérbe egy függőleges tengelyre van rácsúsztatva, így némi vízszintes mozgásra ad lehetőséget. Ami jópofa dolog lenne, ha a valóságban nem a sokkal inkább előforduló függőleges mozgás lenne az irányadó.

 A Chevrolet C-szériás teherautóit (C50/70/80) először 1960-ban mutatták be, és azóta biztos helyük van a klasszikus, teljes méretű teherautók között. 1967-ben történt csak változás, amikor a Chevrolet bemutatta a közepes és nagy teherbírású teherautó-sorozatok teljesen új generációját. Ezek a teherautók új, könnyű teherbírású modellek stílusában tervezett 96"-os BBC-fülkét kaptak.  A modellpaletta azután csak csekély mértékben változott egészen a nyolcvanas évekig. A tengelytávban igen pazar kínálattal bírt, hiszen 6 (!) változatban volt kapható.

Három különböző benzinmotorral volt elérhető, a soros hathengeres 170 lóerőstől a V8 200 vagy 235 lóerős változatáig. A dízelorientált vásárlók választhattak a 130 lóerős Detroit Diesel és a 165 lóerős Toro-Flow motor között. A sebességváltói között szerepelt a Chevy négysebességes kézi, a New Process ötfokozatú kézi és az Allison ötfokozatú automata sebességváltója.    

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése