Tűzoltóautók 23.: Előrébb a fülkét!

 Land Rover Fire Truck  

(Cab Forward  Series IIA )

(Matchbox)

felújítás

 

 A Land Rover második szériája 1961-ben jelent meg. Ennek a szériának egy speciális változata a Forvard Control (llA FC). Külsőre jelentősen eltér a megszokott terepjárós formától, mivel ez inkább teherautóra hasonlító kialakítású, bár a kaszni alatt levő technika megegyezik az alapmodellével. Az ilyen irányú átalakítást a nagyobb méretű/tömegű terhek terepen való szállításának igénye hívta létre.

 

 A modell 1962-ben jelent meg. 2,25 (később 2,6) literes benzines erőforrás hajtotta. A fülke a motor fölé került, így lett a hagyományos 109”-os tengelytáv mellett is nagyobb a rakfelület. A hátsó tengelyt megerősítették a nagyobb – másfél tonnás - terhelhetőség miatt, és a kerekek is erősebb kivitelűek voltak. Kevesebb mint 2500 darab készült belőle, aminek is döntő többsége valamilyen közszolgálati jármű lett. Itt a katonai illetve tűzoltósági felhasználást kell elsősorban érteni ez alatt, bár találni azért lakóautónak átalakított példányokat is.

A mi esetünkben egy tűzoltóautó készült belőle, amit a Carmichel tűzoltó felépítményeket készítő cég épített.

 

A Matchbox által készített kisautó szép kialakítású, a kornak megfelelően hozza a finom részleteket is. Olyan magas színvonalon, hogy még a Land Roverekre igen jellemző szegecselést is megmintázták. Bár azt is meg kell említeni, hogy a tűzoltóautók esetében sokszor találkozni egyedi megoldásokkal is. A modell 1970-ben jelent meg először, tehát Regular Wheels kerekek vannak rajta, hamarosan azonban Superfast kereket kapott. Ekkor megváltozott az oldalára ragasztott matrica (Kent Fire Brigade) alakja is. Figyelemre méltó, hogy már akkor műanyagból készült az alja, ami azért még ritka volt abban a korban még a Matchboxnál is. Beltere nincs, viszont mindezen hiányosságokat szépen elfedi a természetesen kékre színezett ablaksor, ami egyből a villogót is kiadja. A kis műanyag létra teljesen lepattintható, ennek következtében ritka az a példány amelyiken még megvan.

A hozzám került kisautó csak egy sima felújítást kapott, egy kis extrával (lámpák, hűtőrács, stb. kiszínezésével.

 

 

 A tűzoltós sorozat tagjai

1. Az oldtimer
2. A népszerű
3. A mobil központ
4. Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat
5. Dennis fecskendő
6. Létra
7. Mercedes
8. Fire Chief
9. Range Rover
10. A gatter
11. A vízszállító
12. Reptéri tűzoltószer
13. A konténeres
14. Scania
15. Sportos főnök
16. Hudson tűz.pk.
17. Chief Blazer
18. Fehér létra
19. ERF fecskendő
20. Mercury PK.
21. Hatkeréken
22. Az UNIverzális
23. LR Cab Forward
24. LR S2 SWB
25. Őskövület

 

 

Cobra

Shelby Cobra 427 S/C

(Hot Wheels)

bemutató

 Carroll Shelbynek nagy szerepe volt abban, hogy az Egyesült Államok bekerüljön a motorsport világszínpadára. Ő,  azon kívül, hogy versenyzőként futamokat nyert és több bajnoki is címet szerzett, autókat épített. A Shelby 427 Cobra története jóval 1965 előtt kezdődik. Valójában minden magával Carroll Shelbyvel kezdődik, aki  szívproblémái miatt véget vetett versenyzői karrierjének, azonban nem engedte, hogy valamilyen egészségügyi probléma akadályozza szenvedélyét: a versenyautók szeretetét. Tudta, hogy az olyanokkal szemben, mint a Ferrari, a Jaguar és az Austin-Healey, az autójának igen könnyűnek kell lennie kiváltképpen a nehéz V8-as motorok használatával. Egy kész autótervet vásárolt az AC Cars-tól, ami azonban önmagában nem volt tökéletes, így együtt továbbfejlesztették.  A következő lépés a motor beszerzése volt. A Chevrolet elutasította erre vonatkozó együttműködési szándékát. A Ford azonban meglátta a lehetőséget és egy 4,3 literes motort adott Shelbynek. Kezdésnek nem volt rossz, azonban ez a motorteljesítmény később kevésnek bizonyult a pályákon.  Újra kellett gondolni mindent. Az eredeti Cobra egy másik motorháztetőt kapott, és a korábbi motort a Ford hatalmas, 7,0 literes (427 köbhüvelykes) V8-asára cserélték, Az 500 lóerős gép 10 másodperc alatt érte el 0-100 mph-ás sebességet – ez a gyorsulási rekord 20 évig nem dőlt meg.

 

  

Eredetileg hat autó készült - legfőképpen a Ferrari ellen - sikeres szerepléssel. Mégis a jövőre gondolva megbízták Peter Brockot, a Shelby-American speciális tervezési és projektek részlegének vezetőjét, hogy fejlessze ki a szabványos kupé utódját. Így született meg az 1965-ös Shelby Cobra Daytona 427 Super Coupe. Ez az az autó amiből csak 348 darab készült 1965-67 között hivatalosan, viszont világszerte mára már több, mint hatvanezer másolatot készítettek róla. Többek közt a Hot Wheels is, igaz ők kicsiben tették mindezt.

A kisautó ránézésre is gyönyörű, azonnal minden autórajongó felismerheti a jellegzetes formáiról. Szép a színe, bár én inkább egy élénkpiros verziót találtam volna ki rá, középen hosszanti fehér csíkkal. Apró részletekkel kidolgozott a modell. Még a kerekek is illenek a stílusához, ami azért nem minden esetben adódik a HW-nél. Bármely részletet vizsgálom, nagyon részletes és hű kidolgozással találkozok. Lásd: tanksapka. Vagy például a jellegzetes orrot a süllyesztett síkú hűtővel nagyon szépen sikerült megformálni, nem nagyolták el. Ettől is igazán dögös ez is meg az eredeti is. Talán csak a szélvédő két oldalán eredetileg ott lévő ablakfület hiányolom róla. A beltérre sem lehet igazán panasz. Bár a kormány kicsi és pizza, viszont a bordázott kagylóüléseken a biztonsági öveket is kialakították. A műszerfal is rendben van és még a vezető mögötti bukókeretre is odafigyeltek. Kár, hogy ez nem lett csillogó, de tudom, hogy a gyártástechnológiának is vannak határai, no meg a költségeknek is. Ebben az esetben még a csillogó padlólemez is megbocsátható, hiszen a króm kipufogókat - mint szintén jellemző Cobrás részletet - is ebből alakították ki. Ugyan a lámpákat én színeztem ki, hogy a még jobb legyen az összhatás, de ettől függetlenül ez a kis modell nagyon ott van, ajánlani tudom mindenkinek.

Bónusz: akinek van egy jó nagyítója nyugodtan helyezze a kocsi elején levő kis jelvényhez és csodálkozzon a látványon. Az alig 1 mm-es kis folton többszínnyomással nyomtatták rá a logot valami hihetetlen vékony vonalakkal!

 

 

Köszönet a Verdabörzének a karácsonyi meglepetésért.

Lemodellezzük, vagy játszunk inkább?

 Mercedes 208 autómentő (Abschleppwagen)

(SIKU)

átalakítás

 

 A válasz a címben feltett kérdésre egyértelműen a játszás előtérbe helyezése. A hitelesség rovására, ami a SIKUra annyira nem jellemző. De itt megtörtént. Adott egy szépen kivitelezett alapjármű, a maga léptékével. Az ötlet is kiváló, mert az autómentő egy örök kedvenc téma – korosztálytól függetlenül. Nekem is figyel jópár a vitrinben, tettrekészen, ahogyan azt az autómentők szokták. De ahhoz, hogy a kisautó tényleg játszható legyen az adott funkcióban valamelyest engedni kell a méretarányosság és a konstrukció tekintetében.  A kis Merci autómentő olyan magabiztosan figyelt rám a pulton, hogy nem tudtam otthagyni.  Persze látszott, hogy a SIKU itt is ismét a játékot/játszhatóságot helyezte előtérbe, de ennek ellenére megmentettem a gyűjteményem számára. Tulajdonképpen nem is volt rossz állapotban. Eldőlt tehát, hogy csak kicsit finomítok rajta és máris vitrinképessé válik.

 

A kisautó jó játszhatóságának két titka van ezúttal. Az egyik, hogy a Matchbox minden kampós autójával ellentétben itt egy olyan kettős, nagy fém horgot akasztottak a gémre, ami ténylegesen be tud nyúlni kétoldalról a kisautók alá, a kerékíveknél. Kellő méretű és kialakítású a biztonságos vontatáshoz, szemben a Lesney termékeivel, amik merevek voltak és csak bizonyos autók esetlegesen úgy kialakított rendszáma alá lehetett beakasztani. Aztán vagy azonnal kipattant onnan a műanyag kampó vagy csak később. Itt ilyenről szó nem lehet, a két horog nagyon stabilan tartja a vontatott járművet. 

Ezen túl, míg az angoloknál a gém nem volt emelhető/süllyeszthető, itt ezt is megoldották. Igaz, ez már erősen eltolta a játék irányába a kisautót, és a modell mivolta sérült emiatt. De a mechanika annyira szellemes és jó, hogy megbocsájtható. A gém túloldalán levő fém karral két magassági pozícióban rögzíthető a gém, ezáltal stabilan meg lehet emelni a vontatott járművet. Nem úgy kell kézzel ráakasztani, mint az angol változatoknál, hanem az eredeti metódushoz hasonlóan emelkedik el a vontatott kisautó a talajszintről. A kezelhetőség és a játszhatóság érdekében egy nagyon érdekes megoldást találtak. Külön bónusz, hogy a gém hosszában is nyújtható - az eredetihez hasonlóan - egy teleszkóposan kicsúszó taggal., ami szintén a játszhatóság érdekei alapján lett ilyen (no meg eredetiben is így működik), hogy a vontatott autót eltartsa a hátsó faltól. Ismét egy jó pont.

Ahhoz, hogy a daru oszlopa forgatható legyen, a fülkétől - ahol egyébként a gémoszlop lenni szokott - a hátsó tengely irányába el kellett az egészet csúsztatni. És itt most ne keverjük össze a kimondott autómentő felépítménnyel, ahol a daruszerkezet nem forgatható. Vagy netán mégis ez történhetett? A forgó daru és az autómentő emelő kombinációjából jöhetett létre ez a megoldás? Ráadásul a filigrán gólyadarut erősen megnövelték, nyilván a megfelelő stabilitás érdekében. Mindenesetre a gyerekek kedvence lehetett, mert sok van belőle a piacon. Piros, sárga, zöld, bézs, fehér színekben is kiadták. Önállóan is megjelent, de egy trélert (és rajta egy autót) vontatva is kiadták. A plató anyagában is igyekeztek leutánozni a recéslemezt, kicsit durvára sikerült, de nem feltűnő.

Az eredeti horogfelfüggesztés drótos megoldását nagyon hitványnak és erőszakosnak tartottam - a kocsi többi részéhez képest meg pláne - így azt lecseréltem a drótkötél imitációra (bár a fotókat elnézve talán még vékonyabb anyagból is lehetett volna csinálni). kapott néhány matricát, hátsó lámpát és így már teljesen vállalható lett.

 Az eredeti Merci furgon mindig is tetszett, legtöbbet mentőautóként - esetleg szerencsésebb helyeken  nyugatról idekerült tűzoltóként - láthattuk annak idején, aztán meg főképpen a „zőcségesek” és kőművesbrigádok rogyasztották porba amíg csak mozdulni tudtak. A furgon eredeti neve T1 volt hivatalosan, de a TN (Transporter Neu) névre is hallgat. Sikeres ősökkel rendelkezett, így olyan rossz modell nem születhetett már. Sokféle kóddal (207-407, 208-408) jelölték, de végső soron a forma szinte ugyanaz volt mindegyiknél. Az autós sikertörténetekre jellemzően rengeteg variációban gyártották, a különleges buszfelépítményektől kezdve a lakóautón át egészen a billencsig és a speciális céljárművekig. Meg a mentőkig, hiszen az egyik etalon alaptechnika volt és ma is az a mentőfelépítményekhez. 1977-1996-ig gyártották Brémában, 2,3-2,9-es dízelmotorokkal szerelték őket. Többféle tengelytávval, kerékvariációval, teherbírással, fülketípussal készült, ezért a hosszú modelltörténet alatt rendkívül sokféle verzió és kombináció létrejött. A Cobra 11 rajongók sem úszták meg, több részben is törték a típust rendesen, de még művészeket is megihletett.

 

MG B

 MGB GT Coupe

(Matchbox)

(bemutató)

  1962 szeptemberében került a közönség elé az első MGB. Négyhengeres (1798 cm3/95LE) motorja volt alapból, de olyan idők jártak akkoriban, hogy ezekbe a kis fém kasznikba beleerőltették a sorhatos, sőt - Ken Costello mérnöksége alatt - egy V8-as erőforrást is. (Remélhetőleg a fékeket is utánméretezték a teljesítmény függvényében.) Így változatos teljesítményű, angolos kinézésű kétüléses vagy 2+2 üléses sportkocsija is lehetett a vásárlónak. Főképpen vászontetővel gyártották, de - mint a modell is mutatja - keménytetős GT is készült belőle a fázósabbaknak.  A GT csúcsmodellje 7,7 másodperc alatt gyorsította 200km/h sebességre a pehelykönnyű karosszériát. Belsejét is az elegancia, sportosság és kényelem jellemezte. Sikeres formája elsősorban a közreműködő Pininfarina studiónak köszönhető.

Önhordós karosszériája volt, ami már igen előremutató volt akkoriban is abban a környezetben. Az angol tradíciókat próbálta ötvözni a luxusmegoldásokkal. Alapból fém lökhárítói voltak, de a fokozódó biztonsági előírások miatt (elsősorban az USA-ban, mint fő piacon), kénytelenek voltak hatalmas, energiaelnyelő műanyag burkolatokat tenni az autó két végére, ami aztán agyon is ütötte a bájos kisautó megjelenését. De biztonságosnak volt mondható ezek után és az amerikaiak nyugodt szívvel használták nem kis számban. Évi 20-25ezer darabot gyártottak belőle, elsősorban a tengeren túlra. 1980-ban ért véget a gyártása.

 

 

A gyártója az MG (Morris Garages) - a múlt század forrongó brit autóipari összefonódások és szétválások részeként - 1923-ban vált le a Morrisról és egészen 1994-ig tevékenykedett több-kevesebb sikerrel, (több nagy angol autóipari egyesülés neve alatt is) mígnem a BMW fölvásárolta. 

 

 

 

A Matchbox jó érzéssel az 1971-es kiadású GT változatot mintázta meg, annak is a BCT   változatát. A 2020-ban kiadott kisautó két színben jelent meg: az autentikus angol zöldben és ebben a szép pirosban. Az előbbi hűebb az angol hagyományokhoz, ez utóbbi viszont kétségkívül mutatósabb. Bár nem csúnyák a kerekek, de nem annyira stílusosak és talán egy kicsit szélesek is a kisautóhoz. A beltér fekete, ami teljesen jó, viszont a kissé füstszínű üvegezésen át semmi nem látszik belőle, csak amit a letekert oldalablakok lehetősége megenged.

Nagy dicséret illeti a dekorosokat. Nagyon szép és pontos a tamponnyomás, különösen a logók sikerültek precízen. Összehasonlításként itt egy fotó az eredetiről. Az első lámpák kifestését én végeztem a gyártó helyett.

 

 

Bond Lotus

 Lotus Esprit 007

(Corgi)

felújítás

 

 Egy fehér Lotus Esprit lett a vezető autó az 1977-es James Bond-eposzban. A Kém, aki szeretett engem című filmben nemcsak az utakon száguldva, de a víz alatt úszva is megismerhettük a kocsit, illetve ami lett belőle vízbe kerülve. Tudjuk, hogy a Bond filmek technikai megoldásai valahol a valóság és a képzelet határán mozognak. Ez a kocsi inkább az utóbbi kategóriába tartozott. Mindenesetre látványos volt és manapság is sok információ elérhető róla. Ez volt a szponzor célja. Pipa. Az operatőr, Claude Renoir ragaszkodott a fehér színhez, hogy a Wet Nellie (a Little Nellie-re utalva kapta a nevét, a korábbi James Bond-filmben szerepelt autozsíró után) névre keresztelt autó lenyűgöző legyen a ragyogó mediterrán napsütésben (és a tiszta víz alatt is).

 

 

A hamis tengeralattjárót a Perry Oceanographic, cég építette kifejezetten ehhez a filmhez, egy Lotus Esprit S1 karosszéria felhasználásával, akkoriban körülbelül 100 000 dollárért. A hamis szó azért használatos itt, mert valójában nem egy nyomásálló kabin a kocsi belseje, csak minden vízálló benne és búvárruhában kell kezelni. Ergo: egy víz alatti mozgást elősegítő készülék, de annak aztán nagyon flancos. Az Esprit ék alakját anno úgy tervezték, hogy leszorító erőt biztosítson az útfelületre, ami ebben az esetben a tengeralattjáró folytonos merülését okozná. Ezt a nemkívánatos erőt a kerekek helyére helyezett vízszintes mozgatható bordák kompenzálták. A tengeralattjáró működtetéséhez két fős személyzet szükséges. Négy villanymotorja van, amelyek csak előre mozgást tettek lehetővé. A belseje egyáltalán nem hasonlít egy autóéhoz, csak egy platform a búvárok számára, és a tengeralattjáró működtetésére, vezetésére és meghajtására szolgáló berendezések találhatók ott.

A forgatás befejeztével a tengeralattjáró promóciós körútra indult.Ezt követően a New York állambeli Long Island-re szállították, és raktárba helyezték, 10 évre előre fizetve a bérleti díjat. Vagyis elfelejtették a technikai-filmes emléktárgyat. Egy árverésen azután a vevő kevesebb mint 100 dollárt fizetett az egységért. 2013 szeptemberében a tengeralattjáró Lotust egy újabb aukción 550 000 fontért Elon Musk megvásárolta. Ezután ki tudja mi lesz vele?    

A kisautó csak kicsit volt kopott és egy irdatlan nagy 007 Bond logo volt az elejére ragasztva, hátha valaki nem tudná, hogy mi is az. A gyerekeknek meg mindegy a matrica tartalma, ők úgyis vízbe dobják először. Érdekessége, hogy az ablakok hiányoznak, csak a víz alatt használatos redőny van odamintázva helyette. A meghajtásról gondoskodó propelleres rész meglehetősen elnagyolt és hiányos, de ez alig látszik a hatalmas függőleges vezérsíkok miatt.

Immáron még egy filmes autóm lett az Időgép után.

Giorgetto Giugiaro Italdesignja 1972-ben a Torinói Autószalonon mutatott be egy koncepcióautót, amely egy megnyújtott Lotus Europa alvázra épült. Ez volt a tervező Giugiaro sokszögű „hajtogatott papír” vagy ék alakú koncepciója közül az első, és szenzációt keltett az autóipari sajtóban. A Lotus végül ezzel a dizájnnal fejlesztette ki Espritjét, és figyelemre méltó módon alig változott a bemutatóautóhoz képest. Az Esprit 1975 októberében mutatkozott be a Párizsi Autószalonon, és 1976 júniusában kezdték gyártani. Könnyű alvázával, középmotoros kialakításával és üvegszálas karosszériájával tovább növelte a Lotus által régóta élvezett, kategóriaverő vezethetőség hírnevét, bemutatásakor vitathatatlanul Nagy-Britannia legfejlettebb sportautója volt. A Lotus nemcsak az autóipari világot nyűgözte le, hanem Albert R. Broccoli filmproducert is, aki egy napon egy gyártás előtti modellt talált közvetlenül az irodája előtt parkolva a londoni Pinewood Studiosban. Az autót a Lotus PR-menedzsere, Don McLauchlan azonosító jelvények nélkül, feltűnően ott helyezte el. A többi már (film)történelem.