2022. december 9., péntek

A zöldséges

 Mercedes-Benz W123 Wagon    1980

(Matchbox)

bemutató

Jól áll neki a távolság...szokták mondani. Hát, itt is ez a helyzet. Sajnos. Nagyon nekigyürkőzött a cég, de a részletek tekintetében erősen alulmaradtak. Messziről öröm ránézni, azonnal felismeri az ember még ebben a két - nem mercedeses - színben is. Örül, hogy egy ilyen ikonikus autó is bekerülhet a vitrinjébe. És kézbe veszi, hogy a részleteket is megcsodálja. És rövidesen leteszi, mert....  ... jól áll neki a távolság.

Amilyen szépen kialakított az eredeti autó, pont azt a finomságot sikerült otrombasággá változtatni ebben a kiadásban. Kezdve az elején. A korszakra is jellemző volt a krómok használata, a Mercinél pedig a hatalmas króm hűtőmaszk még emblematikus is. Ehelyett megcsinálták fakószürkéből az alját és ezzel együtt a hűtőmaszkot és a lökhárítókat is.

A kisautó megnevezése sem korrekt, mert a kombi változatot "S" betűvel jelezték anno, vagyis S123 lenne a hivatalos elnevezése. Ez itt tehát még helytelen is. Nem volt senki a cégnél akinek ez feltűnt volna? A Mercedes jóváhagyása is kellett - gondolom - a modell elkészítéséhez. Nekik sem tűnt föl? 

És ahol véget ér hátul-oldalt a "króm", ott az a szürke felület fut tovább karosszériaként. Az elején meg a valóságban szépen lekerekített formás lámpa-motorházfedél csatlakozás igencsak dobozosra sikeredett. A lámpa műanyagja és a kaszni féme nagyon rondán találkozik. Nem technológiai kérdés. A lámpatest kettéválasztása, vagyis az indexbúra kasznin való kialakítása bár nem példa nélküli, de korábban sem mutatott jól. Itt sem szép, mivel nem tud illeszkedni rendesen a lámpatesttel. A fekvő téglalap alakú lámpatest itt majdnem négyzet alakú. A lámpák grafikája ijesztő, talán csak az amerikai kivitelűeknél volt ennyire agresszíven megjelenő a két kör, ahol nem voltak burkolva. Ez a kocsi meg inkább európai és ott egy üvegréteg fedte a lámpákat...

A vastag kerék már szóba került korábban is, más autóknál, és itt sem autentikus vagy szép. A mercis dísztárcsára sem nagyon emlékeztet a felni, pedig az a 123-asnak egyik jellemzője. A vastag ablakok nem javítanak az összhatáson, ahogyan a csomagtartóban levő oszlop sem. Ennek a párja az autó alján-elején levő hatalmas henger, a szegecs helye. Rondára sikerült, mintha talán a motor része lenne, de nem: a technológia lenyomta a dizájnt. Gyerekjátékként elmenne, de ez egy olyan ikonikus darab, amit illett volna szebben megcsinálni. Mindenhol.

A Mercedes maga is sikertörténet az autógyártás az autózás világában, ám ezen belül is igen komoly fejezetet érdemel a W123. A Bruno Sacco által alkotott autó a korszerű és előremutató karosszériájával, a Mercedes addigra már igen fejlett biztonságtechnikai megoldásaival jogosan aratott sikert, szerte a világon. Ezt bizonyítja, a 2,6 milliónál valamivel több eladott példány is. 1976-ban mutatkozott be és 1986-ig volt gyártásban a három német, az angol és a dél-afrikai gyárakban. A szedan, kombi, (rövidített tengelytávval) kupé mellett nyújtott tengelytávú változat is készült belőle, így a cég legsikeresebb, legnagyobb darabszámban eladott modellje lett. Kisszériás gyártásban kabrió is készült belőle. A mai „E” osztálynak megfelelő modell nagyon sokoldalú volt, családi használaton túl akár vezetői autónak is alkalmasnak bizonyult. Bár nem igazán a legalkalmasabb rá, de még versenyautóként is számos pályán felbukkantak, akár híresebb versenyeken is (London-Sydney Marathon 1. és 2. helyezés). Számos egyéb közszolgálati alkalmazásban is találkozhattunk velük, de talán a mentőautó változat a legismertebb.

 

 

 A korábbi állólámpás Mercit váltó modellbe 2.0, 2.2, 2.3, 2.4, 2.5, 2.8, 3.0 literes sorhatos négy illetve hathengeres benzin vagy öthengeres dízelmotorok kerültek, 3-4 fokozatú automata és 4-5 fokozatú kéziváltóval. A későbbiekben a karburátort befecskendező váltotta, a dízelekhez később – személyautóban elsőként - turbofeltöltő is tartozott. A kocsi elnyűhetetlennek bizonyult, hiszen az első tulajok után a második-sokadik alkalmazásban nálunk ( és a nálunk jóval keletebbre fekvő országokban is) is rengeteg futott belőle, taxiként is de kisiparosok vagy zöldségesek is szívesen használták. Nagy rakodókapacitása, megbízhatósága, alacsony fogyasztása alkalmassá tette rá őket, és valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy kevésbé volt hajlamos a korrózióra. 



A dizájnt a nagyobb testvér, a Mercedes-Benz W116 stílusjegyei frissítik, nevezetesen szélesebb bordás hátsó lámpák, vízszintes fényszórók, első irányjelzők a külső élen, és kihúzható ajtókilincsek. A modellre  nagyon jellemző a nagyobb kerek fényszórók és kisebb kerek ködlámpák nagy közös üveglappal fedve a teljes fényszóróházat. A 280, 280 E és coupé modellek nagy, négyszögletes fényszórókat használnak kerek ködlámpákkal. A fényszórómosó és törlő készlet opcionális tartozék. Komoly első és hátsó lökhárítói 5km/h sebességű ütközést maradandó deformáció nélkül elviseltek. Később került bele már ABS, pneumatikusan állítható fényszóró magasságállítás és tempomat is. Opcióként változtatható erősségű kürttel szerelték, hogy bizonyos országok éjjeli hangkorlátozásának is megfeleljen. Elektromos ablakok, vákuumos központi zár, fűthető ülések, előre felfűtő automatika, klímaberendezés és akár Becker rádiótelefon is rendelhető volt bele. 

Németországban akkora kereslet lett rá, hogy a 9-10hónapos várólisták mellett ráfizetéssel lehetett csak időben hozzájutni. A német taxik etalonja volt, némelyik akár az 1 millió kilométert is megfutotta így, komolyabb hibák nélkül.

 

 

 

 

 

2022. december 7., szerda

Tűzoltóautó 19.: ERF fecskendő

 ERF tűzoltóautó

(Corgi)

felújítás

 

Az ERF egy számunkra, kelet európai autókra szocializált nép számára ismeretlen kis brit teherautó gyártó cég. Őket ez a lokalitás nem érdekelte sosem, elég volt nekik az angol piac is. Ott viszont jelen voltak rendesen az 1933-as alapításuk (a cég alapítója Edwin Richard Foden) óta, egészen a 2007-es, MAN általi felvásárlásukig.

Gőzhajtású, acélkerekű teherautókkal és traktorokkal kezdték, majd eljött a gumikerekű, Gardner benzinmotorral hajtott 6-8 tonnás teherautók kora is. Némi gazdasági mélyrepülés és a cég vezetésével való egyet nem értés után a cégből néhány előremutató szakember (köztük az alapító fia Denis Foden is) kilépett és elkészítette az első, dízel hajtású ERF Foden teherautót. Azt az elvet érvényesítették, hogy a komponenseket különböző szakcégektől vásárolták és ők építették össze kész járművé. Ez az elv volt később is az ERF-nél az iránymutató. Természetesen tűzoltóautót is készítettek, mégpedig a JH Jennings tűzoltásra specializálódott szakcéggel együtt.

 


 A Corgi ERF tűzoltófecskendője tehát egy valós eredetit formáz meg, nem is rosszul. Az eredeti fotóival összehasonlítva minden a helyén van. Beltere nincs ugyan az autónak viszont a villogó színét is adó kék üvegezés ezt jótékonyan elfedi. A kisautó kerekei a szokásos korabeli, nem túl szép egyen kerekek. A létra lepattintható, tehát hamar el is marad az autóról, nehéz olyan eredeti modellt találni, melyen még rajta van. A kocsi hátulján levő „tűzoltógépészet” is meglehetősen részletes, csakúgy, mint a mindkét oldalon megtalálható tömlődobok a feltekert tömlőkkel. Mindezek az alváz részét képezik, ami teljesen jó megoldás, hiszen az alváz szürkés-ezüstös színe megtöri a kocsi nagy piros oldalfelületét.

 


Két példányom is van belőle, és az érdekességük az, hogy a két kocsi eleje különböző. Valószínűleg eredetileg is volt valami változás a homlokfalon és ezt lekövették a kisautóval is. A kocsik többi része viszont változatlan maradt. Szép kis modell, így a felújításkor nem terveztem különösebb átalakítást. Kapott új létrát, kiszíneztem amit lehetett rajta, illetve kapott egy szerény matrica kiegészítőt.

 


 1. Az oldtimer
2. A népszerű
3. A mobil központ
4. Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat
5. Dennis fecskendő
6. Létra
7. Mercedes
8. Fire Chief
9. Range Rover
10. A gatter
11. A vízszállító
12. Reptéri tűzoltószer
13. A konténeres
14. Scania
15. Sportos főnök
16. Hudson tűz.pk.
17. Chief Blazer
18. Fehér létra
19. ERF fecskendő
20. Mercury PK.
21. Hatkeréken
22. Az UNIverzális
23. LR Cab Forward
24. LR S2 SWB
25. Őskövület

 

 

2022. december 2., péntek

Racing 12: Gulf 917

 Porsche 917

(Hot Wheels)

bemutató

  

  A Porsche a hatvanas évektől már igen komolyan beszállt a versenysportba, az autóversenyzés világába. És a céghez méltóan nem kispályáztak. A 356-osokkal kezdődött igazán a történet majd az 550-eseken keresztül jöttek a kimondottan pályaversenyzésre épített változatok, a 904, a 906, a 910 és a többiek.A cég célja a győzelem Le Mans-ban, és a korábbi években a Ferrari/Ford versenytársakkal vívott eddigi szinte reménytelen csatáját győzelemre szerette volna vinni. A Porschek könnyű és fordulékony versenygépei azonban a hosszútávú versenyekre nem igazán voltak alkalmasak. A hetvenes évek elejére megszületett a cég nagyágyúja, amit minden erejüket bevetve terveztek meg. Úgy gondolták, hogy sok pénz, komoly tervezés, profi gyártás azonnal a sikerhez vezet. Nem minden így történt.

  Ferdinand Piëch irányította a fejlesztést, a vezető mérnök Hans Mezger volt. A 908-ast továbbgondolva, 1971-ben jelent meg a 917 prototípusa. Könnyű – mindössze 42 kg-os – könnyűfém csőváz és lapos, alu héj burkolat az alapelv. A versenygép a titán és magnézium felhasználásával készült 12 hengeres 5 literes boxermotorral 180 fokos V motor 580 lóerejével a négy (később öt) fokozatú váltón keresztül 2,3 másodperc alatt érte el a 100 km/órás sebességet. Bár nem hangoztatták, a motor kompaktsága érdekében a Porsche átállt boxer elrendezésről 180 fokos V-motorra, mert így rövidebb és könnyebb blokkot építhettek. Bármennyire szentségtörés, akkor is tény: minden idők legerősebb Porschéját nem boxer hajtja.A legnagyobb sebességet egy teszt alkalmával mérték, ahol a csúcs a 390 km/h volt. A hűtésről kettő, direkt-kihajtásos vízszintesen elhelyezett hűtőventilátor gondoskodott. De ez a bámulatos teljesítmény nem minden. Az autót az úton – pontosabban a versenypályán – is kellett tartani. A pilóták egyöntetű véleménye szerint a kocsi nem volt stabil. Úgy vélték, hogy a hatalmas teljesítményhez képest a kaszni alultervezett. Nem jött meg a kellő stabilitás és a hátsó leszorító erő. És innentől kezdve kezdődik a 917 érdekes története.

 

 Az előírásoknak megfelelően 25 példányt le kellett gyártani a homologizációhoz. Ez végül is sikerült, bár iszonyú sokba (tíz 911-es árába) került egy-egy darab. És ebben messze nem volt benne a fejlesztés arányos költséghányada. De végül kitették mind a 25 példányt a gyárudvarra, hogy az inspekció meggyőződhessen akívánt mennyiségben előállított működőképes példányok meglétéről.

 

A legfontosabb teendő a kocsi leszorítóerejének és ezáltal a vezethetőségének javítása. A John Wyer Engineering (Gulf) specialistát bevonva, meghosszabbították az autó hátulját (917K jelű modell). A folyamatnak még csak a kezdete volt ez a változás, mert a továbbiakban még legalább tíz módosítás történt a karosszériával. Mindenféle farok, szárny és fülkekialakítás és azok kombinációikövették egymást. A modell különböző változataival természetesen értek el sikereket, számos verseny sztárjaként ünnepelve, ez tagadhatatlan. Gulf és Martini színekben volt a legismertebb, de a Pink Pig nevű festés is igen feltűnő volt.

Valamiért nagyon szívéhez nőhetett néhány embernek ez a kocsi, mert képesek voltak egy komolyabb autó árát rálocsolni egy-egy nyugdíjas versenygépre, hogy közúti forgalomra alkalmasként levizsgáztathassák. Három ilyen átalakított példányról tudunk.

És még egy adalék: ez a Porsche szerepelt a Le Mans című filmben Steve McQueennel a főszerepben.

 

 A Hot wheels már jóval korábban is adott ki modellautót a 917 különféle változatairól. Ebbe a sorba jól illeszkedik a mostani LH (Langheck vagyis hosszú farrész ) jelű. Tehát nem véletlen, hogy a Hot Wheels kisautó megnevezésében jelölték a verziót is. Ennél a kisautónál ez nagyon fontos adat, lévén az eredeti is nagyon sokféle volt. A modell jól beazonosítható a hátsó kerekeket félig elfedő burkolatról. Nagyon jó pont, hogy az autentikus Gulf dekorációt tették rá.




A Matchbox a 917/10-es változatot adta ki.