Wartburg 353W
(Welly)
átalakítás
Aki esetleg nem ismeri a – ma már – meglehetősen szögletes megjelenésű keleti csodát, a Wartburgot annak egy kis ismertető található itt a Welly kisautója kapcsán. Azoknak, akik még emlékeznek rá, emlékeztető, hogy versenyautót is építettek belőle. A gyáriak, az ő képességeik szerint, elsősorban raliversenyekre hangolták az ő példányaikat. Magyarországon is volt rali Wartburg pár darab, azonban a legérdekesebb kétütemű, háromhengeres versenygép Pécsett épült.
Anno még voltak remek hegyiversenyek az országban szerte, és a népes versenyzőcsapatok mellett komoly szurkolótábor gyűlt össze egy-egy hétvégén a hegyoldalban, hogy részesei lehessenek az elsuhanó pályagépek látványának. Volt, aki szériaközeli autóval mások raliautóval de akadt olyan is aki kimondottan ilyen célra épített célgéppel vágott neki. És volt pár olyan pályagép is, amit ügyes és szorgalmas kezek építettek széria autókból. Trabantból, Zsiguliból vagy éppen a mi esetünkben Wartburgból.
Az egyetlen ilyen
pálya-Wartburgot Kardos Lajos pécsi autóversenyző és csapata építette a Pécsi
Volán műhelyében még 1979-ben. A legelső, ami szembetűnik az autón az a
végtelenül lekönnyített karosszéria (960
kg volt az egész), nagyon kifinomult dizájnnal összehangolva.
Mindezt személyes tapasztalat alapján is tanúsíthatom, hiszen a mecseki
hegyiverseny szervízparkjában többször - gyerekként csodálva - is volt lehetőségem egészen közelről megtapogatni
szemrevételezni a mesterművet. Mert ez az.
Az autóban tényleg csak az maradt benne, ami feltétlenül szükséges a működéshez vagy a biztonsághoz. Mivel maga az erőforrás a tuning után is csak 90 lóerő körül volt, így a dolog másik végéhez komolyabban hozzányúltak. Ez pedig a súlycsökkentés volt. Az oldalüvegeket plexire cserélték, az ajtóknak is csak a külső héja maradt meg. A karosszéria további részeibe is több száz kis furatot helyeztek el, természetesen a dizájnnal összhangban, rendszerben. Az innen kikerülő forgács is mind könnyebbülést jelentett. A hátsó homlokfalon több nagyméretű nyílást is elhelyeztek, finom rácsozattal befedve. Dizájnként a hátsó lámpa és az első indexlámpa is lejjebb került egy egységnyivel. A futómű sem maradhatott ki, ott addig alakították a felfüggesztést, amíg a kaszni erősen földközelbe került. A motor is igen körültekintő és igényes munka eredménye lett. A részleteibe itt nincs lehetőség belemenni, de elég legyen annyi, hogy szinte megduplázták az eredeti teljesítményt! Arányait tekintve ez nem mindennapi műszaki teljesítményt takar. Így már eléggé versenyképes lett a gép a Skodákkal közös kategóriában. Természetesen a profi – gyári szakemberek által is megcsodált - versenygép hozta is szépen a kimagasló eredményeket.
A Welly kisautója a maga meglehetősen jól megformált kasznijával és irdatlan nagy és a kocsi alá csúsztatott kerekeivel erősen kívánta a törődést. De hát mit lehet tenni egy ilyen kaszni-kerék kombóval? És itt ugrott be: ha már hozzányúlok, akkor legyen belőle valami eredeti ami még nem történt meg a modellezés világában. A valóságban is egyedi versenygépet kellene kicsiben megvalósítani. Úgy is lett!
Az eredeti kerekeket messze elgurítottam, és egy kisebb átmérőjű szettet tettem alá. Ez még kevés volt, így a felfüggesztést is feljebb kellett tenni, ami által a kaszni került lejjebb. Ez sztirolrétegek tengelyvályúba való beragasztásával illetve a beltérből kinyúló tengelypozicionáló nyúlványok lerövidítésével oldottam meg. A karosszéria öntvényéről lecsiszoltam a hátsó lámpatesteket és az első indexbúrákat. Ezeket sztirolból készítettem el, majd ragasztottam vissza az eredeti helyük alá, a valóságnak megfelelően.
A beltérből eltávolítottam a fölösleges üléseket és sima lemezzel pótoltam a hiányt – akárcsak az eredetinél. Kapott egy egyszerű, a valósághoz hasonlító bukókeretet az üressé vált beltér. A dekorációt az eredetinek megfelelően készítettem el, bár a létező fotóanyag korlátossága miatt ez nem lett teljes értékűen hű. Mindazonáltal egy meglehetősen unikum versenygép született ebben léptékben.
És akkor pár kép a készítésről:
