Tűzoltóautók: 8. Fire Chief

 Ford Galaxie 

(Matchbox)

felújítás

...  avagy a "Tűzfőnök"

Jótett helyébe kisautó érkezett hozzám Joe jóvoltából. Az átlagosnál jobb állapotú "tűzoltóparancsnoki" Ford Galaxie. Nem ritka, nem új, nekem mégis egy régi kívánásom teljesült amikor megláttam. Mindig is szerettem volna egy ilyet de csak most realizálódhatott. Viszont azon a határon már túl volt a kis vas, hogy csak fellelt állapotban hagyjam. Mindene megvolt, még a villogó és a matricák is, mégis kívánkozott rá egy új fényezés. No meg új ablakok. Meg új dekoráció.

Matricázunk

Az őstörténetet erre a linkre kattintva ismét elolvashatjuk.

Ebben az esetben úgy döntöttem, hogy a felújítás nagyon ragaszkodni fog az eredetihez, így igen fontos része lett az eredeti matricák pótlása. Ez egy kis kutatómunkát igényelt mert a kisautón levő már azért odavolt rendesen ahhoz, hogy pontos mintát vegyek róla. A piros szín adott volt, ugyanolyan került rá vissza. Ami egy kis extra, hogy itt-ott egy kis króm illetve lámpaszínezés került azért rá, ami az addig kevésbé hangsúlyos részleteken kicsit kiemelt. A kerekei is teljesen rendben voltak, így csak egy kis tisztítást és felnifényezést kaptak.
 

 

Innen indult a projekt

Az ablakai menthetetlenek voltak, azokon már a polírozás sem segített, így fóliára cseréltem őket.Most már a tűzoltóautó flottámnak vezető autója is van.

 

 

 

 

 

Ford Bronco

Ford Bronco 1980

 átalakítás

A hálivúdi (rajz)filmcsatolmányként megjelenő marketingtermék megszüntetésének lehetünk tanúi alább. Akit érint, biztosan felismeri a szóban forgó karaktert a kisautón, akinek meg nem ismerős, sose bánja. A kisautó márkája ismeretlen, talán valami tényleg nagyon kis-szériás darab lehet, hiszen az alján csak a Hanna& Barbera páros védjegye található a kocsi megnevezésén kívül.
Bár nekem is a viszonylag épen megmaradt festés keltette fel a figyelmemet a kisautóra a börzén. És közelebbről megvizsgálva egyből kitűntek az értékei, így magamévá tettem rövid távon. Pontos részletek, finom kidolgozás (még alulról nézve is!). Szép, rugózásmentes  kerekek.
És nagyon hamar színt váltott a járgány. Ezek a terepjáró amerikaiak több márka nagyon sokféle változatában készülnek, szebb vagy kevésbé ízléses verziókban, de mindenképpen azonos elveken alapulva: nagy motor, nagy kerék, nagy élvezet, sok variáció, sokoldalú felhasználhatóság. A Chevy Blazer mellett ez a Ford Broncoja is a kedvenc ilyen kategóriájú amerikai telekjáróim közé tartozik, ezért különösen örültem, hogy egy ilyen jó állapotú példányra bukkantam.

Az eredeti kocsi története itt olvasható, így ezt a részt most kivételesen átugorjuk. A kisautónak el kellett veszítenie eredeti színét és egy hasonló, amerikai ízlést tükröző színkombinációt kapott helyette. A kerekei tökéletesek voltak, így maradtak a helyükön.Némi kis festéskiegészítést kapott a szükséges helyeken és máris egy elég nívós darabhoz jutottam.

A fotózáshoz ideális hátteret nyújtott a frissen leesett hó még a télen. Pont a megfelelő hátteret biztosította az ilyen kategóriájú jármű helyzetbe hozására.

Group Six

Ford Group 6 

(Matchbox)

 átalakítás

Kicsit update jellegű ez a poszt, hiszen már volt szó korábban is erről a kisautóról, és az eredeti verzióról is. Már ott is szimpatikus volt és ezért vártam az alkalomra, hogy hozzájuthassak egyhez, amit aztán az eredetihez nagyon hasonlóra alakíthatok.Íme!

Kis előzmény azért

1968-at írunk amikor a korábbi Le Mans és egyéb sikereket hozó Ford GT40 helyére egy új modellt hoz a gyár a Group 6 kategória (Versenykategória volt a GT autók számára. Az általában 1000 kilométeres versenyeken kiegyenlítődött a kis és nagy teljesítményű motorok közti különbség és a hangsúly a megbízhatóságra és gazdaságosságra tevődött át.) előírásainak megfelelően: A Ford F3L vagy hivatalos nevén a P68 jelű versenykocsit, azaz a Ford Group Six-et.

A Len Bailey tervezte, Alan Mann Racing építette igencsak gömbölyű kinézetű kocsit elsősorban Európa nagy versenypályáira szánják. A motor és a kaszni felépítése is egy későbbi F1-es autó alapjaival egyezett meg. Szegecselt alumínium önhordó kialakítású karosszériája volt acél merevítőelemekkel, melyek a futóművet tartották. Háromliteres nyolchengeres motort kapott és a karosszériáját szélcsatornában alakították ki. A kétüléses zárt karosszéria igen alacsony kialakítású volt, ezért igen jó, Cw0,27 értékkel bírt. A tetőn egy kis ablakot képeztek ki, hogy minél inkább a nyitott autókhoz hasonló legyen. A korai példányokon még a visszapillantó is itt az ablak előtt a tetőn volt elhelyezve. Később – némi szerencsétlenségek után - a még nagyobb stabilitás és leszorítóerő érdekében kisebb első és nagyobb hátsó légterelőket is tettek rá. A hűtőt előre tették, ezért később a levegőnyílást meg kellett nagyobbítani a hatékonyabb hűtés elérése érdekében. Két flexibilis tankja volt a két szélén.A kocsi végsebessége 350km/h volt. A Ford Cosworth DFV V8 motort a hosszában a fülke mögött erősítették a karosszériához, tartószerkezeti szerepe nem volt. A kornak megfelelő Forma 1-es elvek szerint teljesen független kerékfelfüggesztése volt. 

A rövid tesztek után a kocsi első versenye az 500 mérföldes Brands Hatch-i futam volt. Az összesen három épített példány közül az egyik indult a versenyen és végig vezetve a második legjobb köridőt futotta. Azonban a verseny vége előtt motorhiba miatt kiesett. A további versenyeken is sorozatos problémák jöttek elő. Ennek ellenére a csapat erősen bízott a kocsi sikerében, mivel a műszaki hibák ellenére, amikor a kocsi versenyben volt igen kimagasló teljesítményt tudott nyújtani. Pénzügyi problémák és a Ford hezitálása miatt a kocsi végül is nem futott be versenykarriert, de a „mi lehetett volna belőle” kategória egyik legszebb példánya lett. Három példány van belőle jelenleg is, Goodwoodban szokták mutogatni az éves vonuláson.

A kisautó jellemzői

A Matchbox által megformázott kis Ford hozza az eredeti autó nagyszerűségét, ami elsősorban a formai kialakításra értendő. Mivel az eredeti autó nem volt sikeres a versenypályán, ezért ma nem is annyira ismert, viszont a dizájnja még mai szemmel is teljesen profi, érdemes volt kicsiben is megjelentetni 1969-ben. Ekkor még ismert is lehetett, hiszen párhuzamosan a versenypályákon is futotta köreit. A zöld mindig is az angol versenyautók színe volt, talán ezért is jelent meg alapszínként a zöld. Igaz, hogy metálos, igaz, hogy nem az az árnyalat de mégiscsak zöld. Később több színben is kiadták, többféle versenyszámmal az elején. Volt szögletes és kerek matrica is köztük. Ezek között akadnak meglehetősen ritkák is, például az első kocsikon a kör alakú mezőben a hetes szám ilyen. 

A karosszéria kialakítása jól követi az eredeti kocsi nyúlánk formáját. A legelső változatot mintázták meg, a karosszéria módosítások ezért nincsenek rajta még. Egyedül a tetőablak hiányzik, csak a helye van kijelölve. A hátsó lámpák és a kipufogók köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Mintha a hátsó fal magassága kissé nagyobb, magasabb lenne (lejjebb kezdődne) a valóságban (a két nyílás a kipufogók mellett csak a későbbi verziókon került rá). Az elején a lámpák alatti kerek – talán index - lámpa és mellettük levő kerek levegőbeömlő nyílások hiányoznak a modellről, még jelzés értékkel sem karcolták bele (igaz, ezek egy későbbi verzió jellemzői). Az ablaktörlő és a belső elrendezés a helyén van, csakúgy mint a fölső légbeszívó rések. Az első kerekek között, a légbeszívó nyílást is körbefutó karosszériaelem illesztési vonal túlságosan hangsúlyos, bár kétségkívül a helyén van, ott és úgy. A hátul fönt levő dupla hűtőrács is valószínűleg még az első példányok jellemzője, mert miután az eredetire rákerültek a hátsó stabilizátor spoilerek, egyetlen képen sem lehet ott nyílást látni. 

Jó belegondolni, hogy egy hangulatában és stabilitásában is jól eltalált kisautót tarthatunk a kezünkben. Bár az én példányom nem makulátlan, lévén az eredetivel közel egyidős, de m indig jó ránézni és elképzelni egy korabeli verseny hangulatát. Egy olyan korszak versenyeinek emlékét melyek még valóban a küzdésről, az izgalmakról az autó-autó elleni harcról szólt.

Az átalakítás

Ez az átalakítás két dolgot jelentett valójában. Az egyik a szín és a dekor, a másik a kerekek. Az előbbit a ma is létező korabeli példányokat is figyelembe véve alakítottam ki. Igyekeztem a szín és a dekor tekintetében is ugyanazt az érzést visszaadni amit az eredeti megpillantásával él át az ember. A kerekeket pedig egy jóval szélesebb szettre cseréltem ki, hogy ez a rész is jobban hasonlítson a valódi széles hengerekre.

Proto 6.: A katamarán

OSI Bisiluro Silver Fox

Politoys

(bemutató updated)

 Lőrésnyi ablakok társulnak az érdekes ajtóformához. Az eredetinél sem lehetett letekerni az ablakot, csak egy kis kibeszélő luk volt, mint a mai páncélautóknál

 

Erre az autóra biztosan rá lehet mondani, hogy "ilyen állat pedig nincs". Ám mégis. Megépítették, gurult, biztosan villogtak is vele, de aztán elmúlt az újdonság, az érdekesség varázsa és szépen feledésbe merült. Az alakját nem lehet pontosan körülírni sem. Mintha egy Topcat vitorlásba oltottak volna egy repülőgép vontatót. Nem Matchbox és nem is 1:6x léptékű, de mindazonáltal érdekes formája miatt bemutatásra kerül.

A kéttörzsű torpedó

Magáról az OSI cégről, mint autógyártóról nagyon keveset lehet tudni, noha gyártott autókat – kisebb nagyobb mennyiségben a hatvanas években. Igaz, hogy főleg nagyobb cégek (Ford, Fiat, VW) részére készültek ezek a kocsik bérmunkában, így a név nem lehet ismerős innen. Bizonyosan nagyon ráértek a tervezők és kissé elengedték magukat, amikor papírra vetették a Bisiluro Silver Fox ötletét, kinézetét. A siluro szó torpedót jelent olaszul a gugli szerint, ami el is képzelhető a kocsit elnézve. Ezt a torpedóformát kettőzték meg (bi) és lett egy ilyen autószerű valami. Érdekes hogy olasz származása ellenére jobbkormányos volt a szerkezet.

 

 

 

  De hogy az ezüst rókához mi a kapcsolat? Piero Taruffi hallgatott az Ezüstróka becenévre. A duplatorpedó kialakítás is az ő nevéhez fűződik, mivel a második világháború után a repülőgépekről ledobott üzemanyag - és bomba tároló "alumínium szivarok" szolgáltak első rekordgépei alapjául, belőlük az OSI Silver Foxhoz hasonló felépítésű autókat / motorokat épített. Az OSI-nál az ő tiszteletére készült el az autó.

 

A kocsit 1967-ben mutatták be a Torinói Motorshow-n. A Le Mans-i versenyzést vagy rekordkísérleti célt is emlegetnek a korabeli írások az autóval és Piero Taruffi tervező-pilótával kapcsolatban, de ha megnézzük, hogy csak egy ezres, 51 lóerős Alpine motor feszült a baloldali ülés mögött (a jobboldali mögé a nagyon fontos pótkerék van beoktrojálva), ezt a két dolgot pont el is felejthetjük a kocsival kapcsolatban. Akkor mire is jó még? Piero szerint ez az új építési elv kisebb légellenállást (0,259) biztosít, tehát gyorsabb lesz a kocsi. A többi technikai tényezőről nem szól a mester. Mélyen hallgatott a merevségről, csavarodásról, stabilitásról melyek gyenge értékei eleve kizárták az autót a komolyabb versenyzésből. Mégis, állítólag 259 km/h sebességet ért el vele, talán a kis, mindössze ötszáz kilogrammos tömegének köszönhetően.

 

 

 A kocsit megmagyarázó szövegek említik a háromtagozatú, szárnyprofilú szerkezeti elemeket a két törzs között. Ezek közül az első a két torpedó között, állítható volt a mindenkori stabilitási igényeknek megfelelően. A középső az maga az érdekes formájú „fülke”, míg a harmadik, ami a jármű hátsó részében van a törzsek között és a stabilitáson túl adott esetben – repülős nyelven szólva – fékszárnyként működött.

 

 

Az ott egy minimotor  

A rajz és a váz fotója alapján egyértelmű a - már meglehetősen ismert és alkalmazott - csővázas szerkezet valamilyen - vélhetően alumínium - lemezburkolattal. Az Alpine technika egyébként elég hangsúlyosan megjelenik az oldalsó dekoráción és még az Alpine-okkal foglalkozó egyik honlap is említi ezt a modellt. Úgy tűnik történelmük vállalható részének tekintik. Érdekes a két ajtó formáját megnézni, nos ezek sem a praktikumról szólnak. A kocsi bemutatását követően az OSI cég pénzügyi zavarba került és rövidesen meg is szűnt. A prototípus ma egy francia magánmúzeumban van.

 

Kiállítva nálam és ahogy eredetileg is kiállították

Már a gyerekkori kisautó garázsomban is kirítt a többi közül a tömör, lapos formájával. Az akkori fantáziám sem sokat tudott vele kezdeni, így nem is nagyon kopott el a használattól. Nekem a Politoys gyártotta modell van meg, de több cég is készített belőle kisautót, sőt még a slotcarosokat is megihlette. Érdekes, hogy a Politoys készített egy komolyabb változatot is belőle ugyanabban a léptékben. Lehet, hogy van benne valami nagyon olaszos, hogy ennyire tetszik nekik. A mai napig sem értem, hogy miként dönthetnek egy ilyen ismeretlen és – valljuk be csúf – autószerű valaminek a gyártásba adásáról, mikor annyi más, sokkal sikeresebb és szebb autó hiányzik a modellpalettáról. Még az olasz autók közül is.

Maga kisautó tömény fém. Az alja is, amire a belső teret is – többé-kevésbé - mintázták. A belső tér kialakításának ugyan semmi értelme nincs, ugyanis csak akkor látja meg az ember amikor szétbontja a két szegecset és föltárul a rejtélyes belső. Az ablakrész ugyanis olyan szűk és olyan íves viszont vastag is, hogy ezen nem lehet rendesen sehogy sem átlátni. Ergo a beltér egy örök rejtély az átlagfelhasználónak. De a gyártó itt is nagyon szorgalmasan dolgozott, ha nem is alakította ki teljesen a belső teret. Sok lényeges elem ugyanis nincs meg. Megvan a két ülés, a kormány, némi – Hummeres rakfelületre emlékeztető – belső plató vagy síléc display, valamilyen dzsámbó akkumulátor szerű képződmény mint motorimitáció az egyik ülés mögött, egy kis műszerfalra utaló karikacsoport középen (itt nem lehet leolvasni a műszereket, viszont igazságosan osztja meg a tényt a kétoldali ülésen ülők között), és kész is. 

 

Műszerfal?

A külseje pontosan megmintázza az eredeti ikertorpedós kasznit, ezzel nincs is gond. A kerekei az akkori szokásos Politoys kerekek, ezzel sem foglalkoztak alaphelyzetben sokat. A karosszéria részletei, például a szegecsek a hátsó részen középen (nehéz megfogalmazni autós szaknyelven a nem autó kinézetű járgányon az ott megszokott részeket) teljesen finoman ki vannak dolgozva. Ez a precízség csak az első lámpánál hiányzik, ahol a lámpát borító – arányaiban hatalmas, feltételezhetően plexi burkolatot is fémből készítették el, holott a domináns burkolat viszonylag egyszerűen elkészíthető lett volna az ablak anyagából, akár közös panelen is. Kár érte, mert sokat dobott volna az így tényleg torpedóra emlékeztető autón. A hátsó lámpánál is van némi disszonancia a csavarokat illetően.

A szegecselés ábrázolása kitűnő ezen a helyen

Ami még feltűnhet az alapos megfigyelőnek, hogy az eredeti kocsinál a két hátsó kerék le van fedve a karosszériába simuló takarólemezzel. Ezzel a fícsörrel nem nagyon foglalkozott a kisautó készítője, egyszerűen a hagyományos kerékkivágást alkalmazta hátul is. Most akkor jöhet a kérdés: ha valamilyen – vélhetően a múltba porladó - technikai dolognak emléket állítunk nagy gondossággal, akkor miért nem lehet pontosan lemintázni a kaszni teljes egészét és miért lesz hasra-ütés szerű a tizenöt százaléka.

Az amúgy jó állapotú kocsi egy sima felújításon esett át ami egy tisztítást és festést jelentett ez esetben. Az eredetileg szürke szín már nagyon megviselt volt, akadt némi plusz festék is rajta. Egyértelmű volt, hogy kap egy új és lehetőség szerint az eredetihez hasonló színt. A fotók alapján egy alapvetően szürke metálos fénye volt a kocsinak, némi kékes beütéssel, amit igyekeztem visszaadni. 

Innen olyan mint egy katamarán vitorlás

Kár, hogy az első lámpái vakok

Lőrésnyi ablakok társulnak az érdekes ajtóformához. Az eredetinél sem lehetett letekerni az ablakot, csak egy kis kibeszélő luk volt, mint a mai páncélautóknál

Porsche ezüstben

Porsche 911 Carrera RSR 2.1 Turbo

(Maisto)

átalakítás

Porscheból sosem elég. Szerencsére a cég versenymúltja igen gazdag és ez lehetőséget ad a kisautógyártók alap (értsd széria) verzióiból való további változatok kibontakoztatására. A Martini és Jagermeister 911-es turbok után most következzen egy újabb Porsche versenyikon.

 

A 935-ös Porsche versenyautót 1976-ban mutatták be, mint a 911-es turbo gyári versenyváltozatát a Gruppe 5-ös kategóriában. Valójában a Porsche Carrera RSR 2.1 turbo prototípus – az 1974-es Le Mans-i győztes - evolúciója volt. Ezután már minden ilyen nagyobb versenyen akár öt ilyen Porsche is elindult és nemigen akadt ellenfelük. 370 versenyből 123-at megnyertek. Nagyon szimpatikus versenyautó volt a közönség számára is. A nagy szárnyak a különleges megjelenés és a váltásokkor a kipufogóból kilobbanó láng miatt is. No meg azért alapjaiban az utcai autóhoz is hasonlított, aminek meg a reklám értéke nem elhanyagolható. A Gruppe ötös szabályok (sziluett szabálynak is hívták) számos módosítást lehetővé tett a kocsikon: nagyobb szárnyak, szélesebb futómű, vízhűtés. Egyedül a kocsi alapvonalát kellett megtartani elölnézetből. A 935 motorja háromliteres boxer volt, turboval, 560 (később 800) lóerővel. Az 52 literes százkilométerenkénti fogyasztás meglepően hat, de hát mindennek ára van. Igyekeztek is minden súlyt lefaragni a kocsiról de így is 900 kilogramm körül volt a súlya. Ami még szintén nem rossz. A végsebessége a teszteken 295 kilométer per óra volt. A hátsó szárnyakat is megnövelték egészen a karosszéria szélességéig, ami nagyon jó leszorítóerőt biztosított, bár nem kicsit volt furcsa.

A gyári csapat mellett a Martini és a Kremer is kapott némi támogatást Stuttgartból így nem egyszer előfordult, hogy a versenyeken az összes Porsche az első helyeket töltötte ki a végsorrendben és csak utánuk jöttek a BMW-k. Jacky Ickx és Jochen Mass volt a kocsi két gyári versenyzője. Később létezett a „lapos első lámpás” változata is amit néhány utcai változatnál is elkészítettek. A típus élete során 35 verziója készült. 1979-ben a Martini festésű 935-ös gép a gyár múzeumába gördült.

A Martini Racing csapat 1968-tól jeleskednek az autósport szponzorációjában. A rallitól elkezdve a GT gyorsasági versenyeken át az F1-ig vagy a 24 órás Le Mans-i küzdelmekig nagyon sok versenyágban jelen voltak a jellegzetes díszítésű, fehér vagy ezüst alapszínű autóik.

A mai posztunk tárgya egy különleges kialakítású gép. Volt már egy pár különleges kialakítású Porsche, de ez tudásában is kiemelkedő.

A donor kisautót a Maisto gyártotta, semmi különleges nem volt benne. Összehasonlítva párba állítható a Matchbox hasonló kisautójával (MB-03). De mivel a Porsche soromat fejlesztgetem és a turbo szegmens már telítve van, így következett be a döntés: valamelyik különlegesebb, formásabb versenygépet formázom meg belőle. Mindjárt az eszembe ötlött a hatalmas hátsó szárnyakkal rendelkező 935-ös típus. Ez biztosan jól fog mutatni kicsiben is.

Könnyebb átugrani mint megkerülni

Nem kicsit kellett az egyébként jó formájú kasznit igazgatni és kiegészíteni, hogy kiadja a végső formát. Elöl egy hatalmas egybefüggő, függőleges szpoiler került rá. Ez oldalt rásimult a kocsi egyik legjellemzőbb részletére, a hatalmasra tervezett sárvédő szélesítésekre. Elöl még csak elmegy, de a hátsó olyan brutálisan nagy, hogy szinte uralja az egész kocsit. Érdemes fölülről is rápillantani: a kerekek az eredeti kocsi mellett vannak már. Ezeket kell betakarni a nagyméretű szélesítésekkel. Ha már ilyen széles az autó akkor a hátsó stabilizátor szárny sem maradhat kicsi. Annak a mérete is a kocsi teljes szélességéig tart. A szélesítéseket a műanyag kerékív sablonokra fölhordott késtapasz rétegekkel alakítottam formára. A szárny és a motortér burkolat is műanyag lemezből van. Az eredeti kocsinál is megszüntették a hátsó oldalsó ablakokat, némelyik változatnál ide légbeszívók kerültek. Ezt az ablakot én is megszüntettem.

a

A futómű természetesen átalakult. A padlólemezt besüllyesztettem a kaszniba és kerítettem rá egy készlet nagyon széles teljesen fekete kerékszettet. A tengelyeket újrakészítettem, hiszen ilyen széles donorautót nemigen találni még egyet. A belseje megmaradt, csak feketére befestettem. A matricázása saját szerkesztés. Egy kicsi hasonlóság van az eredetivel de inkább csak a stílust vettem át, a részleteket én alakítottam ki.