2015. január 17., szombat

Fiat 128

Felújítás előtt a Fiat 128

Ez a kisautó az első pillanatban megragadott. Bár nem tökéletesek a részletei, nem is volt túl jó állapotban mégis a gyerekkorom sportos Fiatja jutott eszembe. Nagyobb, jobb volt mint a mi Fiatunk, de márkán belül – a 850 Coupe mellett - a megtestesült haladást, a fiatalos, sportos megjelenést adta az a néhány példány ami hazánkba került a hetvenes évek elején.

Ízlésesen jót alkotni
Két és négyajtós lépcsőshátú és három vagy ötajtós kombi karosszériával készült. Sőt készült belőle – 128SL néven coupe is. Az 1970-es évi Év autója verseny győztese, ami nagyot lendít az eladásokon. Több mint hárommillió eladott példány 1969 és 1985 között a koncepció sikerét bizonyította. Mi több, licenc formában több más cég is gyártotta, például a Zastava vagy a Seat. Keresztben beépített teljesen új fejlesztésű 1,1 literes alu hengerfejes ohc motorja 49 lóerőt tudott. A motort a Ferrari egyik tervezője tervezte. A Dante Giacosa által tervezett modell volt az első Fiat, orrkerék hajtással. A váltót a bordás-szíjas motor mellett helyezték el, ami ugye különböző hosszúságú féltengelyeket eredményezett. Talán ez az a pont aminek nem mindenki látja egyértelműen az előnyét. Ez a rendszer akkor a hatvanas évek vége felé még igen csak újdonságnak számított, de az idő őket igazolta. A 124-es és 125-ös elődök stílusában kialakított kisebb kaszni az elődeinél jóval sportosabb vonalakkal bírt. Elöl tárcsafékek voltak, hátul független kerékfelfüggesztés. A teljes meghajtási rendszer olyan jól bevált, hogy később ezt alkalmazta Fiat az X1/9 jelű sportmodellnél is.

Változatok
Készült egy ralliváltozat is 1971-ben 1,3 literes motorral. Ebből az autóból ihletődött anno az a kisautó ami gyerekkorom áhított modellautós vágya volt és amit Rájen bemutatott nemrég. Ugyanebben az évben mutatkozik be a Sport Coupe, a 128 alapjaira épült sportmodell, az akkori Fiat favorit a maga érdekes és szokatlan formájával. Az idők folyamán frissítésen esett át a modell 1976-ban amikor is szögletes lámpát kapott elől, később pedig hátul is. Személy szerint én a dupla hátsó kerek lámpákat szebbnek tartottam de hát haladniuk kellett a korral ami pedig mindent szögletesített.




A kisautó
Az én - Polistil gyártmányú - kisautóm egy belgiumi hétvégi piacon került hozzám. Azelőtt még nem láttam ilyet, de mivel ott a dobozban kiömlesztve egyből ráismertem, hogy melyik típusról van szó tudtam, hogy már eldőlt a vásárlás kérdése. Nálam a kocsi azonnali felismerhetősége alap kiválasztási elv. Ha a forma, az arányok nem olyanok mint az eredetinél akkor máris jóval kisebb a vétel esélye.
A kopottas kaszni a közeljövőben kap egy felújítást, egyébiránt a többi része teljesen rendben van. Talán ha egy kicsit szélesebb kerék kerülne alá, az jobban kiemelné a kocsi létező sportosságát.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése