MATCHBOXPARK: Arisztokratából szendvicsember

2015. december 8., kedd

Arisztokratából szendvicsember

Lamborghini Miura (MB-33) átalakítás

Tulajdonképpen a különleges autók kicsiben rovatban is tökéletesen megállná a helyét a kisautó, mert egyedisége és sztorija külön-külön is érdekes. Mivel a kiindulási pontról, magáról a Miuráról és annak történetéről már volt szó egy másik helyen, egy másik időben, sőt ez a kocsi is kapott ott pár sort ezért itt a specifikus részletek olvashatók inkább.

Bizarr színkombináció

Kódok mindenek felett

Mindenek előtt egy kis rendet kell először is tenni a különböző kódokkal jelölt Miurák és megjelenésbeli különbségeik között. Tehát: Volt az a bizonyos P400 kísérleti és bemutató járgány amit – a sikeres villantást követően – Miura névvel hoztak forgalomba. A V12-es négyliteres motor 350 lóerős volt. A P400S verzióban túl sok változtatást nem eszközöltek inkább csak apróbb esztétikai és praktikussági módosítások kerültek rá. Talán az alapmodell így lett csak igazi. A következő Miura verzió a P400SV volt ahol már a motortérben is komolyabb feljavítások és módosítások történtek, teljesítményfokozás, hatékonyság, modernizálás és praktikussági kérdések jegyében. A külsőségekben talán a szélesebb sárvédők és a lámpa körüli keret eltűnése ami utalhat a verzióra. Na meg ilyenje volt Frank Sinatrának is. A P400 Jota változat inkább egy kísérleti öszvérpéldánynak mondható leginkább, ahol is a jövőbeli és a jelenlegi modellek technikai dolgait fésülték össze. Egyetlen példányban készült, így tagja a ritka Lambo-k klubjának. Aztán jött egy gazdag, jól értesült és furcsa vevő aki saját Jotát akart a cégtől. Mivel erre nem voltak hajlandók a gyáriak csak úgy, ezért hirtelen kialakítottak Jota szerűre öt Miurát és elnevezték őket P400 SVJ-nek. Had örüljenek a gazdag különcök! A P400SVJ Spider egy sárgászöld(?) színűre festett egyedi darab szintén, ami 1971-ből származik, bemutató darab volt, 1980-ban teljesen restaurálták. A széles kerekeiről a módosított lámpáiról és a nagy hátsó szárnyáról lehet megismerni. No meg ennek sincs teteje. Vagyis ez a másik kakukktojás a Miurák között, de ez mégsem Roadster ez egy Spider. A kocsi tulajdonképpen egy későbbre tervezett limitált példányszámú Spider sorozat prototípusa volt annak idején.

És végül elérkeztünk a minket most legjobban érintő Miura Roadsterhez. A neve kissé megtévesztő lehet, de minden gyártónak joga van elneveznie, kategorizálnia az adott modelljét (akár teljesen új elnevezést vagy kategóriát kreálva).

Ismét definíció következik: a roadster olyan eleve nyitottnak készített autó amelynek esetleg egyáltalán nincs is rendes teteje. Ha van is akkor vagy vászon vagy keménytető lehet az, viszont nagyon nem jellemző szempont a tető a kocsin, ezért igyekeztek azt a múltban is jól elrejteni valahol a kocsiszekrényben, ellentétben a kabrióval ami egy zárt kocsi lehajtható tetővel. Ha csak a tető hiányzik és körben ablakok és/vagy karosszéria van akkor már inkább targának hívják a típust.

Nagyjából....

(Ne) vegyen Lambot tető nélkül!

Szóval Ferruccio-ék eldöntötték, hogy a biztató látványképekre építve – Bertone segítségével - csinálnak egy tető nélküli változatot is, álszent módon megkóstolgatva ezzel a piacot (1968 Brussels Auto Show) és természetesen – a promóció érdekében - villantva ismét egy nagyot. Ez nem csupán egy tetőlevágást jelentett azonban, az egész kocsi szerkezetét érinti ilyenkor a változtatás. Elsősorban a legkritikusabb, legvékonyabb részt az ajtók környékét a küszöböt szokták ilyenkor nagyon sok anyag felhasználásával merevvé tenni. Ezért van az, hogy egy kabrió kocsi súlya egyáltalán nem kevesebb mint egy hasonló zárt kétajtósé például. Ennél a modellnél is használták már bőven az alumíniumot az acélok mellett. Teteje egyáltalán nem is volt. A kocsi halvány azúrkék metál festést kapott, némi szürkés küszöbfényezéssel. Kontrasztként fekete kiegészítő elemekkel bírt. Fehér bőrbelsővel és kárpittal rendezték be, amit itt-ott finoman élénk piros területekkel élénkítettek. Nagyobb légbeömlőket kapott és a kerékíveket is lejjebb vitték. Módosították a hátsó lámpáit és nagyobb spoilert kapott. És ami nagyon lényeges, de kevesen említik: a korábbi, motort burkoló lamellás rácsozatot levették és egy más formájú, viszont teljesen átlátszó burkolattal (némi matt fekete oldalsó optikai elemmel) a teljes tizenkét hengeres technikai csodát láthatóvá tették. Akár működés közben is. Nagyon korrektül nézett ki. Érdekes, hogy a sikerekről nem szólnak a krónikák, pedig elképzelhetetlen, hogy ne lett volna egyből népszerű a kocsi.

Élőben mintha nyúlánkabb lenne

Az ikonból reklámfigurává válás szomorú példája

Érdekes ez a gyár. Az egyetlen ilyen autójukat a kiállítás után hirtelen eladták egy színesfém anyagokat előállító cégnek (ILZRO). Ezek meg amit lehetett kicseréltek benne – a burkolatoktól a sebességváltó alkatrészeiig - az ő színesfém motyóikra. Csináltak belőle egy őket, a gyártmányaikat és tehetségüket (háát…) reklámozó autót. Ami már nem Lamborghini Miura többé, hanem ZN75. Ilyen néven létezik ma is a járgány. Átfestették gépzsír zöldre, a kontrasztos fekete elemeket csillogó krómdarabokra változtatták (némi dizájnmódosítással is akár), a gyönyörű és elegáns belteret olyan hetvenes évek végi átlagbarnára változtatták. Tettek rá egy valószínűleg házilag, saját anyagokból készített, az eredetire csak nyomokban hasonlító béna felnit is. És manapság is mutogatják a világban a kocsit. Már több tulaja is volt, mindegyik szétszedte, felújította és kendácsolt rajta valamit. Mivel ez az egyetlen gyári építésű tető nélküli Miura, a többi ilyen kivitelben látható példány csak replika. Ez egyébként a kasznin is látszik, hiszen a többiek csak a a tetőt vágták ki, a többi rész nagyjából a régi maradt (például az oldalsó lapos légbeömlők vagy a hátsó lámpák). De több ilyen is létezik, ezért biztosan megérte volna az olaszoknak legalább egy kis sorozatot legyártani belőle. A műszaki beltartalom változásairól nem tesznek különösebben említést a leírások. Az árát viszont olyan 400.000 dollárra becsülik.

Mindez miként mutat kicsiben?

Hát akkor miért ne én építsem meg az első Matchbox alapú Miura Roadstert. Annál is inkább, mert a különböző beszerzési akcióim csatolt részeiként, az alkatrészekből szinte előállt egy újabb példány, amire viszont már nem érvényes az egyediség és az újdonság varázsa a többi, vitrinben álló társai mellett. Így már belátható volt a döntésem háttere, pláne a korábbi kutatásaim során megismert autó érdekessége és története után. Tulajdonképpen csak a tetejéből kellett kiműtenem egy darabot nagyon óvatosan. Csak!

Mivel ennek is itt alakult ki a gyenge pontja (mint az igaziaknál), nagyon körültekintően jártam el. És persze, hogy darabokra esett az elöregedett spiáteridom. Ami annyit tesz, hogy elemenként kellett összeraknom, kasznimerevséget produkálnom ismét. Praktikussági okokból, a nyitható ajtót beragasztva értem el a kellő dobozmerevséget. Ezek után lehetett valójában a tetőnek nekiállni, méretre csiszolni.

Ez esett szét ezzé

A följavított futómű

A beltérben kétféle változás észlelhető. Egyrészt az ilyenkor szokásos színezés, másrészt a fülke hátfalának kimetszése. Előbbinél az ülések színének meghagytam a meglévő műanyag beltér krémszínűre öregedett műanyag felületét és ezt dobtam fel fekete és piros felületekkel, ahogyan igazából is kinéz. A hátfal eltávolításának oka a megváltozott motortér kialakítás. Eltűnt a lamellás burkolat, átlátható lett minden. Ezért a valóságban is itt megnyílt a tér, amit én is lemásoltam. A meglévő homályosüveg lamellák eltűntével a motor hiánya is előtűnt. Tehát motort kell bele faragni. V12-t méghozzá. Mivel ilyen motorra bukkanni eleve kizárt, ezért egy fazonra hasonló motort alakítottam ki két másik motorimitációból. A hengerek számra stimmelnek, elhelyezésre stimmel az egész. Ezzel a motorkérdés letudva.

Verziók, színek, korok, hasonlóságok, különbségek a Matchboxtól

Támogassuk a kerékipart

A Miura eredeti vékonyka kerekei nem illettek már a maguk idejében sem a kocsi megjelenéséhez, ezért egy merészet gondolva négy igazán combos Matchbox kereket tettem alá. Még a kasznit sem kellett faragni, olyan bőségesre vették az eredeti kerékkivágást. És igen, egy picit kilóg a kaszni alól mind a négy kerék, de azt gondolom, hogy a sportosság érzet fokozásához ennyi még belefér.

A kocsi szürkés színe egy kicsit utal az eredetire. Arra az eredetire ami valójában csak megfakult fotókon látható, a fakulás arányának megfelelő színhelyességgel. Vagyis kár lenne utánozni mert valójában az eredetit sem tudjuk már pontosan visszaidézni. Ezért ez a színe.

Talán ez is azon autók közé tartozik, amit nagyon kevesen vagy talán soha nem is készítettek el kicsiben. Én megtettem, így is gazdagítva a kisautók világméretű sorát egy ritka példánnyal.