Senátor Úr, Ön gnóm?

Opel Senator (SIKU)

felújítás és kritika

 

Innen még egészen szép

A SIKU cég kisautója erősen leharcolt állapotban, kerekek nélkül került hozzám. Már a festése is sokadik volt. De a kocsi olyan gyerekkori emlékeket idézett föl, hogy nem volt kétséges a megmentése. A szétszedés után sokáig áztattam a kasznit, hogy elváljon rendesen a lakk és festék kombó a spiátertől. Az öntvényen nem kellett csiszolni semmit, sorjamentes példány került a kezembe. A kocsi jellegéből adódóan valami sötétebb, elegánsabb metál színt kerestem rá. (A fotón sajnos nem jön át a mélybarna metál szín, de a valóságban szépen mutat.)

Az Opel Senator 1978-ban jelent meg, a cég zászlóshajójaként, a korábbi Diplomatot leváltva. Ez, az akkoriban még felsőkategóriába tartozó modell olyan német típusokkal konkurált mint a BMW ötös sorozat (E12) vagy a Mercedes W123. Az Audi még csak bontakozni kezdett azidőtájt. A közismertebb Commodore fölé helyezett Senator négyajtós kivitelben készült. Viszont az alapjaira épülve készült a kétajtós sportkupé a Monza is. Hathengeres 2,8 és 3,0 literes benzines (később 2,3 literes dízel, sőt egy kis sorozat turbodízel változat is megjelent) motorokkal szerelték és a korábbi váltóktól eltérően külön ehhez a típushoz kialakított Getrag váltók voltak bennük, a nagyobb teljesítmény hátsó kerekekre történő biztonságos átvitele érdekében. 1982-ben kissé ráncfelvarrták, ami elsősorban az apróbb módosításokkal ellátott és a jobb légellenállási értékekkel rendelkező karosszériában nyilvánult meg. 

 

Így néz ki valójában

Érdekesebb, bár elég kis példányban gyártott változatai a kabrió és az összkerékhajtású voltak. Az Irmscher tuning cég 3,6 literesre növelte a hengerűrtartalmat, így már 203 lóerős lett a csúcsgép. 1986-ban az Omega váltotta a sorban, illetve az Omega meghosszabbított változataként a Senator B is megjelent egy hatéves gyártási periódussal, nem túl nagy darabszámmal.

 

És ilyenre sikerült kicsiben

A kerekek pótlására a kerékkészletemből kerestem rá egy szettet. Maga a kisautó formája nem annyira jellemző, tulajdonképpen akármelyik hasonló kocsit is mutathatna, ezért igyekeztem egy kicsit a részleteket erősíteni, például a lámpák színezésével illetve a lökhárító alatti részek színrefújásával, hogy így kissé jobban emlékeztessen az eredeti kocsi jellemvonásaira. Így sem tetszett igazán. Azonban a - fiatalkori nagy-kapacitású - autómemóriám  egy kicsit más arányú autóra emlékeztet. Hát akkor nézzük, hogy mi az igazság: a memóriám kopik vagy a német (kicsinyítő) mérnökök csaltak egy kicsit?

 

Egymásra montírozva határozottan látszanak a markáns eltérések

Hát igen! Szabad szemmel is jól látható, hogy itt valamit (konkrétan: szinte mindent) nagyon elmérték a germán modellkészítők a Sikunál. Se a kocsi arányai, se a tengelyek előtti/utáni túlnyúlások se a tetőív nem stimmel, közelítően sem. Mert amúgy a részletek még elfogadhatóak lennének, de az összhatás felismerhetetlenné teszi a kocsit. Kár érte.

 

Egy márka, egy család, egy modellkorszak

Léptékét tekintve – ahogy a SIKU kisautók esetében lenni szokott – nem tud illeszkedni egyetlen más márkájú 1:6x körüli kisautóhoz sem, így került a korábban megmentett D Kadett mellé, ahol nagyjából stimmel a lépték.

 

Mintha egy kísérleti prototípus volna, korai stádiumban, a szocialista érából

 

A hátsó lámpák sem egészen ilyenek

 

Talán innen nézve nem látszik semmi zavaró