Ferdehátú

 Cadillac Seville

(Hot Wheels)

bemutató

 

 A Seville-t a General Motors Cadillac részlege gyártotta korlátozott számban speciális modellként az 1950-es és 60-as években. Hagyományosan a második volt a Cadillac-kínálatban az élvonalbeli Eldorado után. A Seville nevet először az 1956-os Cadillac Eldorado kabrió keménytetős változatán használták. Az 1975-ben bemutatott Seville volt a Cadillac válasza az Egyesült Államokban az Európából származó luxusimportok, például a Mercedes-Benz és a BMW növekvő népszerűségére, bár ezek az importált luxusautók olcsóbbak, kevésbé fényűzőek és lényegesen kisebbek voltak, mint a Cadillacek. Ahogy ezen importok piaci részesedése tovább emelkedett, nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos amerikai autóipari paradigma, a „nagyobb, ha jobb” már nem érvényesül teljes mértékben a piacon. A Seville lett a sorozat legkisebb és legdrágább modellje, felforgatva a Cadillac hagyományos marketing- és árstratégiáját.

Kezdetben a Chevrolet Nova alapját képező hátsókerék-hajtású X-karosszéria-platformon amit alaposan áttervezték. és továbbfejlesztették ettől a szerény eredettől, és elnyerte a "K-body" egyedi jelölést. Érdekes párosítás az USA autóipar két végletének ilyetén való kapcsolása, akkoriban. Ma már ez megszokottá vált. Az 1980-as modellévre a sevillai K-karosszéria platform elsőkerék-hajtásúvá vált A Cadillac stylistjai egy éles,szögletes karosszériát hoztak létre, amely megadta az alaphangot a következőévtizedben a GM stílusának, valamint egy széles nyomtávú kiállást, amely tartalmas, prémium megjelenést kölcsönzött az autónak. Széles króm hűtőrács, amelyet négyszögletes fényszórók szegélyeznek, keskeny parkoló- és jelzőlámpákkal közvetlenül alatta, kitöltötte a fejlécet, míg a hátsó szélső sarkokban elhelyezett kis, körbefutó négyszögletes hátsó lámpák alacsonyabb, karcsúbb és szélesebb autó megjelenését keltették. A borotvaélű, nyüzsgő hátsó kialakítás ihletet merített az angol Hooper & Co. karosszériagyártó cég 1950-es évek eleji "Empress Line" terveiből, amelyeket a 30-as évek közepén a csomagtartó/test integráció drámai, modern felfogásának tartottak. Ezenkívül a hosszú motorháztető/rövid fedélzet arányait az 1960-as évek luxusautói ihlették.

 

 

A Seville nem a – prognosztizált - fiatalabb vásárlókat nyerte meg leginkább, hanem az idősebb nők körében volt a legnépszerűbb, akik egy kisebb, manőverezhető méretű Cadillac-et szerettek volna. A Cadillac új, 5,7 illetve 6,0 literes V8-as digitális üzemanyag-befecskendezéses benzinese számított alapként, de az elsők között már dízelmotorral is rendelhető volt. Az 520 cm hosszú autót később V6-os motorral is rendelhették már. Minden változathoz kizárólag automata váltó tartozott. A Seville-ben megjelentek a memóriás ülések – ez a funkció az 1950-es évek végi Eldorado Broughams óta nem volt látható Cadillac-en - a digitális műszercsoport, a defekttűrő gumik, fűthető külső visszapillantó tükrök, elektronikus szintszabályozás. Érdekessége volt a fekete, fehér vagy sötétkék gyémántszemcsés vinil színben készült kamu kabriótető, ami végül is csak egy burkolat volt, de az opció egy kabrió szedán megjelenését kölcsönözte Seville-nek – legalábbis távolról. 198ezer darab készült belőle az öt éve alatt. További flancfaktorként a Guccival kötött megállapodás alapján egy limitált kiadású "Gucci Seville"-t hozott létre. A mindössze három színben – fehér, fekete és közepes barna – kapható, a külsején számos Gucci identitást mutatott. Kívül a híres Gucci összekapcsoló dupla "G" jellel díszítették, belül a fejtámlák kettős „G” mintát viseltek bőrborítással, a fejléc a mintát, a műszerfalon pedig a kesztyűtartó fölött az ikonikus Gucci felirat látható. A csomagtartóban egy teljes Gucci-poggyász volt. A csomag költsége a sevillai árcédulát körülbelül 23 000 USD-ra emelte.

 

A modellgyártó a második generációt (1980-85) modellezte le. Igen markánsan jön át a jellegzetes ferde csomagtartófedél a kisautón is. Ezért is vonta oda a figyelmemet, mert egyébként az amerikai nagyvasak kevéssé érdekelnek. A részletezettségére nem lehet panasz, a sok króm csillog az elején, itt csak az indexeket kellett beszíneznem. A hátsó lámpa trükkös, mivel a beltér bordó árnyalatú műanyagjából alakították ki. Itt minimális kiegészítés kellett csak. A hátulját is a hatalmas króm lökhárítók uralják, de a figyelmes szemlélő észreveheti a finoman odanyomott logot és a Cadillac feliratot is. Nagyon szép részletek.

 Az ablakok szűkek ahhoz, hogy a bordó - amúgy nagyon autentikus színű - beltér jól kivehető legyen. Amennyi látszik az rendben van - HW Mainline szinten értelmezve. A kormány egy bumfordi pizza, és tulajdonképpen ennyit lehet a részletekről elmondani. A kerekek illeszkednek a kocsi stílusához, ez rendben van. A köztük lévő csilivili küszöb viszont jó, merthogy ilyen volt az eredetin is.

 A színét tekintve - bár a kéttónusú festés klassz - talán lehetett volna kicsit elegánsabb is, pláne ha megkockáztatták volna valamilyen módon a kamukabriótetőt… A modell 1982-87 között volt előszőr forgalomban, majd kapott egy frissítést (műanyag alj, új kerekek) és 2012-től ismét a kínálatban van. Emiatt amúgy rengeteg színben és színkombinációban előfordulhat.

 

Shell Truck

 Ford C900 1965

(Matchbox)

bemutató

 

  A Ford C sorozat (C-900  1965) az első, motor feletti fülkés (bulldogfülkének is hívják a köznyelvben) teherautó, amelyet a Ford gyártott. Érdekes homlokfala meglehetősen felismerhetővé tette, az amúgy egyenfazonúra fésült amerikai teherautó kínálatban. A szemként figyelő karakteres lámpái és az alatta levő széles hűtőrács egy vicsorgó emberarcra emlékeztetnek. Az első lökhárító fölötti hűtőrács mindkét végén négyágú csillag emblémával, a szélvédő alatt az "F O R D" szóval, a fényszórók között pedig egy fogaskerék-villámló címerrel meglehetősen emblematikus megjelenéssel rendelkezett. 4,9 literes soros hathengerestől a 8.2 literes V8-ig terjedt a motorkínálat, ami szintén hozzájárult a népszerűségéhez. Kiváltképpen, ha hozzászámítjuk a sokféle felépítményt, a különböző kerékképleteket, belátható, hogy nagyon rugalmasan lehetett a célfeladathoz igazítani a kialakítást. A 33 éven át (1990-ben készültek el az utolsó C sorozatú teherautók) szinte változatlan formában gyártott C sorozat a kivonás idején a leghosszabb ideig gyártott kereskedelmi teherautó címet is viselhetné. 

 

 

A Matchboxnál nagyon ritka, mostanában pedig pláne, hogy egy nyergesvontató szerelvénynek csak a traktorját adják ki, vontatmány nélkül. Amúgy ez nem baj csak minél többféle vontatmány legyen hozzá kapható, ami még egyelőre várat magára. De egy szép vontatónk már van.

2022-ben jelent meg először az 1965-ös évjáratú C900 modellje, sárga színben, Shell dekorációval. Igen szépen sikerült darab lett, bár a metál burgundi színű felnik azért kevéssé életszerűek, de nem feltűnőek. Később jött a piros sötéteperhab színű karosszéria a sárga matricával, szürke kerékkel, majd a sötétkék és a metálzöld fülke. Reális bár kevésbé jó összeállítások a shelleshez képest. A forma a helyén van de a külső visszapillantók meglehetősen ormótlanra sikerültek. A jellegzetes hűtőrács is megformázva, bár korántsem olyan precízen, mint ahogyan azt lehetne a technológia által. A tamponnyomatok korrektek, szépek, de a lámpáknak csak egy része van ily módon jelölve. A vékony üvegezésen keresztül jól látszik a beltér, ami egyrészt szerencsés is lehetne, mert valamilyen berendezés azért van benne, de másfelől viszont elég kellemetlen, mert ott látszik benne a nagy oszlop!

 

De ami a lényeg: van belőle komplett szerelvény is, ami reményt ad arra, hogy a későbbiekben a szerelvény vagy csak a pótkocsi kínálat is bővül talán.

Munkagépek 20: Caterpillar: A keretes

 Caterpillar D9G Dozer

(Matchbox)

átalakítás

 

 

A kis munkagép már szóba került korábban ahol a történetéről volt szó. Most egy átalakított verzióval találkozhatunk. Kapott egy drótból készült borulókeretet, lámpákat rá. Fölszereltem egy nagy tolólappal is. De a legizgalmasabb a hátsó részre kerülő bontóhorog volt. Apróbb darabokból építettem fel, és úgy gondolom eléggé ritka elemet sikerült megalkotnom.

 

 

 

 

 

 

 

 100 éves Caterpillar ünnepi bemutató video.

 

 

 

 

 

HiLux

  Toyota HiLux 2018.トヨタ・ハイラックス

( Matchbox )

bemutató

A 2021-23 között  kínálatban levő kis pickup bordó, világoszöld és fehér színekben jelent meg, egyféle kerékkel. Az Abe Lugo  tervezte kisautó szépen mintázza az eredeti autó zömökségét.  Szépek a részletek, a tamponnyomások nagyon aprólékosak, precízek. Az első lámpák mintája is szép, a hátsókat már én színeztem ki. A beltere azonban eléggé leegyszerűsített, a kormány például egy kicsi kis pizza... A plató üres, de szépen kialakított. Semmi különlegesség nincs benne de azért szépen illeszkedik a pickup sorba.

A Toyota terepjárók családfáját mindenide vonatkozó olvasmány előtt célszerű megtekinteni, hogy képben legyünk azadott modell rendszerbeli hovatartozásával kapcsolatban. Melyik ághoz istartozik éppen az adott 4WD.

A Toyota HiLux a világ legkeményebb körülményei között virágzik több mint 50 éve, és „törhetetlen” hírnevet vívott ki magának, miközben olyan sorozattá fejlődik, amely a SUV-k kényelmét, biztonságát és technológiáját is biztosítja. Az 1968-ban debütált 4×2-es pick-up kis űrtartalmú benzinmotorral, a HiLux nyolc generáción keresztül haladva Ausztrália legkelendőbb járműjévé és a világ legnépszerűbb haszongépévé vált. Az évtizedek során elért előrelépések közé tartozik a dízel, majd később a turbódízel erőforrások, a 4WD változatok, az automata sebességváltók, valamint a szabadidős használatra szánt új kényelmi funkciók bevezetése. Igáslóként a HiLux számos szerepet töltött be szerte a világon – az ausztrál bányáktól a dél-amerikai szarvasmarha farmokig.

 

A modellpaletta legmagasabb fokozatát elfoglaló nyolcadik generációs Hilux a "Keen Look" formatervezési nyelvet használja karcsúbb fényszóróformával. Emellett mindazzal a szívóssággal, robusztussággal és legendás minőséggel, tartóssággal és megbízhatósággal büszkélkedhet, amelyek a Hiluxot a világ kedvenc pick-upjává tették. De azért ez már nem az a puritán munkagép vagy szerszám ahogy anno szerették. Ez a modell is erősen elmozdult a divatorientáltság felé. 18"-os könnyűfém keréktárcsákkal szerelve, robosztus megjelenése inkább a szemre hat mint a tudatra. Teljesen fekete belsővel rendelkezik, melynek minőségét a krómozott műszerfal burkolat és a zongoralakk betétek erősítik a műszerfalon és az ajtókárpiton, valamint a kormányon, a váltókaron. A vezető műszerfala is új, feltűnő, fehér háttérrel rendelkező számlapokkal és egy központi TFT-képernyővel. Még a kulcs is modellspecifikus, és az új elülső kialakítás sziluettvázlatát tartalmazza. A Hilux 2018 Special Edition az igényes szabadidős vásárlók igényeinek megfelelő stílust és felszereltségi szintet hangsúlyozva tükrözi a Toyota híres pick-upjainak európai eladásainak folyamatos növekedését, mint életmódot.

 

A HiLux-ot 12 országban gyártották, köztük Argentínában, Kolumbiában, Japánban, Kenyában, Malajziában, Pakisztánban, Dél-Afrikában és Thaiföldön, ahol Ausztrália járművei származnak. Első generáció, 1968 A HiLux név a „magas” és a „luxus” kombinációjából származik, jelezve a Toyota törekvéseit. A HiLuxot eredetileg Hino teherautó-specialista tervezte és építette, hogy betöltse a két meglévő pick-up – a Toyota/Hino Briska és a Toyopet Light Stout – közötti rést. Jeles karrierjét rövid tengelytávú 4×2 pick-upként kezdte, 1,5 literes, 55 kW-os benzinmotorral és négyfokozatú kézi sebességváltóval. A nyolcadik generáció a 2015-ös megjelenésű HiLux új, nagy nyomatékú turbódízel motorokat, fejlett hatfokozatú sebességváltókat, vastagabb és merevebb vázat, megerősített felfüggesztést és fékeket, valamint kibővített terepjáró képességet biztosít. A SUV-szerű jellemzők között szerepelt az előírásoknak megfelelőbb utazás, a csendesebb kabinok, valamint a magasabb szintű kényelem. Az ausztrál mérnökök hatéves programja során új, erősített felfüggesztési csomagot, fokozott alvázvédelmet és elektronikus vezérlőrendszereket hoztak létre, amelyeket a kavicson és terepen történő vezetésnél hatékonyabb működésre hangoltak.

 

A Matchbox pickupok sorába nagyon jól illeszkedő modell igen szép kialakítású. nagyon átjön az eredeti autó robosztus felépítése, de emellett az elegancia sugallata is megjelenik. Bár ez utóbbit azért a szín is befolyásolhatja. A 2021-es megjelenésű kisautó fehér változata azért inkább a közműszolgáltatók mindennapi munkaeszközére emlékezteti az átlag megfigyelőt. Kár, hogy ezt nem használta ki a cég néhány szebb, közműszolgáltatós logoval. Természetesen a metálbordó é metálzöld változatok a hoibbyautós használatra utalnak.

Különösen látványosak a padlólemez anyagából kialakított nagy sárvédőív szélesítések, melyek a szélesre húzott kerekeket összekötik a kasznival. Ettől is lesz olyan brutális a megjelenése. A lámpái elől tamponnyomatosak, és ez esetben szépen is sikerültek. Hihető, hogy az egy lámpatest, a különböző tükröződéseivel. A logo is kellően nagy, büszkén hirdeti a hovatartozását, mert amúgy a forma (az eredeti is) nem annyira egyedi, a márkajelvények levételével azért bármelyik hasonló kategóriájú pickuppal összekeverhető. érdekes, hogy a kerekei futófelülete sima, csak a szélén van némi mintázat imitáció. Visszagondolva a terepmintás convoy kerekekre, ez a visszalépés ismét elgondolkodtató.

Pozitívum, hogy a hátsó lámpák is festettek, sőt a hátsó felületet is megszórták típusjellemző feliratokkal. Talán a fekete lökhárítók érdemelnek némi kritikát, de nyilván ez már gyártástakarékossági megoldás: ugyanabból a padlólemezből nem lehet csillogó lökhárítót és fekete kerékív szélesítést csinálni.

Restomod autómentő

Chevrolet Breakdown Van

(Matchbox)

átalakítás

 

Közepesen lejátszott autót vagy eredetire állít vissza a(z) (restaurátor) ember, vagy úgynevezett "restomod" állapotot alkot. Ez utóbbi annyit tesz, hogy a meglévő állapotból az eredetinek egy tuningolt, módosított változata alakul ki. Kicsit eredeti is, kicsit modernebb is, kicsit meglévő alkatrészek, kicsit egyedi alkatrészek elegye. Itt is ez történt.

 

 

 

 

 

 

Alvis

 Alvis Stalwart

(Matchbox)

bemutató update

Első pillantásra azt hinné az ember, hogy ilyen jármű márpedig nincs is, legfeljebb valami fantasztikus film holdjárójaként tudná elképzelni. Azonban igenis létezik, bár inkább a múlt idő lenne a jogos az egyre fogyó példányokat elnézve. Meggyőződésem, hogy érdemes néha szétnézni a régi dolgok között is, mert mindig akad valami érdekes látnivaló. A műszaki és történelmi háttérről nem is beszélve.

Az Alvis név maximum az angol kisszériás kocsikat igen mélyen ismerőknek ugrik be elsőre, pedig a gyár a múlt század középső harmadában elég sokféle személykocsit készített a versenyautótól kezdve a luxuslimuzinokig vagy elegánsabb sportkocsikig. Csak később, a kisszériás autógyárak hanyatlása után állt rá a haditechnikára. Azon belül is az érdekesebb vagy speciálisabb harckocsik, tankok és egyéb terepen és vízen is egyaránt (jól?) mozgó ilyen olyan felszereltségű szállítójárművek gyártására. (érdekesség, hogy minden típusmegnevezés „S” betűvel kezdődött.) Egy ilyen szállítójármű a 620-as sorozat is (620-624), Stalwart elnevezéssel, amit bátornak, rendíthetetlennek fordíthatnánk leginkább. A kocsi maga úgy is néz ki, mint aki előtt nincs akadály. Hat igen combos meghajtott kerék, magas fölépítés, robusztus kiképzés. A stabilitásról a látvány alapján ne beszéljünk, mert szerintem a súlypontja elég magasan lehetett, pláne megrakodva a kocsi szélességéhez képest. A kocsi szerkezeti elrendezését a röntgenrajz alapján lehet legjobban elképzelni. A 220 lóerős hatliteres Rolls-Royce motor hátul, a raktér alatt, a motor előtt pedig a váltó, a differenciálmű és a többi szerkezeti elem. A plató általában nyitva volt, esetleg ponyvával fedték be. A – bordázott vagy sima falú - oldallapok lenyithatóak voltak, a könnyebb rakodás érdekében. Viszont nagyon passzentosan kellett, hogy záródjanak... Elöl van a kicsi fülke mindenféle kisméretű ablakokkal. Ezekből kétféle verzió is volt egy kisebb felületű és később, a jobb kilátás érdekében egy nagyobb, mélyebbre lehúzott felületű ablakrendszer. A fülkével kapcsolatos érdekesség, hogy itt viszont nem bonyolódtak bele semmiféle nyitható és utána jól visszazárható ajtókkal, a fülkét a tetőn levő nyíláson keresztül lehet megközelíteni. Akinek ez még nem lenne elég, annak egy újabb érdekesség: a sofőr középen ült, két utasa pedig az ő két oldalán foglalt helyet. 

 

 A több, mint hatméteres kétéltű teherautó öt tonnát tudott szállítani a 24 köbméteres rakterében, vagy tízet vontatni. Harmincnyolc katona fért el rajta teljes felszereléssel. A vízen úszva hat kis kilövellő vízsugárral lehetett mozgatni a szerkezetet. Az összkerékhajtással együtt így már elég komplikált egységet alkottak, ami sok karbantartást igényelt ha megbízhatónak akarták tudni. Ezért a kizárólag szárazföldi használatú példányoknál a vízi mozgatóberendezést le lehetett szerelni, a súlymegtakarítás érdekében. Bár a negyven centis hasmagasság nem annyira kiváló jellemző a terepen, közútra pedig ott a hagyományos teherautó, mégis a differenciálmű nélküli hat meghajtott kerék - állítólag - kiváló mászási képességet biztosított. Nyilván nem a mély nyomvályúban. A kerekek oldalanként voltak meghajtva, ami azt is jelentette, hogy az egyik oldalt akár teljesen blokkolhatta is a sofőr ha szükség volt rá a talaj miatt, vagy csak helyben akart forgolódni. Az üresen is inkább kilenc tonnás üres önsúlyú behemót hetven(!) literes közúti fogyasztása meg biztosan sok gondot okozott az üzemanyag ellátásért és utánpótlásért felelős tiszteknek. Bár közúton annyira nem használták, mert a differenciálatlan kerekek hatalmas gumi abroncsainak súrlódása a beton vagy aszfalt felülettel a mechanika idő előtti elhasználósásához vezettek. Ilyenkor – hosszabb távra - trélerezték a gépet. Mint a legtöbb hadi teherautónak így ennek is voltak érdekes egyéni felszerelései. Például az elejére felszereltek egy lehajtható acél lapot, valószínűleg a felcsapódó víz ellen. Készült dízel változat is azonban eléggé költséges volt az ilyen verzióra való átalakítás.

 Az Alvis többféle teherszállítót és egyéb felépítményt készített az ő kis hatkerék-meghajtásos rendszerükkel, többek közt egy reptéri tűzoltó verziót is. Egy Alvis 622-es szerepelt a Tomb Raider 2-ben is. Több mint 1400 darab készült belőlük még egészen 1983-ig. Ma már csak érdekesség az autó, de van aki turisták szállítására használja, van aki rúzsreklámozásra.

A Matchbox 1966-71-ig gyártotta és kétféle színben adta ki. A többek által ismert fehér verzió mellett volt egy katonai zöld verzió is, katonai feliratokkal. Érdekes, hogy ez a ritkább és a fehér – nevezzük expedíciós olajkutatónak – a gyakoribb, holott a valóság éppen az ellenkezője. Olyannyira, hogy a kocsit el sem tudom képzelni a sivatagban ezzel a hasmagassággal és ezzel a fogyasztással, sem fehérben. Viszont tény, hogy nagyon jól mutat a színösszeállítás, a fehér alapon zöld-sárga dekoráció. Érdekes és nagyon finom az ablakok sötétzöldjének kialakítása, mintha nem is műanyagból lenne. Az első generációs Stalwartot mintázták meg, a kis ablakokkal. Bár a kisautó gyártása belenyúlt a Superfast korszakba is, a kerekét nem változtatták meg akkor sem. Ez nagyon jó döntés volt, hiszen ehhez az autóhoz csak ilyen kerék autentikus. A modell részleteivel nem érdemes ebben az esetben különösebben foglalkozni, mivel számtalan variáció és átépítés létezett. Az arányai rendben vannak, a technikai érdekességek pedig csak egy másik léptékben mutatnának igazán. Egy dolgot azért „lefeketepontoznék”. Az első lámpái nagyon fantáziahelyre kerültek. Még csak a közelébe sem próbálták tenni az eredeti helynek, ami ugye az övvonal alatt a kerekek belső felénél található. Cserébe jelvény és egyéb dombormű került a homloklapra.

  Jópofa dolog az élénk sárga – ponyvát imitáló – egyben leemelhető fedés, mert így még játszani is lehetett vele. Sőt, mivel eléggé tömör a szerkezet, nagyon el sem lehetett rontani, nem tört le róla semmi kiálló alkatrész. Tipikus túlélő darab. Mint ahogyan az enyém is az. Némileg reinkarnálódva. A gyerekkor játszásait lezárva, egy időre dobozba került az Alvisom és csak jó néhány évvel később, egy korai restaurálós szakaszomban került a felszínre ismét. Mit is lehetne kezdeni vele? A múlt kalandjaihoz képest meglehetősen jó állapotban volt, csak a matricái koptak le részlegesen. Ezek tehát nem használhatók többé, viszont a fehér szín jó állapotban volt még. Katonai is és fehér is. Ez egy nagy kérdés, bár a téli harcászati kamuflázs nem ismeretlen. Viszont akkortájt itt Pécsett – a délszláv háború korrekt lezárása miatt - elég sok IFOR feliratú és sokszor fehérrel telibefújt katonai jármű lófrált haladt át. Innen jött az ötlet, hogy egy ENSZ színeibe öltözött autó legyen a gyors és egyszerű megoldás. Kezdőként még nem állt olyan technikai lehetőség a rendelkezésemre, ezért a meglévő Alphaset betűimből tettem rá a megfelelő föliratot. Ezen kívül még a kerekeit festettem be fehérre, ahogy a nagyok is csinálták. Tisztán látszik, hogy nem azonos a betűtípus de a következő nagyjavításig ez így belefér azt hiszem. Amúgy meg fantázia az egész. Gondoltam én, egészen mostanáig. Ahogy képeket keresgéltem az autóról rábukkantam egy UN feliratos, fehér színű Alvis Stalwart terepjáró igen alaposan elkészített makettjére és egyből igazolva vagyok. A fantázia valóság lett.